Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-24 / 263. szám

8 -k UTAZÁS -k 2000. szeptember 24. Khomeini szelleme kísért Különös világ, különös szokásokkal, szokatla­nul kevés turistával. Iránt évente mindössze ötezren keresik fel a nyugati világból, amely egyben keletit is jelent, mert a legtöbben, há­romezren, Japánból érkeznek. Magyarországról harmincán vágtunk neki az útnak - busszal! A Balkánon át yezető három­napos utat követően négy órát várakoztunk az iráni határon. Pihentetőül pénzt váltottunk be az első település utcáján, ahol a valutázók megroha­mozták buszunkat. A dollár a legkapósabb errefelé, jóval többre becsübk, mint az iráni bankokban: itt tíz dollárért 82 ezer rialt adtak az 5-6 ezerrel szemben. Tiz dollár pedig va­gyonnak számít ott, ahol egy­két dollárért hotelszobához le­het jutni, ugyanennyiért bősé­gesen megebédelhetsz és megvacsorázhatsz. Ja, és egy liter benzinért sem kell hat-hét forintnál többet fizetni... A gázolaj még olcsóbb, három­négy forint, attól függ, melyik benzinkútnál tankolsz. Mi leg­alább nyolcnál nem tudtunk - igaz, ilyen csak egyszer for­dult elő -, mert éppen kifo­gyott a tartályokból, és még nem pótolták. Feketén sike­rült hozzájutni néhány kanná­val, és nem sokkal drágábban. Az irániak élelmesek, ha akar­ják - iszlám országról lévén szó - azért az annyira tiltott alkoholhoz is hozzájutnak, igaz, ennek nagy az ára a feke­tepiacon, egy üveg sör sokak­nak még a cipő árát is megéri - cirka 1000-1500 forintot, pá­linkáért pedig már a kabátju­kat is odaadnák. Étteremben kólán (perzsa kóla!) és vízen kívül más itallal nem találkoz­tunk, igaz, étellel is csupán kétfélével - csirkével és birká­val -, valamint salátával, levest csak elvétve láttunk. Az embe­rek sokoldalúak, kézügyes­ségük fantasztikus, mindezt csodálatos perzsaszőnyegek, réztányérok bizonyítják. Az utak Iránban viszonylag jók, tiszták az utcák, és a köz- biztonságra sem lehet pana­szunk. Rendőr van jócskán, aki kedvesen eligazítja az ide­gent. Ezt a szerepet azonban bárki szívesen vállalja, örül­nek, ha segíthetnek. Tolako­dás nélkül kíváncsiskodnak, még a kéregetők is visszafo­gottak. Nagy a munkanélküli­ség, de ez nem csoda egy olyan országban, ahol a né­pesség harminc év alatt meg­duplázódott, jelenleg egyéb­ként 70 millióan lakják Iránt, az ötvenes években alig voltak tízmillióan. A teheráni Iszlám Múzeum­ban győződhetünk meg arról, müyen fényes múltja van en­nek az országnak. A perzsa biroda­lom megmaradt emlékeit gyűjtöt­ték itt össze, szté­léket, dombormű­veket, szobrokat, edényeket. Persze nem teljes a kép, mert a világ többi múzeumá­ban is jócskán jut belőlük, és természetesen az eredeti hely­színeken, például Persze- poliszban. A múzeumi belé­pők árai egyébként „nyugati­ak”, 1000-1500 forintba kerül­nek a legtöbb helyen. A helyi­ek ennél jóval olcsóbban be­juthatnak. Még romjaiban is lenyűgöző a volt perzsa fővá­ros, a nagy Dárius fő műve, Perszepolisz, amelyet Nagy Sándor Kr. e. 331-ben semmi­sített meg. Szerencsére a tűz az oszlopokon nem fogott, így Khomeini ajatollahnak, az iszlám forradalom vezetőjé­nek szelleme ma is kísért, bármerre járunk, a fényképé­be, illetőleg a falakra pingált hatalmas képmásába bot­lunk. Sírja Teherán és Qom városa között ma zarándok- hely. A hívők csak tisztán mehetnek be, előtte a vécében lábat, kezet, arcot mosnak. Furcsa látvány volt egyszer­re ennyi mosakodó embert látni a mellékhelyiségekben. el tudjuk képzelni, milyen pompában, milyen palotában élhettek az elődök. A maiak már kénytelenek beérni jóval szerényebb körülményekkel, bár az olajból akár fényűző életmódot is folytathatnának. Reza Pahlavi, a húsz éve el­űzött sah dúskált a javakban, igaz Dárius összes kincse is Turisták veszik be az erődöt Európában is egyedülálló a Komárom közelében lé­vő monostori erőd, amelynek lenyűgözőek a méretei: 28 hektáron ta­lálható a 30 ezer négyzet- méternyi épületegyüttes, benne 640 kisebb-na- gyobb terem és 4 kilomé­ter hosszúságú kazama­tarendszer található. Az erőd látogatottsága egyre nagyobb, hiszen a tavalyi 12 ezer vendég helyett idén már 30 ezren keres­ték fel. Az erőd 1850 és 1871 között épült, korának legfejlettebb haditechnikai elvei alapján és igényes építési technikával. A vé­delmi rendszer építményei mellett saját tiszti szállás­sal, sütödével, kutakkal, kórházzal, istállókkal és ko­csiszínekkel rendelkezett. Az erőd csaknem egy év­századon át a magyar hon­védség katonagenerációit szolgálta, bár a harci ese­mények elkerülték. A gon­dosan faragott kövekből épített, cikklap falazatú épületszárnyak, várfalak, bástyák, föld alatti kaza­maták, földsáncok és a belső udvaron elhelyezett laktanyatömb csaknem eredeti állapotukban ma­radtak ránk. Félhomályos, végelátha­tatlan teremsorait, zegzu­gos folyosóit, lőrésekkel és ágyúállásokkal tagolt bás­tyáit, a huszárlovak egykori istállóit ma már a nagykö­zönség is megtekintheti. Az erődben a történelem és a hadkultúra iránt érdeklődő látogatókat múzeumi be­mutató, szakszerű idegen- vezetés várja. Az erőd falai között a jövőben a hadkul­túrát átfogó múzeumok, oktatási intézmények, kiál­lítóterek, valamint történeti játékok központjának foko­zatos bővítését tervezik. A hatalmas belső terek kon­ferenciák, fesztiválok, ren­dezvények lebonyolítására egyaránt alkalmasak. A tu­risták csoportokba szerve­ződve közel két óra alatt te­kinthetik meg a látványos­ságokat: az egyedülálló festett oktatótermeket, az ágyúállást, a földalatti ka­zamatákat és a egykori pékséget, melyben friss péksütemények várják a lá­togatót. S.LJ. 167 éve Oktoberfest Még egy hétig, október 2-ig tart a világ legnagyobb és leg­régibb népünnepélyeként számon tartott fesztiválja, az Oktoberfest. Tavaly több mint 5 millió liter sört guntottak le a vendégek a torkukon. Az Oktoberfest gyökerei a XIX. szá­zad elejéig nyúlnak vissza. Négy évvel azután, hogy Bajor­országot királyság rangjára emelték, Lajos trónörökös, a későbbi I. Lajos király 1810. október 12-én tartotta eskü­vőjét. Münchenben öt teljes napon át tartott az ünneplés. A Wittelsbach uralkodócsalád étellel, itallal vendégelte meg az ünnepségek részvevőit. A rákövetkező évben meg­ismételték a rendkívül népszerű lóversenyt, és ezzel lerak­ták a belőle később kialakuló Oktoberfest alapjait. Az Oktoberfestet 167 éves története során 24 alkalommal kellett elhalasztani háború vagy járvány miatt. kevés volt neki. A mérhetetlen pazarlás volt a veszte, egy bank széfjében őrzik a felbe­csülhetetlen drágakő- és aranykollekciókat. Az egyik értékes darabja egy gyémán­tokkal, smaragdok­kal gazdagon díszí­tett földgömb, ame­lyet a többi vagyon­tárggyal lefoglaltak az iszlám forrada­lom idején. Páratlan élmény volt az euró­paiak számára oly furcsa ország. Vegyes érzések­kel buszoztunk haza az Agrával, amely a magyar tu­risztika történetének leghosz- szabb kirándulását szervezte meg. Tizenkétezer kilométert tettünk meg a Neoplannal há­rom hét alatt! Igaz, mi ez a perzsák hódításához képest? T. L. 1 Biztosítás a hazatérésre Budapest: A HTC Utazásszervező Kft. csődje miatt külföldön rekedt utasok haza­hozatala 71 millió forintba került. Ezzel összesen 2070 utas hazaszállítását oldották meg. A hasonló esetek elkerülése érdeké­ben a különböző szakmai szervezetek és a gazdasági tárca hat tervezetet dolgoz ki. Többek között egy olyan biztosítási konst­rukciót, amelyet az utazni vágyók egyéni mértékben vennének igénybe Kikötöttek a balatoni hajók Siófok: Nem úgy sikerült az idei balat- zoni hajózási szezon, ahogy azt a Mahart Balatoni Hajózási Rt. remélte. Az előző szezonhoz képest 9,3 százalékkal csök­kent a menetrend szerinti személyhajó forgalom, s a kompok is 5,8 százalékkal kevesebb utast, valamint 4,9 százalékkal kevesebb járművet szállítottak. Ugyan­akkor ma már 1430 kikötőhely van a Bala­ton mellett, és idén adták át a fonyódi vi­torláskikötőt, valamint bővítették a bala- tonföldvári kikötőt is. Százmilliók világörökségekre Budapest: A Gazdasági Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az idén összesen 300 millió forintot különí­tett el műemlékvédelemre, amelyből 2000- ben 50 millió forintot fordítanak a műemlé­kek idegenforgalmi hasznosítására. Az idén négy tárca külön-külön további 140-140 mii­hó forintot különít el Magyarország világ- örökségi helyszíneinek támogatására. 560 millió forintból 200 millió forintért a Horto­bágyon egy kulturális örökségi bázist hoz­nak létre, és 300 miihó forintot a gödöllői kastély felújítására fordítanak Tízéves a gyógyszálló Budapest: Tíz éve nyílt meg a Thermal Hotel Hélia. Budapestnek kevés komplex, gyógyászattal összekötött szállodája van, ezért döntött a Danubius Hotels úgy, hogy 1988-ban megkezdik a pesti Duna-parton, a margitszigeti szállodákkal szemben a Thermal Hotel Hélia építését. A 262 szobás szálloda két év alatt készült el. Eredetileg több tulajdonosa volt, de négy éve a szállo­dalánc kivásárolta a többi tulajdoni részt. A gyógyszállóban a margitszigeti Magda-for- rás Duna alatt átvezetett vizét használják. Egy évtized alatt félmillió vendég lakott a szállodában, a foglaltsági mutatója 74 szá­zalékos. A skandináv stílusú hotel a MOB arany fokozatú támogatója. Maja bevásárlóközpont Guatemala: A közép-amerikai őserdő­ben felfedezett 3 emeletes, 170 helyiség­ből álló palota, amely a szakemberek vé­leménye szerint „bevásárlóközpont” volt, a maják kultúrájának újraértékelé­séhez vezet. A majákról eddig úgy tartot­ták, a háborúzáson kívül csak vallási te­vékenységet folytattak. Az épületegyüt­tesben talált maradványok alapján meg­állapítható, a maják ásványokkal és drá­gakövekkel, valamint dísztárgyakkal ke­reskedtek. A maják kultúrája mintegy 2500 évvel ezelőtt kezdődött, és az idő­számításunk szerinti 250 és 900 közt élte fénykorát. Ezután a maja birodalom hanyatlani kezdett. MOST INDULÓ HÁROMHETES JÁTÉKUNKBAN FELTESSZÜK ÖNNEK A KÉRDÉST: (-A I /> I J Főnyeremény: ldb Adunk hozzá három hét gondolkodási időt is. Közben elmondjuk, mit nyerhetnek azok, akik három héten át megveszik a Kiskegyedet,kivágják a játékszelvényeket, a 3. héten pedig megjelölik, hogy mit szeretnének, pénzt vagy autót, és persze határidőre beküldik a kívánságukat vagy annak ára; 2 500 000 Ft II. nyeremény: 500 000 Ft. IIMV. nyeremény: 200 000-200 000 Ft. Vigasztalónak: 100 000 Ft Es: minden pályázónk - de igazán mindenki! - szerény ajándékot kap a szerkesztőségtől. Ha van kedve velünk játszani, vásárolja meg a Kiskegyed 39-es számát! k (

Next

/
Thumbnails
Contents