Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-28 / 236. szám
2000. Augusztus 28., hétfő E G É S Z S É G - ÉLETMÓD Új Dunántúli Napló - 9. oldal Oldalszerkesztő: Sarok Zsuzsa Szív-műtöttek A pécsi Szív-műtöttek Egyesülete szeptember 4-én (hétfőn) 15 órai kezdettel tartja következő összejövetelét a pécsi Konzum Irodaház első emeleti tanácskozótermében. Téma: pénzügyi elszámolás. Génterápia bélrák ellen Tudományos szenzációnak számít, hogy egy újfajta génterápiával a navarrai egyetem kutatói állatkísérletekben elérték a bélrák teljes gyógyulását. A módszer lényege: két genetikailag megváltoztatott vírustípust injekcióznak a rákos daganatba. Ezek a szervezetet az inter- leukin-12 és az IP-10 proteinek termelésére ösztönzik, amelyek együtt képesek elpusztítani a rákot. Az interleukin-12 aktiválja a fehér vérsejteket, az IP-10 protein pedig erősíti az immunreakciót. Ezen kívül ennek a molekulának van egy fontos, ún. angiogén hatása: megakadályozza, hogy a rosszindulatú daganat kis erecskékkel az érrendszerhez kapcsolódjék. A módszerrel mind a 100 laboratóriumi patkányon, amelyeket a kísérlethez felhasználtak, százszázalékosan sikerült a bélrákot elpusztítani. Persze ez még csak kísérlet, évek telhetnek el, mire embereken is alkalmazható lesz a terápia. A férfiak érzékeny testrésze A hererák főként a 18-35 év közöttiek betegsége Ahogy a nőknél az egyik mell elvesztése okoz lelki traumát, úgy a férfiaknál a valamilyen okból bekövetkező egyik here hiánya okozza ugyanazt a fogyatékossági, kisebbrendűségi érzést, gátlásosságot. És ahogyan a nőknek felhívják a figyelmét a rendszeres mell-önvizsgálat fontosságára, ugyanígy fontos a férfiaknak a herék időnkénti áttapogatása, és elváltozás észlelésekor az azonnali orvoshoz fordulás. Kevesen tudják, hogy ahogyan az elveszített mellet lehet ma már szilikonnal pótolni, ugyanúgy lehet műherét beültetni a hiányzó helyére. A női mellműtétekről szóló statisztikák sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint a here eltávolító műtétek, pedig a számuk csaknem ugyanannyi. Azt is kevesen tudják, hogy csak Pécsett hetente 3-4 herepótló műtétet végeznek. (Az országos statisztika nem ismert.) Hogy mikor, müyen okból kerül sor erre a hereműtétre, erről dr. Török Alexander urológus, uro- szexológus szakorvossal (képünkön) beszélgettünk. Rejtett heréjűség. A here nagyon sérülékeny szerv. Már a magzatfejlődés során érhetik balesetek. A herék a hasüregben fejlődnek ki, ezután vándorolnak le a herezacskóba, magukkal húzva a herevezetéket és a vérkeringését biztosító ereket. A későbbi működésükhöz ugyanis ■ hidegebb környezetre van szükség, mint amilyen a hasüregben van. Sajnos elég gyakran előfordul, hogy e vándorlás során az egyik fennakad, nem száll le a herezacskóba. Ezt nevezik rejtett heréjűségnek. Ha idejében észre- I veszik, az esetek többségében 3 műtéttel lehet rajta segíteni. Azon ritka esetekben, amikor ez valamilyen okból nem sikerül, mindenképp el kell távolítani, mert a hasüregben maradt here elsorvad, s ebben az állapotában könnyen alakul ki rajta rosszindulatú elváltozás. Ilyenkor csak egy here marad a herezacskóban. Van olyan fejlődési rendellenesség, amikor eleve csak az egyik alakul ki. Vannak olyan ágyéksérvműtétek, aminek következménye lehet, hogy károsodik az egyik here vérkeringése. Emiatt egy idő után sorvadás áll be, ez ugyancsak rosszindulatú góc, amit el kell távolítani. Balesetek. Mivel a herezacskó a testüregen kívül van, könnyen sérülhet balesetek során. Számos esetben fordul elő, hogy forgó alkatrészek, gépszíjak elkapják a ruhát, s vele együtt a herezacskót is. Kutyaharapás, ütés, rúgás miatt bekövetkezett sérülések is gyakoriak. Az ütések során a here megrepedhet, ez rendkívül fájdalmas, és nagy vérzéssel jár. Van amikor sikerül műtéttel helyreállítani, de az esetek többségében el kell távolítani. Tipikusan a nyári szünidőben előforduló balesetek közé tartozik a herecsavarodás. Magasról vízbe való talpas ugrásnál, kerékpározásnál, kezdő vízisíelők esésekor a herék megcsavarodhatnak. Rendkívül nagy fájdalommal jár, és bár sok esetben egy idő után magától helyre áll, mégis azonnal orvoshoz kell fordulni, mert a néhány óráig fennálló csavarodott állapot a here elhalásához, ez pedig a későbbi eltávolításához vezethet. Betegségek. A here elvesztését okozhatják fertőzésből eredő gyulladások is, különösen akkor, ha nem mennek időben orvoshoz vele. Az elhanyagolt heregyulladásból tályog is kialakulhat, ez súlyos életveszélyes állapot. Tipikusan a fiatal, főként a 18-35 év közötti férfiak betegsége a hererák. (A hormonműködéssel van összefüggésben.) A rosszindulatú heredaganat a gerinc melletti nyirokcsomókban, májban, tüdőben képezhet áttétet. Ha időben felfedezik, gyógyítható, de mindenképp a here elvesztésével jár. Ezért figyelmeztetik a szakemberek a férfiakat, hogy hetente egyszer gondosan tapogassák végig a heréket, nem keletkeztek-e csomók, keményedések, s ha bármilyen elváltozást észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz. Az egyheréjűség ugyanolyan lelki zavart okozhat, mint a nőknél az egyik mell hiánya. Dr. Török Alexander elmondta, sokszor találkozott olyan fiatalemberekkel, akik emiatt gátlásosak voltak, nem mertek szexuális kapcsolatot kezdeményezni, többen gondolták úgy, hogy emiatt nem fognak partnert találni. Pedig a szexuális életben az egyik here hiánya nem okoz semmiféle zavart, s a megmaradt egy here által termelt spermiumok ugyanúgy képesek utód nemzésére. Mégis, akit zavar ez az állapot, azon lehet segíteni: az eredetivel teljesen azonos állagú és tapintású szilikon herét tudnak beültetni. (Előfordult, hogy későbbi vizsgálatkor orvosok sem vették észre, hogy nem eredeti a here.) A műtét egyszerű, sok esetben még aznap hazamehet a páciens. Ólom és agresszivitás Azt már eddig is bizonyították, hogy a terhesség alatt a magzatot ért, vagy a kora gyermekkorban elszenvedett ólomszennyezés az arra érzékenyeknél szellemi funkcióbeli csökkenést okoz. Egy nemrég megjelent tanulmány most arra világított rá, hogy a gyermeki agresszivitás és az ólomszennyezés között is ösz- szefüggés van. A kriminalitásra való hajlam különböző gyökerekből ered. Meglepő, de többek között a környezeti mérgeknek is döntő szerepük van benne. A gyermek csontjában található ólom is vezethet szociálisan öszszeférhetetlen magatartáshoz. Erre az eredményre jutott egy amerikai tanulmány, melyben 850 négy év feletti gyermeket vizsgáltak meg. Minél idősebb volt az emberpalánta, annál világosabbá vált, hogy szervezetének ólomtartalma és viselkedése között összefüggés van. Ezt a szülők és tanárok is megerősítették. A tanárok által jelzett agresz- szív gyermekeknél a vizsgálatok több esetben igazolták a gyerekek szervezetében a magasabb ólomtartalmat. A szakemberek az „ólommérgezett” gyerekeknél gyakrabban tapasztaltak fokozott hajlamot törvényellenes cselek- mények elkövetésére. _________■ Ok levél a volt drogosoknak Nyelvvizsgát is tehetnek Súlyosan drogfüggő fiatalokat a munkára nevelés segítségével próbálnak leszoktatni a káros szenvedélyükről. Ha sikerül a terv, akkor a gyógyító kúra végén szakmával rendelkeznek. Kovácsszénáján két éve készül a drogfogyasztásról leszoktató bentlakásos otthon. Egyesületi, holland alapítványi és Phare pályázati tőkéből eddig több mint harmincmillió forintot költöttek a terv kivitelezésére. A jövendőbeli húsz fős, gyógyulást kereső közösség most már öt hektár földdel rendelkezik. Kész az istálló, a fóliasátor, a terménytároló, berendezték a számítógépparkot. Felújították a falu szélén az egykori földművesportát, a BarkócziTéle házat. Tavasztól működhetett volna a gyógyító menhely, ám késik az átadás, mert elfogyott az építkezésre szánt összeg. így nem sikerült a vizet bekötni, ami 650 ezer forintba kerül. A kovácsszénájai önkormányzat beéri előlegként 200 ezer forinttal. A létesítményt kialakító pécsi Mérföldkő Egyesület azonban ezt a pénzt sem tudja biztosítani. Arató György egyesületi elnök kijelentette, minden munkát a pályázatban előírtak szerint végeztek. Sajnos, a korábbi mecénások nehezen adakoznak. Ilyen helyzetben bárkitől elfogadnának 200 ezer forintot, hogy minél előbb nyithasson a betegkezelő szállás és gazdálkodási központ. Az alkalmazandó terápia, vagyis a munkára nevelési módszer egyedülálló a megyében. A beköltözni akarók vonzónak találják azt a lehetőséget, hogy 2-3 év után nemcsak egészségesek lesznek, de szakmát igazoló oklevélhez is jutnak. A bentlakás és a gyógymód után érdeklődni lehet Pécsett, a József utca 43-ban lévő tanácsadó irodában, vasárnap kivételével naponta 9-től 17 óráig. CSUTI J. S0N0TERAPIA Az érszűkület népbetegség, hazánkban 100.000 lakosból évente kb. 700 hal meg különböző érrendszeri okok miatt. Ennél magasabb az alsóvégtagokon végzett csonkoló műtétek száma. Az alsóvégtagi érelzáródásos elváltozásban szenvedő betegek csak egy részénél (kb. 1/5-üknél) lehet műtéti beavatkozással állapotjavulást elérni. A többieknél csak különböző konzervatív eljárások (gyógyszeres terápia, gyógytorna, balneo-fizikoterápia, s egyéb alternatív kezelések), ill. ezek kombinációja jöhet szóba. Az utóbbi kezelési módszerek még a műtéti beavatkozások eredményét is javíthatják, tartósíthatják. Ezen tények is magyarázzák a nagyfokú érdeklődést a különböző konzervatív, non- invazív kezelési eljárások iránt. Pécsett az utóbbi évben nyílott lehetőség egy aránylag új, alternatív kezelés a S0N0TERÁPIA igény- bevételére. A korábbi nemzetközi tanulmányok, a Magyarországon folyamatosan végzett tudományos vizsgálatok és az eddig végzett kezelések tapasztalata alapján megállapítható, hogy ez a kezelési mód is alkalmas a különböző eredetű érszűkületes panaszok kezelésére. Különösen indokolt cukorbetegek zsibbadásos, görcsös lábfájdalmainak enyhítésére, egyéb kezelésekkel kiegészítve az érelzáródásos elváltozások megelőzésére. A kezelés lényege: alacsony frekvenciájú hanghullámokkal az ütőerekben kialakult szűkület, elzáródás miatt csökkent keringés fokozása a végtagokban. Teljesen fájdalmában eljárás, semmiféle kockázattal nem jár. A már meglévő gyógymódok mellett kiegészítő kezelésként (pl. műtét után), azokkal együtt (pl. gyógyszeres kezelés), vagy megelőzésként is alkalmazható. Javallatai: - Hideg kezek, lábak- Elkékült, elszíneződött végtagok- Járáskor jelentkező lábikragörcs, elnehezedő, fáradó láb- Nem gyógyuló artériás eredetű fekélyek- Szédülés, fülzúgás, feledékenység- Megelőzés (cukorbetegek, fokozott stressz-szituációban élők) A szakemberek szerint a naponként végzett S0N0TERÁPIA mellett, 20-60 kezelés után a betegek 80—85%-ánál észlelhető jelentős javulás. Több esetben fülzúgásos, szédüléses panaszok, ill. szívtáji fájdalmak csökkenését regisztrálták. A régiónkból Pécsett és Kaposvárott is igényelhető eljárást egyenlőre csak a magánorvosi gyakorlat keretén belül végzik. Minden kezelés előtt szakorvosi vizsgálat történik, az esetleg műtéttel is korrigálható elváltozások felderítése, ill. egy kezdeti állapot felérése céljából. Ezt a vizsgálatot a kezelések végén megismétlik az elért eredmények megítélése érdekében. Érdeklődni lehet: Pécs, Hajnóczy u. 21/C. Tel.: 72/256-364 Kaposvár, Petőfi tér 4. III. e. 82/414-389 hétfő-péntek 8-16 óráig. ’HIRDETP' ________________________________________________________I A panaszra sem lehet panasz DEDASZ Rt. Szolgáltatói tevékenységünk során megtanultuk: a hibák teljességgel nem szüntethetők meg, viszont számukat csökkenteni lehet, az ügyintézés módját pedig korszerűsíteni, kényelmesebbé tenni ügyfeleink számára. Ennek érdekében 1999 októberében indítottuk el fejlesztésünket a DÉDÁSZ Rt.-nél, melynek során 2000 júliusától központosítottuk ügyfélszolgálati rendszerünket. Központi ügyfélszolgálati csoportunk segítségével- gyors kiszolgálásban részesítjük,- személyre szabott és teljes körű felvilágosítást nyújtunk,- akár otthonról intézheti ügyeit, nem kell utaznia, sorban állnia,- fogyasztási helyétől függetlenül bármelyik irodánkban kiszolgáljuk,- telefonon és levélben, esetleg személyesen is kapcsolatot tarthat velünk. Telefonos ügyintézés: munkatársaink kék számunkon (06/40-345-345) hétköznapokon 7.30-tól 17.30-ig várják hívását:- mérőállás, adatváltozás bejelentése,- számlaállás ellenőrzése,- villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos információk,- szerződéskötés kezdeményezése, szerződésmódosítás (pl.: költözések),- a számlafizetési mód megváltozásának bejelentése,- új csekkek kén/*"' ízese,- mérőhitelesítés vagy -csere,- részszámla-módosítás (pl.: új fogyasztókészülék üzembeállítása esetén),- részletfizetési kérelem stb. írásban történő ügyintézés Leveleiket a DÉDÁSZ Rt. címére: Központi Ügyfélszolgálati Csoport DÉDÁSZ Rt., 7601 Pécs, Pf.: 85 juttathatják el.- Ügyfelünk bejelentésével kapcsolatban 8 napon, panaszukkal kapcsolatban 15 napon belül levélben küldünk értesítést.- Amennyiben az ügyintézés rövid határidőn belül nem megoldható, ügyfelünk szintén levélben kap visszajelzést arról, hogy észrevétele eljutott társaságunkhoz, munkatársaink foglalkoznak bejelentésével. Személyesen történő ügyintézés Szolgáltatási területünkön 14 ügyfélszolgálati irodánk áll ügyfeleink rendelkezésére, a korábbiakkal ellentétben ügyfeleink fogyasztási helyüktől függetlenül, bármelyik irodánkban intézhetik a szolgáltatással kapcsolatos ügyeiket. A meghibásodásokkal kapcsolatban továbbra is a számlán található telefonszámon fogadjuk ügyfeleink észrevételeit. Társaságunk jelentős ráfordításokat igénylő, további műszaki fejlesztésekkel is segíteni kívánja, hogy a villamos energia minden ügyfelünk számára valóban a „házhoz szállított kényelemmé” váljon. Vendégprofesszor Amerikából Világhíresség lesz a vendége a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Pilaszanovich Imre (híres pécsi gyermeksebész volt) emlékülésnek. A mexikói származású, New Yorkban dolgozó Alberto Pena professzor forradalmasította a veleszületett végbél fejlődési rendellenességek helyreállító műtéti technikáját. Pécsi látogatásának különlegessége, hogy míg a világon mindenütt az új technikát bemutató kurzusaira a részvételi díj 1000 dollár, Pécsett ingyen tart előadást és négy bemutató műtétet. A Pilaszanovich emlékülés szeptember 4-én 16 órakor kezdődik, a műtétekre kedden kerül sor. Főve is egészséges Általában azt mondjuk, a zöldségfélék egészségesebbek nyersen fogyasztva. Bizonyos zöldségfélék azonban főve hatékonyabb védelmet nyújtanak a rák- és a szívbetegségek ellen, mint nyersen. Ilyen a paradicsom is, amelynek likopin- tartalma főve nagyobb, mint nyersen. A paradicsom sejtfalai a hő hatására könnyebben megpattannak, így a paradicsompürében több, a tápcsatorna által könnyen felszívható likopin található. Ugyanez vonatkozik a sárgarépa béta-karotin tartalmára is. A zöldségek szekunder hatóanyagai - mint a fent említett két vegyület is - hőre általában kevésbé érzékenyek, mint a vitaminok, amelyeket valóban a nyers zöldségfélékből kapunk meg teljes értékűen. 4