Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-24 / 232. szám
2000. Augusztus 24., csütörtök HAZAI TŰKOR Uj Dunántúli Napló - 3. öli Rendkívüli ülésnap az olajügyekről Az ügyészség megszüntette a nyomozást Pintér, Lezsák, Szabó és az MSZP-pénztárnok ellen Nem igazolódtak Nógrádi Zsolt, az olajügyekben elhíresült tanú állításai, ezért a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Pintér Sándor belügyminiszterrel, Lezsák Sándorral, Szabó Ivánnal, valamint az MSZP meg nem nevezett pénztárnokával szemben. Az Országgyűlés rendkívüli ülésén a pártok között személyeskedő vita folyt az olajügyek kapcsán. Parlament Az MSZP kezdeményezésére tegnap összeült parlamenti plénumon valamennyi párt szinte teljes létszámban képviseltette magát. Az ülés napirendjét, annak sürgős tárgyalását a vártnál is könnyebben megszavazta a Ház, közös határozat elfogadása azonban nehezebbnek bizonyult. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint a legfőbb ügyész beszámolt a képviselőknek az olajügyekkel kapcsolatban tett hivatali lépésekről. Polt Péter legfőbb ügyész a vádhatóság előző napi határozatát ismertetve kijelentette: nem igazolódtak azok a súlyos állítások, amelyeket Nógrádi Zsolt, az olajügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság tanúja tett négy ismert közéleti személyiséggel kapcsolatban. így megszüntették a nyomozást az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben Lezsák Sándor és Szabó Iván jelenlegi és volt parlamenti képviselővel szemben. De a Pintér Sándort ért vádak is alaptalannak bizonyultak, csakúgy, mint az MSZP meg nem nevezett pénztámokát ért gyanúsítások. Polt Péter lapunk kérdésére elmondta, hogy az ügyészség köteles a jogerőssé váló megszüntető határozat után nyomozást elrendelni mindazok ellen, akikét a hamis vád gyanúja terhel. A legfőbb ügyész ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a hamis vád bűncselekményét csak hatóság előtt tett vallomással lehet tettesként elkövetni. így tehát a sajtóban, vagy máshol megfogalmazott kijelentések alapján hamis váddal nem illethető senki. Polt Péter elmondta lapunknak: PaUag László kisgazda képviselőt a hatóság nem tanúként hallgatta meg. Jelenleg tíz ügyész foglalkozik az egyre terebélyesebbé váló, olajügyekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésével. A legfőbb ügyész szerint ez a létszám egyelőre elegendő. Tájékoztatása szerint olajügyekkel összefüggésben 1994 óta az ügyészség 274 esetben emelt vádat, jelenleg is 72 ügyben nyomoznak. Az Országgyűlésben tegnap felszólalók valamennyien a parlament, a politika, a politikusokba vetett bizalom visszaállításának fontosságát hangsúlyozták, közben azonban másokra mutogattak. Heves vitát váltott ki a Fidesz vezérszónokának kijelentése, mi szerint a szocialista kormányzás idején fellazult a jogi szabályozás, s ez tette lehetővé az olajbűnözés terjedését. Az MSZP vezérszónoka, Juhász Ferenc visszautasította vádakat, s közölte, hogy pártja semmilyen formában nem érintett. TuriDiákigazolvány - októberig Jön az elektronikus érvényesítés Az újfajta diákigazolványok bevezetése óta először nem lesz gond az okmányok kiküldése körül - legalábbis ezt ígérte tegnapi sajtótájékoztatóján Gál András Levente, az Oktatási Minisztérium (OM) államtitkára. Országos körkép A tavalyi iskolakezdés tapasztalatai alapján az OM meghosszabbította a régi igazolványok érvényességi idejét, így azok október 31-ig lesznek használhatók. A diákokat tehát akkor sem érheti kár, ha szeptember végére nem készülnek el az új plasztiklapok. A minisztérium munkatársai ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy sokszor nem a kivitelező miatt fordultak elő késések, hanem azért, mert az iskolák késve adták le a rendeléseket. A kormányzat most büntetéseket helyezett kilátásba azoknak, akiknek hibájából nem készülnek el a megadott határidőre az új kártyák. így talán jobban odafigyel majd iskola és kivitelező egyaránt. A tájékoztatón azt is elmondták, hogy várhatóan a második félévtől megváltozik a diákigazolványok érvényesítésénpk módja. Matricák helyett a