Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-08 / 216. szám

8. oldal - Új Dunántúli Napló AUTÓ 2000. Augusztus 8., kedd- M O T 0 R A C osztályban nehéz hibát találni A Mercedes új modelljében nyolc légzsák védi az utasokat Négyévnyi fejlesztőmunka után idén tavasszal mutatták be a Mercedes Benz új C osz­tályát. Mivel ebben a kategó­riában meglehetősen kiéle­zett a verseny a három né­met gyártó (Audi, BMW, Mercedes) között, a szakma és a vásárlóközönség a lehe­tő legkritikusabban szemléli egy-egy új jövevény érkezé­sét. A C osztályban azonban nehéz lenne hibát találni. A fej-fej melletti verseny győzte­sei természetesen mindig a vásár­lók, mert az új modellek egyre több olyan újdonságot tartalmaz­nak, amit addig az adott kategóri­ában nem kaphattunk meg. Most sincs ez másként, az új C osztály húsz vadonatúj, csak a cég luxus­autóiba szerelt berendezést tar­talmaz alapfelszerelésként. Ezek elsősorban a minden ed­diginél komolyabb biztonságot és kényelmet szolgálják, de a mér­nökök a dinamikus menettelje­sítményre és a vezetési élmény fokozására is gondoltak. A vezető és utasoldali, vala­mint az oldallégzsákok mellett a fejet és nyakat védő ablaklégzsá­kok is helyet kaptak a kabinban, az első légzsákok pedig az ütkö­zés súlyosságától függően hajód­nak fel. A kiváló útfogásról ESP (elektronikus menetstabilizáló) és fékasszisztens gondoskodik, ez utóbbi észleli a vészfékezést és olyankor a lehetőségekhez képest Az új C osztály 0,26-os légellenállási tényezője a kategória legjobbja, első lökhárítója 15 km/h sebességű ütközést is elvisel C200 CDI C220 CDI CI80 C200 KOMP. C240 C320 Motor 4 henger/soros dízel4/soros dízel4/soros benzin4/soros benzinV6 benzin, V6benzin Teljesítmény 116 LE/4200143 LE/4200 129/5500 163/5300170/5500 218/5700 Max. sebesség 203 km/h 220 210 230 235 245 Gyorsulás 12,1 s 10,3 11,0 9,3 9,2 7,8 Átlagfogyasztás 6,1 6,2 9,3 9,5 10,8 10,5 Hossz/szélesség/magasság: 4526/1728/1426 mm Csomagtér: 450 liter maximális féknyomást adagol, le­rövidítve ezzel a fékutat. A C osztályban találunk elő­ször hátul is övfeszítőt, amely üt­közéskor villámgyorsan szoro­sabbra húzza az övét. Mindezek mellett alapárért jár a Speedtronic elektronikus sebességszabályo­zó, amellyel mindenki maga állít­hatja be a maximális sebességet, valamint a hatfokozatú sebesség- váltó is alapfelszereltség. A motorok is megújultak, vala­mennyi erőforrás átlagosan 20 szá­zalékkal erősebb lett. Tesztautónk­ban a 163 lóerős, kétliteres, komp­resszoros motor dolgozott, amely kifejezetten jó választás lehet a másfél tonnás autóhoz. Ezzel a tel­jesítménnyel meglehetősen sporto­san is autózhatunk, de nyugodt ve­zetéssel 9 liter körüli átlagfogyasz­tást is elérhetünk. SEBESTYÉN KÁLMÁN Hírkerék Egy boldog lány a csapatban Meglepetés született a Marlboro kalandcsapat kiválasztó versenyén: a 23 éves Mayer Gabriella személyében első ízben utazhat hölgy ma­gyar színekben a férfias kalandtúrára. Gabriella néhány héttel ez­előtt még menedzserasszisztensi diplomájának megvédésre készült. Csapattársa a 25 éves Donauer András lesz. Szeptember 6-án az Utah állambeli Moabban kerül sor az igazi megmérettetésre: a világ más tájairól érkező „kalandorok” nemes vetélkedőjére. Növekszik Magyarország esélye Még mindig kérdéses a kis BMW gyártási helyszíne. A gyárban már megszületett a döntés, hogy a 2-es kódnevű alsó-középkategóriás kisautót Regensburgban fejlesztik és ott is kezdik gyártani, de az is kiderült, hogy a regensburgi üzem kapacitása kevés. A BMW veze­tői úgy döntöttek, hogy mindenképpen egy új gyárat létesítenek a gyártáshoz, de az üzem pontos helyét csak a jövő év nyarán hozzák nyilvánosságra. A főbb igények között szerepel a 200 hektáros lapos, egybefüggő terület és a fejlett infrastruktúra, ezeknek több magyar- országi város is megfelel. A magasan képzett szakemberek híre is el­jutott a bajor gyárba, így hazánknak továbbra is jó esélye van a több ezer új munkahelyet teremtő beruházásra. Mazda a rekordok könyvében A Mazda közkedvelt roadstere, az MX 5 bekerült a Guinness-rekor- dok könyvébe, mint a legnagyobb darabszámban eladott kétüléses nyitott sportkocsi. 1989-es bemutatása óta 565 779 darab talált gaz­dára 2000 júliusáig, s ez a darabszám természetesen tovább nő. Takarékosabb terepjárók a Fordtól Jack Nasser, a Ford elnök-vezérigazgat ója július 27-én Washington­ban jelentette be, hogy a Ford Motor Company mintegy 25 százalék­kal fogja csökkenteni többcélú szabadidőjárműveinek (SUV) fo­gyasztását 2005-re az Egyesült Államokban. Ebbe a kategóriába tar­toznak például a hazánkban is árusított Explorer és Land Rover, va­lamint az Expedition, Excursion, Maverick modellek. Az üzem­anyag-fogyasztás csökkentése 70 százalékban a jelenlegi járművek fejlesztése - súlycsökkentés, fejlettebb motorgyártás, légellenállás­csökkentés - révén lesz elérhető. A cég becslése szerint egy átlagos Ford szabadidőautó-vásárló mintegy 6500 literrel kevesebb üzem- anyagot fog elhasználni járművében. _______________________________■ Pa rkolás? Nem gond! Mogyoródon - tizenötödször Barichello (balról) hockenheimi öröme. Vajon Mogyoródon kik nyitnak pezsgőt? Néhány nappal a Forma-1-es vb-soro- zat Német Nagydíja után megérkeztek a Hungaroringre az első csapatok szállítókamionjai. A magyar pálya már rajtra kész, azonban idén is számtalan változáson ment keresztül a Hungaroring azért, hogy még jobb körülmények fogadják a verseny utazócirkuszát és természetesen a nézőket is. Az elmúlt 25 év legszorosabb Forma-l-es világbajnokságán komoly fordulatot hozhat a 15. Magyar Nagydíj, amelyet augusztus 11-13. között rendeznek meg. A szezon elején biztos világbajnoknak hitt Michael Schumachert és csapatát, a Ferrarit ugyanis már csak néhány pont választja el a világ- bajnoki címre szintén esélyes Mika Hdkkinentől, illetve a McLarentól. Ha Häkkinen meg tudja ismételni a tavalyi rajt-cél győzelmet, akkor nehéz feladat elé állítják a Ferrari-istállót. Lehetséges az is, hogy nem utazik a cir­kusszal Magyarországra Jean Alesi, a Prost-csapat francia pilótája, ugyanis hastá­ji fájdalmakra panaszkodik azóta, hogy az utolsó futamon, Hockenheimben összeüt­között Pedro Dinizzel, majd a védőkorlát­nak csapódott. Amennyiben Alesi valóban a pihenő mellett dönt, úgy Alain Prost tesztpilótája, Stépane Sarrazin debütálhat a Forma-l-ben Magyarországon. A szervezők rekord számú nézőt várnak a Hungaroringre, s az már most biztosnak lát­szik, hogy megdől a tavalyi 220 ezres szám. A tribünökre már az összes jegy elkelt, és a lelátókra is csak korlátozott számban áll ren­delkezésre annak ellenére, hogy több mint 12 ezer hellyel, közel 48 ezerre bővült a be­fogadóképesség. Mivel a meglehetősen drága tribünök iránt is óriási volt a kereslet, a * Hungaroring Rt. úgy döntött, hogy két mobü tribünt is felhúznak a Szuper Gold mellé. Luxusigények kielé­gítő új helikopter-leszállópályák is épültek, illetve elkészült az a belső szervizút is, amelyen a mentők műszaki segítők nélkül közelíthetik meg a balesetek helyszíneit. Á vonalvezetés 4 kilométe­rén a FIA kérésére megemelték a szalagkorlátot, illetve sűrűb­ben helyezték el tartóoszlopait, néhány kanyarban pedig átépí­tették a rázószegélyt, meghosz- szabbították a bukóteret. A bu­kótereket lezáró kordonokban újabb 40 ezer használt gumikö­penyt helyeztek el. A programra már pénte­ken érdemes lesz kilátogatni, hiszen két sza­badedzés is lesz, illetve a betétprogramként szereplő Forma 3000, és a Porsche Szuper­kupa időmérő edzéseit lehet végigizgulni. Szombaton egy órakor kezdődik a hivatalos időmérés, háromkor lesz a Forma 3000 ver­senye, majd ezt követően kerül sor a Por­sche Szuperkupa második időmérő edzésé­re. Vasárnap nem sokkal 10 óra után kezdő­dik a Porsche-verseny, majd kettőkor rajtol­nak el a Forma-l-es autók. __________________________________________em A Dué mindössze két és fél méter hosszú, 1,40 méter széles és 1,52 méter magas, két felnőttnek azon­ban kényelmes utazást biztosít. Mindent tud, amit a „nagyok”, fülkéje nemcsak komfortos, ha­nem biztonságos is. Ez nem vélet­len, hiszen tervezéséhez a CAD (computer aided design)-pro­gramok segítségét is igénybe vet­ték, a kabin az acélnál is jóval el­Lombardini benzinmotor gon­doskodik. A Ligier 1995 óta több mint 27400 mikroautót értékesített Franciaországban, véleményünk szerint itthon is sikere lenne, el­sősorban olyan cégekre gondo­lunk, mint a Magyar Posta, a Gázművek, vagyis amelyek ren­geteg fuvart teljesítenek a nagy­városokban. A Dué ugyanis mo­lenállóbb alumínium rácsszerke­zetekre épül. A Dué így sikerrel teljesítette a „felnőtt” autóknak előírt ütközési teszteket. A törpejárgány mozgatásáról 20 lóerős, 505 köbcentiméteres dulrendszerű kisautó, készül be­lőle kétszemélyes személyautó jókora csomagtérrel, nyitott hob­biautó és emelt tetős pickup egy­aránt. „Az a valahai főiskolás banda, amikor még a pécsi klubokban izzított, de rég volt! Ma bezzeg: rádió, tévé, film, turnék - ott vannak mindenütt, mert tuti jók. De azért most is az az igazi, ha a Széchenyi téren csapnak a húrok közé. Van hangulat, pörgés és Szalon Sör. Csak hogy minden a legjobb legyen. "

Next

/
Thumbnails
Contents