Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-14 / 222. szám

■■ 2000. Augusztus 14., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Naplő - 7. oldal hetedik oldal — Peremen innen, szociális hálón túl Az utcán élők talajt vesztett emberek. Tönkrement házasságok, elvesztett mun­kahely, kilakoltatás. Mindannyiuknak megvan a maga története. És már régen nem az a helyzet, hogy csak a zűrös előéletű, iskolázatlan figurák válnak haj­léktalanná. Egyre többen kerülnek peremhelyzetbe önhibájukon kívül, és a kör­ből nagyon nehéz kitörni. Hátára vetett batyujával, kis taligájával Jó­zsi a lakótelep megszokott figurája. Jön, megy, keresgél, gondosan szelektál, gyűj­töget. Kukázó.- Nem szedek ám én össze mindenféle szemetet, mint a cigányok - mondja önér­zetesen. - Én speciális vagyok. Elég bambán bámulhatok, mert szüksé­gét érzi, hogy azonnal meg is magyarázza, ő tulajdonképpen papírra, ételmaradékra, ruhafélére szakosodott specialista.- Az emberek rengeteg el, találtam én már bontat- lan konzervet, alig hasz­egy szakadt aranyláncot a magam részéről kissé ké­telkedve fogadom ugyan, de Hajdú Krisztián (első képünkön), a pécsi Támasz Alapítvány ut­cai szociális munkása szerint ez is lehetsé­ges. Meséli, egy időben ő nyírta védencei haját, s amikor elromlott a kis masina, egy héten belül három működőképesét is vit­tek neki a kukázók. Krisztián azt mondja, nem szabad el­ítélni, lenézni, átlépni ezeket az embere­ket. Sajnos manapság nagyon-nagyon fur­csa, groteszk dolgokat produkál az élet, és egy hirtelen fordulattal egyszerre az utcá­ra vethet bárkit valamilyen sorscsapás, tra­gédia.- Attól teljesen függetlenül, hogy diplo­más, vagy éppen analfabéta az illető. És felfelé kapaszkodni mindig sokkal nehe­zebb, mint a nehézségi erőnek engedel­meskedve, ellenállás nélkül lefelé csúszni. A körből nagyon nehéz kitörni. Van aki nem tud, és van, aki nem is igazán akar. A koldusnak, aki jó hónapban, jó helyen a hetvenezret (!) is összekalapozza, esze ágában sincs elmenni egy kőműves mellé, hogy havi huszonnyolcért izzadjon reggel­től estig. Persze van ellenkező példa is.- A pártfogoltam hentes volt, tönkre­ment a házassága, elvesztette a munkáját, egy darabig csak tengett, lengett, ma vasat gyűjt, eladja, és a pénze egy részét félrete­szi. Aztán van, aki úgy gondolja, neki mindez egyszerűen jár, és magától értető­dő, hogy másoknak kell rendbe tenniük helyette az életét. A helyzet paradox. Mert jó, hogy van étkezési lehetőség, jó, hogy van hol alud­ni, de másfelől ebbe nagyon is bele lehet kényelmesedmTSokan úgy fogják fel, hogy ha van mit enni, van hol lefeküdni, akkor ez elég is. A szociális ellátásokról és igazgatásról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzatok az alapellátás körébe tar­tozó feladataikat civil szervezeteknek ad­ják át. Az önkormányzattal kötött ellátási szer­ződés alapján a hajléktalanok problémáit Pécsett a Támasz Alapítvány vállalta fel. A nappali ellátás keretében többek közt me­legedőt, 100 adagos népkonyhát, házior­vosi és fogászati rendelőt működtetnek. Itt nemcsak a hajléktalanok, hanem a város minden rászorulója segítséget kaphat. A népkonyhát egyre több kisnyugdíjas is fel­keresi déltájban, hogy egy tál kiadós me­leg ételhez jusson. Hajdú Krisztián szerint ez ugyan nem teljesen szabályos, de enni mindenkinek kell. A legfontosabbak azon­ban az átmeneti elhelyezést nyújtó, illetve a bentlakásos intézmények. Közülük az éjjeli menedékhelyekre bárki bemehet, itt nem kell fizetni, az Edison utcai férfi át­meneti szálláson viszont már csak az első hónap ingyenes. Persze itt a körülmények is jobbak, a hely leginkább egy régi mun­kásszállóra emlékeztet. És áld dolgozik, esetenként nappalra is maradhat, ha pi­henni akar.