Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-01 / 209. szám

2000. Augusztus 1., kedd HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A lelakatolt szellői asszony Szellő egyutcányi falu Pécsvárad és Szederkény között félúton, a Karasica völgyé­ben. A Fő utca 18. szám alatt él bezárva a 86 esztendős Varga Mihályné, szoba- konyhás házában. Fogva tartásának oka visszafoghatatlan „kalandvágya”, mely­nek csillapítására az unokának nincs más eszköze, mint a lakat. A hatóság tehe­tetlen, pedig tartási kötelezettség elmulasztása, vagy még inkább embernek állat­ként való tartása miatt valamilyen eljárást biztosan lehetne kezdeményezni. A rozzant, lelakatolt vályogház a délelőtti órákban kihaltnak tűnik.- Nem tudnak bemenni - mondja a kert­ben, a Varga Mihályné unokájának szomszé­dos házát javítgató kőműves -, de a néni ott­hon van.- Jól hall engem? - kérdezem az ajtórésen át.- Jól. Bár néha kikapcsolódik a fülhallá­som, olyankor nem hallok. De ilyen csak egy hónapban egyszer van.- Miért van bezárva az ajtó?- Sokkal jobb, ha be van zárva.-És jól tetszik lenni? Azt beszélik a faluban, hogy rosszul bánnak magával.- Én hál' istennek jól vagyok, igen jó körül­mények között.- Hol van az unokája?- A téeszben dolgozik, a jószágoknál.-És mit csinál egész nap, bezárva?- Foltozok, varrók, söprögetek, mikor mi gyűri. Mindig akad a horogra valami. Az unokát a majorban találjuk, a tehenek körül tesz-vesz. Kérjük, hogy ugorjon velünk haza egy kis időre, a lakat miatt. Magyarázza, hogy a lakat fontos, mert a nagyanyja „mindig elcsúszik-mászik” valahová. 1985-ben jött ide az Alföldről, s ha rájön a mehetnék, „haza” akar jutni. Nemegyszer éjszaka, meztelenül mászott ki az utcára, hogy elinduljon a távoli messzeségbe valahogy, mert járni nem tud, csak csúszni-mászni, az ízületei miatt. Az unoka panaszkodik, őt leszázalékolták, tíz­ezer forint járadékot kap mindössze, a nagy­anyja nyugdíja meg húszezer, ez pedig kevés a megélhetéshez. Az ajtó két részletben nyílik. A felső kulccsal, az alsó lakattal zárva. Kinyílik a fel­ső, benézünk, a nagymama a földes padlón ül, közvetlenül az ajtó tövében úgy, hogy an­nak alsó részét nem lehet tőle kinyitni. Me­zítláb van, lábkörmei mint a ragadozó madár karmai, hosszan görbülnek lefelé. Ártatlanul néz fölfelé, ruhája a kidöntött, a földön is szétterülő mosószertől fehérük. Az unoka felemeli egy ülőalkalmatosságra. Előttünk, a A családsegítő alapítvány környezettanulmányából A lakásba belépve romos, düledező, vakolat nélküli, szeméttel, hulladékkal, rossz bútorokkal megrakott helyiség található. Innen nyílik egy kb. 20 négyzetméter nagyságú szoba, ahol az idős 86 éves Varga Mihályné él három macska társaságában. Az ágy és környezete fekáliával erősen szennyezett volt. A szoba berende­zése három rozoga ágyból, egy szekrényből, egy asztalból és egy öreg kályhából áll. A szoba aljzata beton, erősen szennye­zett. Varga Mihálynét a földön ülve, hiányos öltözetben találtam. Kérdéseimre, hogy hívják, hány éves, tudott válaszolni. Ki látja el, arra már nem tudott válaszolni. Az idős asszony önmagát el­látni nem képes. A higiénés viszonyok nem megfelelőek. Le­gyek lepik őt és a fekália-maradványokat egyaránt. (...) Vélemé­nyem szerint Varga Mihályné jelenlegi állapotán sürgősen javítani kell, mert fertőzésveszély áll fenn, amely nemcsak a hölgyre, ha­nem tágabb környezetére is veszélyes lehet. valamikori füstös konyha tele rongyokkal és kacatokkal, akár egy szeméttelep, az előtér­ből nyíló cementpadlós helyiség, a lakószo­ba is a lepusztultság minden jelét magán vi­seli.- Valaki kellene meüé - jegyzi meg az uno­ka, látván elképedésünket, és kézfejével meg­próbálja leporolni a ruhára tapadt mosópor­szemcséket.- Én félek - szólal meg váraüanul a néni -, megesznek a vamyúk. Mondják, kár-kár, jön a tél. - Ül a ládán, búzakék szemével lesi, mi történik körülötte. - Magukat nem eszik meg? Lakossági bejelentés alapján jelezte még májusban a pécsváradi Család és Közösség Alapítványnak, hogy nem jó kö­rülmények között él a néni, mondja Tóth Sándor polgármes­ter. Mindennek hosszú előzmé­nye is volt, hiszen évekkel ko­rábban szólt már a néni, hogy szociális otthonba szeretne menni, de aztán váratlanul meg­gondolta magát. A polgármester úgy véü, bár az idős asszony je­lenlegi szellemi állapota nem százszázalékos, de akarata eUe- nére nem lehet elvinni. Nyugdíja, amely meg­közelíti a harmincezer forintot, fedezné a szo­ciális otthoni költségeket, de még ha akarna, akkor se mehetne, mert jelenleg Baranyában sehol sincs olyan hely, ahová befogadnák. Vé­leménye szerint unokája sem tízezret kap csupán, hiszen a járadékok összege szabályo­zott, mindössze tízezret senki sem kaphat. A pécsváradi alapítványnak markáns véle­ménye van az ügyről. Úgy gondolják, hogy az orvosi vélemények, valamint annak alap­ján, hogy erre már többször indultak sikerte­len eljárások, tudomásul veszik, hogy az idős asszony helyzete az egészségügyi intéz­ményrendszer keretei között jelenleg nem látszik megoldhatónak. De szakmai körben folytatott konzultációikon azt az álláspontot fogalmazták meg, hogy jogi eljárást kezde­ményeznek, amelyre a családjogi törvény ad alapot. Ez alapján véle­ményük szerint megál­lapítható az unoka fele­lőssége, amely nem há­rítható el azzal, hogy az idős asszony aláírásával veszi át a nyugdíjat, va­lamint - elmondása sze­rint - szendvicset vásá­rol számára. A családse­gítők szerint itt többről van szó, amit különö­sen súlyossá tesz az a körülmény, hogy egy­részt az unoka, mint egyedüli hozzátartozó, közvetlen szomszéd­ként észlelheti az asz- szony körülményeit. Amit a jog megkövetel, előír, annak elmulasztá­sa valamilyen módon szankcionálható, állítják, s ennek módját a jegyzőnő kompetenciájánál fogva érvényes!­désben rejlő lehetőséget, s egyben prece­dens értékű lehet abban az értelemben is, hogy mind a tisztségviselők, mind a helyi la­kosok felelőssége megfogalmazódik. Csak a napokban került hozzá az ügy, állít­ja dr. Kurucsai Andrea körjegyző, s ekkor kez­dődhetett el a hatósági eljárás. Nem hiszi, hogy ebben az ügyben bárki is hibázott volna, mindent megpróbáltak megtenni annak érde­kében, hogy a néni szociális otthonba kerül­jön, de senkit nem lehet erőszakkal oda be­Ártatlanul néz fel, ruhája is fehér a kiömlött mosóportól fotó: laufer l. tuszkolni. Próbálkoztak azzal is, hogy a he­lyettesítő doktornő beutalta a Mohácsi Kór­házba néhány napra alapos szűrővizsgálat ér­dekében, de az ottani főorvos asszony egy órán belül visszaküldte azzal, hogy teljesen indokolatlan volt a beutalás.- Jelezték felém is, hogy le van lakatolva a néni - mondja Kurucsai Andrea. - Kimentem, tényleg, micsoda dolog ez, én is felháborító­nak tartottam, de az unoka, illetőleg a félje el­magyarázta, hogy ezt biztonsági okokból te­szik. Mert a néni alul meztelenül, felül egy szál pendelyben mászkál ki az udvarra, és nem tudták egyéb módón megakadályozni. Nagyon nehéz helyzet, én ezt teljesen átlátom és átérzem. Szóba került a gondnokság alá he­lyezés is, de akkor is az unoka lesz a gond­nok, a helyzet tehát ebben az esetben sem változik. Akárhogy is kérdezgetem a nénit, akár ott van az unokája, akár nincs, mindig azt mondja, hogy ő ott nagyon jól érzi magát, nem hajlandó sehová elmenni: Ezek után mit tudunk mi tenni? Szociáüs indokkal történt a beutalás, állítja dr. Pál Klára, a Mohácsi Kórház főorvosa, aki júüus 18-án ügyeletes volt éppen. Fel is hívta a beutaló orvost, aki egyetértett a vizsgálat után azzal, hogy teljesen negatív a néni, sem­miféle kórházi kezelést nem igényel. Korának megfelelő általános állapota volt, és ő sem akart kórházban maradni, alá is írt egy erre vonatkozó nyilatkozatot.- A néni abszolút adekvátan válaszolt a kérdésekre, semmi elme problémát ez alatt az idő alatt nem észleltem. Lehetnek ugyan egy kilencvenéves embernek olykor zavart reakci­ói, de ez akkor sem belgyógyászati és ügyele­ti probléma, hanem pszichiátriai vizsgálatot igényel, mefyet joga van kérni akár a házior­vosnak, akár a családnak a háziorvoson ke­resztül. A néni abszolút együttműködő volt, korrekten elmondott mindent, beszélt a csalá­di problémáiról, amelyek ügyeletben nem or­teni is tudja. Az adott ügyben történő részvé-' vosolhatók, de amelyekre egy háromnapos telük egyrészt pozitívan tanúsítja számukra kórházi kezelés sem lehet megoldás, a helyi szakemberek közötti együttműkö- ____________________________cseri László MÉ SZÁROS ATTILA Méregmérleg Valami olyasmit kellene most javasolni, dörgedelmes állam- polgári hangon, hogy mondjon le a kormány. Szó sem lehet ró­la, dicsérni jöttem. Dicsérni fe­jeseinket és üzletembereinket, akiknek sikerült egy illúziónk­ba új életet lehelni. Mérgező le­helet, milyen is lenne a garéi, de újból megerősíti a tapaszta­latunkat, hogy tojnak itt az emberek fejére. Pedig már azt hihettük, hogy megoldják. Mert átcsomagolják, teherautókra pakolják, bizton­ságosan elviszik, elégetik, a nyomában a földet is eltüntetik, nem kell tovább félni a felszín alatt és felett alattomosan kúszó tetraklórbenzol-származékoktól, a vízfolyások katasztrofális el­szennyeződésétől, a megbetege­dések és a méregtelep gőzölgő párái közötti összefüggéstől, megfontolatlanul ígérgető politi­kusoktól, nagyszájú vegyipari guruktól, a Garé köré felsorako­zott siserehadtól. Addig okoskodtak, amíg is­mét kiderült a valóság. Az a valóság, amit eddig is tudtunk, csak a legutóbbi sürgés-forgás kissé eltakarta. Hogy tudniillik nem olyan sürgős ezt a szeny­nyet elvinni, Garét megtisztíta­ni. Egy-két, néhány milliárdos szerződés - ugyan, piti ügyek, fel lehet mindegyiket bontani, még mielőtt az összes pénzt ki­szívnák belőlük, hosszú pere­ket lehet kezdeményezni stb. Persze mindenekelőtt közbe­szerzési eljárás, meg mit tu­dom én, milyen kiírás, csak úgy marták egymást a koncért a garéiakon minden áron segí­teni akaró ilyen meg olyan konzorciumok, áldja meg őket a jó isten. Hát hogy aztán nem úgy csi­nálták, meg nem oda ment, meg nem alkalmas, meg ilye­nek, külföldre, de valahogy Győrben azért mégis, Dorog meg dohog, hogy miért nem ő, miközben mi innen buta mó­don elkergettünk egy ígéretes lehetőséget - hát aztán! A konc még mindig megvan, lehet to­vább marakodni. És marakod­nak is. A garéiak? Szalántaiak? Az ő félelmeikkel, érdekeikkel mi van? Nem zavarjuk a fejeseket ilyenekkel, éppen a környezetet akarják védeni! Mint eddig is. És hozták is a formájukat megint, nem kellett csalód­nunk várakozásainkban. Pedig már azt hittük... ___dunai imre____________________________ Mü ezzin Több mint háromszáz év után második alkalommal csendült fel a müezzin imára hívó hang­ja az egri minaret tetején. A hét­végén zárult nagyszabású és látványos Végvári vigasságok című rendezvénysorozaton Szádim Yagci török müezzin szó­lította hitelesen imára az igazhi­tűeket a 40 méter magas mina­ret körerkélyéről. Az „Allah akbar" kezdetű formula hajdan - 1596 és 1687 között - naponta ötször hangzott el Egerben a kif­li hold uralma idején. A törökök által a közel 90 év alatt építettek közül csupán ez a minaret ma­radt meg épen. Ám azt most vendégfogásra hasznosítják. A hevesi megyeszékhely egyébként a statisztikák szerint jelenleg a főváros és a Balaton után az or­szág harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja: évente kb. egymillió turista keresi fel. S nemcsak régi híre és ősi kövei, a hanem populáris programkíná­lata miatt is. Ha ilyesmi írásban egyálta­lán lehetséges, halkan jegyzem meg: Pécsett is van minaret - ha kisebb is, mint az egri -, sőt dzsámi is áll mellette, ami épí­tészeti emlékként kuriózum ha­zánkban. Pécs pedig 143 évig volt török uralom alatt, és az utóbbi három-négy évtizedben sokáig állt biztosan az idegen- forgalmi célpontok rangsorá­ban dobogós helyezettként. Hiteles müezzin pécsi fellép­tetésére azonban nem emlék­szem. Egyetemista koromban baráti társaságunk ugyan fel­adott egy álhirdetést, hagy nyá­ri alkalmi munkaként műezzinkénti kosztümös sze­replésre keresnek fiatal férfia­kat, ám ez csak megviccelt kol­légánk telefonján csengett le, nem lett belőle turistalátvá­nyosságként hagyomány. Pedig talán ilyesminek is akadna még hely a programok­ban a perecesünk mellett is. Mert az egykori hódoltságot ugyan nagy nyereséggel járna visszamenőleg töröltetni törté­nelmünkből, de ez sajnos kép­telenség. Jobb híján az egykori hódítókon utólag pénzt keresni viszont elegáns bosszú lenne még nálunk is. És egyben an­nak a toleranciának is jelképe, amit néhány éve az UNESCO díjazott. Csak hát az a diploma nem tornyosul a város fölé, és nem is kiabál. hetedik oldal HOLNAP Riport A becsapott ember bódéja Egy hézagos, lécekből össze­tákolt bódéban kihúzni a telet nagyon nehéz lehet. Még nehezebb, ha az em­bernek elvileg már kész új háza van. Csakhogy a kivi­telező az épületet felébe-har- madába hagyva eltűnt. Bükkösdön többen keresik. Négy ház áll befejezetlenül. Portré Maczekó Károly 1940-ben született Pécsett. Az Állami Számvevőszék baranyai hi­vatalának irodavezetője ko­rábban több vállalatnál is a pénzügyi ellenőrzési vona­lon tevékenykedett. Portré A Montreaux-i győztes A világ legnagyobb dzsesszfesztiválján, a svájci Montreaux-ben, a dzsesszzongoristák körében egy pécsi fi­atalembert ünnepeltek a hét végén. Szabó Dániel a tavaly- előtti hazai tehetségkutató-verseny megnyerését követően ezúttal is a dobogó legfelső fokára állhatott. Hogy mit jelent a Montreaux-i Dzsesszfesztivál, arra néhány név az idei szereplők közül: George Benson, Michael Brecker, Pat Metheny, vagy a Deep Purple együttes. S jövőre Szabó Dániel is a vendégművészek között kapott meghívást. Együttesek, zongoris­ták kategóriában ugyanis két éve hirdetnek versenyt világszerte a ta­lálkozóra, s 80-100 demo közül vá­logatják ki a tíz legjobbat, akik a helyszínen mérik össze tudásukat. A pécsi zongorista a színpadon is a legtökéletesebbnek bizonyult.- A verseny három fordulós volt - mondja Szabó Dániel. - A saját szerzeményt tartalmazó CD-t pon­tozták először, majd az elődöntő­ben és a dön­improvizálok, az egyéniségemet mennyire építem be a zenébe.- Mennyiben voh ez más, mint például a Generation Next, a ma­gyar dzsessz-zongorista tehetségku- tatáverseny?- Az csak a belépő volt, hogy va­laki a dzsessz alapjait ismerje. Ugyanígy elvárták a klasszikus ze­nei tudást is, az érdekesség viszont tőben is el kellett játsza­ni egy stan­dardot, egy dzsessz örök­zöld dalt fel­dolgozni saját szájíz szerint, vala­mint előadni egy saját szerze­ményt, hogy miként képviselem a magyar zenei kultúrát, hogyan Szabó Dániel 1975-ben született Komlón. Apagyi Mária növendékeként ismerkedett meg a dzsessz-zenével, majd Binder Károlynál tanult. Idén elvégezte a dzsesszkonzervatóriumot. Szülei énektanárok a Leőwey Gimnáziumban, szeptemberben nősül, jövendőbelije a PTE-n francia szakon végzett az idén. fokozott hangsúlyt kapott. Kubá­ból, Amerika több pontjáról érkez­tek előadók, úgyhogy az eredetisé­get nem volt könnyű bizonyítani.- Mit ér egy ilyen díj?- Természetesen a presztízse ér a legtöbbet, ezentúl sokkal köny- nyebben kapok fellépési lehetősé­get bárhol a világon. Jelentős anyagi hozadéka is van, másrészt jövőre résztvevőként kaptam meg­hívást Montreaux-be. Emellett meghívtak a 2001. januári New York-i dzsessztanárok konferenci­ájára, amelyen a világ legnevesebb lemezkiadói is ott lesznek.- Hogyan bol­dogul Szabó Dá­niel itthon?- Próbálom a kinti gyakorlatot megvalósítani, elhitetni, hogy a dzsessz szabadság, nincsenek műfaji határok, kreativitás és improvizáció keveréke, amelyben minden zenei eszköz felhasznál­ható. Ezt próbáljuk bemutatni Free Mind elnevezésű triónkkal, Szendőfi Péter dobossal, Mits Gergely basszusgitárossal. Idén jelenik meg első lemezünk a szer­zeményeimből, s egy szólóalbu­mom is készül. MÉSZÁROS B. ENDRE t

Next

/
Thumbnails
Contents