Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-14 / 253. szám

10. oldal - Uj Dunántúli Napló R D E T E S 2000. Szeptember 14., csütörtök A Magyarországon megjelenő napi- és hetilapok széles választékával várjuk a Hunyadi út 11. szám alatt! Tel.: 505-073 KÖZLEMÉNY Az Országos Rádió és Televízió Testület a rádiózásról és televíziózás­ról szóló 1996. évi I. törvény 84. §-ának (2) bekezdése alapján PÁLYÁZATOT HIRDET Millenniumi Kulturális Gyűjtemény című pályázati programjának keretén belül filmszociográfia készítésének támogatására 300 000 000 forintos keretösszegben. Pályázatot nyújthat be minden olyan természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amelynek tevékenységi körében a film-, és videogyártás, illetve a rádió-televízió műsorszolgáltatás szerepel és a) vállalja, hogy az elkészült film mind tartalmában, mind minő­ségében megfelel a médiatörvényben a közszolgálati műsor­számokra vonatkozóan rögzített követelményeknek, valamint b) technikai megvalósításában legalább a BETACAM-SP vagy a digitális rögzítés minőségi követelményeinek megfelel és a közszolgálati műsorszolgáltatóknál alkalmazott technikai, mi­nőségi követelményekhez, normákhoz illeszkedik. A pályázati felhívás átvehető a Műsorszolgáltatási Alapnál (Fontana Irodaház, 1052 Budapest, Váci utca 16/B, IV. emelet, telefon: 267- 5050) munkanapokon 9 és 16 óra között, valamint megtalálható a Műsorszolgáltatási Alap honlapján (http://alap.ortt.hu). . A pályázat beadási határideje: 2000. október 26.17 óra. ] A pályázattal kapcsolatos konzultáció helye és ideje: a Műsorszolgáltatási Alap hivatalos helyisége, 2000. szeptember i 27-én és 28-án, valamint október 4-én és 5-én 10 és 16 óra között. LAKÁS Belvárosi tégla garzonlakást vásárolok. Érd.: 311-802 *44651* Jedlik Ányos utcai 2 szobás, üres lakás ked­vező áron eladó. 20/9993-157,336-907- *44680* Kertvárosban, Olga u.-ban VI. em.-i, déli fekvésű kiváló állapotú 1,5 szobás, klímás lakás eladó. I. ár: 3,8 MFt. Érd.: 20/9111- 088 *44745* Kertvárosi 2 szobás, 7. emeleti, felújított la­kás eladó (Viktória u.). Irányár: 4 MFt. Tel.: 72/410-109, 60/469-370 *44509* Kertvárosi 2+étkezős alagútzsalus lakás sürgősen eladó. Tel.: 60/362-345 •44737* Komlón, Bajcsy Zs. u. 17-ben, 2,5 szobás, 3. em-i, erkélyes lakás eladó. Érd.: 06- 30/223-4403 ♦44674* Pécs belvárosában 2 szobás lakást keresek 5 MFt-ig. Most fizetek, a kulcsokat 1000 nap múlva kérem. Tel.: 20/972-4043 •43713* Pécs belvárosában 43 nm lakás beépíthető terasszal, panorámával eladó. 20/9835- 884 *44856* Pécs, Corvin 0. 25. 2 szobás I. emeleti la­kás, tégla, gázos sürgősen eladó. 241-812, 241-239 ------------­*4 4480* Pécs-Kertvárosban 4 emeletes alagútzsalus ház 3. emeletén extrán felújított 2,5 szobás riasztóval és légkondicionálóval felszerelt lakás eladó. T.: 30-9468-958. *44587* Pécs-uránvárosi Bánki 0. u-i, tetőtéri 2,5 szobás külön bejáratú gáz központi fűtéses téglaépületi lakás eladó. Érdeklődni: 256- 149,20/316-3268 + aknás garázs. •44401* Pécsett a Dóra utcában exkluzívan kialakít­va, egyedi bútorokkal, minden extrával együtt 2,5 szobás lakás, berendezve azon­nal beköltözhetően eladó. T.: 30-204- 4932. *44584* Pécs-Mecsekoldalban 69 nm-es lakás ga­rázzsal sürgősen eladó. Érd.: 30/291-5384---------*44775* Pé cs-Rózsadombon fsz-i 2,5-es üres lakás sürgősen eladó. Ár: 4,3 MFt 06-30/9583- 180 *44860* Pécs-Uránvárosban, Stadion u.-i I. em.-i la­kás eladó. Tel.: 20/9340-174 •44459* Teljesen egyedileg felújított 3 szobás, föld­szinti lakás eladó. I. ár: 5,8 MFt 06- 30/243-9576-----------—---- *44766* yr énvárosi 47 nm-es lakás eladó. Ár: 4.2 MFt T.: 435-462 —--------*44654* 1. 5 szobás távfűtéses, II. em-i lakás, beköl­tözhetően eladó az Orvostudományi Egye­tem közelében. I.ár: 4,2 MFt. Tel.: 72/241- 283, de: 8-10 és du. 18-21 óra között *44850* 1.5 szobás téglalakás eladó. 30/9597-998 *44827* ________INGATLAN________ Bl enden telefonnal, gázzal, központi vízzel és melléképületekkel ellátott családi ház eladó. Érdeklődni a 72/351-533 telefonon du. 15 óra után. •44384* Külföldieknek! Igényes, 3 szintes parkosított villa Pécsett, a Széchenyi tértől 3 km-re, költözés miatt áron alul eladó. Irányár: 300.000 Euro Azonnali fizetéssel: 200.000 Euro Tel.: 20/977-9999 László Péterfalvy (ongol/magyar nyelven) Tel.: 39/02-236-3452 (Milánó) Susanna Pásztor (olasz/magyor nyelven) * Faszerkezetű, hullámpalás nagy épület lebontással eladó. 30/2858-871 *44628* Garé, Rákóczi u. 43. parasztház 2 család részére külön bejárattal, nagy gazdasági épülettel, területtel eladó. 20/9338-485 •446 RÁKÓCZI ÚTI felújításra szoruló ÜZLETHELYISÉG ELADÓ Tel.: 413-408,14-18 óráig, -um­Gazdabolt, jelenleg is jól működő, árukész­lettel, berendezéssel átadó. Pécs, Rácváro­si út 2. Tel.: 72/252-699 *43518* Gázfűtéses házrész Pécsett az I. ker.-ben 2,3 MFt-ért eladó vagy távfűtéses lakásra cserélnénk értékegyeztetéssel. T.: 336-744 •44784* s Hidason 2 szobás, téglából épült csalá­di ház eladó. Érd.: 18 után 72/463-358----------*44777* Me csek-nyugati, nagyméretű, szinteltolá- sos, új családi ház eladó. Tel.: 312-014, 06-30/2273-911 *44591* Nagyárpádon eladó vagy bérbe adó 360 nm-es, összközműves, felújított műhely­csarnok, 80 nm irodaépület, 550 nm raktár- épület külön is. Érd.: 06/30/294-1815 •---------- *44158* Na gymúltú videotéka 5000 fajta filmmel ár alatt eladó. Érd.: 311-802 *44656* Pécsett, a Kispiricsizma utcában panorá­más, 3,5 szobás, ebédlő, garázs, családi ház eladó. I. ár: 16,5 MFt. Tel.: 72/315- 597---i—-- *44828* Pé csett, a Vásártéren a fősoron üzlethelyi­ség eladó. Irányán 2,5 MFt. Érdeklődni a 30/9470-491 telefonon. *44816* Pécsett, a Zsinkó u.