Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-29 / 237. szám

14. oldal - Új Dunántúli Napló S P ŐRT 2000. Augusztus 29., kedd | Ül m Kommunikációs partnerünk: a Westel Rt. Van kiút: Szaporábban! A PMFC elnöksége továbbra is bízik a vezetőedzőben PÉCS, Újmecsekalja Tegnap este hatra sajtótájékoztatóra invitál­ták a helyi sajtó színe-javát az újmecsekal- jai stadionba. Ugyan az elnökségi ülés elég sokat csúszott, és az egybegyűlt zsurnalisz­ták megállapították, hogy ha a csapat a lab­darúgókaput tartotta volna bármelyik mécs­esén ennyi ideig zárva az ellenfél csatárai előtt, mint ezúttal a párnázott ajtót, most nem lett volna miért összejönni. Ám végül döntött a grémium, s megtudhattuk, hogy Szapor Gábor (első képünkön) továbbra is élvezi a vezetők bizalmát. A PMFC eddigi rendkívül gyenge szereplése és a héten szárnyra kelt pletykák miatt óriási érdeklő­dés előzte meg a pécsi elnökség tegnap délutáni rendkívüli ülését. A sajtóban már korábban találga­tások láttak napvilágot, hogy ki lehet a pécsi veze­tőedző utóda a kispadon, amire a rossznyelvű kontra az volt, hogy Szapor Gábor biztosan marad, hiszen túl drága lenne a leváltása. Mint kiderült, végül ennek a tábornak lett igaza, már ami magát a tényt illeti, hiszen dr. Toller László polgármester- klubelnök (második képünkön) magától értetődő természetességgel közölte az egybegyűltekkel, hogy Szapor Gábor vezetőedző a továbbiakban is töretlenül és bármiféle időkorlát nélkül élvezi a vezetőség bizalmát. Olyannyi­ra, hogy az esetleges váltásról korábban szárnyra kelt pletyká­kat is csak a sajtó szenzációéhsé­gének tudja be. Mint a vezetőség korábbi dön­téseinek részese, önkritikát is gyakorolt egyben, amennyiben elismerte, hogy a Pécsett kialakult helyzetért az el­nökség is felelős. A nyári igazolásokkal nem sike­rült ugyanis tökéletes összhangot találniuk a taka­rékossági és a szakmai követelmények között, értsd, a rendelkezésre álló összegből megvásárolt játékosok egy része végül nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit elvártak tőle, azaz a távozókat nem sikerült hasonló képességű labdarúgókkal pótolni. Nem vált be továbbá az az elképzelésük sem, is­merte el, amely szerint a környező NB-s csapatok játékosállományából megfelelő erősítésre tehetnek szert, ráadásul a végül kialakult keret is tovább szű­kült menet közben, hiszen több kulcsjátékos szen­vedett kisebb-nagyobb sérüléseket. Ugyancsak a labdarúgókhoz kapcsolódó, de szubjektív tényezőnek minősítette dr. Toller László a csapat egy részének hozzáállását a munkához, utalt arra, hogy maga is sok ke­ringő pletykát hallott egyes lab­darúgók éjszakai életéről, és ígé­retet tett rá, hogy e téren szigo­rúbb elbírálásban részesítik majd a játékosokat. A jövőre vonatko­zó legfontosabb kijelentése aa volt, hogy nem adják föl, hiszen voltak már ennél rosszabb hely­zetben is, és akkor is megtalálták a kiutat. Az idő rövid ugyan, tette hozzá, ám a képességbeli hiányosságokat gyor­sabb, szaporább, agresszívabb játékkal párosítva továbbra is a bentmaradás kiharcolása a cél. Szapor Gábor vezetőedző előterjesztett szakmai program­jával az elnökség teljes mértékben egyetértett, mindössze markánsabb fellépést kértek tőle a lab­darúgókkal szemben. A vezetőedző mindezek után egyrészt azt hang­súlyozta, hogy bár eddig is töretlenül hitt abban, hogy a csapat képes a kitűzött feladatok megvalósí­tására, az elnökség mostani ülése után megerősö­dött az a hite, hogy van kiút. Győzni kell, hiszen az mindenre gyógyszer, adta ki a feladatot, de azért nem rejtette véka alá azon véleményét sem, hogy reméli, játékosai a jövőben több alázatot tanúsíta­nak a labdarúgás és a szurkolók iránt (e téren pedig ha valakitől, tőle igazán lehet tanulni, tesszük hoz­zá). Azok a mocskolódó szurkolói vélemények ugyanis, amelyek például a Videoton-meccs után elhangzottak a pécsi lelátó egy részén, akkor is rosszul esnek neki, ha tudja, hogy ilyenben minden edző és csapat bármikor részesülhet. Az efféle han­gok elhallgattatásának és az igazi szurkolók vissza- csábításának a lelátóra pedig az egyetlen módja, ha nyer a csapat. SZŰCS ZSOLT Az eleje rossz álom volt Meglehetősen ritkán fordul elő, ha egy csapat háromgólos hátrányt ledolgozva nyer. Az még ritkábban, ha 0-3-ról 7-3-ra győz. Röviden TOBOROZNAK. A Pécsi Aero bic és Fitness SE 4-6, illetve 7-9 éves gyerekek részére játékos előkészítő sporttanfolyamokat indít. Beiratkozás: 2000. szep­tember 25-én 18 órától az Ifjúság útján, a PTE A épületének torna­termében. Érdeklődni Katies László edzőnél lehet a 30/2/339- 550-es telefonszámon. (fi) SZEPTEMBER 16-ÁN tíz óra kor rajtol Pécsett az Ifjúsági Ház elől a Pécsi Napok-kerékpárver- seny. Hat korcsoportban a hely­színen 9-9.45 között lehet nevez­ni. A nevezési díj 200 Ft. A ver­seny útvonala: Pécs-Harkány- Vajszló-Pellérd-Pécs. A résztve­vők számára bukósisak használa­ta kötelező. Kategóriánként az el­ső három helyezett díjazásban részesül. Bővebb információ Herke Szabolcstól a (06-72) 214- 570-es telefonon kérhető. (fp) RÓKAÜZŐK néven szeptember 30-án Kaposvár és Pécs között váltófutó-csapatversenyt rendez­nek. A rendezvényre 12 fős csa­pattal egyetemista és főiskolai hallgatók jelentkezését várják. A nevezési díj 15.000 Ft. Szállást a szervezők Kaposváron és Pécsen is tudnak biztosítani. A verseny­zők reggel Kaposváron a Kos­suth térről rajtolnak, a befutó Pé­csett a Mandulás kempingnél lesz. Jelentkezni a (06-20) 3582- 902-es telefonszámon lehet, (fp) MOZGOLÓDÓ CSIGÁK. A Pé­csi Csigaház Alapítvány sportaerobik-csoportja tanfolya­mot indít 4-14 éves fiúk és lá­nyok részére, a MÁV-óvoda tor­natermében (Pécs, Mártírok útja 42., 11. lépcsőház). Kezdés szeptember 1. és 5-én, 16-18 óráig. Érdeklődni Hegyiné Tóth Líviánál a (06-30) 9694-520-as telefonon lehet. ____________ifpi Gó lzáporos döntetlen PMFC - Videoton 4-4 (3-2) NB L, B-csoporL juniorbaj­nokság, 6. forduló. Újmecsekal- ja, 100 néző. V.: Heibl. PMFC: Herbert - Varga S„ Halász (Sza­bó Zs.), Palaczky, Hofecker - Hegedűs (Burgert), Farkas, Sz.Tóth (Osztermájer), Komáro­mi - Flórián (Illés), Babó (Tóth I.). Edző: Nagy Tamás. Video­ton: Hegedűs - Dómján (Fogarasi), Lucza, Csordás (Győri), Bány - Császár, Csillag, Király, Tóth P. - Gyurováth, Ribi. Edző: Balogh Zoltán. G.: Babó (2), Flórián, Sz.Tóth, illetve Gyurováth (2, egyet 11-esböl), Csillag, Ribi. _______________________(FPJ Har kány Vasárnap játszották a labdarúgó NB II. Dráva-csoportjában a Har­kány - Andocs bajnokit, amelyen a hazaiak hét gólt rúgtak, amivel persze hogy nyertek. De 0-3-ról.- Öt éve vagyok a harkányi csa­pat szakosztályvezetője, de ilyen meccsünk azóta még nem volt. Az elején kihagytunk három nagy helyzetet, ők pedig a négy ellen- támadásukból három gólt értek el. Szerencsére még a szünet előtt szépítettünk, aztán a fordulást követően gyorsan kiegyenlítet­tünk. Ezek után elfáradt az Andocs és egymás után rúgtuk nekik a gólokat - hallottuk Fekete Jánostól. A harkányiak szerencséjére bejött a kettős cseréjük, Schweiszguth (képünkön) és Frank is lendített a játékukon. Weinert Zsolt, a fürdőváros együttesének játékosa három gólt szerzett, az elsőt, a másodikat és az ötödiket.- Úgy indult, mint egy rossz álom, három lepattanóból három gólt lőtt az Andocs. A folytatás azonban jól alakult számunkra, döntőnek bizonyult, hogy erőn­létileg jobbak voltunk náluk. Most jó a harkányi csapat, a meccsek után is összetartunk, vasárnap este is volt közös vacso­ra, együtt ettük meg a vegyes pörköltet - emlékezik vissza Weinert Zsolt, B aki ebben a bajnokságban már négy gól­megelőzően a gott be egyet. A Harkány soron követke­ző két ellenfele szerdán a Szekszárd idegenben, vasárnap pedig a Baracs lesz ott­hon.- Haladunk tovább - fogalma­zott Weinert Zsolt. A szekszárdi bajnoki háromesélyes, a Baracs, a másik újonc pedig verhető. HORVÁTH L. ____________________________Labdarúgó megyei II. osztály, 2. forduló____________________________ Tamási: otthon csak a Pogány A vendégcsapatok hétvégéje volt a mostani, a 14 meccsen mindössze öt hazai győzelem született. A Ta­mási-csoportban csak a Pogány tudta kihasználni a pályaválasztói előnyöket. Az elmúlt hetivel ellen­tétben ezúttal a Czibulka-csoport csatárai voltak eredményesebbek, bár itt csak egy nagyobb arányú győzelem született. A következő héten a Czibulka-csoportban a Bükkösd - Hetvehely mérkőzés érdemel figyelmet. Eredmények Czibulka-csoport: Kémes­Ócsárd - Kishárságy 2-1, Pellérd - Görcsöny 3-1, Hetvehely - Nagy- dobsza 1-2, Almamellék - Bük­kösd 0-2, Szigetvári TK - Vajszló 2-3, Bakonya - Szabadszentkirály 5-1, Baksa - Kétújfalu 1-0. Megyei II. Czibulka 1. Pellérd 2 2 0 0 5-1 6 2. Vajszló 2 2 0 0 7-4 6 3. Baksa 2 2 0 0 3-0 6 4. Bükkösd 2 1 1 0 3-1 4 5. Kémesócsárd 2 1 1 0 3-2 4 6. Nagydobsza 2 1 1 0 2-1 4 7. Bakonya 2 1 0 1 7-5 3 8. Kishárságy 2 1 0 1 3-2 3 9. Hetvehely 2 1 0 1 3-3 3 10. Almamellék 2 0 1 1 0-2 1 11. Szigetvári TK 2 0 0 2 2-5 0 12. Görcsöny 2 0 0 2 2-5 0 13. Kétújfalu 2 0 0 2 0-3 0 14. Sz.szentkirály 2 0 0 2 1-7 0 Tamási-csoport: Ivándárda - Kökény 0-3, Himesháza - Szalánta-LDSZ 1-3, Kozármis- leny II. - Babarc 0-0, Pogány - Lippó 3-0, Vasas-UNO - Versend 1-1, Olasz - Mohácsi TE II. 1-2. Szajk - Sátorhely 0-1 (O-O) Szajk, 100 néző. V.: Illés. Szajk: Wéber - Zvomik, Horváth Cs. (Schleich R.), Haraszti, Hal­mai - Schleich T., Kratofil Wort- ner), Kovacsevics (Hrabovszki), Schaáb - Molnár (Mirják), Hor­váth J. (Bitter). Sátorhely: Jánics - Isgum, Kovács, Nagy, Jónás - Sólya, Bicskei G. (Hetyei), Ba­logh, Fenyvesi - Bicskei Z., Koletity (Tóth). G.: Balogh Megyei II. Tamási 1. Kökény 2 2 0 0 10 0 6 2. Sátorhely 2 2 0 0 5 0 6 3. Szalánta-LDSZ 2 2 0 0 5 2 6 4. Pogány 2 1 1 0 4 1 4 5. VasasLINO 2 1 1 0 3 2 4 6. Mohács II. 2 1 0 1 4 5 3 7. Ivándárda 2 1 0 1 4 5 3 8. Versend 2 0 2 0 3 3 2 9. Babarc 2 0 2 0 1 1 2 10. Olasz 2 0 1 1 3 4 1 11. Kozármisleny II. 2 0 1 1 0 4 1 12. Szajk 2 0 0 2 1 3 0 13. Lippó 2 0 0 2 1-5 0 14. Himesháza 2 0 0 2 1­10 0 A következő forduló műsora Czibulka-csoport, 3. forduló, szeptember 2., szombat, 16.30: Kétújfalu - Bakonya, Pellérd - Baksa. Szeptember 3., vasárnap, 16.30: Szabadszentkirály - Sziget­vári TK, Vajszló - Kémes-Ócsárd, Kishárságy - Almamellék, Bük­kösd - Hetvehely, Nagydobsza - Görcsöny. Tamási-csoport, 3. forduló, szeptember 2., szombat, 16.30: Lippó - Kozármisleny II. Szep­tember 3., vasárnap, 16.30: Vasas-UNO - Olasz, Versend - Po­gány, Babarc - Szajk, Sátorhely - Himesháza, Szalánta-LDSZ - Ivándárda, Kökény - Mohácsi TEIL ÖSSZEÁLLÍTOTTA! M. Z. Fiatal dzsúdósok a tatamin Paks Baranyából négy szakosztály versenyzői vettek részt a hét­végén rendezett nemzetközi paksi Atom-kupán, amin a szereplés sikerességéről meg­oszlanak a vélemények. A PVSK cselgáncsszakosztálya 19 versenyzőt indított a nemzetközi kupán, amin horvát ellenfelekkel is meg kellett küzdeniük. Kersics Antal edző elmondta, hogy na­gyon örül az eredményeknek, hi­szen 12 érmet szereztek, s min­den sportolójuk nyert legalább egy meccset. A PVSK-sok eredmé­nyei. Diák C-kategória: 2. Vida Já­nos, 3. Jávor László (mindkettő 49 kg). Diák B: 1. Mohácsi Szandra (+49), 2. Kersics Dávid (55), 3. Schmelás András (38), 3. Bojás Richárd (45), 5. Pálfay Balázs (35). Diák A: 3. Csemik Tamás (34), 3. Pálfi András (+60), 3. Gömöri Péter (60), 5. Lukács Péter (34), 7. Bucskó Balázs (52). Ser­dülő: 2. Ottlzabell (57), 3. Csemik Tamás (33), 3. Lukács Péter (33), 5. Bognár Ferenc (57). A Mohácsi TE kilenc fővel képviseltette magát a hétvégén tartott kétnapos versenyen. Két ezüsttel és két ötödik hellyel gaz­dagabban tértek haza. A gyermek A-kategóriában Vezér Dániel (48), a B-ben pedig Tatai Sza­bolcs (42) lett második. Mester Tamás (54) gyermek A-ban, PÉCS Szerencsére komolyabb áramkimaradást nem oko­zott, s önmagában sem tett kárt az a sportrepülő, aki sik- lóemyőjével a magasfeszült­ségű vezetékeken kötött ki. Vasárnap délután fél ötkor kelle­metlen meglepetés érte a Sza- márkút környékén lakókat, hi­szen sziesztázásuk közben áram- kimaradás történt. Gondolhattak arra, hogy kóbor villám, vagy le­tört faág okozta, ám a valóság ke­vésbé hétköznapi: egy húszéves fiatalember siklóernyője gabalyo- dott a vezetékre leszállás közben. A pórul járt pilóta, aki a Blue Sky Siklóemyős SE tagja, neve el­hallgatását kérte, hiszen sokan is­merik, s nem szeretne kellemeüen tréfák és ugratások célpontjává válni. Elmondta, hogy a Flóra pi­henőnél szállt fel, s leszállásra a Szamárkútnál található nagy kiter­jedésű szabad területet használta volna. Egészen a cél közeiéig min­den rendben is ment, ott azonban Schaáb László (66) pedig az ifik között végzett ötödikként.- Sajnos nem sikerült verseny­zőinknek a pszichikai felkészü­lés - mondta Ginder János edző. - Rossz szereplésünk oka, hogy két hónapja vettünk részt utoljá­ra megmérettetésen. Remélem, az országos bajnokságon kikö­szörülhetjük a csorbát. Beremendről hat cselgáncsos vett részt a versenyen, de velük együtt szerepelt négy nagy- harsányi dzsúdós is. A mohácsiak­hoz hasonlóan itt is szebb eredmé­nyeket vártak előzetesen, a három bronzéremmel és az egy ötödik hellyel nem elégedettek a tíznapos beremendi edzőtáborban elvég­zett munka után. A serdülő lányok között Illés Judit (36) és Horváth Viktória (57), az ifiknél pedig Var­jú Andrea (Nagyharsány, 48) vég­zett harmadikként. Az ötödik he­lyet Vértes Fruzsina (28) szerezte diák A-kategóriában. Öt ifjú versenyzőt indított a DOZSO szakosztálya Buczó Zoltán edző vezetésével, aki mind a kupa rendezésével, mind sportolói ered­ményeivel elégedett, hiszen mind­annyian pontszerző helyen végez­tek. Patkós Anett (34) második lett diák A-kategóriában, Vasvári Gyu­la (73) bronzérmet szerzett az ifik között és ötödikként zárt a serdü­lőknél +70 kg-ban. Szintén ötödik lett Vasvári Anita (41) és Keresz­tény Gergő (35) a diák B- kategóriában, _________hm. a.-b.á. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOS1 JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Az újság a • • • • • •panda szerkesztőségi rendszerrel készült Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hunga-ropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^ A nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ^í/tATESZ ISSN 0865-9133 tagja Feszültség a landolásnál

Next

/
Thumbnails
Contents