Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-16 / 224. szám

Hetedik oldal „Nem lépték túl • az öt percet” - Orbán Viktor miniszterelnök exkluzív interjúja a Dunántúli Naplónak. (7. oldal) BŰN - KRIMI - REND Naponta átlagosan százhatvanan keresik fel Pécsett, a Széchenyi téren felállított Tourist Police pavilont. (8. oldal) Kistermelők Az őszi vetéssel a jövő évi korai sárgarépatermést biztosítjuk be magunknak. (9. oldal) SzsptambertSI ÚJ helyen a Komlói flókunkl .Szigetvári ' Takarékszövetkezet Tömeggyónás Rómában Vatikánváros Az olasz főváros több temp­lomában istentiszteletekkel megkezdődött a XV. Ifjúsági Világtalálkozó. Róma Tor Vergata nevű város­részében felépítették a világ leg­nagyobb hifitornyát, amelynek teljesítménye mintegy egymillió watt. Az augusztus 20-ig tartó rendezvény alkalmából ugyanis 1 millió 200 ezer zarándok érke­zik az Örök Városba, s hogy II. János Pál hangja mindenkihez el­jusson, ekkora berendezésre volt szükség. A mikrofon és a hang­falak között műholdas kapcsola­tot létesítettek, a színpadtól leg­messzebbre lévő hangszóró ugyanis két kilométeres távolság­ban lesz. A találkozó csúcspontja az augusztus 19-ei imavirrasztás és a 20-ai szentmise lesz; mindket­tőn részt vesz II. János Pál pápa is. „Ez lesz a legnagyobb szabá­sú és legnépesebb jubileumi esemény, a legnemzetközibb és legkozmopolitább, a legszíne­sebb és a legtöbb nyelvet beszé­lő, a legfiatalabb, a legvidámabb és a legzajosabb jubileumi talál­kozó. A rendezvény célja, hogy hozzásegítse a fiatalokat: legye­nek az evangélium elszánt apos­tolai, egy új humanizmus építői” - mondta a találkozóval kapcso­latban P. Ciro Benedettini, a vati­káni sajtóközpont igazgatóhe­lyettese^ __________________■ Po lgári Kör a civil erők összefogására Szigetvár A városért megalakult civil szervezet szeptembertől ha­vonta jelenteti meg a koráb­ban már közkedvelt Sziget­vári Polgár című, pártoktól és az önkormányzattól füg­getlen lapot.- Május 31-én alakultunk meg az­zal a céllal, hogy a városban és a térségében fellendítsük a kultu­rális életet és a közművelődést, megóvjuk és ápoljuk a kulturális örökséget és hagyományokat, képzőművészeti táborokat és ki­állításokat, közművelődési elő­adásokat szervezzünk - mondja Gergely László dekoratőr, a Szi­getvári Polgári Kör elnöke. A cégbírósági bejegyzésük ugyan még nem érkezett meg, de az alapító tizenkettek, a civil szervezetek és a magánszemé­lyek lelkesedését ez nem lohaszt­ja. Elhatározásuk szerint máris gyűjtik és terjesztik az informa­tív, közhasznú anyagokat, igye­keznek minél aktívabban részt venni a közéletben. Bár minden pártból van már tagja az egyre gyarapodó létszámú körnek, egy­előre még nem terveznek önálló jelölteket indítani a két év múlva esedékes helyhatósági választá­sokon. Abban máris egyetértet­tek, hogy ha közülük valaki in­dul, netán olyan külső jelölt akad, akit szerintük támogatni érdemes, azt nem hagyja magára a nonprofit szervezet. Még nem döntötték el, hogy a helyi politi­ka alakításában milyen szerep­kört vállaljanak. A városban volt már két, sikertelen civil kezde­ményezés a képviselő-testület feloszlatására. A kritikus hangvételéről is­mert Szigetvári Polgár című lapot szeptembertől a polgári kör je­lenteti meg havonta, főleg hagyo­mányőrző profillal. B. M. L. Kinek (nem) kell a körjegyzőség? Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Nagynyárádon, miután a település képviselői a körjegyzőségből való kiválás mellett döntöt­tek. Csütörtökre rendkívüli közgyűlést hívott össze a közigazgatási hivatal a faluban. Nagynyárád-Udvar-Sátorhely-Pécs A június 22-i nagynyárádi testületi ülés határoza­ta értelmében a település kivált a Sátorhellyel ko­rábban létesített körjegyzőségből. Tudomásunk szerint már korábban felmerült, hogy Nagynyárád az esetleges kiválása után Udvarral létesítene társtelepülést. Értesülésünket dr. Schwalm Mária udvari polgármester asszony is megerősítette:- Megkeresett a polgármester, mit szólnék, ha közösen alakíta­nánk körjegyzőséget. Ezt csak akkor tudnánk megtenni, ha Ud­var elszakadna Majstól, ám erre semmi okunk. Az elképzelhető, hogy a nyárádiak csatlakozzanak a mi körjegyzőségünkhöz. Úgy vélem, Nagynyárádon óriási le­hetőségek vannak, s a választá­sokat követően jó irányban indultak el a dolgok. Azonban a polgármester nem tudja véghez vinni az elképzeléseit, mert dr. Hargitai János ország- gyűlési képviselő közreműködésével a hivatal egyes munkatársai megtorpedózzák a munkát. Hágendom József (képünkön) nagynyárádi polgármester az üggyel kapcsolatban a követke­zőket nyilatkozta: - Szeretném hangsúlyozni, hogy semmi bajom a sátorhelyiekkel, csak a kör­Egy nyílt levél jegyzővel van gondom. Sérelmezem, hogy Hargi­tai képviselő úr a körjegyzőségből való kiválásról szóló határozat után az azt ellenző képviselőkkel összehívatott egy falugyűlést, ahol hozzá nem értőnek nevezett. Mindezt az önkormányzat ügyeibe való durva beavatkozásnak tekintem, ar­ról nem is beszélve, hogy ellenem uszítja a falut. A hivatal által meghirdetett csütörtöki fórumnak és rendkívüli ülésnek pedig azért nincs értelme, mert négy képviselő és én is szabadságon va­gyunk, ezért határozatképtelen lesz a közgyűlés. Nem félelemből nem állok a falu polgárai elé: szeptember 13-ára összehívom a testületet ez ügyben, ahol a lakosság véleménye alapján hatá­rozunk. A hatóság eljárását egyébként szintén sérelmezem, mivel pusztán a nyilvánvalóan elle­nem tevékenykedő jegyző levele nyomán intéz­kedtek, s engem meg sem kérdeztek.- Már az új testület felállásakor elmondtam: ha igénylik, támogatom az önkormányzat törek­véseit, de a döntéseikbe nem szólok bele, és eh­hez tartottam is magam - jelentette ki dr. Hargi­tai János, majd hozzátette: - Sátorhely önkor­mányzatának az írásban tett felkérésére előbb a nyárádi polgármesterrel tárgyaltam a kiválásról. Kifejtettem, nem nullázhatja le a falu költségve­tését csak azért, mert a jegyzőnőtől meg akar szabadulni, s kértem, higgadtan gondolják át a döntés következményeit. Erre néhány nap gon­dolkodási időt kért, de már több hét telt el. Ami pedig a Majshoz való csatlakozást illeti: nem hin­ném, hogy Nagynyárád polgárai szeretnék, ha a megszerzett körzeti központi szerepet elveszíte­nék, ráadásul Hágendom úr is több nyilvános ülésen megfogalmazta, számára azért is fontos a kiválás, mert most nincs polgármesteri hivatal a faluban, „csak” körjegyzőség. Amúgy a polgár- mester asszonynak a nyárádi zűrök nem hátrá­nyosak, neki a1 betegkártyái csak szaporodnak.- Törvényt sértett a polgármester, amikor nem hívta össze a rendkívüli ülést, ezt a közigazgatási hivatalnak kötelessége helyette meg­tenni - állítja dr. Czoboly István, a hi­vatal főosztályvezetője. - Nem em­lékszem rá, hogy a körjegyzőség mű­ködésével kapcsolatban törvényessé­gi észrevételt kellett volna tenni. Zimmeranné dr. Kovács Anikó körjegyző annyit jegyzett meg, hogy a testületek évente értékelik a kör­jegyzőség munkáját, és eddig sem­milyen kifogást nem fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.