Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-21 / 260. szám

2000. Szeptember 21., csütörtök HAZAI TÜKÖR Új Dunántúli Naplö - 3. old Olcsón adják az adatokat Harminc forintért árulnak egy címet Belügyminisztérium A tízezret sem éri el azok­nak a száma, akik letiltot­ták személyi adataik kiadá­sát. A Belügyminisztérium központi nyilvántartási hivatala tavaly hetvenkét- millió forint bevételre tett szert az állampolgárok ada­tainak kereskedelméből. A Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának (BMKH) nyilvántartása az egyetlen hite­les, hetente frissített adatbázis, amelyben minden magyar állam­polgár nevét, címét, nemét, élet­korát, lakhelyét rögzítik. A jog­szabályok alapján itt potom har­minc forintért bárki megvásárol­hatja üzletfelének, esetleg elvált házastársának személyi adatait.- Az adatszolgáltatást a sze­mélyi adat- és lakcímnyilvántar­tásból kérelmezni kell - tudtuk meg dr. Szalay Lászlótól, a BMKH hivatalvezetői titkárságá­nak vezetőjétől.- Adatokat csak hatósági eljá­rás keretében adunk ki, és kizá­rólag olyan személyeknek, illet­ve társaságoknak, akik illetve amelyek jogilag megfelelően alá­támasztott indokok alapján nyúj­tanak be kérelmet. Az indokokat az adatvédelmi, a nyilvántartási, valamint az adatkereskedelmi törvény alapján bíráljuk el - mondta el lapunknak a hivatal- vezető. Ezek után sokan azt gondol­hatják, hogy az aprópénzért megvásárolt adatokkal könnyű visszaélni. Ez nem egészen így van - állítja az illetékes. A meg­szerzett címeket és telefonszá­mokat ugyanis csak a kérelem­ben megjelölt és engedélyezett célra, például piackutatásra vagy közvetlen üzletszerzésre hasz­nálhatják fel. A BMKH-nak tavaly 72 miihó forint bevétele származott az adatkereskedelemből. A bankok mintegy 3,5 milliót, a biztosító- társaságok pedig csaknem 4 mil­lió forintot költöttek adatvásár­lásra. SZ. F. Hírek röviden Nőnek az agrártámogatások Torgyán József szerint az agrártámogatások szerkezete a két évre szóló költségvetésben jelentősen átalakul, a tárca a megnövelt össze­gű támogatásokat csak a komplex fejlesztésekre fordítja. Erről a mi­niszter a parlament költségvetési bizottságában beszélt. Megerősítet­te: a miniszterelnökkel való megegyezés értelmében a következő két évben 190 milliárd forinttal növekszik az agrárium és a vidék fejlesz­tésére szánt költségvetési támogatások kerete. A MIÉP a földalapról Jelen formájában az ország kiszolgáltatottságát fokozná a Nemze­ti Földalapról szóló javaslat - jelentette ki Lentner Csaba, a MIÉP országgyűlési képviselője. Az agrárpolitikát bírálva a képviselő úgy fogalmazott: „Nem lehet a magyar földet egyetlen párthoz köt- ni, hitbizománnyá tenni”. _________________________________■ In memóriám Bolla Ferenc Gyászol a Pécsi Tudományegyetem és annak egyik jogelődje, a Pécsi Pedagógiai, illetve Tanárképző Főiskola. 85 éves korában 2000. szeptember 7-én meghalt Bolla Ferenc, a főiskola kiváló munkatársa, a mindenki által tisztelt és szeretett nagy szemé­lyiség. Gazdag és példás életútja Pápán kezdődött. Élete során volt helyettesítő tanító, tanító, szaktanító, tanár, címzetes főiskolai tanár, sportvezető és az oktatás- és nevelésügy kimagasló, or­szágosan is elismert szervezője. Vezette a főiskola tanulmányi osztályát, irányította a POTE Rektori Hivatalát. 30 évig dolgozott a magyar felsőoktatásban. Ennek során tevékenysége regionális és országos vonatkozás­ban is kiváltotta a szakemberek és az országos vezetők elisme­rését. Kitüntetéseit lehetetlen felsorolni. A Felsőoktatás Kiváló Dol­gozója kitüntetést 1953-ban kapta, a Testnevelés és Sport Kivá­ló Dolgozója elismerésben 1966-ban részesült. Büszke volt arra, hogy 1976-ban megkapta a Honvédelmi Emlékérmet és 1991 - ben a Szabadságharcos Érdemérmet. Egész életében az ifjúság önzetlen segítője, barátja volt. Sport- szervezői, vezetői és szakirányítási tevékenysége a fiatalok tö­megeit juttatta egészséges életmódhoz, nemes eredmények­hez. A PEAC mellett a Pécsi Tanárképző Főiskolai Sportkör hat sportágában szakmódszertani teendőket látott el kitűnő ered­ménnyel. Embersége, szeretete, igényessége, kritikus szelleme, önzet­len szolgálata és segítőkészsége példaértékű. Családja igazi boldogságközpont volt az élethivatását követő gyermekei és kiapadhatatlan erőforrás önmaga számára. Távozása pótolhatatlan veszteséget jelent számunkra. Bolla Ferepc nem hal meg egészen. Nemcsak generációk em­lékezetéi en eá.szemléletében él tovább, de hétköznapi cselek­véseinkben is velőnk marad. Kegyelettel és szbrető emlékezéssel tárjuk ki karunkat távo­zó, kedves alakja fel(|. Sít tibi terra levis! • \ C/i Előítélet és támogatás Társadalmi vita kezdődik a romaprogramról A cigányság képviselői tehetetlenséggel vádolják a kormányt, a romák felemel­kedését célzó programokra több pénzt várnának, több munkalehetőséget és diszkriminációellenes törvényt sürget­nek. A kabinet az idén 7,2 milliárdot fordít felzárkóztató programokra. Budapest Amióta a zámolyi romák Strasbourgba vo­nultak, a nemzetközi figyelem is ráirányul a magyar társadalomnak erre a feszültség- forrására. Tegnap pedig egynapos böjttel igyekezett több roma fiatal és közéleti sze­mélyiség a hazai közvéleményt is felrázni: ezzel a gonddal most már szervezetten és átfogóan kell foglalkozni. Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos sze­rint a társadalom egészét kell megnyerni a romaprogram megvalósításának, ellenkező esetben minden jó szándék ellenére vala­mennyi erőfeszítés kudarcba fullad. A roma szervezetek és az ellenzéki képvi­selők - kevésnek ítélve a romakérdés megol­dásáért tett kormányzati erőfeszítéseket ­hathatós beavatkozást sürgetnek. A kabinet az idén 7,2 milliárd forintot fordít felzárkózta­tó programokra, ebből csaknem 5 milliárdot a minisztériumok saját költségvetésükből kü­lönítettek el. így például közmunkaprogram­ra másfél milliárdot, a szociális földmunka­programra közel 90 milliót költhettek a szak­tárcák, míg az oktatási minisztérium a roma gyerekek oktatására, nevelésére 1,7 milliár­dot, tehetséges, szegény sorsú cigánytanulók képzésére 530 milliót költhet az idén. A fenn­maradó mintegy 2,2 milliárdot közvetlenül a kisebbségi szervezetek, önkormányzatok, alapítványok kapták meg. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Ala­pítvány elnöke lapunknak úgy nyilatko­zott, hogy a cigányok oktatására és munka­helyteremtésre kellene nagyobb összeget fordítani, hiszen ezzel lehetne leginkább segíteni a romák felemelkedését. Az isko­lákban folyó elkülönítést, a cigány tanulók magántanulóvá, vagy kisegítő iskolába kényszerítését a roma vezető alkotmány- ellenesnek tartja, s emiatt több szervezet mellett az alapítvány is az Alkotmánybíró­sághoz fordult. A cigányság életmódját, életfeltételeit döntő mértékben szociális, gazdasági, regionális hátrányok határozzák meg. Mindemellett ennek a népcsoportnak a társadalom megkülönböztető, kirekesztő, előítéletes bánásmódjával is szembesülnie kell. Neményi Mária szociológus szerint az elmúlt évtizedek fentről jövő, erősza­kos beolvasztási kísérletei sorra kudarcot vallottak, s ez mindaddig így marad, amíg a cigányság - eltérő kultúrájából adódó - mássága elég a megbélyegzéshez. Az Akadémia kisebbségkutató intézeté­nek segítségével elkészítették és hamaro­san társadalmi vitára bocsátják azt a hosz- szú távú stratégiát, amely 20-25 évre elő­retekintve kijelöli a romakérdés megoldá­sának irányait. A Nemzeti és Kisebbségi Hivatal elnöke lapunknak úgy fogalma­zott: a társadalom előítéletessége elsősor­ban a szociális feszültségekből ered. Az ország teherbíró képessége szerint igyek­szik segíteni a cigány társadalmon, ám egyik napról a másikra nem várható ugrásszerű változás. HORVÁTH Segélykérés telefonon Évente több mint 800 ezer hívás A magyar dráma napja Ezúttal is a (gyors) írói versennyel nyitnak Országos Körkép Nem csupán hazai jelenség, hogy egyre többen veszik igénybe a telefonon ingyen hívható segélyvonalat. Az Európa-szerte 112-es szá­mon jelentkező központi segélykérőt évente mintegy 800 ezren tárcsázzák fel. Marsi Attila, a Belügyminisztéri­um távközlési és frekvenciagazdál­kodási főosztályának vezetője la­punk érdeklődésére elmondta: a telefonálók panaszának csaknem egyhatoda, azaz naponta átlagosan 400 igényel azonnali intézkedést. A forróvonalak országszerte a közigazgatási határok szerinti me­gyeszékhelyeken szólalnak meg. így a mentők, a rendőrség, a tűzol­tóság, a katasztrófavédelem mun­katársai a helyszínre a legközelebbi területről, azaz a lehető leggyorsab­ban érkezhetnek meg. A hagyomá­nyos közvetlen számok (104-es mentők, 105-ös tűzoltók, 107-es rendőrség) változatlanul nagy for­galmat bonyolítanak le, a tapaszta­latok szerint azonban egyre jobban kezd elterjedni a 112-es segélykérő hívószám is. Az utóbbi hónapok­ban egyre gyakrabban telefonálnak krízishelyzetbe került emberek. Közülük sokan éppen azt akarják közölni egy ismeretlennel, hogy öngyilkosságra készülnek. Az ilyen tragikus helyzetek szaporodása adta az ötletet, hogy bizonyos technikai módosítás ré­vén a 112-es hívásokat egy 36 lel­ki elsősegély telefonszolgálatot tömörítő szövetséghez is továb­bítsák. A visszajelzések tanúsága szerint ezek a párbeszédek több­nyire eredményesek. _________________(C8. BENKÖ) Budapest A Tragédia ősbemutatójá­nak évfordulója - szeptem­ber 21. - immár 1984 óta a magyar dráma napja, amelynek ünnepéhez idén is számos budapesti művé­szeti program kapcsolódik. Madách Imre, Az ember tragédi­ája című drámai költeményét 1883. szeptember 21-én mutatták be a Nemzeti Színházban. Az 1859-1860-ban írott művet Pau- lay Ede vitte színre, a főbb szere­peket Nagy Imre, Jászai Mari és Gyenes László alakította. A fővárosi események sorát ezúttal is írói versengés nyitja meg a József Attila Színházban. Az idei, sorrendben hetedik drá­maíróverseny újdonsága, hogy résztvevői határon túli magyar írók. Balia D. Károly kárpátaljai, Láng Zsolt erdélyi, Szabó Palócz Attila vajdasági alkotó „rögtönzé­sének” ihletőjeként a Népszava csütörtöki írásai közül kisorsolt cikk szolgál. A húsz-huszonöt oldal terje­delmű, négy-hatszereplős egy- felvonásosokat este már előadá­son tekinthetik meg az érdeklő­dők, Háda János, Radó Denise, illetőleg Sztarenki Pál színpadra állításában. A hagyományoknak megfele­lően a zsűri idén is odaítéli a leg­jobb darabnak járó elismerést. Jutalmazzák az új művet első­ként befejező, vagyis a leggyor­sabb szerzőt. Mindezeken kívül díjazzák a legjobb alakítást nyújtó színészt és színésznőt, il­letve átadják a legjobb rendezé­sért járó elismerést. Raiffeisen Lakáshitelek Hívja a 06-40-48-48-48 telefonszámot! FOTÓt BODÓ GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents