Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-20 / 259. szám

4. oldal - Új Dunántúli Napló BARANYA I TÜKÖR 2000. Szeptember 20., szerda § Ü DŐLT AZ OSZLOP. Eddig még ismeretlen okból ütközött villany- oszlopnak tegnap a déli órákban egy Audi személygépkocsi Pécsett, az erőmű közelében. A betonoszlop két helyen is eltört, és a sze­mélyautó hátsó részére dőlt. A feszültség alatt lévő vezetéket az áramszolgáltató szakemberei áramtalanították, a jármű sérült utasát az Idegklinikára szállították a mentők. ___________fotó; laufer László Mától böjt a roma fiatalokért Hidas-Budapest Böjtöt hirdetett inától a Hi­dasi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat annak érdeké­ben, hogy felhívja a közvé­lemény és az oktatási kor­mányzat figyelmét a közok­tatásban szerintük meglévő diszkriminációra. A böjtre az oktatási tárca vezetőivel való tárgyalások után végül egy budapesti templomban kerül sor. A cigány fiatalok etnikai megkü­lönböztetéstől mentes oktatása, és az oktatásban való lehetősé­gek megteremtése érdekében hívta böjtölésre mától az ügy mellett rokon- szenvezőket a Hidasi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat. Hétfőn két és fél órás meg­beszélést foly­tatott Pokomi Zoltán oktatási miniszterrel, Aáry-Tamás Lajossal, az oktatási jogok miniszteri biztosával, Sió Lászlóval, a minisztérium kabi­netirodája vezetőjével és Kömyei László helyettes államtitkárral a roma fiatalok felzárkóztatásában sikereket elért intézmények veze­tői és a böjt szervezői. Baranyá­ból Orsós János, a Hidasi Cigány Kisebbségi Önkormányzat veze­tője, Heindl Péter (képünkön), a mánfai Collegium Martineum igazgatója és Derdák Tibor, az Amrita Egyesület titkára vett részt a megbeszélésen. Amint azt Heindl Péter lapunk­nak elmondta, a hosszú megbe­szélésen egyértelművé vált, hogy a minisztérium tudatában van a cigány származású tanulók hátrá­nyos helyzetének, ezért a minisz­ter felhívta a figyelmet azokra a 40 millió forint értékben meghir­detett pályázatokra, amelyeket célzottan a roma oktatásban részt vevő intézmények számára írtak ki. Azt is elmondta Pokomi Zol­tán, hogy lehetőséget biztosíta­nak számukra az Arany János Te­hetséggondozó Programban való részvételre 2001-től. Pécs városá­val pedig tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy a lehetet­len anyagi helyzetbe került Amrita Egyesületnek helyiséget keressenek. Heindl Péter úgy értékelte a ta­lálkozót, hogy jelentős fordulat­ról lehet ugyan beszámolni, de továbbra is súlyos a helyzet, hi­szen a cigány tanulók 95 százalé­ka számára elérhetetlen az érett­ségi. Szükség lenne továbbá olyan intézményekre, kollégiu­mokra, amelyek délutáni progra­mokkal segítenék elő a felkészü­lést, mindehhez a kormányzat je­lentősebb szerepvállalására vol­na szükség. A szervezők végül úgy hatá­roztak: a mai böjtre sor kerül, hogy a gondokra felhívják a tár­sadalom figyelmét, de mégsem a minisztérium közelében, hanem a VIII. kerületi metodista temp­lomban. Baranyából egy busznyi ember vesz részt, hozzájuk csat­lakoznak a Budapesten tanuló il­letve ott dolgozó cigány értelmi­ségiek. CSERI LÁSZLÓ • • Üres a területfejlesztési kassza A mohácsi térségnek jutott a legtöbb támogatás A harmadik, idei utolsó döntését is meghozta a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács (BMTT) a különböző fejlesztéseket segítő, il­letve az elháríthatatlan akadályok által oko­zott válsághelyzetek leküzdésére kiírt pályá­zatok kapcsán. A több mint egymilliárdos alapból a legnagyobb szelet a mohácsi térség­nek, míg a legkisebb a komlóiaknak jutott. Baranyai körkép Az előző évihez képest jelentősen megváltozott a döntéshozói mechanizmus: a vonatkozó jogsza­bály változását követően a statisztikai kistérségek érdekeit a korábbi teljes létszám után mindössze három képviselő védelmezhette, s kikerültek a ta­nácsból a gazdasági, munkavállalói képviselők is. Ugyancsak megreformálták a kincstár és a BMTT korábban súrlódásoktól sem mentes viszonyát a „pályázati kiskáté” kidolgozásával, aminek ered­ményeképp - ahogyan azt dr. Kékes Ferenc, a tanács elnöke megfogalmazta - formális okokból nem le­hetett elutasítani pályázatokat. A zömében intézmény-felújításokat, munka­helyteremtő beruházásokat preferáló, a BMTT ál­tal koordinált három alap (Területfejlesztési Céltá­mogatás, Területi Kiegyenlítő és Céljellegű De­centralizált támogatás) az idén összesen 1.172.815 ezer forintból gazdálkodhatott, s a szeptemberi, utolsó döntéssel a pályázók körében a teljes ösz- szeget fel is osztották. Amint az összesített kimu­tatásokból kiderül (lásd infografikánkat), a leg­több pénzt, a keret több mint húsz százalékát a mohácsi kistérség nyerte el, ez több mint kétszáz­negyvenegymillió forintot jelent. A sort Komló zárja, ahova mindössze csak a támogatás hét szá­zaléka csurrant.- Mohács és térsége toronymagasan vezet a pá­lyázati aktivitást illetően - indokolja az első látásra meghökkentő aránytalanság lehetséges okait a BMTT elnöke. - Komló esetében sem diszkrimináci­óról van szó, ugyanis a támogatottakon kívül nem is nyújtottak be sokkal több pályázatot. A jövőt tekint­ve igyekszünk nagyobb segítséget nyújtani már a pályázatok megírásánál is az ebből a szempontból hátrányos térségeknek. A tanács képviselői elmondták, a napokban ké­szülnek el azzal a tanulmánnyal, amit az Országos Területfejlesztési Központ számára készítenek. A dokumentumban azt is javasolni fogják, hogy a kö­vetkező kiírásban csökkentsék a kandidáló által kö­telezően bemutatandó önrész arányát. A lépést ál­láspontjuk szerint az indokolja, hogy a megye ön- kormányzatai körében egyre több a forráshiányos település, akik még az esetenként csak néhány tíz­ezer forintot jelentő öt-tíz százalékos önrészt is képtelenek produkálni, a TEKI esetében érvényes harminc százaléknyi köteles részről nem is beszél­ve. Ezek a települések jelenleg már a kiírás megje­lenésének pülanatában kiesnek a versenyből. Az elháríthatatlan akadályok okozta problémák orvoslására életre hívott, úgynevezett vis maior alap 2000-ben szétosztott támogatások (TFC, TEKI, CÉDE) Pécs város 38.700 E Ft 3,30% Komló 85.446 E Ft 7,29% Mohács 241.778 E Ft 20,62% Siklós 142.279 E Ft 12,13% SeH»» 169.900 E FI „ 14,49% Sásd 92.142 E Ft 7,86% Szigetvár 182.056 E Ft 15,52% Baranya megye 6000 ER u,5í% Pocsvárad 105.004 E Ft 8,95% környéke 106.510 E R 9,34% Forrás: BMTT szintén kimerült. Kakas Sándor, a tanács titkára el­mondta, hogyha ezt követően fordulnak az önkor­mányzatok a BMTT-hez, akkor azokat már a köz­ponti alaphoz irányítják. Már eddig is nyolc ilyen pályázatot irányítottak át Budapestre. 2000-ben az ilyen célra fordítható támogatás összege az árvíz mi­atti átcsoportosítások után drasztikusan csökkent, negyvenhárommillió forintot oszthattak szét. Kékes Ferenc szerint jövőre is hasonló összegű keretből gazdálkodhat a tanács, azonban előtérbe kerülhetnek a munkahelyteremtők mellett az inf­rastrukturális beruházások, kiváltképpen a pogányi repülőteret illetően. _________________máté balázs Ny ugdíjemelés: három százalék Eldőlt, hogy összességében 3 százalékos lesz az egyszeri, idei nyugdíj-kiegészítés, amelyet novemberben kaphatnak kézbe az idősek. A kiegészítés a 11 százalékos jegybanki alapkamattal éri el a 3 százalékot, a növelés önmagában ugyanis csak 2,6 százalékos. Budapest-Pécs A korábbi találgatások után a mi­nap Harrach Péter szociális és családügyi miniszter bejelentet­te, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) kalkulációja szerint 2,6 százalékkal emelkedik a nyugdíj idei összege. Mivel 1 százaléknál magasabb növelésről van szó, a törvény szerint az emelés hónap­jában, azaz novemberben egy összegben januárig visszamenő­leg kell folyósítani. A tárca veze­tője korábban már jelezte, hogy a kormány tervei szerint ebben az évben először a jegybanki alap­kamattal is (ami most 11 száza­lék) megtoldják az egyszeri ki­egészítést, így az eléri a nyugdíj 3 százalékát. Egy 30 ezer forintos öregségi el­látás esetében ez az jelenti, hogy novemberben 9900 forint egyszeri kiegészítést hoz a postás a nyugdí­jon felül, majd decembertől 2,6 százalékkal, 780 forinttal többet, azaz 30.780 forintot. (A most 16.600 forintos minimálnyugdíj esetén a novemberi egyszeri kiegé­szítés 5478 forint, míg a decembe­ri ellátás összege 17.032 forint.) A PM-ben a mostani korrekciót egyébként 9,5 százalékos éves inflációval és a 11 százalékos net­tó átlagkereset-növekedés egybe­vetésével számolták ki, ez a két index befolyásolja ugyanis a jog­szabályok szerint a nyugdíjellátás összegét. Az már biztos, hogy a követke­ző nyugdíjemelés januárban vár­ható, az azonban még bizonyta­lan, hogy mekkora lesz a mérté­ke. Amint arról lapunk már be­számolt, a kormány eredetileg 7,3 százalékos növelést tervezett, újabb javaslatokra azonban el­képzelhető, hogy ezt még 3 szá­zalékkal toldják meg. Ugyanak­kor nem mindegy, hogy az eme­lés 10,3 százalékot jelent egyben, vagy a 7,3 százalékos növelésre még 3 százalékos korrekció jön. Ugyanis a külön kiegészítés nem számít be a minimálnyugdíj eme­lésébe, így ha az csak 7,3 száza­lékkal nő, az ehhez kötött ellátási formák (gyes, gyet, anyasági tá­mogatás, ápolási díj stb.) is csak ennyivel emelkedik. Ha a nyugdí­jak mellett a különböző juttatá­sok - a legkisebb öregségi ellátás összegével egyetemben - 10,3 százalékkal nőnének, az további kiadásokat jelentene a költségve­tésben, ami még okozhat módosí­tásokat. NYAKA SZ. Hírcsatorna TANULMÁNYKÖTET. Három éve nagysikerű országos konfe­renciát rendezett az akkor még Janus Pannonius nevét viselő Pécsi Tudományegyetem „Ta­nuló társadalom” címmel. A Pé­csi Napok alkalmából megje­lent a konferencia naplója, me­lyet tegnap mutattak be a pécsi Dominikánus Házban. (br) VÁLSÁG ÉS CSŐD a két fő té mája az Aranyosgadányi Szabad- egyetem mai programjának, amelyet az ÉKestÉk keretében rendeznek. A Fiatal Értelmiségi Klub által szervezett eseményen ifj. dr. Zeller Gyula közgazdász, dr. Nagy Zoltán jogász, dr. Rácz Gábor a BAT PR-menedzsere és dr. Varga Jenő a Vectigalis Rt. ügyvezetője tart előadást. BOGÁDMINDSZENT jelképei. A község új zászlajában és cí­merében több szimbolika ka­pott helyet, így a kalász és a csoroszlya, amelyek a földmű­velés emlékeit idézik. A kard arra utal, hogy a török dúlása- kor csak egy lakó maradt élet­ben, aki hősiesen kezdte a tele­pülés újjáteremtését. Egy másik motívum a téglaégetés korát ér­zékelteti, de a hajdani Czinderi birtokos család címeréből is át­vettek heraldikai elemeket, (cs) A MAGYAR MÁLTAI Szeretet szolgálat Csilla Gondviselés Há­za gyógypedagógus vezetője, Fogaras Csabáné nyílt szülői ér­tekezletére várja azokat, akik súlyosan és halmozottan sérült gyerekeket, illetve fiatalokat ne­velnek és nappali ellátásuk megoldására lehetőséget keres­nek. A szülői értekezlet szep­tember 21-én 16 órakor lesz Pé­csett az Apafi u. 101. szám alatt. ■ ^csffiyrdt2000 A Pécsi Napok fesztiválon kü­lönleges művészi élményben le­het részük azoknak, akik meg­nézik a Hargita Táncegyüttes műsorát a Sétatéren ma 20 órá­tól. A Hargita Állami Székely Népi Együttes a Kárpát-meden­ce magyarlakta vidékein mutat­ja be a magyarság táncait, dalait eredeti és feldolgozott formá­ban. Az est egyben bizonyítja az összetartozást, hiszen a műsor­ban fellép a Mecsek Táncegyüt­tes, s közösen megkoszorúzzák Janus Pannonius szobrát is. A produkció külön jelentősége, hogy egy nem magyarországi művészegyüttes járja be a törté­nelmi Magyarország tájait, a tur­né pedig egyben tisztelgés a Ma­gyar millennium előtt. A Pécsi Napok részletes prog­ramja az Olvasószolgálat olda­lán található. NY. SZ. A keddi mohácsi premier után ma még a Duna-parti város­ban mutatja be vadonatúj műsorát a világhírű művészekből álló cirkusztársulat, majd az ottani sátorbontás után a show péntektől egy héten át Pécsett folytatódik. A százhúsz per­ces produkció minden korosztálynak feledhetetlen élményt ígér. Vasárnap kizárólag a Dunántúli Napló olvasói előtt lépnek fel a művészek. Mohács-Pécs Az Eötvös Cirkusz a 2000-es évad szerepléseit Újpalotán kezdte, ahol a korábbi zajos közönségsikert ara­tott vendégszereplések után telje­sen új műsorral lépett a közönség elé. A kétszáz esztendős múltra visszatekintő cirkusz új produkció­jában találkozhatunk többek kö­zött Ricsivel, az okos „matemati­kus pónival” mississippü alligáto­rokkal, tigrispitonokkal, macskák és kutyák közös mutatványaival. A különleges állatidomítások mellett az ötvenöt fős társulat új műsorában - ahol a hagyomá­nyos és modern elemek ötvöződ­nek - ezúttal is helyet kapnak a pályájukat még éppen csak elkez­dő fiatal művészek, mint például a fél évszázados jubileumát ün­neplő Állami Artistaképző Intézet fiatal növendékei, de a Levegő Hercege is ámultba ejti a közön­séget, ám a humor, a nevetés is igen fontos a cirkuszvilág életé­ben, így ennek elemei sem fognak hiányozni. A kétórás produkció változatos műsorszámaival az egész család számára feledhetet­len élményt ígér. Eötvös Cirkusz - varázslatos esték Amint arról Eötvös Tibor, a cir­kusz ügyvezető igazgatója la­punknak beszámolt, a Cirkusz 2000!!! című műsorukban a show-hoz a fűtött hatalmas sátor­ban speciális hang- és fényeffek- tek (lézer, hó, köd, füst) is hozzá­járulnak. Az Eötvös Gábor Jászai- díjas érdemes művész, a Magyar Köztársaság Csillagrendjének ki­tüntetettje, a világhírű, „Van mááásik!” sikerre vivője által ala­pított művész nevével fémjelzett cirkuszi dinasztia műsorának fénypontja a zenebohóc unokája, Eötvös Chily, aki a család nevéhez méltóan viszi tovább annak ha­gyományait. Tehetsége évről évre fejlődik, egyre inkább kikristályo­sodik. Elegáns, csodálatos illúzió­jában embereket és állatokat tün­tet el, varázsol át, s hulahoppkari- káival boszorkányos ügyességgel mutatja be műsorát. A produkció alatt meglepetést is ígérnek, ami­ről azonban még nekünk sem árultak el semmit a szervezők. A világhírnévre szert tett cirkusz műsorát immáron hatodik eszten­deje az UNICEF is támogatja. Pécsett szeptember 22-én 18 órakor lesz a premier, ezt követő­en a megyeszékhelyen a Búza té­ren felállított sátorban további egy héten át lépnek fel a művé­szek. Vasárnap délután hat órától kizárólag a Dunántúli Napló olva­sóinak mutatják be produkcióju­kat, akik körében a júniusban megrendezett Napló Napon ezer­kétszáz jegyet osztottunk szét. Pécsett és Mohácson a pénztárak az előadások napjain reggel tíz órától nyitva tartanak, a jegyek te­lefonon is megrendelhetőek a 30- 222-4298-as telefonszámon. Cso­portoknak, iskoláknak külön ked- vezményt adnak.___________ilb. f i

Next

/
Thumbnails
Contents