Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-05 / 213. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA 2000. Augusztus 5., szombat 9 4 IE?- M UVELOPES Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Hírcsatorna APÁTSÁG az államalapítás­ban. Nagyszabású konferen­cia kezdődik Pécsvárad apát­sága az államalapítás művé­ben címmel 11-én Pécsvá- radon. A helyi várbaráti kör szervezte kétnapos történeti tanácskozás keretében az el­ső napon a művelődési köz­pontban 17 órától a 100 éve született Dombay János ré­gészre emlékeznek, s tisztele­tére kiállítás is nyílik. A máso­dik nap programja 10 órakor indul a vár palotaszárnyában. Szó lesz a település különbö­ző történelmi korokban ját­szott szerepéről, a pécsváradi apátság jelentőségéről, az elő­adók a középkortól a legújabb korig követik nyomon az ese­ményeket, az ’56-os forrada­lom helyi történéseit, s a rend­szerváltás utáni időket is bele­értve. (ly) TÁRLATOK. Az épített kör­nyezet szépségeit és részleteit bemutató kiállítás nyílik a Pé­csi Kisgalériában 10-én dél­után 5 órakor. A nem szokvá­nyos tárlaton Zambó Terézia építész, és Koller József Ybl- és Pro Architectura-díjas épí­tész mutatkozik be. A váloga­tás elé dr. Tóth Zoltán, területi főépítész mond bevezetőt. Mohácson 11-étől egy egészen más természetű összeállítás Tesz látható; Repity Zsuzsa képzőművészeti alkotásaiból. A 18 órakor kezdődő megnyi­tón Jakubecz György szob­rászművész beszél. (ly) OLVASÓK NAPJAI. Holnap tart nyílt napot a Magyaror­szági Németek Nemzetközi Olvasótábora, amelyet a Könyvvel anyanyelvűnkért Alapítvány és a Csorba Győző Megyei Könyvtár rendezett meg, idén már 26. alkalommal Bolyban, a német nemzetiségi diákotthonban. A 10 napos ta­lálkozó keretében 6-án 15 óra­kor a tábor résztvevői Rolf Zuckowski Madárlagzi című mesejátékát mutatják be. (ly) ZENÉS ESTÉK. Augusztus 6- án 19 órakor a Püspökvári ze­nés esték sorozatban Kuncz László operaénekes és Kónya István lantművész lép fel. Mű­soron Balassi Bálint, Monte­verdi, Frescobaldi művei és korabeli olasz, magyar lant­művek. A bazilikában augusz­tus 11-én 20 órakor Hock Ber­talan orgonái. _______________________lya Ha nincs hagyomány, csinálni kell Ha arra keressük a választ, miért képes egy település fejlődni, s miért nem teszi ezt meg egy hasonló másik, a környezeti körülmé­nyeket szokták emlegetni. Ha azonban job­ban odafigyelünk, kiderül: minden az em­bereken múlik. Ám a legtágabb értelemben vett kulturális szolgáltatások és segítség nélkül a jó szándék sokszor nem elég. A rendszerváltás felébresztette az önállósodási törekvéseket a falvakban, fontossá lett az egyéni arculat megteremtése, a hagyományok feléleszté­se, vagy ahol volt, a továbbvitele, a csökkenő ál­lami támogatások ellenére is. Ám ma már a kis­régiókat alkotó települések rájöttek: az összefo­gásban, a közös pályázatokban, a régiós előnyök kiaknázásában egyre több lehetőség van. Pécsvárad környékén, ahol a legtöbb faluban csak néhány százan élnek, jó példákra bukkan­tunk. A viszonylagos egységre talán az is ma­gyarázat, hogy ezen az aránylag kis kiterjedé­sű, alig több, mint tízezer hektáros területen a települések főként német nemzetiségűek, s má­ig őrzik hagyományaikat. Hidas, Mecsekná- dasd, Ófalu, Óbánya, Apátvarasd, Zengővár- kony, Erdősmecske, Lovászhetény, Erzsébet, Martonfa, Szilágy, Nagypall és Fazekasboda mellett természetesen a kisrégió központja, Pécsvárad tartozik ide, ám vannak, akik ideér- zik Hosszúhetényt is. Mindenhol persze nem járhattunk, de Ófaluról meg kell emlékezni, hi­szen itt egy évvel ezelőtt villám csapott a táj­Ahová érdemes benézni házba, amely szinte teljesen kiégett, csak a fa­lak maradtak. Szerencse, hogy a muzeális