közeljövőben a kártyákon található chipbe táplált jelekkel újítják meg a dokumentumokat. Az elektronikus érvényesítéshez azonban minden iskolának speciális berendezésre lesz szüksége, amit az OM a tanév második felében szerez be. Ennek azonban csak úgy lesz értelme, ha az összes kalauz, ellenőr és múzeumi jegyárus rendelkezik leolvasó készülékkel. -wHírek röviden Realbank-kifizetések Ha a felszámoló bíróság elfogadja a Realbank közbenső mérlegét, akkor már november közepétől megkezdhetik a hitelezők kifizetését. A felszámolóbiztos hangsúlyozta: az igények kielégítésének sorrendje független az összeg nagyságától és a kötvény fajtájától. A jogosnak ítélt összegek mintegy 17 milliárd forintot tesznek ki, novemberre pedig meglesz a fedezet is - tette hozzá a felszámolóbiztos. A Tisza-vidék fejlesztése A Tisza-völgyét ért rendkívüli környezetszennyezések és természeti csapások okozta gondok orvoslásához komplex kormányprogram van szükség - jelentette ki Gönczy János Tisza-szamosi kormánybiztos. Ennek előkészítéseként a Kormánybiztosi Iroda egységes területfejlesztési koncepciót készített. Vita az egyeztetésről Magyar Bálint szabad demokrata pártelnök „érthetetlenül indulatosnak” tartja Áder János házelnök tiltakozását amiatt, hogy „az Országgyűlésben tapasztalható feszültségek feloldása” végett hatpárti egyeztetés összehívását kezdeményezte, amikor kedden Mádl Ferenc köztársasági elnöknél járt. A pártelnök jelezte, hogy a köztársasági elnök által szeptember 4-ére tervezett hatpárti találkozón újra javasolják elképzelésüket Mádl Ferencnek és a többi pártnak. Haderő-átalakítás A jövőre kezdődő laktanya-felújításokkal és lakásépítésekkel együtt csaknem 40 milliárd forintba kerül a haderő átalakításának 2003-ig tartó első szakasza. Szabó János, a humán ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezésekor már elkülönítik a felújításokra szánt pénzt. A létszámleépítéssel kapcsolatos személyi ügyeket a törvényben előírt felmondási és fizetési határidők megtartásával együtt 2001. június végéig kell lezárni. Munkáspárti megmozdulás Az Országgyűlés feloszlatását és rendkívüli parlamenti, illetve önkormányzati választások kiírását követelte beszédében Thürmer Gyula, a Munkáspárt Országház előtti demonstrációján. A pártelnök az olajügyek miatt korruptsággal vádolta meg a magyar politikai elitet. Kedvezményes táborok A Fiatal Baloldal (FIB) szeretné elérni, hogy a jövőben minden fiatal évente legalább egy hetet kedvezményes áron nyaralhasson. Nyakó István, az ifjúsági szervezet alelnöke szerint az Ifjúsági és Sportminisztérium párt és ideológiai alapon osztja szét a jelenlegi támogatási keretet, és ezzel komolyan megnehezíti az egyébként az államtól önként átvállalt nyaraltatás megszervezését. 25%kezdőrészlet vagy 0% kamat* Mta# Jf biztosan 100% haszon! ÍVÜL JUMPY JUMPER A Citroen augusztus 21-től rendkívül kedvező finanszírozási feltételekkel, kezelési költség nélkül kínálja Jumper, Jumpy, Berlingo és C15 típusú haszonjárműveit. Ön választhat: alacsony kezdőösszeg vagy kamatmentes részletek! Bárhogy is dönt, százszázalék, hogy jól jár! www.citroen.hu 'kezdőrészlettől és futamidőtől függően. _____________________________ Az Ön Citroen márkakereskedője: Autó-Largo Kft. 7626 Pécs, Vadász u. 83. Tel.:72/236-220, 72/510-805 Fax:72/236-220 CITROEN óvács László MSZP-elnök és Stumpf István kancelláriaminiszter magánvitája az ülésteremben Kovács Béla a kisgazdák részéről azt vetette fel, korábban miért nem lehetett alapos vizsgálatot végezni. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője azt szorgalmazta: az olajbizottság térjen visz- sza eredeti feladatához, s nevezze meg a politikai felelősöket. A MIÉP képviselője, Lentner Csaba ismét védte azt az állítását, hogy az olajügyek 1000 milliárd forint kárt okoztak az országnak. A polgári koalíció kormányának nincs takargatnivalója - fogalmazott Stumpf István kancelláriaminiszter, aki szerint az olajügyek keletkezése az előző kormány felelőssége, a mostani vezetésé az, hogy mindent megtegyen a bűnösök kézrekerítéséért. _____________________horvAt MAGDOLH k