Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-27 / 266. szám

4. oldal - Új Dunántúli Napló TÜKÖR 2000. Szeptember 27., szerda f$ifliHÍS BARANYAI ____________________Röviden Kö vekkel dobáltak Gyógyfürdő Rt.: tart a huzavona Szentlőrincnél kövekkel dobáltak meg a minap egy közlekedő vo­natot. Az eddig még ismeretlen elkövetők a közúti felüljárón állva löködték le a súlyos betondarabokat. Pár héten belül immár má­sodszor fogadták kőzáporral a száguldó szerelvényt. A vasút is­mét feljelentést tett a rendőrségen, és számít arra, hogy a helyi önkormányzat is segít felderíteni, kik lehettek a tettesek. (cs) Tűz a rendőröknél Szederkényben égett hétfő éjszaka a kmb-s iroda ajtaja és az előt­te lévő gumiszőnyeg. A lángokat a rendőrök fékezték meg, a he­lyiség szerencsére nem fogott tüzet. A kiérkező, majd helyszínelő tűzoltók szerint feltehetően gyújtogatás történt. (cs) Tolvajok a polgárőrnél Pécsett egy polgárőr lakására a minap tolvajok surrantak be. Kez­detben ügyesen mozogtak, hiszen a házőrző eb sem észlelte őket. A két nesztelenül behatoló nőt aztán elfogta a Bokor utcai ottho­nában éppen tévéző polgárőr, aki telefonon riasztotta a társait, va­lamint a rendőröket. icsi FOGYASZTHATÓ SZOBORCSODÁK. A hagyományokhoz híven idén ősszel is kiállítással várja az érdeklődőket a pécsi ANK 3. számú óvodája. A gyerekek a maguk gyűjtötte terményekből szülői segít­séggel mesefigurákat, bábokat, salátákat készítettek. A tárlat nyitja az intézmény mozgás valamint egészséges táplálkozás programját. ___________ FOTÓ: MÜLLER ANDREA Ny omkövető a fiatalokra? Mohács Az önkormányzat legújabb tervei szerint a közeli jövő­ben adatlapok segítségével kísérelik meg feltérképezni, hogy az elszármazott fiatalok miképpen állják meg a he­lyüket, illetve miért nem tér­nek vissza szülővárosukba. Az eredetinek számító ötlet annak okán vetődött fel, hogy több száz­ra tehető az olyan, a város közép­iskoláiban végzett diákoknak a száma, akik további tanulmánya­ik befejezése után másutt keresik boldogulásokat.- Az elképzelésünk szerint öt évre visszamenőleg visszakeres­nénk, kik azok a gyerekek, akik Mohácson fejezték be az iskolát, s elkerültek a városból - fogott a terv lényegének vázolásába Kato­na József alpolgármester. - Szá­mukra egy adatlapot kézbesíte­nénk, amelyen keresztül értesül­hetnénk sorsuk további alakulásá­ról. A felmérés két célt is szolgál­na: egyrészt értesülhetnénk arról, hogy a helyben működtetett szak­képző intézményekből kikerülve el tudnak-e helyezkedni a fiatalok, illetve pontosabb képet kaphat­nánk arról, hogy mi az oka annak, hogy több száz fia-tal, igaz ugyan, hogy talán kényszerűségből, há­tat fordít Mohácsnak. Az adatok ismeretében pedig lehetőség len­ne az oktatási stratégia esetleges módosítására is. Az ötlet megvalósítása mintegy négyszázezer forintba kerülne. Az alpolgármester elmondta, a Regio­nális Ifjúsági Iroda ugyan elutasí­totta ez irányú pályázatukat, azonban nem mondanak le arról, hogy a közeli jövőben más forrás­ból megszerezzék a pénzt a vállal­kozásra. MÁTÉ B. Lehet, hogy nem Harkányé lesz a megye tulajdonrésze? Kevés az esély, hogy a közeli jövőben tető alá kerüljön a megállapodás a me­gyei és a harkányi önkormányzat kö­zött a Gyógyfürdő Rt. ötvenszázalékos tulajdonrészének eladásáról. A harká­nyiak ötszázmilliós vételi ajánlatát ugyanis kevesli a közgyűlés. A rende­zetlen tulajdonviszonyok a fürdő fej­lesztését célzó terveket is befolyásol­hatják, így - tekintettel a gyógjíu- risztikai bevételekre - mindkét félnek továbbra is érdeke az egyezség. Harkány-Pécs-Budapest A levélváltások után már két megbeszélés­re is sor került a felek között a megyei köz­gyűlés által a Harkányi Gyógyfürdő Rt.-ben birtokolt ötvenszázalékos tulajdonrészé­nek eladásáról. A kezdeti egymilliárd forin­tos különbözet (első nekifutásra a harká­nyiak 376 milliót kínáltak a megye által kért 1,3 milliárddal szemben) ugyan némi­Sikondai vizit Csütörtökön Komlóra és Sikondára látogat Bánki Erik és Mi­kes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási és területfej­lesztési államtitkára. A vizit célja, hogy a helyszínen tájékozód­janak a sikondai fürdő tervezett nagyszabású fejlesztésének várható költségeiről. Mint ismert, a Széchenyi-terv keretében reális esély van arra, hogy jövőre akár félmilliárdos állami tá­mogatást kapjon a látványfürdővel, szállodával, üdülőfaluval is ellátott létesítmény. A központi segítség érkezését az is előse­gítheti, hogy a közelmúltban a Gazdasági Minisztérium előmi­nősítésén kifejezetten pozitívan értékelték a terveket. képp csökkent, mivel az eddigi utolsó tár­gyaláson a város ötszázmillióra emelte a té­tet. A megyei önkormányzat tegnapi ülése előtt a harkányi képviselő-testület jóvá­hagyta a félmilliárdos ajánlatot, így a sor ezúttal a közgyűlésen volt.- Érdemi döntés nem született, _______ ug yanis az ajánlatunkat nem fo­gadta el a testület - tájékoztatta a Dunántúli Naplót az ülésen történ­tekről Bédy István, Harkány polgár- mestere. - Hivatalosan nem mond­ták ki, hogy mennyi a számukra elegendő az ötvenszázaléknyi tu­lajdonért cserébe, bár szóba került egy egymilliárd forinthoz közeli összeg. Közöltem, hogy ötszázmil­lió forintnál gyakorlatilag egy jottá­nyival sem tudunk többet fizetni, de nem is ér többet. A tárgyalások mégis folytatódnak, mindkét fél kényszerpá­lyán mozog. Amennyiben nem tisztázódnak a tulajdonviszonyok, a fejlesztési tervek is ve­szélybe kerülhetnek, mivel így nehezebb a pályázatokon eredményesen szerepelni, és az irányítási oldal sincs mindig szinkronban. Ha elmarad a rekonstrukció, akkor Harkány a gyógyturizmusverseny- ben végzetesen lesza­kad, ami közvetlenül csak a várost érinti, köz­vetve azonban kihat az egész megyére. Bédy István elmond­ta, a következő öt esz­tendőben évente 3-500 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy az elodázhatatlan művele­teket el tudják végezni a fürdőben. Alapvető kér­dés a gyógymedencék rekonstrukciója, aminek nyomán a téliesített megjelenés is biztosított lehetne. Ugyancsak létkérdésnek nevezte a polgármester a vizes­blokkok korszerűsítését, hogy a mai kor kö­vetelményeinek megfelelő várhassák a vendégeket. körülményekkel BELEPOK, SZOLGALTATASOK ARAI A HARKÁNYI GYÓGYFÜRDŐBEN Strand­fürdő Napi belépő Gyógyfürdő Most Október 17-től 450 Ft Felnőtt 1050 Ft 850 Ft 300 Ft Diák/nyugdíjas 650 Ft 500 Ft Heti bérlet 2700 Ft Felnőtt 6300 Ft 5100 Ft 1800 Ft Diák/nyuqdíias 3900 Ft 3000 Ft Gyógyszolgáltatások (masszázs, iszapkezelés) Tb-beutalóval: október 1-jétől ingyenes _________Tb-beutaló nélkül: 1200 Ft/kezelés___________- Továbbra is ajánlatként kezeljük a harká­nyiak szándékát, azonban meg fogjuk fontol­ni, hogy mi módon értékesítsük a tulajdonré­szünket - mondta sokat sejtetően dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke. - Alapve­tő érdekünk, hogy támogassuk a fejlesztése­ket, ezért ebben minden módon segíteni fog­juk a harkányiakat. Az egyezség hiánya elle­nére továbbra is bízom abban, hogy még lét­rejön a megállapodás. Bánki Erik országgyűlési képviselő, a par­lament gyógy-idegenforgalmi albizottságá­nak elnöke elmondta, reálisnak tartja az öt- százmilliós ajánlatot, aminek javasolta is az elfogadását. A képviselő arról is beszámolt, hogy hamarosan módosító indítványt adnak be a költségvetéshez, amiben kérni fogják a kormányt, hogy a pogányi reptér fejlesztésé­hez szükséges összeget önálló tételként sze­repeltessék a tervezett kiadások sorában. A Harkányfürdőért kapott félmilliárd így elég lehetne a beruházás önrészéhez. A légikikö­tő rekonstrukciója tökéletesen illeszkedik a megye vezetésének fejlesztési programjába is, ezért szerinte is kívánatos a mielőbbi egyezség. máté balázs Költségvetési veszélyek, remények Ülést tartott a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Mohács-Pécs Kihelyezett ülést tartott tegnap a Baranya Megyei Önkor­mányzat Közgyűlése. Nemcsak a harkányi fürdő volt a téma; aláírták az együttműködési megállapodást Dombóvárral, amely rögzíti egyebek mellett a közös erőfeszítéseket az M65-ös út mielőbbi megvalósítása ér­dekében. tartozott például az úgynevezett kiskincstár bevezetése idén ta­vasszal, a szociális intézmé­nyekben immár két­szer is megemelt téríté­si díjak, az intézmé­nyeket és az önkor­mányzat hivatalát is érintően a létszám- csökkentés (az egész­ségügyi ágazatban 88, a szociálisban 20, a közművelődésiben és közgyűjteményiben 33,5, az oktatásiban 21,5, a hiva­talban 14 fő). Ugyanakkor egyes költségve­tési előirányzatokat (közel 161 millió forintot) 2000. szeptem­ber 30-ig zároltak. Ezeknek az Az egyik legfontosabb napirend a megyei önkormányzat első fél­évi gazdálkodásáról adott tájé­koztató volt, dr. Kékes Ferenc el­nök előterjesztésében. A testület már korábban tényként könyvel­hette el, hogy az önkormányzat gazdálkodási pozíciói 1999. év második felétől gyorsuló ütem­ben romlottak. Ennek számos oka van, következményként a fi­zetőképesség megőrzéséhez, a költségvetési egyensúly megtar­tásához hitelt kellett felvenni. Ez a múlt év végén 122,3 millió fo­rint volt. A megszorító intézkedések el­kerülhetetlenek voltak. E körbe intézkedéseknek a hatásai azon­ban majd csak a következő évek­ben érzékelhetők. Idén az önkormányzat 300 milliós működési hiánnyal és több mint 25 millió forint felhal­mozási célú hitel felvételével számol. A tervezett bevételek ugyanis nem az előirányzatnak megfele­lően alakultak. Például illetékből az év első fe­lében 25 és fél millió fo­rinttal kevesebb jött be. Ugyancsak kiderült a tegnapi zárszámadásra, hogy a szociális alapel­látást nyújtó intézmé­nyekben az időarányos többletbevétel elma­radt. Pedig biztatják a pályázatokra például azzal az in­tézményeket, hogy a 3 millió fo­rintot meghaladó nyeremény esetén az összeg 2 százalékát ju­talmul kapják az önkormányzat­tól. Reményt keltő viszont, hogy a teljes intézményi kört tekintve az első félévben az időarányos bevételek a tervezettnél jobban alakultak, s az első félévihez ha­sonló takarékos gazdálkodással e területen elkerülhetők a likvi­ditási gondok. Nem talál vételre felajánlott ingatlanjaira vevőt a közgyűlés. Egyelőre csak folyamatban van­nak a tárgyalások például az FVM Hivatallal a Rákóczi út 30- ról, vagy a pécsbányai kórházról a PTE-vel. Összességében a megyei ön- kormányzat az első félévi elő­irányzatát 46,2 százalékra telje­sítette. A lemaradás csak látszó­lag kevés. Amennyiben azonban az év második felében sem gyor­sul fel a kijelölt ingatlanok érté­kesítése, a költségvetés tervezett előirányzatainak radikális vál­toztatására lesz szükség - bevé­teli és kiadási oldalon egyaránt. Folyamatos munkát biztosítanak Sellye Varrónők szakképzését kezdte meg a közelmúltban a helyi munkaügyi kirendeltség.- A húsz ormánsági jelentke­ző közül tizenhatan feleltek meg az alkalmassági és gyakor­lati teszt követelményeinek - mondta Vicze Béla, a központ vezetője. - A hat hónapos tanfo­lyamot sikeresen elvégzőknek jövő év március elsejétől a sely- lyei varrodában hosszú távon is tudnak folyamatos munkát biz­tosítani. Vicze Béla hozzátette, hogy jelenleg 26 százalékos a munka- nélküliség az Ormánságban, ez az arány azonban - mivel a sze­zonális mezőgazdasági munkák a tél kezdetével befejeződnek - minden bizonnyal emelkedni fog az elkövetkezendő hónapok­ban. W. K. Más-más bajok a kisebbségek oktatásában A nemzetiségi nyelven való oktatáshoz nincsenek kerettan- tervek; a cigány kisebbségi programok szerinti neveléshez sokszor éppen a szülőkkel jobban szót értő pedagógus hi­ányzik. A támogatás kell, de a pozitív diszkrimináció gyak­ran csak ellenérzést szül. Pécs A mai magyarországi nemzetiségi, etnikai nevelés legégetőbb kérdé­seiről értekezik tegnap óta az a kö­zel százötven, elsősorban bara­nyai pedagógus, aki a Baranya Me­gyei Pedagógiai Intézet (BMPI) szervezésében tartott XII. Baranyai Pedagógiai Napok vendége. Az egyik legidőszerűbb téma a szociálisan hátrányos helyzetű ta­nulók iskolája és családja közötti kommunikáció. A BMPI szakta­nácsadója, Derdák Tibor szerint a probléma elsősorban a cigány gyermekeket érinti, s őket is azért, mert mint szó szerint mondja: „Az írásbeliség szinte teljesen hiányzik ezekben a családokban”. A szülő és a gyermek ugyanis nem cédulá­kon érintkezik, hiszen szinte min­dig van valaki otthon, így a szóbeli közlés a természetesebb. Ha az is­kola ezt pedagógiai elképzeléseibe beépíti, a hátrány előnnyé is vál­hat. Az is sajátosság, hogy a cigány közösségekben felnövő gyermeket sokan veszik körül, ami érzéke­nyebbé teszi őket az emberekre - ezt Derdák Tibor szerint a dráma- pedagógia módszereivel szintén előnnyé lehetne változtatni. A ci­gányság mai helyzete, úgy gondol­ja, sokban hasonlít a hetvenes évek amerikai fekete közösségeinek kö­rülményeire, nem véletlen, hogy az akkori kutatásokból most a ha­zai szakemberek is merítenek. A legtöbb érdeklődőt, közel hetvenet a kéttannyelvű iskolák­nak, illetve a nemzetiségismereti tantervhez készített kerettanterv bemutatása vonzotta, már csak azért is, mert a szakminisztérium még nem hagyta jóvá. Az ország iskoláinak ezeket kidolgozó helyi stáb nevében a német munkakö­zösség vezetője, Englenderné Hock Ibolya a pécsi Magyar-Né­met Nyelvű Iskolaközpontban azt emelte ki: 2001-től a nagyjából néprajzi tudást megfogalmazó népismeret mindenhol kötelező lesz, a nemzetiségi, kéttannyelvű iskolákban pedig az adott kisebb­ségre vonatkozó nemzetiségisme­reti tantárgyat oktatják. Érdekes eredményeket hozott a hazai horvát nemzetiség kultu­rális autonómiájának vizsgálata a nyeik. Ez állami garancia nélkül Miroslav Krleza Horvát Általános nem is megy, ám ha volna is köz­iskola és Gimnázium igazgatója, ponti pénz, a pozitív diszkriminá- Győrvári Gábor számára. Saját, a ció csak az ellentéteket szítja. Az Dél-Dunántúlon horvát és német Európai Unió ugyanakkor az pedagógusok körében végzett fel- interkulturális szemléletet követe- mérései alapján úgy látja, a nem- li meg, bár tudomásul kell venni, Pluszpénzek fejenként Gyakori kérdés, hogy egyes intézményekben nem a kiegészítő hozzájá­rulásokért vezetnek-e be nyelvi vagy kisebbségi programokat. Pluszpénz jár a fejkvóta mellé, de az elszámoltatás ma már egyre szigorúbb. Idén az 1-8. évfolyamos gyermek után 104 ezer forint, a 9-13. évfo­lyamra járó után 126 ezer forintot kap évente az iskola. Kisebbségi vagy kéttannyelvű iskola gyermekenként további 41 ezer forintot kaphat. Nemzeti, etnikai kisebbségi programban részesülő gyermekért a nor­matíván túl 27.500 forint jár. zetiségek kulturális autonómiájá- hogy az unióban már a magyar is ról nem lehet szó, ha csak elvétve csak egy lesz a nemzetiségi cso- vannak saját fenntartású intézmé- portok között. ____________h. i. oy.

Next

/
Thumbnails
Contents