- Aki alkoholista, az innen nagyon gyorsan kikerül, mert azért valamiféle rendnek lennie kell - mondja Krisztián. - A női szállóban jelentkezett egy diplomás asszony, aztán jött panaszkodni, hogy nem vették fel. Kiderült, azért, mert alkoholista, és kerek perec visszautasította, hogy elmen­jen az elvonóba, pedig lett volna rá le­hetősége. * A Támasz Alapítvány az alapítója a United Way Alapítványnak és a UWYTA Kht.-nak, melyeknek az adománygyűjtés és szervezés, illetve a hajléktalanok reszo- cializációja, foglalkoztatása a fő feladatuk. Rehabilitációs és foglalkoztatási program­juk keretében 70 embernek adnak mun­kát. A munkavállalók 80 százaléka meg­változott munkaképességű, 40-50 százalé­kuk hajléktalan. Folyamatos az utcai szociális szolgálat, amelyet az országban az elsők között ve­zettek be. Hajdú Krisztiánnak és munka­társának a feladata a kapcsolattartás, a segít­ségnyújtás.- Barátként tekinte­nek ránk - mondja Krisz­tián -, és ez nagyon fon­tos, hiszen csak így tud­nak megnyílni. Ez az egész talán nem látvá­nyos, de ezen alapszik minden. Tudnom kell azt is, melyikük, hol szokott este kifeküd­ni részegségében, hogy odamehessek, rá­nézhessek, hogy télen bevihessem a szál­lóba, meg ne fagyjon odakint. De rettene­tesen bizalmatlanok, az önbecsülésüket rég elvesztették, sokszor ezért ellensége­sek, agresszívak. Utóbbit magam is megtapasztalom a Páf­rány utca környékén. A fogadtatásom egye­nesen kiábrándító, pedig nem is azzal kezdem, hogy újságíró vagyok. A há­rom férfi közül a testesebb egyszerűen feláll, és a foga között szűrve a szót, nyíltan közli, hogy szerinte jobb lenne, ha elmennék. Hogy hova, azt nem részletezi, de a hang­súly minden kétséget kizáróan sejteti a ne­kem szánt irányt. Az alacsonyabbik nem szól, csak bámul, a harmadik fel sem áll. Három ember a fűben. Uránváros, 2000. A cigi be szokott válni. Beszélgetnék, úgyhogy nincs más hátra, vesztegetek. A magasabb kettőt visszalép.- Mi nem bántunk senkit, nem balhé­zunk - mondja -, csak vagyunk. Nyáron mindig könnyebben akad ennivaló is, aludni meg lehet egy pádon, bokorban, egy-egy nyitva felejtett lépcsőházban. A múltkor valahol az egyik lakó nagy cir­kuszt csinált, akkor egy házzal tovább köl­töztünk. Firtatnám, hogy próbáltak-e valami munkát keríteni, de csak legyintenek. A fogadó órának tehát ezennel vége. Lőcsei Attila (második képünkön), a Tá­masz Gondozási Központ vezetője adatai szerint az intézményhálózat fenntartása, az ellátás költségei nagyjából évi 90 milli­óra rúgnak, de egy erősebb tél rögtön mil­liókkal dobja meg a kiadásokat. A fenntar­tási költségekhez az idén az önkormány­zat 14,5 millióval járult hozzá. Az Alapít­vány az állami normatíva, az önkormány­zattal kötött ellátási szerződésben foglalt támogatás mellett pályázati forrásokból és adományokból fedezi a szükségleteket. És ebben éppúgy segíthetnek magánszemé­lyek, mint cégek, vállalatok. Mert például ruha mindig kell. A hozzájuk fordulók 45 százaléka pé­csi, a többiek Baranya aprófalvas települé­seiről, illetve a megyehatáron túlról kerül­nek a Támasz védőszárnyai alá. Hajlékta­lan-igazolványukat is itt érvényesítik, ennek alapján mehetnek a városban működő 4 területi szociális központhoz segélyért, melynek összege 2000 Ft. Eb­ben pillanatnyilag megközelítően 300 fő részesül. Azt kell megérteni vagy legalább tudo­másul venni - hangsúlyozza mind Lőcsei Attila, mind Hajdú Krisztián -, hogy már régen nemcsak az iskolázatlan, analfabéta, alkoholista kerül az utcára. Egyre többen vannak peremhelyzetben diplomások, kis­nyugdíjasok, egyedülállók. A sorsok, a történetek különböznek éppúgy, mint az emberek maguk. Akinek csak a puszta életben ma­radáshoz szükséges alapvető dolgok - étel, tető a feje fölé - kellenek, meg kell kapnia, és meg is kapja. De akiben van bármiféle együttműködési készség, valami kis szándék, azt mindenben segíti, támogatja az Alapítvány, hogy a saját erejét is felhasználva előre lépjen, vala­hogy megkapaszkodjon, próbálkozzon. Még akkor is, ha ez sokszor csak idő­legesen sikerül. A környezet, a közösség, az embe­rek hozzáállását illetően a két szak­ember véleménye némileg eltér. Lőcsei Attila szerint nem lehet nem megérteni például azt a lakóközösséget, amelyik tiltakozik a lépcsőházba betelepült hajléktalan ottléte, illetve ottlétének számos jele, nyoma ellen. Krisztián viszont azt mondja, hogy a szembehu- nyósdi nem segít, az embereknek ehhez másképp kellene hozzáállni, nem átlépni, belerúgni, hanem igenis adni egy tál levest a lépcsőházban alvó másik em­bernek. Artner Katalin DUNAI IMRE Nyári Mikulás-front Az ország településének szá­mottevő hányada - köztük Pécs is - több mint egy évtizede arról álmodozik, hogy igazi nemzet­közi konferenciaváros lesz. És most tessék: Koppenhága elhap­polta előlünk a Mikulás-kong­resszust is. A nemrégiben lezaj­lott harminchetedik efféle talál­kozóra egyébként százhúszon gyűltek össze színpompás öltö­zékben, hogy megtanácskoz­zák, mi legyen a Mikulás jövője az új évezredben. S persze, azt is, hogy hol legyen a következő kongresszus. Nos, nem hozzánk jönnek. Pedig nálunk most egy jó esé­lyű város igyekszik a konferen­ciaturizmus nemzetközi üzleté­be beszállni: Sopron. Érdemes lenne ellesni, hogy potenciális vetélytársunk hogyan kezd hoz­zá 1,2 milliárd forintos költség­gel korszerűsítik és bővítik az eddigi művelődési ház patinás épületét, ahol kaszinó is műkö­dik. 800-1000 személy befoga­dására alkalmas konferenciater­met, valamint szekciótermeket rendeznek be. Színházterem is lesz, az épületben éttermet nyü- nak. A terv megvalósításához 350 millió forintos Phare-támo­gatás járult. Az önkormányzat 160 milliót szánt rá, a város kulturális életét szervező kht. pedig 400 millió forintos hitelt vesz fel, és az ÁUam bácsihoz is pályáznak pénzért. A rekonst­rukciót fél éven belül indítják, és nem vacakolnak vele: 12 hó­nap alatt végezni akarnak. A marketingtevékenység össze­hangolására pedig a négy leg­nagyobb szálloda, az önkor­mányzat, a Pro Kultúra Kht. és a kaszinó egyesületet alapított. Magas egyesületi tagdíjai szab­tak maguknak és a később csat­lakozóknak. Az ilyen befektetés persze rizikós, ám figyelemre méltó, hogy azok fognak össze és ad­ják, szerzik a pénz hozzá, akik majd a remélt gazdagabb turizmus hasznát lefölözik. Ez logikusabbnak tűnik annál, ahogy például Pécsett az ön- kormányzattól várják a sült galamb felröptetését. A város­nak - tervszerűen és az előző évekhez hasonló volumenben - négymillió forint bevétele származott tavaly az idegen- forgalmi adóból. Hát ebből bi­zony még a nyári Mikulások kempingtalálkozójára sem fut­hatja, nemhogy konferencia- központra. KOZMA FERENC Csodagyerekek Az már biztos, hogy sokan nem leszünk (nem lehetünk) csodagyerekek, de óriási az esély arra, hogy unokáink kö­zül esetleg bármelyik Mozart vagy Yehudi Menuhin lehet. Ugyanis az amerikai tudósok szerint a génekben van elrejtve a titok. Noha magát az intelli­gencia génjét még nem sike­rült azonosítaniuk, sok olyan gént leltek, amelyek az intelli­genciával kapcsolatban áll­nak, befolyásolják azt. Összehasonlították ugyanis 200 csodagyerek DNS-készletét hasonló korú és számú átlagos gyerek DNS-készletével, s már állítólag egyszerű rátekintésre is feltűnik a különbség. Mindennek alapján a kísérle­tekben résztvevő orvosok meg vannak győződve arról, hogy a genetika jelentős szerepet játszhat majd az emberi intel­ligencia fejlődésében, s közel az idő, amikor a szülők „ve­szélyes csábítás” elé kerülve el­dönthetik: átlagos kölökre van-e szükségük, aki a hétköz­napok robotosa lesz, avagy utóduk magas IQ-val rendelke­ző legyen, olyan, aki esetleg a költészetben, a zenében avagy a pénzügyekben legyen jártas. Attól függően, hogy anyud vagy apud mit szeretne, s ek­ként az önmegvalósítás sajá­tos és különleges szegmense lenne vágyainknak a „gyer­mekben való” kiélése. Leg­alább egy megnyeri Ki-Mit-Tud erejéig. De vajon megnyeri-e a gye­rek, ha más is nyerni akar? Hát ez a dolog bökkenője. So­kan ugyanis máris ellenzik és elítélik az amerikai kísérlete­zőket, mondván, mit kezdjen egy társadalom csupa csoda­gyerekkel? Hova tegye őket? Szerintem nem kell félni ennyire a genetikától. A neves pécsi genetikusok is meg­mondhatják, hogy azért nem eszik ebben sem olyan forrón a kását. A mentalitás is for­máló erő. Ha sok okos ember lesz, csak akad majd köztük is olyan, aki szorgalmasabb, és akad, aki lustább. Ekként az­tán ott leszünk, ahol vagyunk. Hacsak a tudósaink egy újabb projekt kapcsán föl nem fede­zik a lustaság génjeit. De ez már egy újabb fejezet lesz az emberiség történeté­ben. hetedik oldal HOLNAP Riport Kőbe zárt legendák. Ahogy felbukkan, teljesen váratla­nul, a pusztulást hordozza magában. - Beste kurafi, átkozott rokon! - És már pendült is a hüvelyéből ki­rántott szablya, villant a penge. Nem páratlan tragé­dia a buja baranyai erdők mélyén. Portré Dr. Rédey Tibor pécsi orvos lézerterápiával foglalkozik, a Magyar Akupunktúm Tár­saság főtitkám már 1972- ben tűvel gyógyított, fájdal­mat csillapított. Portré Tengerre száll a modernkori felfedező Balaton-parti gyerekként tengerésznek készült, aztán több­ször át is jutott a nagy vízen, de már mint Latin-Amerika kutató. A frissen kinevezett egyetemi tanár a német törté­nészeket is lekörözte a német-chilei kapcsolatok vizsgála­tában. Spanyol nyelvű tanulmányok, né­met munkák, könyvek, térképek magyarul. Az írások mögött egy pécsi egyetemi tanár áll, aki ifjú kora óta Latin-Amerika szerelme­se. Ő maga úgy fogalmaz, hogy csupán arra volt kíváncsi: Európa és Amerika kapcsolata a II. világ­háború előtt és után miként ala­kult, mennyire befolyásolta Né­metország Chilét és Latin-Ameri- kát.- Mi indokolja, hogy egy ma­gyar egyetemista a németekkel és Chilével foglalkozzon?- Chiléé a déli földrész legporo- szosabb hadserege, mely 11 or­szágba küldött katonai misszió­kat. Ennek a multiplikátor szerep­nek nagyon erős hatásai voltak. Ha az ember meg akarja érteni a világháborúk történetét, akkor el kell távolodnia Európától.- Mi adaptálható ebből napja­inkban? kívülállóként és globálisan nézve, részben latin­amerikai tapaszta­lataim révén is.- Ismét Chilébe készül.- Augusztus közepén utazom, és nem kizárt, hogy a santiagói és a pécsi egyetem között megkezdődik egy szorosabb kapcsolat kiépítése.- Történelem-német szakon végeztem Szegeden, s diákként éltem át az 1973-as chilei puccsot. Egyedülálló lehetőségem nyílott végzősként az NSZK és az NDK irat­táraiban egy­aránt kutat­ni, s ezt ak­kor a német történészek sem tehették meg.- S mit mondhat nekünk Chile és Németország XX. századi vi­szonya? Dr. Fischer Ferenc 1953-ban született a baranyai Ivánszőlősön, majd Balatonbogláron és a szegedi JATE-n tanult. A Pécsi Egyetem Modernkori Történelem Tanszékének vezetője nős, fe­lesége dr. Dárdai Ágnes az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, Márta lánya közgazdász, Judit humánszervező szakra jár.- A latin-amerikai országoknak nagyon erős kötődésük van Euró­pához, ellensúlyt látnak az USA- val szemben, a kutatásaim ezt bi­zonyítják. Amint pedig Magyaror­szág belép az EU-ba, teljesen más szemszögből tekinthetünk erre a kérdéskörre.- A Megosztott világ című köny­vének, éppen ez az új látásmód hozta meg a sikert.- Valóban, ezt a történelmi kor­szakot nem a korábbi hazai gyakor­lat szerint vizsgáltam, hanem kicsit- Kutatás itthon és a világ távoli pontjain. Jut idő'emellettpihenésre?- Pihenésről szó nincs. A követ­kező félévben alkotói szabadságra megyek, az akadémiai doktori érte­kezésemen dolgozom. Ha azonban akad egy kis szabadidőm, akkor ré­gi hobbimnak, a hajómodellezés­nek hódolok. Mert nem lettem ugyan tengerész, de a hajóktól sem szakadtam el. M. B. E. > y I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents