Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-05 / 213. szám
' Ül 2000. Augusztus 5., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A külügyektől a sportig és vissza Félidei beszélgetés a baranyai országgyűlési képviselőkkel (7) - Páva Zoltán Az 1994. évi országgyűlési választásokon még barátai rábeszélésére vállalta a jelölést. Az akkori ciklusban a külügyi állandó bizottságban dolgozott, a mostaniban az ifjúsági és sportbizottság elnöke volt, amely tisztségről nemrégiben lemondott. Azon képviselők közé tartozik, akik e tevékenységük mellett a polgár- mesteri teendőket is ellátják, hiszen Páva Zoltán Komló város polgármestere.- Mit jelent a képviselő-polgármester kettősség? Előny vagy hátrány inkább?- A kettősség alapvetően azt jelenti, hogy 51 éves koromra elértem azt, hogy végre rendkívül feszített tempóban dolgozhatom. Hasonló korú barátaim azt szokták mondani: vállalkozók vagyunk, most már nyugisán tevékenykedhetünk, mert már megvan mindenünk. Alapvetően én is úgy érzem, hogy megvan mindenem, de ezt vállaltam, hát csinálom. Most, hogy március óta nem vagyok bizottsági elnök, egy kicsit könnyebb, sőt egyelőre nem vagyok egyetlen bizottságnak a tagja sem. Ez persze nem mehet sokáig, mert előbb-utóbb muszáj valamelyiknek a tagjává válni. Mindez azt jelenti, hogy a munkám döntő többségét egyelőre Komlón végzem, s ha tehetem, akkor kimegyek a választókörzetbe is, mert 45 település tartozik hozzám.- Hogyan lehet időben egyeztetni ezt a kétféle tevékenységet?- Nekem kimondottan jó ez a háromhetes parlamenti rendszer, amellyel alapvetően én sem értek egyet, mert bizonyos megszólalási lehetőségektől - a keddi interpelláció, az azonnali kérdés, a napirend előtti felszólalás- elesünk, de mint polgármesternek előnyös, mert több időt tudok itthon tölteni.- Két különböző ciklusban is képviselő. A kettő közti különbség az ön szempontjából óriási, hiszen először kormánypárti, majd ellenzéki képviselő lett. Melyik a hálásabb szerep?- Kormánypárti képviselőként beadtam 130 módosító indítványt, amire a házelnök azt mondta, amikor ezzel dicsekedtem neki, hogy ne dicsekedj vele, mert a kormányod ellen adtad be. És ha arra gondolok, ebből a 130-ból közel 40-et elfogadtak, akkor azt mondhatom, ennyivel is hozzájárultam ahhoz, hogy egy-egy törvény jobban sikerüljön. A mostani ciklusban önállóan hármat adtam be, úgy érzem, fölösleges többet, ha csak nem úgy adom be, hogy valakivel előtte megbeszélem. De akkor meg nem az én nevemen szerepel: jó néhány módosító indítványt beadtak a fideszes cimborák, és át is mentek. Tehát nem szabad szerepelnie velük kapcsolatban egy szocialista képviseL lő nevének. A mi időnkben ilyen nem volt, H de ma a Fidesznél vasfegyelem uralkodik, f amelynek az a hátránya, hogy egy sor értelmes embert nem késztet gondolkodásra. Mindössze öt ember dönti így el, miről szóljon egy törvény, és azt megszavaztatják.- Ez azt jelenti, hogy ebben a ciklusban könnyebbé vált a parlamenti munkája?- Bizonyos szempontból igen. Még akkor is, ha másfél évig, amíg a sportbizottság elnöke voltam, 41 bizottsági ülést tartottam, s egyetlenegyről hiányoztam csak, azért mert külföldön voltam.- Kisebb felelősséggel is jár az ellenzéki képviselői státus?- Igen, de ugyanakkor ez a kisebb felelősség azt is jelenti, hogy nem tudja az ember úgy érvényesíteni a térség érdekét, mint szeremé. En jó kapcsolatokat alakítottam ki nagyon sok képviselővel, mindkét oldalon. Ebben szerepet játszott, hogy négy évig én voltam a parlamenti focicsapat kapitánya az előző ciklusban. Százötven-vala- hány meccset játszottunk abban az időszakban, melyek közül én százharmincon részt vettem, ennek révén egy-két mai kormánypárti képviselővel baráti kapcsolatot alakítottam ki. Mostanában ezt nekik titkolni kell, mert nem szerencsés, ha szocialista barátaik vannak. Ez nálunk annak idején fel sem vetődött problémaként.- Ha jól értem, más a kormánypárti képviselőkkel a viszony a parlamenti üléseken, mint a szünetekben?- Igen.- Meg lehet ezt szokni?- Én nagyon nehezen tudom. Mi nem voltunk gyűlölködők, és nem voltunk lekeze- lők, pedig az SZDSZ-szel együtt a 72 százalékos többség birtokában akármit megtehettünk volna. Kezdődött azzal, hogy a bizottságokba azért, hogy legyen az ellenzékieknek megszólalási lehetősége, egyharmados bizottsági tagságot szavaztunk meg számukra. Arra viszont büszke vagyok, hogy a sportbizottságban soha nem volt gyűlölködés.- Korábban a külügyi bizottságban is tevékenykedett. Melyik terület volt az érdekesebb?- A ’98-as választások után engem a külügyi és a sportbizottságba is jelöltek. Akkor fölállt Szűrös Mátyás és Hajdú László, javaslatot tettek, hogy ne Juhász Gábor legyen a sportbizottság elnöke, hanem én. Ugyanis a frakció elnöksége őt javasolta azért, hogy inkább az ifjúsági terület domináljon. Engem nagyon meglepett, hogy ezek után a frakció het- ven-harminc százalékos arányban adta a voksát ahhoz, hogy én legyek az elnök. Ennek ellenére ma nekem a külügyi bizottság szim- patikusabb, és amikor megkerestek, hogy melyik bizottság volna kedvemre való, azt mondtam, hogy a külügyibe szívesen visz- szamennék.- Úgy tudom, hogy sértett hangú lemondólevél után távozott a sportbizottságból.- Én valójában nem érzem sértett hangúnak. Szerettem volna a területfejlesztési tanács tagja lenni, első körben meg is választottak. Miután dr. Wekler Ferenc szerint nem volt szabályos a választás, ezek után kiestem. De a választás idején megígértem a térség polgármestereinek, hogy ha megválasztanak, akkor lemondok a sportbizottsági elnökségről, mert akkor már túl sok feladatom lesz. Ez volt az egyik ok, a másik pedig az, hogy sokat kellett Budapestre utaznom. Például a költségvetési törvény tárgyalásának időszakában volt olyan hét, amikor négyszer is fel kellett mennem. De azt is el kell mondanom, hogy volt egyfajta irigykedés is a frakción belül. Ha a miniszter úr nem jól szólalt meg, akkor a sajtó azonnal hozzám fordult, mint bizottsági elnökhöz, aki ugye ellenzéki volt, s ezért elég sokat szerepeltem a médiában. Ezek után meglepetést okozott, amikor a frakció azzal állt elő, hogy polgármester ne tölthessen be bizottsági elnöki posztot. Miután egyedül én voltam polgármester és bizottsági elnök is, azt kellett mondanom nekik, hogy mondják nyugodtan azt, hogy Zoli ne csináld, nem vagyunk veled megelégedve. Kovács László azért annyit megtett, hogy méltatta a munkámat, miszerint ez azért nagyon tisztességes helytállás volt. A frakcióvezetés végül is azzal magyarázta ezt a javaslatot, hogy ők szeretnék, ha én sikeres polgármester lennék. Én ezt tudomásul is vettem, meg nem is. Akkor írtam azt az ominózus levelet, mert Kiss Péter nem adott szót a frakcióülésen. Azt mondta, nem vette észre, hogy jelentkeztem, pedig én leadtam az írásbeli hozzászólásomat is.- Hátrányosan érinti-e Komló városát, hogy polgármestere ellenzéki?- Komló ebben a kivételek közé tartozik. A pályázataink jól szerepeltek, tavaly például 35 milliót nyertünk a forráshiányos települések részére kiírt pályázaton. Most 129 millióra adtunk be igényt, ha a felét megkapjuk, akkor már elégedett vagyok, s úgy ítélem meg, hogy ez meg is lesz. De jó néhány területen voltunk eredményesek, pályáztunk a tele- házra, nyertünk sporttámogatást a Wesselényi Alapítványnál vagy az ISM-nél, de a Szociális Minisztériumtól, az Egészségügyi Minisztériumtól is, a Gazdasági Minisztérium pedig teljes mellszélességgel kiállt az ólom- akkumulátor üzem létesítése mellett.- De létezik ilyen tendencia?- Létezik, ugyanakkor a személyes kapcsolatoknak is köszönhetők az eredmények.- Mi sikerült, és mi nem az elmúlt két esztendőben?- Sikernek könyvelhető el, hogy Komlón bizonyos értelemben rend van, újból látnak az emberek egyfajta kiutat, lehetőségeket. Én azzal indultam, hogy ide munkahelyeket kell teremteni, és befektetőket hozni. Ezt a feladatot sikerült megvalósítani, hiszen azzal együtt, hogy 1400 munkaerőt küldtek el ez alatt az időszak alatt a bányától, a regisztrált munkavállalók száma ma több mint 1600-zal növekedett. Ez köszönhető annak is, hogy számos új munkahely jött létre Komlón. De nem sikerült megvalósítani azt a szennyvíz? beruházást a térségben, amelyet elterveztünk, s nem sikerült kellőképpen lobbizni a hosszúhetényi elkerülő út érdekében, de nem sikerült a térségben az elképzelt mennyiségű munkahelyet sem megteremteni. Bár e tekintetben előrelépésnek számít a Komlói Térség- fejlesztési Kht., s létrehoztunk egy olyan társulást is, amely az idegenforgalomra, a turiz- musra Összpontosít.____________cseri László- Én úgy érzem, hogy az MSZP megítélése jobb a körzetben, mint két éwel ezelőtt. Foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy be kellene fejezni, de mégis úgy döntöttem, hogy elindulok a következő választásokon. Bízom abban, hogy az eddig végzett munkát az emberek elismerik, még akkor is, ha jóval kevesebbet vagyok itthon. Komlón egyértelműen bátoritanak az emberek, de a vidékkel - és ez a munkám legnagyobb hiányossága- kevesebbet tudtam foglalkozni. Azt tervezem, hogy augusztusban és szeptemberben munkatársaimmal elmegyünk valamennyi településre, bár a térség polgármestereivel és vállalkozóival jó a kapcsolatom. Legutóbb egy kövérek-soványak meccsére is elmentem, és beálltam a soványak közé. Ezt igazi kudarcként éltem meg: átküldték a kövérekhez. DUNAI IMRE Üdvlövöldözés A tisztelgésnek pontos protokollja van. Az államfőknek adott esetben huszonegy díszlövés jár, az admirálisoknak tizenkilenc. A helyettes konzuloknak pedig hajdan meg kellett elégedniük öttel Az is pont öttel több, mint amennyi pukkanlás manapság „jár” nekik. Puskaporos hanghatást említek, hiszen csak erről van szó. S ennek a hagyomány az oka, és nem az, hogy évtizedekkel ezelőtt egyik szomszédunknál az államalapító buzgól- kodás közepette üdvözlésképpen lelőtték a vezető posztra kiszemelt politikust hozó repülőgépet. A legnagyobb megtiszteltetést jelentő húszlövéses szalutálás rendje abból alakult ki, hogy 1800 táján a fregattok mindkét oldalán húsz ágyúcső ásítozott. Amikor idegen kikötőhöz közeledett a hajó, beköszönésképpen sorban elsütötték az egyik oldal mind a húsz ágyúját. A huszonegyedik lövést azért adták le, hogy jelezzék: vége az üdvlövöldözésnek. Van azonban egy másféle anekdota is erről. Kezdetben az uralkodó vendégét a tengeren fogadó angol fregattok húsz lövést adtak le. Ám egyszeregy Nagy Üdvözölt kifogásolta, hogy szerinte eggyel kevesebb pukkanás volt. Az admira- litás tehát elrendelte, a biztonság kedvéért adjanak le mindig egy tartaléklövést, hogy rossz szó és reklamáció ne érhesse az ágyuk elejét. Úgy kétszáz éve tehát lőnek az államfőknek és itt-ott az uralkodó családok tagjainak, akik a 21 megvoltát számolhatják. Tegnap díszből dörögtek az ágyúk Londonban Erzsébet anyakirályné századik születésnapja alkalmából is. Hasonlóképpen a pesti Duna-parton új köztársasági elnökünk beiktatási ünnepségén, sőt még annak csütörtöki főpróbáján (!) is. Megadták a módját, a millennium évére tekintettel talán bővebben is, mint ahogy egyébként lett volna Afféle hangok is vannak, hogy alkalomadtán azért szabályban kellene rögzíteni a ceremónia rendjét, mert áUítólag ilyen még nincs, noha „sok kérdést már megoldottunk”. ügy egyébként nem különcködünk, a nemzetközi szokást követjük a puskaporos tisztelgésben. Én azért abban reménykedem, hogy a jövőre ránk köszöntő új évezredben az ágyúlövések kimennek a divatból Még a protokollban is. LENPVAI DÁVID Benedek A szerkesztőség napok óta Uhrin Benedek-lázban ég. A Mester szól az internetről letöltött fájlok lejátszásával a számítógépről, a Mester szól az irodákban a magnetofonból, és a Mester szól a kollégák autóiban is, bár ez utóbbi meglehetősen veszélyes mulatvány, veszélyesebb, mintha vezetés közben mobiltele- fonádnánk, cigarettáznánk és innánk egyszerre. Gyanítom, eljön még a nap, amikor a KRESZ tiltani fogja Uhrin Benedek vezetés közben történő hallgatását, jómagam például a Búza téri kereszteződésben a veszélytelen áthaladás érdekében kikapcsoltam a rádiót, majd mikor átértem, ismét szólhatott a Mester „Egy kis virág, egy harmat- csepp” című dala. Hogy a tőlem elvárható szinthez képest világosan fogalmazzak, annyira röhögtem, hogy majdnem kiestem a kocsiból. Bár a Mesterről július 14-én már olvashattak e hasábokon is, Uhrin Benedeket még mindig nem ismerik. Pedig ő mi vagyunk, hogy valami borzasztó nagy marhaságot írjak. Szóval nem ismerik, ez világosan kiderült a héten, amikor szeretett kollégánkat születésnapja alkalmából a Mester kazettájával akartuk meglepni. Jelzem, Pécsett csupán a hatodik helyen sikerült föllelni, a többi boltban viszont úgy néztek ránk Uhrin Benedek nevének említésére, hogy már attól tartottunk, hírünk megy a városban, és a következő boltban kedves arcú mentősfiúk várnak majd minket muszájdzsekivel felszerelkezve. , Nem jól van ez így, ez a nemismertség. Flaisz Ferencről vagy Nógrádi Zsoltról bezzeg mindenki tud, pedig ők egyetlenegy dalt sem írtak, egész életükben, és nekik soha nem jutna eszükbe olyasmi, hogy „a szeretet a legélesebb fegyver”, bár ez, megmondom őszintén, demagógia, mert ilyesmi például nekem se jutna eszembe. Na mindegy, a lényeg, hogy a mai igazán nagy nap lesz Mester és rajongói-nak rövid földi pályafutásában egyaránt, Uhrin Benedek ugyanis a Szigeten ad délután koncertet, feledhetetlent, borítékolom előre. Hogy végezetül a Mester egyik dalának címét idézzem: „Oh mily csodálatos vagy számunkra”. Bárcsak értené. hetedik oldal HÉTFŐN Riport Egy idős házaspárnak olyan megaláztatásban volt része, I amelynek következtében mára I rémálmaik vannak. Mint gya- ¥ núsítottak, kihallgatásnak, J, ujjlenyomatvéelnek és adala- f ik rendőrségi nyilvántartásba vételének kénytelenek alávetni magukat. Azt tervezik, hogy a legközelebbi idézés napján - vagyis augusztus 12-én - inkább a tettyá sziklákról a mélybe ugranak. Portré , Tikos László, a Honvédelmi Minisztérium sajtó főosztályá- - nak vezetője pécsi kötődésű. Másfél évtizede kapocs a katonák és az újságírók között. Egy öregember emlékirataiból Fatimában A Fatimái Titok illúziórombolással felérő nyilvánosságra hozatala eszembe juttatta, hogy én is megvilágosodtam egyszer ott. A Baranya Táncegyüttest kísérhettem el a portugáliai Santarémbe, a híres Feira do Ribatejó-m. Június első hetében rendezik ezt a fesztivált, a mezőgazdasági vásár idején. Lovas felvonulás, bikaviadal, hazai és nemzetközi néptáncegyüttesek forgataga, parázson sült zöldpaprika és kecskegida, éjfélkor még óvodáskorú gyerekek szaladgáltak a szabadtéri előadások szüneteiben, s az utcán. Ez maradt bennem a XII. századi mórok palotáinak romjait őrző, egykor átmenetileg királyi székhely, Tajo-parti városról. Házigazdáink ügyeltek arra, hogy az ország más nevezetességeit is megismerjük. így utaztunk egyik nap Fatimába. Odafelé a buszban belelapoztam az útikönyvbe, s rádöbbentem, a fatimai csodáról rengeteget tudok. Másodikos elemista koromban Sásdon, a tanító nénim, agilis, fiatal lány színdarabot rendezett a Keszler kocsma kerthelyiségében. A címe: A Madonna üzenete. Bár csak egy bojtártánc szereplője voltam, minden próbán ott ülhettem és bámulhattam. Főként Sanyi barátom gyönyörű nővérét, Varga Incit, aki a Madonnát játszotta. Varázslatos időszak volt. Több előadást is megért a bemutató, amelyeken fenegyerek hírében álló férfiak könnyeztek. Én mindenesetre egy életre megtanultam Jácinta, Lucia és Francesco történetéből, hogy a színjátszás, a színház az maga a csoda. Valahogy nem tudatosodott bennem addig, hogy vonzódásom innen datálódik. Rendeztem színdarabot, kamaraoperát, irodalmi színpadot, pantomimet, bábszínházát és bárműsort, míg megtalált az igazi műfajom, a tévé, s mindezt annak a Gotthár Irén- kének köszönhetem, aki a színház varázsát először megmutatta nekem hétéves koromban. S akit három év múlva kegyetlenül megsértettünk. Amikor ötödikesek voltunk, Irénke néni már fiatal asszony, pici gyermekkel. Még nem volt gyes. Csak hajsza, az iskola, a háztartás... és matematikát tanított. Mi buták voltunk és szemtelenek. Kétségbeesésében néha a hajunkat húzta. A gyerek kegyetlen. Mi beleültettük egy gombostűbe. Még gyékényszékek voltak a katedra mögött. Egyik kitalálta, a másik sárgafejű díszgombostűt szerzett, a harmadik a székbe tette, a hetes az utolsó pillanatban az eldőlt tűt még felállította... Persze, hogy én voltam az egyik. Óriási botrány, majdnem Kaposszekcsőre kellett járnom iskolába, de megúsztuk „tűrhetetlen” magatartással. Fatima terén, a betonkoptató zarándokok között furdalni kezdett a lelkiismeret. Mindig a gombostű jutott eszembe eddig e nagyszerű pedagógusról, s nem az, ami meghatározta életemet. Halkan énekeltem: Bojtár volt a nagyapám, bojtár vagyok én is, csak a botját hagyta rám, gazdag vagyok mégis... Aztán dialógusrészletek rémlettek föl Jácin- ta, Lucia és Madonna szerepéből... Két képeslapot vettem. Egyet anyámnak, s egyet Irénke néninek. Köszönésfélét akartam ráírni, de nem tudtam megfogalmazni. Hazahoztam a lapokat. Úgy gondoltam, levélben mondok köszönetét, s mellékelem a képeslapot. Ezt sem tudtam megírni. Aztán divatba jött az elszármazottak alkalmankénti visszacsalogatása szülőfalujukba. Én is meghívást kaptam Sásdra. Eltökéltem, ha találkozom régi tanárnőmmel, bocsánatot kérek és megköszönöm neki azt, amit nem is sejt, de számomra Fatimában megvilágosodott... Találkoztunk. Beszélgetni kezdtünk. Sok minden előtódul ilyenkor a régi időkből - mondtam -, sokszor gonoszok voltunk.- Én csak a szép dolgokra emlékszem, Laci - vág közbe, s bár fáradtan, de mosolyog. Csak nézem. Eltűnt a bal arcáról az a gribedli, amit annyit néztem gyerekként. Aztán új emberekkel kellett kezet fogni, elmaradt a további beszélgetés. Gondoltam mégis írok egy levelet. Nem írtam. A gyerekek kegyetlenek. A felnőttek maflák. Elvenni tudunk. Megköszönni valamit ritkán. Bükkösdi László Mi várható 2002-re?