- Sátorhely, amennyiben nem kap választ csütörtökön, hogy maradhat-e, vagy mennie kell, kénytelen lesz lép­ni - mondta Jónás Ferenc polgármester. - Előze­tesen Kölkeddel tárgyaltunk, ahol, úgy tűnik, örömmel fogadnak bennünket. A jegyzőnő mun­kájára vonatkozó bírálatai pedig megalapozatla­nok Hágendom Józsefnek. B. M.-M. B. Hágendom József nyílt levelet intézett a napokban a nagynyárádiakhoz, egyebek mellett ezt írja: „A mi jegyzőnk folyamatosan keresztbe tesz nekünk, hátráltat­ja az önkormányzat munkáját. A testületi ülések előkészítése nem megfelelő, az ottani határozatoknak nem tesz eleget, a lakosság adóügyeinek kezelése, ügyintézése zavaros. A jegyző mindig pártatlan kell hogy legyen, ám ő a Német-Magyar Baráti Kört segíti, annak Nagynyárád lakosságának megosztására vonatkozó erőfeszítéseiben.” MAI SZÁMUNKBÓL VILÁGTÜKÖR Mentés - kevés reménnyel. Az orosz atom-tengeralattjáró bal­esete visszavetheti Putyin kato­nai doktrínájának megvalósítá­sát. (2. oldal) HAZAI TÜKÖR Csökkennek az adóterhek. A kormány tegnapi ülésén egye­bek között a családi és a kisvál­lalkozói adókedvezmények jövő évi jelentős bővítéséről döntött. Októbertől: alacsonyabb gyógy­szerárak. A betegek által fizeten­dő térítési díj negyedével lehet kevesebb, ha megváltoznak a gyógyszerszedési szokások is. Viharos helycserék nyomában. Önkormányzati politikusok ne­vezik ki az iskolaigazgatókat. (3. oldal) BARANYAI TÜKÖR Ezer lakás áram nélkül. Hétfő este a pécsi Honvéd Kórházban már keresték a gyertyákat. (4. oldal) Tízévi hányattatás után Pécsváradon ott­honra lelt a Samu-hagyaték. (5. oldal) Mai időjárás: L Túlnyomóan napos időre számíthatunk kJ 21, 34 °C V ízhőmérsékletek: 25 °C 19°CJ •^^Balaton 24 °C 19 °C \ DunaJ \Wva PécsHÓ \ Háromnapos előrejelzés: Csütörtök Péntek Szombat Napos, Napos, Napos, derült felhős derült 19,32°C 20,33’C 20,34 °C TIBAY GABOR KOMMENTÁRJA Volt egy barátom, aki nyolcvan­kilencben úgynevezett egyszer használatos fényképezőt vásá­rolt magának, és azzal tette tisz­teletét az Erasure-koncerten. A jegy hátán ott a felirat: fény­képezni, hang- és videofel­vételt készíteni szigorúan stb. - biztosan ismerik az ilyesmit, kedves Olvasók. A masinát végül persze össze­törni kellett, mint egy per­selyt, hogy kicsusszanjon belőle a képanyag. Most fotózni készül szerve­zett-privátban majdnem egy egész ország. Kérdés, készülhet-e úgy hite­les kép egy nemzetről meg az ut­cáiról, a kövekről meg az ifjabb és idősebb magyarokról, hogy amikor majd ha előbányássza Kész a kép fogja, de legalább érezze egy ki­csit magát úgy, ahogy szerintünk kellene akkor, ha valaki a nagy­betűs Kétezerben készült ma­gyarországi képeket veszi szem­ügyre. Vajon hogyan kell ellőni a kockákat, hogy ne csak egy ti­tokzatos milliárddal tuningolt augusztus húszadikát lásson, polírozott házakat meg vigyort, egy szép nagy országimázs- központot, meg az általuk citált nagymama bejglijét, melyet biztosan megszépít majd az emlékezés, .csak így szőr­mentén, patetikusan, mint ahogy már csak azt szok­tuk? Itt a világ végén csinál­nánk egy nagy fotót: árnyol­dalak nélkül, szolidan retu­sált fotópapírokról lehet majd le­olvasni az ezredforduló magyar valóságát, amely hiteles lesz mint egy mosóporreklám, és leg­alább annyira fog hasonlítani a valóságra, mint egy Zámbó Jimmy-sláger. Az ország egy napja £s> 5. oldal Árainktól nem lesz melege: hűsítő akciók a DIEGO. nál! I. osztályú PARKETTA ) * valaki az archívumok mélyéről azt a nagy paksaméta elsárgult képet, azt lássa, amit ezeken lát­nia kell. Pontosan ugyanazt, amit látunk és élünk, ugyan sose Ha valaki előbányássza az archívumok mélyéről azt a paksamétát, azt lássa, amit látnia kell

Next

/
Thumbnails
Contents