Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-04 / 212. szám
#| 2000. Augusztus 4., péntek SPORT Új Dunántúli Napló - 19. oldal A Dunaién nem tiszteli ellenfeleit Egervári Sándor szerint a jobb helyzetkihasználás lehet a siker kulcsa . Staale Stensaas, a Rosenborg középpályása lő kapura a Shelbourne elleni meccsen A horvát gólokat ugyan lélektanilag rossz időpontban kapta a magyar csapat, a továbbjutást a jobb csatárjátéknak köszönhetően mégis sikerült kiharcolnia. A következő ellenfél, a norvég bajnok az európai sztárcsapatoknak is egyenrangú ellenfele, így nehéz mérkőzés várja a Dunaferrt Győrben. Dunaújváros Egervári Sándor, a Dunaferr labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a magyar bajnok jobb támadójátékának köszönheti, hogy a horvát Hajdúk Split ellen biztosította továbbjutását a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába, ahol a norvég Rosenborg lesz az ellenfele. - A horvá- tokat azzal tudtuk legyőzni, hogy támadó középpályásaink, illetve a csatáraink jobb teljesítményt nyújtottak a horvátok hasonló poszton szereplő játékosainál - mondta a szakvezető. - A győri visszavágón lélektanilag nagyon rossz pillanatban kaptuk a gólokat, de a csapat tartását mutatja, hogy ezek a találatok csak zavart okoztak, egyszer sem zuhantunk össze. A szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy a számunkra még továbbjutást jelentő 1-2 ellenére ne az eredmény tartására törekedjenek, hanem próbáljanak meg bátran támadni, és újabb gólokat szerezni. A Dunaferr eddigi sikereit is annak köszönhette, hogy nem tisztelte ellenfeleit, mindenki ellen bátran támadott. Örülök, hogy a fiúk megvalósították elképzeléseimet, a második 45 percben helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, és ha jobban odafigyelünk a befejezéseknél, akkor több góllal nyertük volna a mérkőzést. Egervári hozzátette: - A következő fordulóban a norvég Rosenborg ellen nem mi számítunk esélyesnek, hiszen a norvégok évek óta rendszeresen részt vesznek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben, tavaly a Borussia Dortmundot is megelőzve az első helyen jutottak be a legjobb tizenhat közé. Természetesen nem adjuk fel előre ezeket a mérkőzéseket, a rendelkezésünkre álló nagyon rövid idő alatt igyekszünk minél több információt beszerezni a Rosenborgról. Fegyelmezett játékkal és az eddiginél jobb helyzet- kihasználással van rá esélyünk, hogy az első találkozón biztató eredményt érjünk el. A Dunaferr - Rosenborg párharc el- %ő felvonására jövő szerdán kerül sor Győrben, a visszavágót két héttel később rendezik Trondheimben. A két találkozó győztese felkerül a Bajnokok Ligája 32-es főtáblájára. Ez először és eddig utoljára a magyar csapatok közül a Ferencvárosnak sikerült, öt évvel ezelőtt (akkor még csak 16 együttes játszott a BL-nek ebben a szakaszában). Labdarúgó BL, a 3. forduló párosítása Dunaferr SE - Rosenborg Trondheim (norvég), FC Tirol Innsbruck (osztrák) - FC Valencia (spanyol), Zimbru Chisinau (moldáv) - Sparta Praha (cseh), Bröndby (dán) - Hamburger SV (német), Internazionale (olasz) - Helsingborg (svéd), Besiktas (török) - Lokomotiv Moszkva (orosz), Inter Bratislava (szlovák) - Olympique Lyon (francia), Anderlecht (belga) - FC Porto (portugál), Herfölge (dán) - Glasgow Rangers (skót), Dinamo Kijev (ukrán) - Crvena Zvezda (jugoszláv), Polonia Warszawa (lengyel) - Panathinaikosz (görög), Leeds United (angol) - TSV1860 München (német), Sturm Graz (osztrák) - Feyenoord (holland), St. Gallen (svájci) - Galátasaray (török), AC Milan (olasz) - Dinamo Zagreb (horvát), Sahtyor Donyeck (ukrán) - Slavia Praha (cseh). Az első mérkőzéseket augusztus 8-án és 9-én, a visszavágókat augusztus 23-án rendezik. Carew nélkül is erősek a norvégok A Dunaferr ellenfele a norvég bajnok, az európai'kupaporondon is jól ismert Rosenborg Trondheim lesz. Az 1917-ben alapított klub az utóbbi tíz évben nőtte ki magát európai élcsapattá. Bár folyamatosan indul a Bajnokok Ligájában, s a csoportmérkőzések első fordulóján túl is jutott tavaly, a kupagyőzelem még várat magára. Mindenesetre intő jel Egervári Sándor legénységének, hogy a Rosenborg sztáregyütteseknek is egyenrangú ellenfele. Tavaly a Borussia Dortmundot Németországban verte 3-O-ra, a Bayern Münchennel otthon 1-1 -et játszott, idegenben mindösz- sze 2-1-re kapott ki. Legtehetségesebb játékosuk a jó felépítésű csatár, John Carew volt, akit azonban idén megvásárolt a Valencia, így rá már nem kell figyelniük Salamonéknak. Nélküle is nagyon erős ez a csapat, hiszen több norvég válogatott is náluk rúgja a labdát, ez a nemzeti együttes pedig az utóbbi években mindig kijut a legrangosabb nemzetközi tornák döntőire. A legismertebb talán Mini Jakobsen, de Skammelsrud, Hoftun és Roar Strand neve is ismerősen cseng futballberkekben. Felkészülési állomás az ob Szombaton és vasárnap Székesfehérváron kerül sor az idei országos felnőtt öttusa-bajnokságra, amelyen Sárfalvi Péter sorozatban negyedik győzelmét szerezheti meg. Vereckei biztosan utazik Szolnok Csütörtökön az 1000 méteres olimpiai számok előfutamaival megkezdődött Szolnokon az MKB-kupa országos bajnokság, amely egyben a második ötkarikás válogató is. A tavalyi világbajnoki cím és az első válogatón (június 16- 18.) aratott győzelem alapján már biztos csapattag Vereckei (k-1, 500 m), Kämmerer, Storcz, Vereckei, Horváth G. (férfiak, k-4, 1000 m), Kovács, Szabó, Viski, Kőbán (nők, k-4, 500 m). ■ Budapest Pécsi Gábor, a szövetség technikai igazgatója a következőket nyilatkozta: - A férfi és a női versenyben egyformán 24 fős lesz a mezőny, csakúgy, mint a nyári játékokon. Az olimpikonok számára felkészülési állomás az országos bajnokság, de természetesen mindenki komolyan veszi a versenyt. A fiúknál az esélyesek közé tartozik Sárfalvi Péter, aki ha nyerne, mestemégyest érne el, összességében pedig ötödik egyéni győzelmét szerezné. A közelmúltban betegséggel küszködő Sárfalvi mellett a szintén olimpikon Balogh Gábor számít a legnagyobb esélyesnek, de meglepetést okozhat a várhatóan utolsó versenyén szereplő Hanzély Ákos. A női mezőnyben a legjobb juniorok is meghatározó szerepet játszhatnak, már csak azért is, mert ez a verseny számukra válogató az augusztus végi korosztályos vüágbajnokságra. A legjobb utánpótiáskorúak - elsősorban az olimpikon Simóka Nóra, valamint Máthé Vivien és Szathmáry Adrienn - egyben a felnőtt mezőny erősségei is. A versenyen egyszeri külön engedéllyel elindul az idén jórészt már görög színekben versenyző Parties Katalin is. A legnagyobb esélye az egyéni világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsannának van a győzelemre, de a címvédő Füri Csilla és váltóban világbajnok Simóka Bea is az élen végezhet. Tavaly csapatban a férfiaknál a Csepel, a nőknél az Álba Volán győzött. ________■ A Vác nem indulhat Budapest A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén elutasították az élvonalból kiesett Vác FC fellebbezését. A váciak a 2000/2001-es bajnoki idényben nem vehetnek részt az NB I. B szombaton kezdődő küzdelemsorozatában. - Az elnökség a HLASZ versenyalbizottsága által hozott döntést megalapozottnak találta és elutasította a Vác FC fellebbezését - mondta Bozóky Imre, az MLSZ elnöke. A váci klub nem szerepelhet tehát az NB I. B-ben. A váciak a hivatásos alszövet- ség határozata ellen tiltakoztak. A HLASZ július 27-én azért nem adta meg a klubnak az NB I. B-s rajt- engedélyt, mert az egyesület többszöri haladékot kért - és kapott -, mégsem tudott eleget tenni a versenykiírásban meghatározott gazdasági előírásoknak. A klubnak először július 21-ig, majd július 26- án 18 óráig, végül pedig július 27- én déli 12 óráig volt lehetősége a hiánypótlásra, ami nem történt meg. Az elnökségi ülés napirendjén nem szerepelt az alelnökségről lemondott Mezey György utódjá- nak megválasztása. __________■ Sz tárok a Bayem-tomán München Az FC Bayem München századik születésnapja alkalmából pénteken és szombaton nemzetközi futballtor- nát rendeznek. A házigazdákon kívül pályára lép a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid, az UEFA Kupát elhódító török Galatasaray és a tavalyi kontinens- és vüágelső Manchester United. Ottmar Hitzfeld, a házigazdák vezetőedzője nagy várakozással tekint az ünnepi mérkőzések elé: - Nem tudom, rendeztek-e valaha ennél nívósabb tornát. Örülök, hogy olyan játékosokat láthatunk vendégül, mint Luis Figo, Raul és David Beckham. A vendéglátóknál sérülés miatt hiányozni fog a brazil Elber és Paulo Sergio, és ugyancsak harcképtelen a csapatkapitány Effenberg és a francia világ- és Európa-bajnok Lizarazu is. Sir Alex Ferguson, az angol bajnok szakvezetője megerősítette, hogy csapata a legerősebb összeállításban készül az erőpróbára: - Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy meghívást kaptunk egy ilyen rangos eseményre, és remélem, hogy sikeresen képviseljük a brit labdarúgást. Egyben esélyt adunk a münchenieknek, hogy visszavágjanak a tavaly elbukott BL-döntőért - tette hozzá tréfásan a skót szakember. A program. Péntek: Bayem München - Galatasaray, 18.15 óra, Manchester United - Real Madrid, 20.15. Szombat: a két vesztes a 3. helyért, 18.15, a két győztes az 1. helyért, 20.15. ■ Elköltöznek az arabok Budapest Zavart és feszültséget okozott Tatán a női kézilabda válogatott olimpiai felkészülésében, hogy Mocsai Lajos játékosainak osztozkodniuk kellett az edzőtáboron külföldi vendégekkel. Morvái Katalin, az 1SM szóvivője azt nyilatkozta, hogy a szabadságon lévő Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter járt közbe a tatai anomáliák megszüntetése érdekében. A gyors döntésnek köszönhetően pénteken az arab fiatalok máshova költöznek, csak a kézüabdázók, a birkózók és az ökölvívók maradnak az edzőtáborban. Mocsai Lajos megnyugvással fogadta a jótékony változás hírét, s bízik a további felkészülés zavartalanságában. A központi edzőtáborok (a tatai mellett még a dunavarsányi is) már korábban megállapodást kötöttek az érintettekkel, hogy augusztus 1. után csak olimpikonokat fogadnak. Ezért lakik a futballválogatott is a Hotel Héliában az augusztus 16-i magyar-osztrák meccs előtt: a korábban megszokott dunavarsányi edzőtáborban a kajak-kenusok készülnek Sydneyre. _________■ So rsoltak röplabdában A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elkészítette a 2002-es férfi és női világbajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyar férfi válogatott Csehországgal, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba. A hét európai csoport győztese és a három legjobb második jut ki az Argentínában sorra kerülő vb-re, ahol 24 csapat indulhat. A nők között Olaszország, Románia és Svájc lesz a magyarok ellenfele. A hat európai csoportgyőztes és a két legjobb második utazhat a 24-es döntőre. Az FTC újabb sikerre készül A Ferencváros elhalasztotta a múlt hét végén a Dunaferr elleni mérkőzését, s most az Üllői úton ismét a három pont megszerzése a cél a Győr ellen, Budapest A labdarúgó NB I. alapszakaszának 3. fordulójában a bajnoki címvédő Dunaferr két Bajnokok Ligája-találkozó között szombaton az újonc soproniak otthonában lép pályára. Mindkét együttes eddig egy mérkőzést játszott ebben az idényben, a dunaújvárosiak idegenben 1-1-es döntetlent értek el a Kispest ellen (július 22.), a soproniak július 29-én 3-0- ra kikaptak szintén vendégként a Haladástól. Az A-csoport legérdekesebb összecsapásának a Ferencváros - Győr találkozó ígérkezik. A fővárosiak az Üllői úton július 22-én 4-0-ra győzték le a Haladást, a győriek eddigi egyetlen idegenbeli fellépésükön ugyanezen a napon 2-0-ra kikaptak a Nyírségtől. A B-csoportban a papírforma szerint a pénteki Videoton - Újpest mérkőzés lesz a legizgalmasabb. Mindkét együttes veretlen, az újpestiek most játszanak először idegenben, az előző fordulóban a Megyeri úton (július 29.) 8-3-ra kiütötték a Debrecent. Az újonc Videoton saját közönsége előtt (július 22.) 2-0-ra nyert a Nagykanizsa ellen. A 3. forduló programja. Augusztus 4., péntek: B-csoport: Videoton FC - Újpest FC, Székesfehérvár 20.10 (ml). Augusztus 5., szombat: A-csoport: Matáv- ompaq Sopron - Dunaferr SE, Sopron 17 óra. Ferencvárosi TC - Győri ETO FC, Üllői út 17 óra (ml). Kispest-Honvéd FC - Nyír- ség-Spartacus FC, Bozsik stadion 17 óra. Tatabánya - Haladás FC, Tatabánya 17 óra. B-csoport: MTK Hungária FC - Nagykanizsa, Hungária körút 20 óra. ZTE - Vasas, Zalaegerszeg 20 óra. Debrecen - PMFC, Debrecen 20 óra. Az MTI értesülése szerint változik a labdarúgó NB I. jövő heti negyedik fordulójának programja: az eredetileg augusztus 12-én, szombaton 20 órára kiírt FTC - Kispest találkozóra a televíziós közvetítés miatt egy nappal korábban, pénteken 17.30-tól kerül sor. A Magyar Televízió ugyanebből a fordulóból az eredeti időpontban (augusztus 12., szombat, 17 óra) közvetíti a Tatabánya - Dunaferr összecsapást. Augusztus 19-én, szombaton, 17 órakor az ötödik forduló találkozói közül a Nyírség - FTC mérkőzés kerül képernyőre. _____________■ Az elnöki kézfogás nem elég A nigériai sportolók nagyra értékelik elnökük, Olesegun Obasanjo meleg kézfogását, de miután a versenyzők családjukban általában az egyedüli pénzkeresők, így pénzjutalomra is számítanak. A kubai olimpiai szövetség - miután megpályázta a 2008-as olimpia rendezési jogát - ügyes sportdiplomáciai húzásokkal próbál támogatókat szerezni. Sydney A nigériai olimpiai válogatott tagjai szeretnék, ha az elnök ígérete ellenére nem csak kézfogást, hanem pénzt is kapnának sikeres ohmpiai szereplés esetén. - Minden tiszteletünk az elnökünké, és nagyra értékeljük kézfogását, de jobban örülnénk, ha érmeseink pénzt kapnának - nyilatkozott az olimpiai csapat tagjainak nevében az atléta Ambrose Ezenwa, arra utalva, hogy Olesegun Obasanjo elnök bejelentette, hogy az éremszerzők pénzjutalom helyett csak „meleg kézfogást” kapnak. - Az elnöknek tudomásul kell vennie, hogy csapatunk szinte minden tagja egyedüli kenyérkereső a családjában, és a versenyzők, edzők egyébként semmilyen juttatásban nem részesülnek - nyilatkozott Brown Ebwelle, az atlétaválogatott edzője, akinek csapatától a legtöbb nigériai érmet remélik. A másik probléma az, hogy míg a teljes csapatnak az ausztráliai Adelaide- ben kellene edzőtáboroznia, a legjobb sprinterek inkább Európába utaztak. - Lehet, hogy vezetőink a központi felkészülést jobbnak tartják, mi mégis inkább a napfényes Európában edzünk és ver- senyzünk, mint a hűvös ausztrál városban - mondta Glory Alozie, aki a 100 méteres gátfutásban esélyes a dobogóra. A japánok nyolc sportág kubai képviselőit látják vendégül az ohmpia szeptember 15-i kezdetéig. Diplomáciai források szerint 170 kubai atléta, baseballos, soft- ballos, vívó, ritmikus gimnasztiká- zó, cselgáncsos, röplabdázó és bokszoló készül majd a szigetországban. A karibi ország már több sportos együttműködési szerződést kötött idén, többek között az Egyesült Államokkal és Olaszországgal. Ausztráliai körútja során Port Arthurba, az ország egyik legvéresebb bűncselekményének helyszínére érkezett az olimpiai láng. Tasmánia történelmi városában Martin Bryan négy évvel ezelőtti, 35 halálos áldozatot követelő fegyveres ámokfutásának túlélői is bekapcsolódtak a váltófutásba.