-ban 90 nm-es, önálló, felújítandó ház eladó. Irányár: 8,7 MFt. Érd.: 72/336-744 •44778* Pécsett ház eladó 12 MFt. T.: 06-20/3219- 341 •44771* Pécstől 15 km-re lévő faluban vegyesbolt eladó. Tel.: 30/244-7523 *44815* Üzlet-vendéglátó Sellyén eladó, kiadó. Tel.: 30/346-0580 vagy 11 után 72/351-467--------- *44353* BÉ REL-KIAD Hotel Kikelet felett 2 szintes családi ház hosszabb távra igényesnek kiadó. Tel.: 441- 019, 06-20/9771-846 Pécsett o Rákóczi ót 60. >z. alatti Ur*Mgurózsban gépkocsi-beáflóhelyek BÉRELHETŐK 10.000 Ft/hó. Érdeklődni: 72/336-224, munkaidőben, -iw Kereskedelmi környéken 17 nm-es irodahe­lyiségek bérelhetők. Érd.: 06-30/9462-213---------*44475* Mecsek-nyugáton 2+2 szobás, 100 nm-es panorámás lakás igényesnek, hosszú távra kiadó. T.: 06-30-9597-429 *44627* 220 m2 ügyfélforgalomra is alkalmas IRODATERÜLET forgalmas helyen BÉRELHETŐ. Telefon: 72/336-244 Pécsett, a Király utca közepén - a Színház térnél - rendezett udvarban, újonnan épí­tett, földszinti, 40 nm-es üzlethelyiség ki­adó. Telefon: 30/9478-955, 10-14 óráig: 72/333-898 •44357* Kereskedelmi övezetben kialakítás alatt ál­ló, közel 700 nm alapterületű épületrész 1200 nm-es szabad területtel raktár vagy üzlet céljára, hosszú távra kiadó. Érd.: 06- 30/9462-213 *44472* Pécsett a Király utcában - a Színház térnél - újonnan épített, földszinti 55 nm üzlethe­lyiség kiadó. Érd.: 06-20/981-4883 *44849* ALBÉRLETET KÍNÁL Albérlet kiadó. 72/215-150 *42389* Harkány belterületén, fürdőtől 500 nm-re 5254 nm terület eladó. Érd.: 06-30/9462- 213 •44476* 2 szobás, felújított, parkettás, kertvárosi la­kás kiadó. Tel.: 329-739 •44609* ALBÉRLETET KERES Albérletet keresek a 250-664-es számon. *42397* ________GARÁZS________ Ép ítők útján garázs eladó. „Ősz jeligére 44629" a Berek u. 6 hirdetőbe. *44629* ADÁSVÉTEL GÉPJÁRMŰ Palatínus Hotellel szemközt, Király u. 8. eme­letén irodák bérbe adók. 06-30/9562-250 AKKUMULÁTOR széles választékkal, egyéb szolgáltatások kai, használt beszámításával. Battery Kft Pécs, Komlói út 229. 72/239-690 *4 Autókereskedés készpénzért autót vásárol 30/9361-120 •42962 Autót vásárol készpénzért autókereskedés Lehet sérült is. 30/9361-027 •42 Dáciát, Arót vennék. 06-30/949-8421 •44 Személygépkocsit vásárolnék 85-ös évjá rattól készpénzért. Tel.: 30/9475-643 •4' Toyota Corolla XL. '911.3 benzines megkí mélten tulajdonostól eladó. 30-260-8163 SZOLGÁLT ATÓHÁZ EGYEDI KERÍTÉS-, KAPU-, (gépi, kézi mozgatás) KORLÁTKÉSZÍTÉS LAKATOS és KOVÁCSOLTVAS munkák 72/332-686,30/260-22-80 Tv-videó javítás garanciával. 214-225, 06-60/490-699 Balázs Nyáron már hűsíti, télre kifizetil Nyugdíjasoknak kamatmentes részlet! MINIREDŰNY. RELUXA. HARMONIKAAJTÓ, valamint, nagy színválasztékú SZALAGFÜGGON YQK ás KÖNYÖKKAROS NAPELLENZÖK MEGRENDELHETŐK AKÁR 12 HAVI RÉSZLETRE IS BUDÁI REDŐNY RELUXA 7694 Hosszúhetény, Iskola u. 40. (72) 490-349 RÉGISÉGEK Antik bútor, Zsolnay vétele kp-ért! Kiszállí-' tás díjtalan! Üzlet Jókai u. 4.210-450 *42876* Ajtók és ablakok termelői áron. 72/421- 527 •44762* Akác hulladék tűzifa és vegyes eladó ingye­nes szállítással. 500-750 Ft/q. 72/499- 351, 20/995-4432 *44150* Akácoszlop eladó. Este 72/370-273 •43332* Antik bútor, festmény, porcelán, varrógép, szőnyeg, óra, Zsolnay vétele kp.-ért! 333- 671 »----:--- *42879* Ch ardonnay és nemes olaszrizling borszőlő eladó. Tel.: 72/228-456 este *44831* Diőfavétel kitermeléssel. 72/312-390 *42529* Érett marhatrágya szállítással eladó. Tel.: 72-337-362 •42892* «Festmények és régi Skoda eladó. 20/327-4891 •43793* * Hagyaték, festmények eladók. 20/327- 4891 *43795* Kavics, homok, készbeton rendelhető szál­lítással. Hívjon ma: 72/371-988 *41730* Magas cukorfokú szőlő zöld veltelini 60 Ft/kg, zweigel 75 Ft/kg eladó. Érd.: 318- 800----------------------(--------------— *44435* Mi nőségi borszőlő eladó. 72/252-446 •44323* «Nemes olaszrizling szőlő eladó. 06- 60/370-250 •44770* « Olaszrizling és chardonnay borszőlő el­adó. 72/255-840 *44612* Szénakciói Komlói dió 1750 Ft, aknaszén 1600 Ft, tojásszén 1880 Ft, lengyel dió 1880 Ft és tűzifa szállítással. 72/267-085---;--- -------*44854* Sz énakciói Tojásszén 1850 Ft/q, barna 1690 Ft/q, lengyel szén 1880 Ft/q. 72/715-122 •44843* Tüzelőakció, tojásszén és mindenfajta szén, tűzifa ingyenes szállítással. 72/415- 592 *44844* Tüzelőakciő tűzifa 390 Ft/q, tojásszén 1850 Ft/q. barna 1690 Ft/q, lengyel 1880 Ft/q 72/337-030 *44842* Üzemelő baromfi szaküzlet teljes berende­zéssel eladó, illetve bérleti joga átadó. „Garancia 44516" jeligére a Nagy Lajos ki­rály útja 14. hirdetőbe.------------ *44516* EN ERGIAHORDOZÓK Akciói Lengyel dió 1950, komlói darabos 1750, aknaszén 1600, tűzifa 500 Ft. 237- 926 •43448* SUPR&bl műszaki bizományi W- VIUTiO ■ BJIFO szerviz VILLÁMSÚJTOTT készülékek gyors, szakszerű javítása SZAKVÉLEMÉNNYEL £™5%72/5iyij Redöny-szalagfüggöny Minőséget —20—50% kedvezménnyel. 1336-660 pÉcs 1 ANYAGBESZERZÉS, KÖLTÖZTETÉS2 ■MlilíiiiMfi nr.......-**1 To yota és egyéb japán Pfi ÉL targoncákhoz alkatrészek szállítása. Szelfer Autó Pécs, Hungária út 24. Tel.: 72/511-933 MULTICAR homok, kő, sóder szállítás. 06/20/338-1201,06/20/316-5184 -mis­KÖLTÖZTETÉS OÍM11 ONTÉNER r­i VÍZVEZETÉK, KONTÉNERRENDELÉS 1-3-4-5-6-7-10 m » 72/440-584, 30/99-77-990 PINTÉR KONTÉNER KFT. HŰTŐK ÉS MÁS HÁZTARTÁSI GÉPEK GYORS JAVÍTÁSA 370-380 V. 30/9574-026 Szekszárdi BÁRMIT, BÁRMIKOR, BÁRHOVÁ ^2 FUVAROZUNK w i-io «-‘s I1! KONTÉNERES, LJ FIX, BIUENCS, MULTIKÁR, {Z FÖLDMUNKÁK TEL: 442-130 T IP REDŐNY-RELUXA harmonikaajtó, hevederzár, szalagfüggöny készítés-javítás AKCIÓS ÁRON! Tel.: 06-20/9267-265 K 1 1 ENGURU KÖLTÖZTETÉS, RX, BILLENCS, KONTÉNERES, MULTIKÁR, GÓLVADARUS 15 éve a lakosság szolgálatában EHER: 1.10 t EL.: 256-500 SÍREMLÉKEK kő- és műkő termékek készítése íh' £{*• ^ÍÍMa • napellenzők;; • redőnyök“" • reluxák fj 9 nyílászáróké 9 harmonikaajtók' ' • szalagfüggönyök Bemutatóterem: Komló, Kossuth u. 3. Tel.: 72/485-930. 482-940 Túri Gábor épületszobrász Pécs-Kovácstelep, Liliom u. 23. Tel.: 72/256-815 BARANYA TEHERTAXI Tel: 72/448-848, 06/30/2260-427, Fuvarozás, konténerek, daruzás, költöztetés, lomtalanítás, I gépi földmunka, multicar. DARUS IFA 5 t-ig 72/330-274, 20/319-49-49 ^KOVÁCSOLTVASÉ kül-és beltéri bútorok »kiegészítők • kerítés ♦ kapu • rács EGYEDI IGÉNYEK SZERINT! Pécs, Vásártér Móra F. úti pavilonsor ; nyitva: k-v: 8-l 3 óráig, ■ Cl Tel.: 20/9731-878 B 444-444 KÖLTÖZTETÉS, KONTÉNER HOMOK, KŐ, SÓDER Hungária bizományi Hungária u. 9. Kp-ért veszünk (és ingyen elmegyünk érte) műszaki és háztartási cikkeket. Tel.: 72/222-777, 06-30/9790-976 Bartyik Róbert Vállalom: - Víz-gáz-áram- csatorna-alap-pince _____ Mobil: és egyéb gépi 2 t minibagger 06-30/92-99-529 földmunkák elvégzését! ZUHANYFULKE ji méretben tetőterekbe is. erelvalasztók, köz jhi ” l“i zuhanyozok beszereléssel. 72/490-413,06-60/372-061 I DUGULÁS és CSŐTÖRÉS; elhárítása éjjel-nappal. I Tel.: 72/371-624 vagy 30/905-29-91 | BÁDOGOS TERMÉKEK BOLTJA Ereszcsatorna-rendszer+tartozékok, egyedi megrendelések 48 órán belül, szállítással. Pécs, Batthyány K. út 7. Tel.: 72/327-185,20/9462-470 Nyitva: H-P. 8-16-ig w , lefolyók, csapok javítása. \ i Dugulás és csőtörés elhárítása, i j Tel.: 72/327-820 vagy • i 371-624 I-------------------------------------------------------------------------------------------1 _________VEGYES_________ HŐ SZIGETELÉS! Utólagosan, tetőterekben is. 72/326-634 *43282* PALATETŐK Beázó, elöregedett bontás nélküli felújítása 3 szín, 10 minta. 72/326-634 este 72/413-689 •13286* SZOLGÁLTATÁS Kútfúrás, javítás. Tel.: 06-30/9477-953 •38001* Palatetők bontás nélküli felújítása, tisztítá­sa, festése garanciával, illetve színes zsin­delytetők ragasztása reklámáron. 06- 30/9015-186 *44074* _______OKTATÁS_______ Be lföldi szolgáltató és ADR tanfolyam indul szept. 16-án a HÍR. ADR iskolában Tel.: 222-022 VÁLLALKOZÁS Biotermesztőket keresek. Tel.: 72/325-220 *43917* harmonikaajtó, hevederzár, szalagfüggöny árnyékoló 15-45% ENGEDMÉNNYEL! Tel.: 72/437-946 *4 pályázati felhívási Az Új Dunántúli Napló pályázatot hirdet HIRDETÉSI TANÁCSADÓI állásra Pécs területére Elvárásaink a leendő munkatársunktól: ♦> legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) ❖ ügyfélorientáltság «$» jó szervezőkészség ♦> kreatív gondolkodás ❖ számítógépes grafikai ismeretek ❖ célorientáltság ❖ átlagon felüli teherbírás ♦> saját személygépkocsi ♦> telefon ♦> 40 év alatti életkor <♦ jó fogalmazókészség és reklám-marketing ismeret előnyt jelent Ajánlatunk a leendő munkatársunknak: ❖ biztos megélhetés <♦ magas kereseti lehetőség ♦> képzés ♦♦♦ a betanulás időszakában fix alapfizetés Ön a megfelelő pályázó, ha az elvárásainknak megfelel. Mi vagyunk Önnek a megfelelő munkaadó, ha nem dohányzik és ajánlatunkat elfogadja. Várjuk jelentkezését kézzel írt, fényképes önéletrajzzal, 2000. szeptember 23-ig! Cím: AS-M Kft., Pécs, Engel J. út 8. A borítékra kérjük ráírni: „HIRDETÉSI TANÁCSADÓ”

Next

/
Thumbnails
Contents