Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-10 / 249. szám
2000. szeptember 10. ★ SZTÁROK ★ 13 Berek Kati terápiája Berek Kati hét évvel ezelőtt azon az emlékezetes nyári napon Krétára igyekezett, és már csomagolt, amikor hirtelen vége lett körülötte a világnak: agyvérzés! Teste lebénult, megvakult, nem tudott beszélni, csak gondolatai maradtak tisztán. Míg ágya körül orvosok tanakodtak, neki versrészletek jutottak eszébe, és egyre hosszabb költeményeket próbált felidézni. Ez volt az ő saját terápiája. Névjegy: Született Makó, 1930. október 7. Gyermeke: János, szociológus, történész, történelemtanár (1959) Végzettsége: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1948-1952) Szerződései: Nemzeti Színház (1952-70, illetve 1974-85), 25. Színház, győri, kecskeméti, egri színház Főbb szerepei: Elektra, Makrancos Kata, Nyilas Misi, Orbánná* (Macskajáték) Sarolt (István, a király) Színpadon kívüli sikerei: versmondás, rendezés, tévé, film, tanítás Kitüntetései: Jászai-dQ, Madách-díj, Radnóti-díj, érdemesés kiváló művész, SZOT-díj- Negyvenkét éve lakom ebben a Duna-part menti házban. Ismerek mindenkit, engem is ismernek. Az emberek velem örültek, amikor már betegségem évének karácsonyán beszéltem a rádióban, ha azt a lassú kínlódást, ahogyan a szavakat formáztam, beszédnek lehet nevezni. Később az utcán is mindig megjegyezték: gratulálok, hogy Katika már háromágú bottal jár! Jé, bot is elegendő? No, ez derék, hogy hátizsákkal indul bevásárolni! Már születésemkor bizonyossá vált, hogy igen erős bennem az élni akarás. Halva születtem, pontosabban szólva alig pislákolt bennem a láng, de az orvos váltogatva hideg-meleg vízbe rakott, és ezzel keltett életre. Ez olyan jól sikerült, hogy végtelenül szívós lettem. Betegségem óta nem csupán beszélni és mozogni tanultam meg újra. Rendszeresen bevásárolok, főzök, takarítok, de vágni, mosni, vasalni nem tudok. Szerencsémre mindenben segít Anna barátnőm, és Annuska, a bejárónőm, aki már-már szintén a barátnőmnek számít. Régen sokat autóztam, szerettem száguldozni, de ennek is vége szakadt, viszont bal kézzel tudok írni a komputeremen, és megörökítem életem regényét. Hetven esztendőm során sok rendkívüli élményben, sikerben és kudarcban volt részem, sok nehéz helyzeten kellett keresztül verekedjem magamat. Van tehát miről írnom. Napjaim egyáltalán nem egyhangúak. Ott van a bordásfal, a szobakerékpár, a torna- szőnyeg, lehet gyakorolni, gyötörni magamat egy-egy újabb mozdulat adta mai sikerélményért. Vagy a gyógytornász jön hozzám, vagy én megyek a konditerembe és nem kis büszkeséggel állíthatom: hetvenedik évemet taposom, mégis egyetlen szemvillanásomra bodys fiatalemberek hada ugrik, hogy segítsen. Hét évig nem tudtam úszni, pedig hajdanán imádtam a vizet, de idén nyáron ezt a tudományomat is visszaszereztem! Betegségem kezdetén azt hittem, többé nem állok a közönség elé. Azóta mégis sokszor léptem színpadra, amikor egy olyan nehezen mozgó-beszélő alak kellett a rendezőnek az Új Színházban, a Merlin Színházban, vagy Békéscsabán, amilyen jelenleg vagyok. A versmondás? Arról örökre lemondtam. Csak itthon, magamnak idézgetem kedves költőimet, akik közül Nagy László fényképére mindig rátéved a pillantásom. Bármilyen különös, tele vagyok energiával, jövök-me- gyek, imádom az életet, az embereket, és végtelenül boldog vagyok! Boldoggá tesz önmagában a létezés élménye, a legkisebb mozdulat, és most a váratlanul rám hullott fény: a Nemzet Színésze elismerés. A legszebb álmomban se számítottam rá. Megrendítő, hogy hetek óta ismeretlen emberek is megállítanak az utcán, gratulálnak a buszon vagy a metrón, és ez nemcsak a díj miatt olyan gyönyörű, hanem mert emlékeznek rám. Mire akarom elkölteni a magas havi járadékot, amit a díj után kapok? Utazni szeretnék. Elsősorban Mexikóba és Chilébe, Anna barátnőm kíséretében, mert egyedül nem megy. Sohasem voltam a fényes kitüntetések, hangzatos címek rabja, nem hencegtem akkor sem, amikor lett volna mivel, de most elhatároztam: új névjegyet nyomatok és ráíratom, hogy Berek Kati, a Nemzet Színésze. \M3 VELE? lesen Brad Pitt denevér lesz? Lehet, hogy Brad Pitt lesz az új Batman? Már javában folynak a Batman 5. előkészületei, ám azt még nem tudni biztosan, ki bújik a denevérmaszkba. A Warner Bross legszívesebben Brad Fittet alkalmazná, de Darren Aronovsky rendező utálja a megasztárokat. A Warner persze semmit nem bíz a véletlenre, hiszen a koncepció szerint olyan rendezőt akartak megbízni, akit még nem fertőzött meg Hollywood. Linda visszatér Szeptember végén kezdődik a Linda televíziós sorozat újabb epizódjainak forgatása Budapesten. S ezúttal is Görbe Nóra játssza a főszerepet. A Belügyminisztérium támogatásával öt részt forgatnak különböző helyszíneken, így a Rendőrtiszti Főiskolán, a Dunán és Veszprém megyében. A történet szerint Linda hét év után érkezik haza Amerikából, ahol elvégezte az FBI Akadémiát. írek a ligetben A Dubliners veterán csapatának tagjai 37 éve gyűrik a bendzsókat, gitárokat, mandolint és harmonikát, a sípot és whis- kykbe, Guinness sörökbe pácolt hangjukat. A Dublinem méltán kedveltette meg világszerte hallgatóival az ír népzenét. 1985 és 1998 után harmadszor koncerteznek Magyarországon. A helyszín ma este a városligeti Petőfi Csarnok „dublini csűr- döngölőre” kiválóan alkalmas szabadtéri színpada. John Sheahan most úgy érzi, hogy hazajönnek, annyi már az ír pub Magyarországon. Könyv Tasnádi Péterről Célkeresztben Tasnádi Péter címmel írt könyvet Jónás József bűnügyi sztárriporter. Könyvében arra keresi a választ, miért tartják még mindig fogva a vállalkozót. Megpróbálta megszólaltatni a belügyminisztert is, de nem járt sikerrel. Jónás szerint a könyv elolvasása után sokan elgondolkodhatnak azon, hogyan működik az igazságszolgáltatás Magyarországon. Kabos drámai élete mondta el Bános Tibor. A színházi és filmes témákban mozgó szeiző alapos munkát végzett: átlapozta a korabeli erdélyi és bácskai lapokat, hogy minél hitelesebb képet kapjon a vidéken is sokáig élő Kabosról. Sajnos a könyv nem lett tökéletes, hiszen nincs egyetlen fotó sem, amit szívesen lapozgathatnánk, ám a szeiző szerint ez csak pénz kérdése lett volna. Bános Tibor egyébként olyan közismert és népszerű színészekről írt már életrajzi kötetet, mint Jávor Pál, Fedák Sári, s a Pesti Kabaré sorozatában nemsokára megjelenik Kellér Dezsőről és Békefi Lászlóról is egy-egy monográfia. szz DOBSZÓVAL A THÁUÁBAN- A hagyományos „csukaszürke” Brecht-ké- pet szeretnénk kiegészíteni izgalmas, eredeti színekkel, ezért is vállalkoztunk a Dobszó az éjszakában magyarországi ősbemutatójára - mondja a merész választásról Éless Béla, a Budaörsi Játékszín igazgatója, a darab rendezője. - A Thália Színház pedig vevő volt rá. A produkció szeptember 16-án és 17-én este kerül színre a Nagymező utcai teátrumban mint referenciadarab, nemcsak Bertold Brecht-barátoknak.- Igazodtunk ahhoz, hogy Brecht orvostanhallgatóként saját verseit és dalait adta elő kocsmákban. 1917 és ’22 között írt verseivel tűzdeltük a darabot, zeneszerzőnek pedig Bergendy Istvánt kértem fel. Róla tudom, hogy jól érzi a ’20-as ’30-as évek kabarévilágának ízét. Pistával ráadásul sikerült külön csavarokat is megcsinálnunk. Például az írt darabban utalás van arra, hogy a kocsmáros énekli a halott katona legendáját, ami különben önmagában híres Brecht-vers. Hát most valóban elénekeltetjük a kocsmárossal... Kabos Gyula viharos életéről írt könyvet Bános Tibor. A szerző korabeli dokumentumokból, még élő pályatársak elmondásaiból merített.