Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-19 / 227. szám
14. oldal - Új Dunántúli Napló U T A Z Á S 2000. Augusztus 19., szombat Oldalszerkesztö; Kaszás Endre ________Útravaló _______ SZÍNHÁZ ÉS PINCE. Cser szegtomajon, a Balatontól 8 kilométernyire felavatták az ország első újonnan épített várszínházát és a mellette lévő felújított Festetics-pincét. A Nyu- gat-Balaton Várszínház 2000 személyes rögzített nézőtérrel, kiegészítő létesítményekkel, valamint három boronafalú tájházzal együtt a térség komoly idegenforgalmi vonzereje lehet, csakúgy, mint a közeli 235 éves Festetics-pince. BÜKI MEDENCÉK. A Büki Gyógyfürdő jelenleg 19 medencével üzemel. Az 1961 óta működő fürdő területén nagy a sikere az úgynevezett rekreációs parknak, amely a vastagabb pénztárcájú vendégeket szolgálja ki. Egy elkülönített részen négy feszített vizű medence szolgálja a pihenni, felüdülni vágyókat. A medencéket egy mélyfúrású kút látja el ásványvízzel. JÖNNEK IZRAELBŐL. Meg nyílt a Magyar Turizmus Rt. tel- avivi külképviselete, amelynek munkája hozzásegíthet ahhoz, hogy az Izraelből Magyarországra látogató turisták száma évi 10 százalékkal növekedjék. Két éve 67 ezer izraeli látogató érkezett Magyarországra, a vendégek átlagos költése 98 ezer forint felett volt. A képviselet a magyarok kiutazását is népszerűsítheti. ■ Wí MECSEK Ü TOURS Új lendülettel a város szívében! AUGUSZTUS VÉGI REPÜLŐJEGY AKCIÓK: New York: 90.000 Ft Newark: 90.000 Ft Washington: 90.000 Ft Miami: 100.000 Ft Atlanta: 100.000 Ft Houston: 105.000 Ft Los Angeles: 120.000 Ft San Francisco: 120.000 Ft Phoenix: 120.000 Ft San Diego: 120.000 Ft Az árak a reptéri illetéket nem tartalmazzák! Külföldi, belföldi utazások, szállásfoglalás, nemzetközi diák-tanár igazolvány, nemzetközi buszjegyek. —Keresse Irodáinkat! H-7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tél.: 36-72/513-370 Telefax: 36-72/513*373 E-mail: utir@mecsektours.hu Anglia titkos nyaralóhelye Öt kis sziget, ahol napozni, fürödni lehet Aki valami másra, különlegesre vágyik, de mégis igazából nyaralni, vagyis napozni, fürödni akar, utazzon Angliába! Bár erre a botor ötletre sokan felkaphatják á fejüket, mint kiderült, ott is van az előbbiekre lehetőség. Ki gondolná, de Franciaország és Anglia között, a csatornában fellelhető öt szigeten lágy klíma, tiszta, szép strandok, csodás természet és sok napfény várja az oda látogatókat. Az öt különleges szigetről - név szerint Jersey, Guernsey, Alderney, Sark és Herrn - Victor Hugo a 19. században úgy vélekedett, hogy azok Franciaország darabjai, melyek a tengerbe estek és Anglia begyűjtötte őket. Ebben lehet is valami, mivel ez az öt földdarab politikaüag és földrajzilag is meglehetősen független Nagy-Britanniától, sőt még az időjárás is teljesen más. A Golfáramlatnak köszönhetően a hőmérséklet igen kellemes és magas a napsütéses órák száma. A legnagyobb sziget Jersey. Ez fekszik legdélebbre, valóságos mediterrán kertet alkotva, szép parti tájakkal és festői településekkel. Érdemes megtekinteni itt a Jersey Museumot ahol kellemes nyári felüdülésként kínzóeszkbzöket mutatnak be. Ennél valamivel nyugodtabb és felemelőbb látvány a Gorey halászfalu fölött trónoló vár, a Mont Orgueil, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a lent elterülő öbölre. Jersey nyugati részén pedig a leghosszabb és legfinomabb homokos strand terül el, a St. Ouen’s Bay. Guernsey a második legnagyobb sziget, ahol a legszebb látványt a St. Peter Port kikötővároska nyújtja. Itt vásárolni is érdemes, a High Stree- ten, a bevásárlóutcában mindent megtalálni ami szem szájnak ingere. A természetbarátok szintén itt találnak maguknak valót, a sziget dél-keleti részén ugyanis gyönyörű virágos erdei utakon sétálhatnak. Az északi partot a napimádóknak, a Cobo Bay-t a szörfösöknek ajánljuk. A legészakabbra fekvő sziget Alderney vad szépségével a természetet kedvelők kedvenc helye. Herrn szigetecske mindössze két négyzetkilométer, ezért inkább kirándulóhelynek számít. Guemsey-ről negyedóra alatt elérhető csónakkal. Csakúgy mint Sark szigete, e kis hely a nyugalom oázisa. Kis nyaralóházak, álomszép homokos strandok és apró fürdőzőöblök jelentik e parányi szigetek fő látványosságait. Bár valóban remekül lehet e kis eldugott szigeteken napozni, fürödni, azért ne számítsunk hőségre, elvégre mégiscsak Angliában vagyunk. A legmelegebb hónapok a július, augusztus és szeptember, ekkor 18 fok körül alakul napközben a hőmérséklet. Viszont itt a többi évszak is igen kellemes, 7 fok alá soha nem csökken a hőmérséklet télen sem. Tipikus nyaralóház a mindössze 2 négyzetkilométernyi Herrn szigetén Római színház a kőbányában Látványos, kosztümös ókori római játékkal avatták fel szombat délután Tarcalon a Zempléni Tiberius Arénát. A Magyarországon egyedülálló római színházat a község határában, a híres szőlőtermő Kopasz-hegy egy fnűvelés alól már kivont kőbányájában alakították ki. Az arénát félkör alakban, 50 méter magasságig lépcsőzetesen haladó nézőtér veszi körbe, amelyen csaknem nyolcszáz ülőhelyet alakítottak ki. Az arénából kivezető egyetlen utat fából épült, mintegy 20 méter széles és 5 méter magas római kapuval zárták el. Mivel a település pénztárcája eléggé szegényes, a Környezetvédelmi Alaphoz pályáztak, továbbá létrehozták a Tarcali Aréna Egyesületet, valamint a szenátust, amelybe készséggel jelentkeztek a térség tehetősebb vállalkozói, hogy támogassák az ötlet megvalósítását. A tarcaliak reményei szerint a Magyarországon párját ritkító létesítmény rövid idő alatt a kulturális turizmus egyik fellegvára lehet, amelyben rendszeres színházi előadásokat, koncerteket, nagyszabású rendezvényeket terveznek. A színpompás nyitó római játékok jelmezes, kosztümös előadására az ország több színházából verbuválódott a mintegy, félszáz tagú szí- nészközösség._______________■ Nyitva a barlangfürdő A napokban megkezdődött fejlesztési munkák ellenére sem zárják be a miskolctapolcai barlangfürdőt. A világban unikumnak számító termálvizes barlang- fürdő fejlesztése 1997-ben kezdődött. A barlangban újabb ágakat nyitottak meg a nagyközönség előtt, és kialakítottak egy úgynevezett élményfürdőt is. Az elképzelések szerint mintegy 15 év és 4 milliárd forint szükséges a barlang-termálfürdő teljes kiépítésére. Az új fürdőrész terveinek kidolgozásakor kihasználták a természetes környezet adta lehetőségeket, ennek eredményeként a jelenlegi fürdőépület mögötti szikla szerves és igen látványos eleme lesz a barlangnak. A bővítésnek köszönhetően pedig kialakul egy bioklimatikus tér, amelyet gazdagon díszítenek majd növényekkel, és tovább növekszik a vízfelület is. Az építkezés miatt egyelőre nem zárják be a fürdőt, ám a következő hónapokban részleges üzemszünetek lesznek a népsze- rű pihenőhelyen. ____________■ A legnépszerűbb útirányok Rövidesen kezdődik az utószezon Még néhány hét, és a népszerű európai üdülőhelyeken megkezdődik az utószezon. Ez nemcsak az árak mérséklődését jelenti, hanem a pihenésnek másféle lehetőségeit hozza el. Az utazási irodák információi szerint idén sem változott sokat a helyzet, a magyar turisták leginkább Horvátországba, Görögországba és Spanyolországba utaztak a nyári üdülésre. Újra emelkedett az érdeklődés az olasz nyaralóhelyek iránt, és ugrásszerűen nőtt a népszerűsége a török Riviérának. A korai iskolakezdés várhatóan kis megtorpanást okoz majd a külföldi utazások terén, az utószezoni kínálat megjelenésétől azonban ismét sokat várnak az utazásszervezők. Míg a szomszédos Ausztriában, az észak-olasz nyaralóhelyeken már szeptember első heteiben mérséklődhetnek a szállásárak, a „tálján csizma” szárán lefelé haladva, vagy Görögország és Spanyolország déli részén inkább szeptember végén, október elején adják az utószezoni kedvezményeket. Ahogy kifelé haladunk a nyárból, egyre inkább újra megnő az érdeklődés a nem hagyományos - tengerpart, napsütés stb, - utak iránt, fokozatosan kerülnek a figyelem középpontjába az aktív pihenésre lehetőséget biztosító túrázós, lovaglós, kerékpározós kirándulások. Ezek ismét felértékelik a Kárpátok és az Alpok közeli országait. Megtelt a horvát Adria Csak biztos szállásra induljunk Telt ház van a ,horvát Adrián: a zágrábi lapok szerint lottónyereménnyel is egyenértékű szerencsét jelent ezekben a napokban, ha valaki szabad szobát talál magának a horvát tengerparton. Déli szomszédaink idegenforgalmi szakemberei szerint ezen a héten is várhatóan 530 ezer körül alakul majd a bejelentett turisták száma az Adriai-tenger horvát üdülőhelyein, ahol a szállodák mindenütt túlfoglalásokat jelentenek. Split-Dalmácia turisztikai szövetségének elnöke szerint idén a turisták áradata minden várakozást felülmúlt Horvátországban. A napos üdülésre vágyó utazók már kitapasztalták, hogy a hétvégén idegölő közlekedési dugók nehezítik a horvát tengerpart felé vezető utakat, így a cseh, a magyar és a lengyel turisták főképpen a hét eleji napokban érkeznek már horvátországi nyaralásra. Tavaly mintegy 130 ezer magyar vendég járt Horvátországban, és a horvát turisztikai szövetség várakozásai szerint idén a számuk akár a 180 ezret is elérheti. A fent említett telt ház egyben arra is figyelmeztet, hogy előre lefoglalt szállás nélkül ne induljunk az Adria partjára, arra ugyanis, hogy a helyszínen találjunk szállást szinte a nullával egyenlő az esély. Őrségi ajánlat A külföldiek közül sokan tudják, milyen szép napokat lehet eltölteni az Őrségben. Egyre többen tudják már magyarok is. Telt ház van az Őrségben. Az őriszentpéteri teleházban, ahol udvariasan ellátják a szükséges turisztikai információkkal az érdeklődő idegent, azt mondják: szerencse, ha tudtunk szerezni szállást. A kisebb-nagyobb fogadók ágyait jó előre lefoglalták már a magyarok, osztrákok, szlovének, lengyelek. Gazdag a kulturális kínálat. A következő napokra a szalafői népi műemlékegyüttesben az aratáshoz kapcsolódó bemutatókat, a nemzetközi néptáncgálát, az őriszentpéteri Pajtaszínház Strindberg-előadását, az ír kulturális tábor rendezvényeit ajánlhatjuk az érdeklődők figyelmébe. Ezeken kívül sok állandó és időszaki kiállítás látható, és például a teleházban kerékpárt lehet bérelni akár egész napos túrákra is, az erdők, mezők, vizek romantikus látványt nyújtanak. Az utak jók, a forgalom nem nagy. Gyerekeknek ideális: sok család jön autóval, s itt bérel kerékpárt. A falvak négy-öt kilométeres távolságra vannak egymástól, a látnivalók könnyen megközelíthetők. Emellett elérhetők az árak. Bajánsenyén például a tóparti panzióban egy kétágyas zuhanyozós szoba 6500 forint reggelivel, a szabadidőközpontban szép strand működik, a horgásztavon egy napijegy 2000 forint. A szomszédos halászcsárda étlapjáról ezeket az árakat írtuk ki: borjúpaprikás 790 forint, lazac roston 790, pontyhalászlé 500, harcsahalászlé 690. G. T. Pihenés osztrák kolostorokban Az ausztriai kolostorok, amelyek a középkorban ennivalót és menedéket adtak zarándokoknak, csavargóknak és diákoknak, manapság ismét kitárják kapuikat a vendégek előtt. A világ zajától, a stresszes életmódtól elvonulni vágyó, fáradt városlakóknak nyújtanak menedéket a klast- rom csendjében.- Nem teszünk mást, mint felelevenítünk egy hagyományt - mondta Joachim Angerer apát az alsó-ausztriai Geras XII. századi kolostorában, amely szintén csendes pihenőhelyet kínál turistáknak. De'őszintén hozzátette: az idegenforgalom létfontosságú számunkra, mert ezt a pénzt is az épületek karbantartására fordíthatjuk. A szerzetesek modern marketingmódszerei nem nevezhetők hagyományosaknak. Megvan a saját website-juk http://www. kloesterreich.at/, és reklámhad- járafuk elismeréséül nemrég egy német marketingdíjat kaptak, jóllehet nem céljuk a tömegturizmus. A kolostorokban - közülük néhányat az első ezredév körül alapítottak - egyáltalán nincs olyan tolongás, mint a modern alpesi síparadicsomokban, amelyek az Ausztriába látogatók zömét vonzzák. A melki és a goett- weigi Benedek-rendi apátságok vagy a beiligenkreuzi kisebb cisztercita kolostor Bécsből autóval egy óra alatt könnyen elérhetőek. A gerasi apátság, amely a Norbert Atyák nevű rendnek ad otthont, a wasdvierteli erdős hegyek és dimbes-dombos szőlőskertek között húzódik meg, a cseh határ Közelében. Geras a független gondolkodás hagyományairól nevezetes, és maga Angerer apát is jól ismert Ausztriában, főként arról, hogy nem jön ki konzervatív felettesével, a helyi püspökkel. A kolostorok mai vendégei többre számíthatnak, mint egyszerű szalmazsákra és egy tál zabkására. ízletes ételeket ehetnek, szállásuk kényelmes. Alkalmuk nyílik arra is, hogy különféle művészeti tanfolyamokon vegyenek részt, vagy éppen belekóstoljanak néhány héten át a szerzetesi életbe. Ez utóbbira azonban kizárólag férfiaknak van lehetőségük. Angerer apát már 30 évvel ezelőtt szervezett Gerasban képzőművészeti tanfolyamokat, és az apátságban ma jó hírű képzőművészeti iskola működik, amely akvarell- és ikonfestésre, valamint szobrászatra specializálódott. Gerasban a nyaralók és a művészek egy átalakított magtárban szállhatnak meg a kolostorok falain kívül, vagy pedig egy szomszédos, XVIII. századi épületben. A negyven gerasi szerzetes személyes tulajdonában semmi nincsen, voltaképp kommunában élnek. Azok a férfiak, akik a falakon belül osztoznak velük a szerzetesi életben, körülbelül 150 schillinget (11 dollár) fizetnek éjszakánként a szállásért és az ételért. Az életrend kevésbé szigorú, csak reggel hétkor kezdik a napot közös imádkozással a szerzetesek, nem pedig hajnali ötkor, mint más kolostorokban. Náluk az élet sokkal egyszerűbb és természetesebb, mint sokan gondolnák. A melki apátság ódon falait is sok turista láthatja 7»