Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-15 / 223. szám

2000. Augusztus 15., kedd MAG A Z I N Új Dunántúli Napló - 9. oldal Rossz alvók ritkán lesznek menők Aki rosszul alszik, az számítson rá, hogy kevés sikere lesz a fog­lalkozásában. Ezt a meggyőződé­sét hangoztatta a Capital német gazdasági lapnak adott interjújá­ban Göran Hajak, az Alváskuta­tás és Alvásgyógyítás Német Tár­saságának (DGSM) ügyvezető el­nöke. Az alvás és a jó alvás következ­tében fokozódó foglalkozási sike­rek közötti összefüggéseket ta­nulmányozva, Hajak arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy „rossz alvók kétszer akkora számban re­kednek meg alacsony kereseti szinten, mint" mások. Ugyanak­kor a jó alvók karriert csinálnak, többet keresnek és előbbre viszik pályájukon”. Azaz nem érdemes álmatlanul hánykolódni, ha az embert kudarc éri a pályáján, mert ez csak rontja a további esé­lyeket. Az alváshiány abból is­merhető fel, hogy az ember reg­gel két órával felkelése után sem igazán ébredt még fel. Hajak sze­rint a rövid déltáji alvás „stratégi­ai fontosságú” a sikeres életvitel szempontjából. A felnőttek - aszerint, hogy milyen típusú em­berek - napjában ritmikusan két vagy három fáradtságszakaszon mennek át. Aki meg tudja tenni, hogy ezeket a szakaszokat át- aludja, annak összességében fo­kozódik a teljesítőképessége. Ajánlatos ezekben a fáradtság- szakaszokban harminc perc kö­rüli időt szundítani - idézte a dpa az ismert német alváskutatót. Tolmácsgép az agyban • Egy tokiói metróállomáson állították fel ezt a rozsdamentes acélból készült tükröt. Az üzemeltetők szerint ez visszatartja az öngyilkosságra készülő embereket szándékuk valóra váltásától (legalábbis nem a metró elé vetik magukat). Úgy vélik, hogy ha az öngyilkosjelölt meglátja tükörképét, az ismételt gon- dolkodásra készteti és nem fog a metrókocsi elé ugrani.____________________________________________■ Az oxfordi egyetem kiadója „Elő­rejelzések” címmel kiadta harr mine világhírű tudós elképzelé­sét arról, milyen lesz a harmadik évezred. Carl Djerassi kémiapro­fesszor, a fogamzásgátló tabletta feltalálója szerint harminc év múlva a nemi életnek semmi kö­ze nem lesz a gyerekcsináláshoz. A kisdedek laboratóriumi úton készülnek majd. Donald A. Norman profesz- szor is úgy látja, hogy a bébik majdnem úgy megtervezhetők lesznek, mint ma az autók. A haj­ós szemszíntől kezdve sok min­den előre megrendelhető lesz. Kevin Warwick kibernetikus professzor szerint minőségileg más lesz az ember és a komputer kapcsolata. A billentyűzet és az egér eltűnik és átadja a helyét az egyre közvetlenebb emberi irá­nyításnak. A folyamat végén a homo sapiens eljuthat addig, hogy gondolataival (!) irányíthat­ja a simítógépet. Az sem elkép­zelhetetlen, hogy mini tolmács­gépet vagy akár lexikont építse­nek az emberi agyba. Sir Arthur Clarke angol sci-fi szerző 2005-re jósolja a legkor­szerűbb űrszonda érkezését a Marsra. Szerinte az egyik űrcsa­patnak tagja lesz Harry herceg, a brit trónörökös 1984-ben szüle­tett kisebbik fia. Daniel Coleman amerikai tu­dós attól tart, a fejlettebb orszá­gokban egyre kevesebb gyerek születik, és azok is inkább mes­terséges közegben, képernyőket bámulva nőnek fel. Egy kollégá­ja csattanós választ adott Cole- mannak: - Professzor úr, amit fel­vázol, az nem a jövő, hanem a jelen. Bábel tornya 77 méter magas volt Az Irakban 1980 óta tartó ásatások meglepő ismeretekkel szolgáltak a babiloniak építé­szetéről - mondotta el Helga Trenkwalder professzor, az innsbrucki egyetem orienta­listája. Az osztrák kutatók szerint a Nabukodonozor babiloni király (Kr. e. 605-től 562-ig) által építte­tett Bábel tornyát elsőrendű építészek tervezhet­ték és kiváló építőmesterek lehettek a kivitele­zők. A Bábeltől mintegy 15 kilométerre délre fekvő borszippai (ma Bírsz Nimrud) torony ása­tási munkálatai megmutatták, hogy az eredeti­leg 77 méter magas építményt - amelyből 50 méternyi fennmaradt - különféle funkciókra szolgáló csatornákkal látták el és az tökéletes téglaépületnek bizonyult. A nyugati világ kultúrájában fennmaradt né­zet, amely szerint Bábel tornya „minden nyelv forrása”, vagy Isten büntetéseként a „bábeli nyelvzavar” előidézője volt, a professzor asz- szony szerint arra vezethető vissza, hogy a kö­zépkori ember számára a bibliai mítosz a meg­büntetett emberi nagyratörést jelképezte. A ba­biloniak számára azonban természetesek vol­tak a tornyok és csaknem minden városukban épültek. Nabukodonozor uralkodása idején Bábel vi­rágzó kereskedelmi központtá fejlődött. A babi­loniak például Libanonból cédrusfát, Afganisz­tánból pedig kobaltot importáltak. Az élénk ke­reskedelmi forgalom magyarázza meg a város­ban tapasztalt „nyelvi zűrzavart” is. Helga Trenkwalder szerint Bábel tornyának alapterülete 90-szer 90 méter, magassága pedig 77 méter volt. Az osztrák régészek abból indul­nak ki, hogy Borszippa és a tőle 15 kilométerre északra fekvő Bábel testvérvárosok voltak, és ezért a két torony egyformára épült. Színes világ FŰSZER, MINT CSODASZER. Az első ősz hajszálak az öreg­ség előhírnökei. Japán kutatók most egy kozmetikai vüágszen- zációval álltak elő: olyan bemo­sószert kívánnak piacra dobni, amely visszaállítja az ősz haj eredeti színét. Az újdonság alapanyaga egy sansho nevű fű­szer, melyet mostanáig aroma­ként használtak a halételek vagy csirkefalatok ízesítésére. Alkalmazásával a pigmentsejtek újjáélednek és visszavarázsol­ják a haj eredeti színét. IVÁSRA CSÁBÍT A HOLD? 50 holdciklus alatt vett 16.495 véralkoholminta elemzésével német kutatók bebizonyították, hogy közvetlenül teli- és újhold előtt különösen sok alkoholt fo­gyaszt a lakosság. Az alkoholfo­gyasztás és a Hold-periódusok hatása című tanulmányból ki­derül, hogy két nappal a teli­hold, illetve az újhold előtt 175 teljesen részeg vezető akadt fönn a rendőrök hálójában. Há­rom nappal az újhold és hat nappal a holdtölte után titokza­tos módon 120-ra csökkent a súlyosan ittas állapotban veze­tők száma. A nem betegesen nagyivók, hanem csak alkalmi­lag a pohár fenekére nézők is újhold előtt éreznek késztetést iddogálásra. ODA LETT A SZUPERKEBEL. Végzetes ökölcsapás terítette le Amerika népszerű női bunyó­sát, Chynát. Egy akció végén hatalmas durranás hangzott, és ahol az imént még kellemesen dudorodó halmok ékeskedtek, kókadt bőr fittyedt alá. Nem történt más, csak annyi, hogy a beültetett szilikon nem bírta a megpróbáltatásokat, és megad­ta magát. A szó szoros értelmé­ben kipukkadt, mint egy lufi. ________LAKÁS________ Pé cs-rózsadombi négy emeletesben 4. emeleti háromszobás lakás egyedi fűtéssel eladó. Irányár: 5,5 millió. Telefon: 442-624 •40201* Ledinai 2 szobás tégla gázfűtéses 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,7 millió. Tel.: 442-624 •40202’ «Kertvárosban, 2,5 szobás, felújításra szoruló lakás eladó. I.ár: 4,2 MFt. 72/443- 753 _________________- ---------- — ‘39790' Ko zármisleny É-i lakótelepén 100 nm feletti AMERIKAI STÍLUSÚ CSALÁDI HÁZAK ELADÓK, leköthetők tervdokumentáció alapján m2-ár 118 ezer Ft telek. Tel.: 06-30/9474-840 ■40054­Kertvárosi 2+étkezős, alagútzsalus, jó álla­potú lakás eladó. T.: 60/362-060 •40024* Kodály Z. úton 2 szobás panellakás eladó. Tel.: 319-934, 06-30-209-4651 •39975* Makártető 65. sz. alatti családi ház eladó. , Érd.: 06/30-9271-467, 06/30-9366-690 *38221* 30-50 m2-es üzlethelyiséget vásárolnék. Tel.: 72/440-238, 06/60/363-872 dk­Mecseken kellemes, csendes, nyugodt kör­nyéken, belvároshoz közeli, panorámás építési telek eladó. Tel.: 20/3249-503 *39804* Pécs, József Attila u. 1. alatt 47 m2-es lakás eladó. Érd. 18 óra után: 83/343-294 *40045* Pécs-Hírden 3 ha iparterület eladó. 06-70-221-5612 *39932* Pécsett a történelmi belvárosban 103 m2- es, I. emeleti lakás rendelőnek, irodának is alkalmas, eladó. Irányár: 14,5 MFt. Tel.: 30-916-3380, 60-363-863, 72/711-054------------ *39052* Pé csett egyetemi városrészben 2,5 szobás, IV/2. emeleti, erkélyes, felújított panella­kás eladó. I. ár: 6,5 MFt Tel.: 72/224- 655, 20/9129-464 *40084* Pécsett, Nagy Imre úton lakások + garázs eladó III. és X. emeleten 72/325-759 este. *39733* »Pécs-rózsadombon, egyedi elosztású, 1+2 félszobás, 59 nm-es lakás eladó. Tel.: 412-750, 06-30/345-7756------------------------------------*39977* Urá nvárosban a 7 emeletes téglaépületben 2 szoba-étkezős lakás eladó. Tel.: 17 után 72/253-604 •40001* 2 szobás, vízórás, felújított lakás + aknás - villanyos garázs eladó. T.: 20-988-5858----------------- — *39608* 47 nm-es, 2 szobás lakás garázzsal Urán­városban, októberi költözéssel eladó. Tel.: 17 után, 72/253-604 *40002* INGATLAN Belvárosban családi ház garázzsal eladó vagy bérbe adó. Tel.: 372-650---------------------- *39934* A Barbakán téren újszerű, modern épület­ben 87 m2-es, nyugati fekvésű, exkluzív la­kás 2 parkolóhellyel eladó. Tel.: 72/221- 186 •39474* Beremenden üzlethelyiség eladó. Tel.: 06- 20/351-9839, 474-253 •40095* Continuum Bt ajánlata: telek, ház, telep­hely, kastély, nyaraló 60/467-848, 72/215-191 •39601* Garázs 20 nm Kandó u. eladó-kiadó. 331- 632------*40046* Görcsönyben már 1 MFt-ért összközműves telket vehet 1000 nm. Continuum Bt. 72/215-191 *39604* Hercegszántón pihenésre alkalmas tanya eladó. Villany, fúrt kút van. Tel: 72/316- 043 *40023* Pécsett üzleti tevékenységre alkalmas 90+90 m2-es családi ház eladó. 06-70- 221-5612 •39930* Pécs-Kertvárosban 5 éves, tetőtérbeépítés- es, 196 m2-es, igényes kivitelű családi ház + melléképületek-garázs 105 m2-es eladó. Irányár: 15,5 MFt. Tel.: 06-70-221-5612 *39924* Pécs-Tiborc u. 38/2.-ben sajátépítésű csa­ládi ház eladó. I. ár: 52 M. 20/977-99-99 *38360* Pogányi 3 szoba, komfortos családi ház ga­rázzsal, istállóval, kerttel eladó. I. ár: 5,7 M. Tel.: 72/425-527---------- *40072* » Ú jpatacson családi ház eladó. I.ár: 16,5 M: t. Érd.: 72/257-028 esti órákban. *40028* 100 m2-es működő pékség Kozármislenyben eladó. Tel.: 72/371-172--------‘— *39862* BÉ REL-KIAP Irodák 20-300 nm-ig a Király utcában ked­vező áron (1000 Ft/nm-től) kiadók. 510- 099 *39335* Kodály úton garázs kiadó. 438 du. 5- 7 *39969* Nevelésinél 20 m2 üzlet kiadó. 30/246- 1619-• ­---------------------------- *39998* AL BÉRLETET KÍNÁL Albérlet kiadó. Tel.: 215-150 ______________________________________*38739* Albérlet k iadó. 72/313-337 *39984* ALBÉRLETET KERES Albérietet keresek a 250-664-es számon. *39788* Albérletet keresek. 214-066 »39757* Albérietet keresek. 72/313-337 *39981* Bérelnék 3 szobás 100 m2 körüli családi házat, esetleg lakást hosszabb távra Pé­csett. 72/324-593 •40021* Dolgozó nő 1,5-2 szobás lakást bérelne Pécs belvárosában, jól megközelithető he­lyen. Tel.: 06/20/9268-634 *40048* 06-80/550-565 Albérletet keresek diák­nak. *39925* ADÁSVÉTEL ANTIK: BÚTOR Festmény, porcelán, óra, ezüst, tükör, üveg, baba, eozinvétel magas áron kp-ért! Kiszál­lás díjtalan. Üzlet: Jókai u. 4.210-450 *39018* Akác hulladékfa és vegyes eladó ingyenes szállítással. 250-500 Ft. 72/499-351, 20/995-4432 •39284* Deszka, palló, léc, szarufa, talpszelemen 30-38000 Ft/m3 áron kapható a Fa- Timánál. 72/241-691 *39971* Jóminőségű, kisméretű, bontott tégla eladó 8 Ft-tól. Pécs, Búzakalász u. 44. 237-064 •40004* Kuglizott kemény tűzifa szállítással Pécsre 550 Ft/q. 30/215-1421 Kukorica, ár*pa eladó. Tel.: 72/424-846----- — *40056* Régiségek vétele és eladása. Üzlet: Pécs, Ferencesek u. 5. 72/312-593 H-P.: 10-17­Vegyes tűzifa 700, akác 900 Ft/q szállítás­sal. 06-30/247-5241, Este: 72/238-510--------------------------- --------------*39651* Zoknikötő gépek sürgősen eladók. 414-080 •40078* Zöldség-gyümölcs akció, nagybani áron, in­gyenes házhozszállítással, kis és nagy tétel­ben magánszemélyek és közületek részére. K0-TERRA BT. Pécs. 06-70/2136-059 *40003* 500 q kékoportó szőlő Bátaszéken eladó. 06-20/311-9259. •40014* _______RÉGISÉG_______ Ha gyaték festmények eladók. 06/20/3274-891 *39489* Régi parasztbútort vásárolok 72/216-603 ENERGIAHORDOZÓK Hulladék tűzifa 300 Ft/q a Fa-Timánál. 72/241-691 *39973* Szén 1300-1950, tűzifa 500-750 Ft. 237- 926 •39387* Szénakciói Feketeszenek: 1880-1950-ig, barnaszenek: 1680-1790-ig, tojásszén megrendelhető 1820 Ft/q. Szállítással. 72/267-085 »39946* Szénakciói Mindenfajta szén megrendelhe­tő és tűzifa 390-700 Ft-ig. Tel.: 715-122 *40010* Tüzelőakciói Tűzifa 390-700 Ft-ig. 337- 030 *40008* Vegyes tűzifa 600 Ft/q, akác tűzifa 700 Ft/q, hasogatva is. 72/247-086 —------ *39994* Ve gyes tűzifa 600 Ft/q, akác 700 Ft/q, ha­sogatva is, szállítással. Tel: 72/240-761 — ----------------- —— ------- *39803* GÉ PJÁRMŰ AKKUMULÁTOR Széles választékkal, egyéb szolgáltatások­kal, használt beszámításával. Battery Kft., Pécs, Komlói út 229. 72/239-690 *34926* Autót vásárol készpénzért autókereskedés. Lehet sérült is. 30/9361-027 •37725* Ha ön hétfőtől péntekig bármely napra lakás, ingatlan vagy gépjármű rovatba apróhirdetést ad fel az Uj Dunántúli Naplóba, kérésére a hirdetést a legközelebbi szombaton igény szerint vasárnap is bruttó JiüV 11/ IIP áron újból megjelentetjük! így pénze nálunk akkor is dolgozik, amikor ön pihen. Hatékony hirdetés az Dunántúli Na Karosszéria javítás Fényezés Az ország legjobban felszerelt karosszériajavító és fényező műhelyeinek egyike bármilyen típusú gépkocsi javítását vállal­ja, teljes körű ügyintézéssel. Huzatópaddal bérhuzatást vállalunk! [SÍI PEUGEOT AuTÓSZÍqETKFT. Pécs, Siklósi út 1 22. Tel.: 72/450 505 Akciói Kipufogók, katalizátorok és lengés- csillapítók tartósan alacsony áron japán és ny-európai autókhoz. Szeifer Autó, Pécs, Hungária út 24., Uránia mozival szemben. Tel.: 511-933----------- *39917* Ra t Cromat, Lancia Themat vennék forgal­mival, totálkárosan is. 150.000 Ft-ig. 06- 30/2957-316 *39995* _______VEGYES_______ Min dennemű tetőfedő és bádogos munkát garanciával vállalok 72/211-389 *39812* Hűtőgépj avítás 72 /260-240 _______Vidékre is! Hétvégén is!_______ Redőny , rexi, szalagfüggöny -20%. 259*781 •34716* Redőny, szúnyogháló, harmonikaajtó be­mutatóterem. Pécs, Somogyi B., u. 7. 331- 767 •39015* Sóder, homok, föld. Tel.: 72/473-240 *40027* SZOLGÁLTATÁS Festés, mázolás, tapétázás. 72/313-337 *39983* Nagy kapacitású fuvarozó cég 24 tonnás szerelvényekre munkát keres. 06-70-221- 5612 •39929* ________BÚTOR________ Szekrény sor, ülőgarnitúra és egyéb bútorok eladók. Tel: 72/335-792, 06/30/9394- 938-------------— *40076* Ön gyilkosság-megelőző tükör

Next

/
Thumbnails
Contents