- Negyven éve készítem a könyvet, rettentő sok munkám fekszik benne Az Üvegtigris című új magyar mozi forgatása a minap fejeződött be, s még idén bemutatják. A produkció menedzsere, egyik producere és PR-főnöke a mindenképpen első filmesnek számító PatakyÁgi, az egykori modell.- Hogyan került a játékfilmgyártás közelébe?- Régi álmunk volt férjemmel, Kovács Gáborral és társával, Kapitány Ivánnal, hogy egyszer csináljunk egy játékfilmet. Cégünk egyébként reklámfilmeket gyárt, s mindig is szerettünk volna belevágni a nagyfilmbe is. Aztán egy nap Rudolf Péter színművész barátunk kapott egy forgató- könyvet, amit elolvastunk és közösen elhatároztuk, megcsináljuk.- Kik a produkció alkotói, szereplői?- A forgatókönyvíró egy fiatal miskolci újságíró, Búss Gábor Olivér. A film rendezője Rudolf Péter és Kapitány Iván. Rudolf Péter egyben főszereplője is, míg Kapitány Iván az operatőre is a filmnek.- Állítólag Kokó is feltűnik egy epizódban.- Kokó vállalkozott arra, hogy egy epizódban szerepeljen a filmünkben. Láthatják majd a nézők Básti Julit, Kállai Ferencet, Bodrogi Gyulát is. Ők nem is elsősorban a kapott gázsiért álltak kamerák elé.- További játékfilmek készítése is szerepel a terveik között?- Kétségtelen, hogy márfoglalkozunk egy újabb film tervével, de ez egyelőre nem több ötletnél. Előbb mindenképpen megvárjuk, hogyan fogadják az első mozinkat. Alánt Andrea világháló pikáns oldala Urna Thurman, Cameron Diaz, Catherine Zeta-Jones... Az impozáns névsor nem egy újabb hollywoodi szuperprodukcióra utal, csupán három név a több száz sztár közül, akiket bármikor megbámulhatunk ruha nélkül, meztelen valójukban. Hogy hol? Természetesen az interneten. Ugyan melyik férfi ne lenne kíváncsi Claudia Schiffer fedetlen kebleire? Ki nem csodálná meg Catherine Zeta-Jones vagy Cameron Diaz kendőzetlen bájait? A világhálón hemzsegnek a sztárok meztelen képeivel kecsegtető honlapok. Nem árt persze némi elővigyázatosság. Az amerikai „celeb” honlapok csak hitelkártyával elérhetők, ne dőljünk be a képernyő felét elfoglaló FREE! feliratoknak, ingyenes „klubtagsági” ajánlatoknak. A szemfülesebb szörfözők a magyar internet- szolgáltatók ajánlatait böngészik. A jobb magfar „celeb” honlapok választéka ugyanis épp olyan impozáns, mint bárhol a világon, és teljesen ingyenesek. Néhány klikkelés csupán, és bárki letöltheti a leghíresebb színésznők, topmodellek és énekesnők aktjait - szinte nincs is olyan sztár, akiről ne lenne legalább egy pikáns felvétel. A hölgyekről készült fényképek több csoportra oszthatók. Találhatunk „frame”-eket, filmekből kifotózott felvételeket. Szép számmal fordulnak elő a sztárok karrierje során készült aktfotók, vagy még ennél is merészebb szexképek. Rátalálhatunk Madonna pornó (Qfotóira, és hasonlóan botrányos képekkel kezdte pályáját a „Rém rendes család” szőke üdvöskéje, Christina Applegate is. Még azok sem hiányoznak a celeb oldalakról, akik soha nem engedték magukat meztelenül fotózni: a fényképek között tucatjával akadnak lesipuskás paparazzi- felvételek is. Megleshetjük Urna Thurmant vagy Claudia Schiffert mono- kiniben. A magyar sztárok sem maradhatnak ki a sorból. A honi széphölgyeknek külön „galériái” vannak a magyar celeb honlapokon, mint ahogy a „fake” képeket is egy csokorba gyűjtik. A „fake - galériák” a montírozott képek gyűjteményei, ezek tehát nem valódi aktfotók. A Sandra Bul- lockról, Britney Spearsről vagy Jennifer Annistonról található buja felvételek mind-mind montázsok. A videoszekciók biztos pontja a Baywatch-baba Pamela Anderson és exfé- je, a rocksztár (és alkoholista) Tommy Lee hírhedt házi pornóvideója, valamint a Sikoly 3 sztárja, Jenny McCarthy korai szexfilmrészlete. M. P.