anyagot sikerült kimenekíteni. Kófiás Endre, a polgármester büszke rá, hogy megmozdult a? alig 400 lelkes falu, aki tudott, segített. A több­milliós felújításhoz így is kellett a Területfej­lesztési Tanács, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal támogatása, jótékonysági bál bevétele. Most végre jöhet az évi 1500-2000 látogató. Az újjáépített tájházat 12-én 16 órakor ünnepség keretében adják át, fellép a helyi nemzetiségi kórus, az ifjúsági tánccsoport, Wache Margit, a híres, mindig mosolygós szájharmonikás, ven­dégként meg a mecseknádasdi és a zengővárkonyi hagyományőrzők. Ha már az utóbbiaknál vagyunk, Ördög Bé­lát is érdemes meghallgatni, aki, mint polgár- mester, úgy látja: a kulturális szféra térnyerése lassú, és gazdaságilag nem nyereséges folya­mat, ám ahhoz, hogy ma bárki legalább egy napot eltöltsön itt, és ne csak átutazzon a fa­lun úgy, hogy porzik utána az út, kell, hogy a gyerekcsoportok élőben megnézhessék a szö­vést, hogy buszok­kal érkezzenek a kü­lönleges tojásokat megbámulni, hogy ügyeskedhessenek a Kézművesek Bara­nyai Egyesületének gyermeknapi ren­dezvényén. A 430 lakosú he­lyen mindenki a ma­ga módján iparko­dik, aki pedig ven­dégségbe jön, általá­ban hamar megkér­di, van-e itt eladó ház. Megérné, ha volna, hiszen tele­fon, víz, villany van, jövőre pedig beindul a csatornázás, jó út, járda épül. Jellemző az egymást segíteni akaró hozzáállásra, hogy amikor a pécsváradi művelődési központ igazgatóját, Dretzky Katalint kérdezem arról, hogyan tud a kultúra túlmutatni önmagán, és támogató erőként megjelenni egy közösség életében, nem magukkal kezdi, hanem például Nagypallt említi, az élénkülő falusi turizmus­sal, a friss helytörténeti monográfiával. Pedig a millenniumi események helyi köz­pontja most kétségtelenül az egykori járásköz­pont, az 1015-ben felszentelt monostorával. A várban jelenleg is három kiállítás van, de 15-én a régi katolikus iskolában megnyüik Samu Gé­za, a tíz éve elhunyt szobrászművész állandó tárlata. Asztrik apát szobrát, Rigó István alkotá­sát 18-án avatják. Éppen a napokban derült ki, ha egyelőre még nem is hivata­losan, hogy a várban talált felbe­csülhetetlen értékű freskóra pá­lyázati pénzt nyert a város a kul­turális tárcától, ami akkor is örömhír, ha a 4 mill# forintnál azért jóval több kellene. Dretzky Katalin megerősíü a tapasztalatot: egy-egy települé­sen akkor van előrelépés, ha né­hány hiteles egyéniség meg tud­ja mozgatni az embereket. A térségben a legtöbb helyen meg­találták azokat az értékeket, amelyekhez kötődni lehet, s mindenki tudja, senki sem jön erre csak azért, hogy itt aludjon. Az idegenforgalmi piacra ki kell óvakodni, tanulni a falusi turiz­must, s profi módon bemutatni az olyan prog­ramokat például, mint a leányvásár, a geszte­nyeszüret. A következő évek nagy feladata va­lószínűleg ez lesz: megjeleníteni a térség kultu­rális vonzerejét. HODNIK I. GY. Zengővárkony a kézműves hagyományoknak is otthont ad fotó: laufer l A Zengő környékére igyekezve jó néhány kulturális látnivalóra bukkanhatunk. Ezek közül a legfontosabbak és a legújabbak: Zengővárkonyban a tájház dr. Bíró Lqjos néprajzi gyűjtemé­nyével, a működő takácsmühely, ahol Ördög Béláné szövi textiljeit, a Fülep Lajos emlékszoba, a tavasszal megnyílt to­jásmúzeum dr. Nienhaus Rózsa rendkívüli anyagából; a volt vízimalom. Ófalun a német nemzetiségi tájház, amelyet az egy évvel ezelőtti tűz után most felújítottak, benne a faesztergályos és székesmesterség emlékei. Mecseknádasdon a német nemzetiségi tájház a baranyai németek körében elterjedt népi kismesterségek tárgyaival, s a fagerendavázas építkezés hagyományainak bemutatásával; a Réka-vár, a barokk Szűz Mária-kápolna és kálvária. Háromszor is a dobogón Három díjjal tért haza az olaszországi Goriziából nemrég a Pécsi Egyetemi Kórus, ahol a 39. Nemzetkö­zi Kórusversenyen vettek részt Tillai Aurél (képün­kön) vezetésével. Idén két városban zajlottak Európa e kiemelkedő versenyének eseményei: üdinében, az ezerkétszáz személyes Teatro Nuovóban, és Goriziában, az ugyancsak modern Auditóriumban. A pécsiek három versenyszám­ban indultak. A „historikus programban” reneszánsz, ro­mantikus és kortárs művekből kellett műsorukat összeállítani­uk, a kamarakórusok versenyé­ben pedig hat reneszánsz művet énekeltek Lassustól Schützig, öt nyelven. Itt mindössze tizenhét főből állhatott az együttes. Mindkét esetben kategóriagyőz­tesek lettek. A harmadik, az úgynevezett „monografikus programban” is jól sikerült a szereplés, Men­delssohn-, Bruckner-, Schu­mann- és Rossini-darabokat ad­tak elő. A nagydíj csupán egy hajszálon múlt, úgy lettek má­sodikak, hogy mindössze négy ezrelékkel maradt el pontszá­múk a Minszkből érkező „Krisz­tus Születésének Ortodox Temploma” kórus mögött, akik saját, hétről hétre gyakorolt or­todox egyházi műveiket énekel­ték ebben a versenyágban.- Más helyeken ilyenkor osz­tott első díjat ad ki a zsűri - mondta el Tillai Aurél -, ám a goriziai e tekintetben sajátos. A kilenc zsűritag ugyanis egymás­tól távol ülve pontoz, a leadott pontszámok összesítését és át­lagolását már a rendezőség vég­zi. Ami kijött, kijött, azon már változtatni nem lehet. Egyetlen magyar zsűritag volt, a Spanyol- országhan élő neves karmester, Heltay László. Pécsett is ismert, hiszen 1988-ban a Pécsi Europa Cantaton Britten Háborús requiemjét vezényelte. Szerin­te bizonyára egyetlen zsűri­tag egyetlen pontján múlt a „matematikai­lag elhanya­golható” pont- különbség. A kórus összesen hét­szer lépett do­bogóra, sőt három verseny, há­rom gálaszereplés mellett mind­járt érkezésük estéjén koncertet is adtak. Szálláshelyüktől ötven kilométerre, egy kisvároska templomában léptek fel egy olasz és egy pesti kórussal kö­zösen, utóbbit Tillai Aurél egy volt tanítványa, Lovrek Károly vezeti. Már ez az első esti kon­cert tele volt izgalmakkal, óriási felhőszakadás hátráltatta őket, s egy olyan sofőr, akinek a mun­kaideje régen lejárt. Mivel a „fekete doboz” alap­ján Olaszországban szigorúan járnak el, ha valaki ilyenkor is vezet, a versenyrendezőség minden rendőrőrsnek telefo­nált, hagyják „futni” a magya­rokat. A kórus rögtönzött koncertet tartott aquileai kirándulásán, a csodálatos mozaikpadlójáról hí­res bazilikában. A látogatók most szívesen fo­gadták őket, szívesebben, mint azokat a kalandozó őseinket, akikről a falon egy emléktábla is beszámol. Tillai Aurél nem pa­naszkodhat az általa vezetett karok sikereire: az olaszországi második gálakoncert után tized- magával azért kellett átszállnia a Pécsi Kamarakórus autóbu­szába, hogy elindulhassanak tíznapos franciaországi szerep­lésükre. H. I. GY. Székely táncosok Pécsett Bár még nincs napra pontos időpont, annyi biztos, hogy Pécsre is ellátogat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A társulat a ma­gyar millennium előtt is tiszteleg műsorával, ame­lyet a Kárpát-medence or­szágainak magyarlakta te­rületein adnak elő. Az erdélyi folklórt ápolja, a tér­ség táncait dolgozza fel és mu­tatja be a 40 éves hagyományra építő, hivatalosan 10 éve alakult Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A csoport eddig több, mint ezer előadást tartott, a leg­eldugottabb erdélyi falvakban is, mert hitvallásuk, hogy minden népi értéket felkutassanak és megőrizzenek. Több alapítvány és szervezet segítségével (ame­lyek között Pécs önkormányzata is szerepel) jött létre a turné, és a Kárpát-medencében élő ma­gyarok táncaiból készült váloga­tás. Láthatók lesznek többek kö­zött Küküllő menti, kalotaszegi, rábaközi, szlavóniai, felcsíki, szatmári táncok, a társulat pedig Horvátországban, Jugoszláviá­ban, Szlovákiában, Szlovéniá­ban és Ukrajnában is szerepel, a romániai és természetesen az anyaországi helyszínek mellett. Pécs a szeptember 7-én indu­ló körút egyik állomása lesz, várhatóan 20-án érkeznek ide a vendégek, akik az igazi külön­legességnek számító műsoru­kat a tervek szerint 21-én mu­tatják be. , HODNIK ILDIKÓ GY. Futnak a képek NAGY IMRE FILMJEGYZETE Nővérek Emily Watson és Rachel Griffiths a nővérek szerepében A mozgókép és a zene között va­lami mély rokonság, meghitt, testvéri viszony van. Jól tudták ezt a régiek, akik még a néma- füm idején nemcsak azért szer­ződtettek zongoristát, hogy játé­kával elnyomja a vetítőmasinák kellemetlen zaját, hanem mert számukra a képek és az ütemek, a látvány és a melódia szervesen összetartoztak. így vált később a zenei témájú film, kivált muzsi­kuséletrajzok formájában, a han­gosfilmnek is egyik jellegzetes, még ma is népszerű típusává. A Hilary és Jackie című angol film, amelyet Anand Tucker ren­dezett, a du Pré nővérek igaz tör­ténetét meséli el. A lányok angol középosztálybeli család gyerme­keiként látták meg a napvilágot, ahol a zenei képzés magától ér­tetődően hozzátartozott a neve­léshez. A polgári öntudatnak és tole­ranciának ebben a világában egy­felől magára adó férfi nem hív meg nőt a Sohóba, még a Jules és Jim című Truffaut-film megte­kintése céljából sem, ám másfe­lől, mikor felmerül, hogy az egyik lánynak férje kedvéért zsi­dóvá kell válnia, hogy a Siratófal­nál esküdhessenek, az apának csak az okoz gondot, hogy de hi­szen Jackie szőke, hogy lehetne belőle zsidót csinálni. Ezt a két jelenetet a környezet­rajz hitelességét példázandó em­lítem. Az életrajzi vonulatot is gondosan építi fel a rendező. A két lány közül előbb a józan Hilary látszott tehetségesebbnek, de ő, mikor felismerte zenei kife­jezésmódjának korlátáit, letette a fuvolát a családi élet hétköznapi boldogsága érdekében. A szerte­len, eltökélten szorgalmas és zse­niális Jacqueline viszont világhí­rű csellistává válik - és boldogta­lan asszony lesz belőle. Úgy lát­szik, hogy férje, Dániel Baren­boim izraeli zongorista és kar­mester oldalán sem lelt otthon­ra, amit a sztárzenészek vándor­ló életmódja sem tett lehetővé, meg aztán híres hangszere, amely oly csodálatosan zengett a világ nagy hangversenytermei­ben, zsarnoka is volt: úgy cipelte magával, mint Jézus a keresztjét. Aztán jött a halálos kór, amely fiatalon, negyvenkét éves korá­ban végzett vele. Nővére karjai­ban halt meg. Mindez szép, pontos, igaz. Si­keres megoldás, hogy a film a testvérpár találkozásainak jele­neteiből építi fel a cselekményt, amelyet előbb Hilary, azután Jackie szempontjából ábrázol, miközben a romantikus angol zeneszerzőnek, Edward Elgar- nak gyönyörű E-moll gordonka- versenyét hallgathatjuk a legen­dás du Pré-féle előadásban. És mégis, mégis, időnként va­lami jól érzékelhető össze-nem- illés mutatkozik a zenei téma és a képi megvalósítás között. Elő­ször arra figyel fel az ember, hogy - bár a Jackie-t alakító Emily Watson játéRa átélt és hite­les - mintha a zeneileg kevésbé tehetséges Hilaryt formálná meg a jobbik színésznő, Rachel Griffiths. De később rájövünk, hogy valójában nem is erről van szó. Hanem arról, hogy egy szí­nésznek egyszerűen nem lehet olyan jól játszani, hogy az felér­jen az Élgar-gordonkaverseny szépségével. És, sajnos, olyan fil­met sem lehet csinálni, amely méltó lehetne Haydn és Mozart zenéjéhez. Hiába, az egyik nővérnek min­dig kevesebb jut. t i 1 I i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents