Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-14 / 283. szám

2000. Október 14., szombat KULTURA-MUVELODES Új Dunántúli Napló - 9. oldal Siker a Zsűrivel és a zsűri előtt Gregorovics Tamásnak, a Zsűri együttes frontemberének, a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperában Júdást játszó éne­kesnek ítélték a az elmúlt évad legjobb alakításáért járó kö­zönségdíjat. Közönségdíjat csak ott lehet alapí­tani, ahol van a színházat, a színé­szeket szerető közönség, s ott ér­demes, ahol van igényes szórakoz­tatás. Egyed Kálmán, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nél a Vállalati kapcsolatok menedzsere mondta ezt, amikor a Cirkuszhercegnő be­mutató előadásán a Pécsi Nemzeti Színházban átadta a cég által alapí­tott díjat Gregorovics Tamásnak. Egyed Kálmán hozzátette: örül, hogy olyan ember lett a nyertes, aki akár a Zsűriben van, akár a zsűri előtt, de mindig sikert arat. Ennek kapcsán kérdeztük Gregorovics Tamástól, hogy mi­ként kerül egy rockénekes az iga­zi színpadra?- Abszolút véletlenül jutottam el a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera szereplő gárdájába. A Palatínus Szállóban léptünk föl a Zsűrivel, itt hallott bennün­ket Balikó Tamás, és meghívott egy próbaéneklésre, majd fölaján­lotta Júdás szerepét.- Nem volt riasztó, hogy nega­tívjellemet kellett megformálni?- Nem zavart, mert a darab Jú­dás vívódását külön kiemeli, az ő szemszögéből láttatja az esemé­nyeket, így nagy kihívás volt el­énekelni.- Mások a színházban a desz­kák, mint a koncertpódiumon?- Nem volt egyszerű beillesz­kedni, mert ahogy kezdődtek a próbák, úgy derültek ki a hiányos­ságaim a gesztikuláció terén, a ru­tintalanságom a mozgásban, a já­rásban, a színpadi fényben törté­nő megjelenésben. Végül is sok olyat tanultam, amit a koncert­színpadon is alkalmazni tudok.- Együttesed, a Zsűri hogy érté­kelte a szereplésedet?- A zenekarban vegyesek vol­tak az érzelmek, amikor neki- kezdtem a játéknak. Senki nem tudta, hogy mi lesz belőle, meny­nyire von majd el a csapattól, ugyanakkor drukkoltak is, hogy sikerüljön.- Új tervek a siker után?- Az ember szeretne magából még többet megmutatni. Nekem mindenkor az volt a legfontosabb, hogy a közönség jelezze: tetszik, amit csinálok. Ezt most a szakma is visszaigazolta, így természetesen szeretném folytatni, többet adni, egy kicsit mást, egy kicsit újabbat. Bár szerintem ennél nagyobb sze­repet rockoperában már nem is le­het kívánni. Mindenesetre szóban megegyeztünk, hogy a West Side Storyban folytatom, ezúttal azon­ban csak mellékszereplőként.- Akkor most színház, vagy ze­nekar?- Nagyon jók voltak az instruk­toraim a színházban, de én a kon­cert és a színházi színpadot egy­aránt nagyon tisztelem. Ha újra kezdhetném az életem, biztos, hogy mind a kettőt csinálnám új­ból, egy évvel ezelőtt viszont való­színűleg azt mondtam volna: ne­kem elég az együttes. Nem fog el­húzni ez a pálya, mert nagyon sze­retem a Zsűrit, másrészt a csapat­ban még sok a kihasználatlan lehe­tőség. így például készülünk az el­ső lemezünk kiadására, mely már évek óta húzódik, holott az anyag régen összeállt. Talán ez a díj is adhat egy lökést a megvalósulá­sához.- Vélemé­nyed szerint mi­nek köszönhe­ted a díjat?- Nem lát­tam magam kí­vülről, de a han­gomnak bizo­nyosan volt benne része. Azt azonban hozzátenném, hogy nekem minden siker siker. Ha csak két sorban ülnek a nézőtéren, s on­nan is csak ketten tapsolnak, az ugyanolyan fontos, mint amikor telt ház vastapsa zúg. Csak azt sajnálom, hogy édesanyám már Gregorovics Tamás és Egyed Kálmán FOTÓ: T. L. nem érhette meg ezt a napot, mert ő kezdettől hitt bennem, s bár ének-matematika szakos ta­nár lettem, továbbra is buzdított, hogy ezt a pályát folytassam. MÉSZÁROS B. ENDRE Elvesző mesterségek nyomában Kádárok „trejbolnak” ma Orfűn - fazekasokat sújtó rendelet Magyarul - magyarán Felhívás A kihaló, máig fontos mesterségek kö­zül a kádároknak kitüntetett helyet kellene biztosítani, amit most országos kádártalálkozó nyomatékosít. Népi fa­zekasainkat pedig egy új rendelet tehe­ti tönkre. A szakma helyzete ösztönözte az Orfűi Kézműves Egyesületet arra, hogy a Monsalvo Alapítvánnyal közösen országos találkozót rendezzenek a kádároknak, amely ma nyitotta kapuit a Ma­lom-múzeum mellett. A mester­ség elsorvadása, tönkretétele után most, ötven-hatvan év elteltével újra kitalálják a borkészítés során mindazt, aminek a kádárszakma már a birtokában volt, mondja az alapítványt irányító Bálintffy Pé­ter művészettörténész. Egy idős mester még mindent tud a hordó­készítés csínjáról-bínjáról, egy hatvanéves az ismeretek három­negyedével rendelkezik, egy fiatal már csak a negyedét tudja. Még él egy-két öreg mester, képzés is folydogál, de a szőlőtermesztésé­ről híres Villány sem képes eltar­tani egy igazi kádárt. A borosgazdák a hordóikat az Al­földről, néha Mecseknádasdról szerzik be. Pedig minden komoly borásznak szüksége lenne saját kádárra, aki meg tudja mondani, a bor milyen hordóból milyen hordóba tölthető át, ismeri az er­jedési folyamatokat, és alapvető apróságokra is figyel; például hogy a tölgyfahordókat nem sza­bad forró vízzel kimosni, mert tönkreteszi a fát. Egy-egy borvidéken igényesen dol­goznak ugyan, Villányban minőségi az alapanyag, de borgazdaságaink nem ren­delkeznek komoly hordókoncepcióval, ál­lítja Bálintffy. Néha a legkiválóbb szőlős­gazda sem érti, hogy az egyik hordóban miért lesz jobb a bora, mint a másikban, holott ugyanazt az eljárást, alkalmazta. hordót és ritmusra ütik-kalapálják rá a don­gát. Elfelejtett, ritka látvány, hisz egyébként hol találni ma három képzett kádárt egy csapatban? A kádármester tudása, szakmai fogásai napjainkra sem évültek el. A forma és a funkció kapcsolatára gondolva ez a néjri fazekasságról is elmondható. Horvát Ágo­ta, a Baranya Megyei Kézműves Egyesület elnöke szerint félszáz aktív fazekas él me­gyénkben, tízen tartoznak egyesületükhöz. Azon belül a tojásfestő asszo­nyok vannak a legtöbben, amit zengővárkonyi székhelyük ma­gyaráz, de vannak hímzőik, ko­sárfonóik, kéziszövőik, taká­csuk, faszobrászuk is. Baranyá­ban több önmagára utalt egyesü­let karolja fel a népi mestereket - a mohácsi Altinum, a magyar- lukafai Kaptár, a pellérdi Árgyílus stb. Másutt a megyei művelődési központ fogja össze és támogatja őket. Egyesületük kényes arra, hogy ne gyártsanak bóvlit, a fazekasoknak ezért is hiányzik a tíz éve kimúlt Geren­csér Sebestyén-pályázat, mely­nek találkozóira Mezőtúrtól Mohácsig a szakma legjava jött el. Valamikor július első vasár­napján csak cserépvásár volt Pé­csett - utódja, a cserép- és szőttesvásár veszített a jelentősé­géből. Egy új rendelettel a faze­kasokat igazi mélyütés érte: a máz alkalmazása előtt az anyag kötelező vizsgálata már hatvan­ezer forintba kerül! Ha ez nem történik meg, lyukat kell fúrni az edény al­jába, még a gyertyatartóba is. Az utóbbiba azért, hogy ne lehessen belőle pálinkát in­ni?! Hat-tizenkét féle mázzal dolgoznak - a rendelet a kisszériás népi fazekasokat tönkreteszi. Bevizsgált, ellenőrzött mázt árusíthatnának a boltok is, de akkor hol maradna az ellenőrzők bevétele? B. R. metországi megrendelés húzta ki őket a pácból. A mostani találkozó egyik célja egy ká­dármúzeum létrehozása. A mesterség né­met hagyományait őrző Mecseknádasd jö­het szóba vagy Pécsett az aranyhegyi vin­cellérház. Orfűn egy nádasdi műhelyt is be­mutatnak, és láthatunk hamisítatlan trej- bolást is; három kádár körbeállja a készülő A mecseknádasdi Frey István hetvenéve­sen, fájós derékkel készíti hordóit veje, Dékány János segítségével. Mint elmondta, a faluban 1930 óta kétszázötvenen (!) ta­nulták ki a kádárszakmát, közülük még tí- zen-tizenöten élhetnek, de csak néhányan munkaképesek. Ifjú tanítvány nincs. Fizi­kumot próbáló munka, de főként azért ódzkodnak a szakmától, mert bizonytalan megélhetést nyújt. Az idén belföldön egyál­talán nem vásároltak tőlük hordót, egy né­A felhívást nyugodtan ne­vezhetném kiáltványnak is, amelyet az Anyanyelvápo­lók Szövetsége a Társadalmi Egyesületek Szövetségével még a tavasszal tett közzé. Minden magyar emberhez szól legnagyobb nemzeti kincsünk, anyanyelvűnk érdekében. Re­ménykedjünk, hogy nem marad visszhang nélkül; s reményked­jünk a magánemberek és a köz­élet szereplőinek felelősségérze­tében: az általánosnak mondható igénytelenség mérséklődésében. A felhívás lényege, hogy ne nyu­godjunk bele a mai magyar nyelvhasználat lehangoló állapo­tának megváltozhatatlanságába. így egyre kevesebb lesz az őrál­lók által föltárt kirívó hibák szá­ma, és azoké is, amelyek nyel­vünk végtelen gazdagságának a nem ismeréséről tanúskodnak. A magamfajta nyelvápoló a to­vábbiakban sem nyugodhat bele abba, hogy a közéleti megnyilvá­nulások homályossága, pontat­lan megfogalmazása nemegyszer viták, szembenállások forrásává váljék, a jószándékú szókimon­dás sértegetéssé. Hogy van még tennivaló bőven, hadd bizonyít­sam a következő néhány javító szándékú észrevétellel. Az érdekelteknek örömhír, ha egy-egy foglalkozási csoport vagy társadalmi réteg juttatásban, ju­talomban részesül. Ez a főhivatal körülmények szabta döntése sze­rint lehet egyszeri vagy többszö­ri, esetleg folyamatos. Nem vál­toztat a nagyságon, az összegsze­rűségen, mégis sután hangzik a hír ebben a nyelvi formában: „A minisztérium egy részletben akarja kiosztani a jutalmakat.” ­Az egyszeri ugyanis azt jelenti, hogy a maga egészében, amely­nek első hallásra ellentmond a részlet, amely legalább kettő szo­kott lenni. Egy felső-tiszai falu polgármes­ternője méltatta a helybéli iskola tanulóinak példamutató részvé­telét az árvíz elleni védekezésben, mielőtt kiosztotta a jutalmakat (nem egy részletben), ezt mond­ta: „A gyerekek több ezer zsák ho­mokot töltöttek meg.” - Biztos va­gyok benne, hogy mindenki fel­fogta a teljesítmény dicséretes nagyságát, annak ellenére, hogy a zsák és a homok nem a tartalom­nak megfelelő nyelvi formában került bele a mondatba. Helyesen így hangozhatott volna: ... zsákot töltöttek meg homokkal. - Lám, milyen egyszerű! Napjainkban a kelleténél is több szó esik az olajügyről. Van, aki nem hajlandó, van, aki haj­landó megjelenni az illetékes bi­zottság előtt. Az utóbbiak közé tartozik az a magas rangú politi­kus, akiről azt írja az újság: „El­megy a parlamenti __ bizottság meghallgatására...” - így bizony nem egyértelmű, mert nem tudja első pillanatban, hogy ki kit hall­gat meg. De ha így mondanánk: ... parlamenti bizottsági meghall­gatásra - bizonytalanságunk el- oszlik. Legfeljebb a két egyaránt i-re végződő szó hangzása bántó. Egy véradó így nyilatkozott, miközben ezt a fontos emberba­ráti cselekedetét végezte: „Szíve­sen teszem, hogy azok is kapja­nak, akik vérre szomjaznak.” - Előfordulhat, hogy azok is rászo­rulnak a kapott vérre, akiket a ke­gyetlenségnek ez a hátborzonga­tó foka jellemez. Rónai Béla Futnak a képek NAGY IMRE FILMJEGYZETE Ez a portugál dolog... Andor makacs ragaszko­dása Egressy Zoltán Portugál című színművéhez a lélektani rejtélyek sorába tartozik. El sem tudom képzelni, mi vonzza őt ehhez a csapnivalóan gyenge darabhoz, amelynek szerzője mintha a dramaturgia elemi sza­bályait sem ismerné. A szöveg kidolgozatlan, a szerepek meg- íratlanok, a drámai világ egé­szében is, részleteiben is hamis. Erre Lukáts Andor szintén rájö­hetett volna, különösen azután, hogy megrendezte a budapesti Kamrában, de nem, ő inkább fil­met forgatott ebből a „mű”-nek nehezen nevezhető portugál do­logból. Vajon mi volt a szándéka vele, s kiknek szánta produkció­ját? Az egészből talán csak Ágh Márton puritán díszletét lehet elismeréssel említeni, aki vizuá­lisan megteremtette annak a le­hetőségét hogy ezen a helyszí­nen megszülessen valami, amit, mondjuk, kocsmadrámának le­hetne nevezni. Tüstént komoly zavarok támadnak, amikor a ka­mera kimozdul ebből a belső térből, a falusi búcsú „ábrázolá­sáról” pedig jobb nem beszélni. De a hiteles ivómiliő által kínált lehetőséggel is csak Szirtes Ági tud élni, aki kitalálja Jucikának, az alkoholista asszonynak a fi­guráját annak ellenére, hogy megírt szerepe neki sincs, csak tehetsége. Vele szemben Varga Zoltán, aki a Kamrában még né­mi figyelmet érdemelt, itt kíno­san túljátssza szerepét. Ha mást nem is, ezt a melléfogást azért észre kellett volna venni menet közben. Van tehát ez a kocsma. Ez van. De bejönnek a színészek, és egytől egyik elkezdenek valami zavaros, primitív szlenget be­szélni, ami elég olcsó megoldás ug/an, de még reménykedünk, csak megtudjuk majd, mire való ez a szakadt, agyonrozsdált világ. Am végképp csalódunk, mikor megérkezik a Bece névre (de tényleg!) hallgató főhős, egy pesti fiatalember, aídről Egressy Zoltán azt állítja, hogy bölcsész meg hogy esszéket ír, ezt a'/ónban Lukáts Andoron kívül sen i nem hiszi el neki. Nívótlan papirosfi­gura, aki ugyanazt az ócska tör­meléknyelvet beszéli, mint a helybeli kocsma törzsvendégei. Még hogy esszéket ír... Rossz vicc. Majd a neje is megjön, aki elől meglépett, egy fővárosi úrinő, amit kizárólag onnan lehet tudni, hogy BMW-vel jár, meg aztán sze­gény Ónodi Eszterre van osztva a szerep. Idegüeg labilis nő lehet ez a feleség, mert teljesen váratlanul artikulálatlan üvöltésbe kezd, ami egy egész percig tart. Mindezt a szerzők ismeretlen okokból jellemábrázolásnak gon­dolják. Úgy vélik továbbá, hogy ké- nyük-kedvük szerint lehet a sült­reálist szürreálisba fordítani. Pedig a tragikomédiának is megvannak a maga belső törvényszerűségei, s ezeket nem lehet büntetlenül fi­gyelmen kívül hagyni. Arról nem is beszélve, hogy a dramaturgiai ábrázolás módszerei változnak a korral. Ezt a má­sodlagos, késő- avantgárd halan­dzsanyelvet ma már Egressyn és Lukátson kívül senki nem beszé­li. A végére hagy­tam a legfonto­sabbat. Úgy gon­dolom, az olyan szereplőket, mint ezek a szeren­cséden falusi em­berek, nem hi­deg, fölényes kö­zönnyel kell áb­rázolni, hanem sokkal inkább részvéttel, kis együttérzéssel. Leginkább ez hi­ányzik ebből a filmből. Jucika szerepében Szirtes Ági Frey István mecseknádasdi kádármester FOTÓ: TÓTH L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents