Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-08 / 216. szám

4. oldal - Uj Dunántúli Napló BARANYAI TÜKÖR 2000. Augusztus 8., kedd Hírcsatorna PÉCSETT ILY KORÁN még so se szüreteltek az utóbbi fél év­században. A Csabagyöngyét már július végére leszedték, hisz oly gyorsan - szerencsére sok cukrot tartalmazva - termőre fordult. Az említett szőlőfajtát rendszerint augusztus első felé­ben szokták szedni. (cs) VÁROSSZÉPÍTŐ mohácsiak el­ismerése. A Ráday Mihály által alapított Podmanitzky-díjat idén az országban összesen nyolc vá­rosvédőnek ítélték oda, közülük ketten mohácsiak: Szántó De­zső, a farostlemezgyár igazgató­ja és N. Bugarszki Norbert a hét végén Budapesten vették át az elismerést. (mb) DANITZPUSZTÁNÁL tolvajo­kat fogtak el a vasárnapról hétfő­re virradó éjszaka a Pécsi Köz- biztonsági Egyesület járőrei. A három tettes egy mázsa barackot igyekezett elfuvarozni egy sze­mélyautóval. Az elkövetőket át­adták a rendőröknek. (cs) BARANYÁBAN KIADÓS eső volt az elmúlt hétvégi napok­ban. A vasárnapról hétfőre vir­radó éjszakán például csaknem ötven helyen tört ki zivatar, a legtöbb a Mohácsi-szigeten, va­lamint a Villányi-hegységben. Nem egy faluban 25-30 milli­méter csapadékot mértek. A Nefela Jégeső-elhárítási Egyesü­lés valamennyi (42) földi gene­rátorát működtette. (cs) ORFÜN DARÁZS okozott ria­dalmat a strandon ezen a hét végén. A rovar megcsípte a nyelvét egy férfinak, aki kór­házba került. Mentők vitték el azt a fiatalembert is, aki erejét fitogtatva átugrotta a medencé­ket elválasztó egyik falat. Lees­ve aztán súlyos arcsérüléseket szenvedett. icsi Lottónyeremények Jönnek az uniós pénzek Milliárdos nagyságrendű fejlesztésre van lehetőség a megyében Véglegesen sínre került az Európai Unió Phare-alapjaihoz beadott pályázatok ügye. A támogatások odaítéléséről megszülettek a döntések, a dél-dunántúli régió jelentős ösz- szegeket kapott, a két alapból (Phare ’96 és ’97) összesen csaknem 2-2 milliárd forintra számíthatnak a szervezők. Bár a pályázatok jó része közös összefogással készült, el­mondható, hogy a legtöbb forrás Baranyába kerül. PÉCS- Le kellene számolni azzal az illúzióval, hogy a Phare-alapok segélyeznek, hiszen itt elsősorban együttműködési támogatásról van szó - fejtette ki Kurucsai Csaba országgyűlési képviselő egy tegnapi tájékoztatón. - A dél-dunántúli régióban ezt korán felismerték, ennek a következménye az, hogy az eddigi Phare- pályázatokon jól szerepelt a térség. Boros Imre (képünkön), a Phare-programokat koordiná­ló tárca nélküli miniszter is dicsérettel szólt a dél-dunán­túli régió szakembereiről, hangsúlyozva, hogy a dél-al­földi kísérleti térséggel együtt kitűnő pályázatokat nyújtot­tak be. A miniszter ugyanak­kor elítélően beszélt a korábbi kormányzat uniós politikájáról, véleménye sze­rint a hitelfelvételek helyett a vissza nem fize­tendő uniós-alapokat kellett volna inkább az értékükön kezelni. Amint arról már lapunk korábban beszá­molt, a kísérleti régiók közül igencsak jól sze­repelt a dél-dunántúli a Phare ’96 pályázatain. A programban több mint 50 baranyai, tolnai, somogyi és zalai (ekkor még ez a megye is ebbe a térségbe kap­csolódott) beadványra bólintot­tak rá a brüsszeli szakértők, összesen csaknem 2 milliárd fo­rint juthat a fejlesztésekre. A tegnapi tájékoztatón beje­lentették, hogy hasonlóan sike­res volt a térség a Phare ’97 alap beadványaival is. Összesen több mint 4 millió 130 ezer euró, azaz több mint 1 milliárd 70 millió forint érkez­het a térségbe. Természetesen ehhez szükséges egy jelentős önrész, amellyel együtt csaknem megközelíti a 2 milliárd forintot a fejlesztésre ju­tó pénz. Az önrészhez egyébként rendelkezésre áll egy 250 millió forintos kormányzati mikro- hitelcsomag is. A régión belül Baranya igencsak jelentős té­tellel részesedik az uniós alapokból. Az ipari-vi­dékfejlesztési pályázatoknál a tormási szarvas­marhatelep és az alsómocsoládi téglagyár mo­dernizációra illetve új termékek bevezetésére kapott több tízmilliós támogatást. A Dráva mel­léki ormánsági falvak erdősítésbe, fásításba fog­hatnak bele az Európai Unió hathatós hozzájá­rulásával. A közösségfejlesztés terén egyebek mellett a zengővárkonyi önkormányzat szerve­zésében létrejött kézműves-szövetség dolgozhat a népi mesterségek életben tartásán. Két olyan pályázati csoport akadt, ahol gya­korlatilag a baranyai kérelmezők taroltak. A fa­lusi turizmus fejlesztése - eb­ben a csoportban a Keleti-Me- csek Egyesület kapott hozzájá­rulást - és kulturális örökség megőrzése témakörben szinte minden beadvány köthető va­lamiképp a megyéhez, vagy kifejezetten innen származik. Hamarosan megkezdődhet az ormánsági falvak építészeti re­habilitációjának megtervezése, erre összesen több mint 56 milliót szán az EU (a program teljes értéke több mint 68 millió forint). A drávai kishajós víziturizmus megteremtése szintén zöld jelzést kapott Brüsszelben, erre az önrész­szel együtt csaknem 60 milliót költhet a pályázó egyesület. Oktatásra, a felsőoktatás modernizációjára a legtöbbet a térség vezető intézménye, a Pécsi Tudományegyetem költhet Phare-pénzből. Egyebek mellett a köztisztviselők továbbképzé­sére, az informatikai oktatás regionális fejlesz­tésére kapott támogatást az universitas. Jónak értékelték a bírálók a Pécs-baranyai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat idegen­nyelvi távoktatási programját, a szakemberek több mint 50 ezer eurónyi támogatást kaptak Brüsszelből. Hasonló nagyságú hozzájárulást szavaztak meg a pécsi Regionális Munkaerő­fejlesztő és Képző Központnak, az uniós kihí­vásoknak megfelelő oktatási és átképzési prog­ram hamarosan elindulhat. NYAKA SZ. PHARE '97 TÁMOGATÁS BARANYÁBAN (EZER FT) Vidékfejlesztés 91.234 Turizmus feji. Kézművesipar feji. Erdősítés 351.350 8566 Közösség feji. 35.136 Emberi erőforrás feji. 114.383 Szakképzés 10.717 Forrás: Phare-Minisztérium « i 31. HÉT Ötös lottó Az esős évszakra elkészülnek Bár jelenleg állnak a városi vízelvezető árkok tisztításának munkálatai, az ígéretek szerint őszre helyükre kerülnek a dolgok, s hosszú évek után megszűnhetnek a lakossági pa­naszok. Nyerőszámok: 46,47, 70, 77, 79 Joker: 180860 Ötös 383.471.688 Ft Négyes 1.030.970 Ft Hármas 14.674 Ft Kettes 772 Ft Joker: 35.026.242 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 8, 21, 25, 28, 32, 41 Pótszám: 24 Hatos 43.035.572 Ft 5+1 18.433.620 Ft Ötös 125.550 Ft Négyes 2134 Ft Hármas 506 Ft Siklós A döntést követően elindult mun­ka felfüggesztésé miatt több lakó is szót emelt az elmúlt napokban, tartva attól, hogy az esős időben ismét csak a korábbi állapotot ta­pasztalják: a kertekben termelt zöldségek ebek harmincadjára jutnak az olykor térdig érő víz mi­att. A témát felvető Dr. Szepesvári Zsolt, képviselő elmondta - bár a jelenséget nem érti -, tudomása szerint elfogyott az a pénz, amit az árkok tisztítására különítettek el. Véleménye szerint ebben az esetben pedig ősszel költsége­sebb lesz a szükséges tennivaló elvégzése. Mayer György, a városüzemel­tetési osztály vezetője érdeklő­désünkre elmondta, a nyugati övcsatorna kotrása már teljes egészében kész, s a kivitelezést bonyolító vállalkozóval a befeje­zést illetően az önkormányzat­nak olyan szerződése van, amely szerint a munkát szeptember 30- ig kell befejezni. Tudomása sze­rint ez a határidő nem módosul, a tisztításra mindenképp sor ke­rül. A munkát elnyert vállalkozó megerősítette az osztályvezető ál­tal elmondottakat. Tájékoztatása szerint a leállás csak átmeneti, abban egyáltalán nem játszik sze­repet a pénz hiánya, melyről nincs is információja. Dr. Szepesvári Zsolt ezek isme­retében úgy vélekedett: ha való­ban befejezik a munkát határidő­re, annak csak örülni lehet, azon­ban véleménye szerint a külön­böző kivitelezésekre elkülönített pénzt idejekorán zárt borítékba kellene tenni, és csak arra költeni, amire szánták. K. J. MEGSZÉPÜLT EMLÉKHELY. Felújították Abaliget határában a Hármas kereszt nevű pihenőhelyet. A környékbeli tavakra is szép panorámát nyújtó, eredetileg kegyhelynek készült emlékmű első fe­születéit még az 1800-as évek legelején állították fel a helybeliek. A felújítást a Tóvidék Egyesület tagjai kezdeményezték. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Díszkövek az új úton Harkány Az augusztus 20-i hétvégére várhatóan befejeződnek az új harkányi kerékpárút­szakasz utolsó munkálatai. Az újonnan megépített út­rész részben hagyományos bitumen, részben pedig díszkő-burkolatot kap.- A munka jelenlegi állása szerint határidőre elkészül az a kerék­párút, mely a már meglevő Har- kány-Siklós útba csatlakozva ve­zet majd végig a belvároson - tá­jékoztatta a Dunántúli Naplót Baksai Endre alpolgármester. Az új pályaszakasz Harkány- Terehegytől vezet majd a belvá­roson keresztül, a polgármesteri hivataltól a katolikus templom mellett elhaladva az Ady utcával párhuzamosan. Pillanatnyilag az alépítményekkel kapcsolatos munkálatok és a díszburkolat ki­helyezése zajlik: ez utóbbi a par­kosított részeken vezet keresztül, piros és szürke díszkövekből áll majd. Az útszakaszt az önkor­mányzat saját erő bevonásával pályázati pénzekből építtette ki. Az út átadására az augusztus huszadiki „hosszú hétvégén” ke­rül sor: a város ünnepi rendez­vénysorozata egyébként színvo­nalas könnyűzenei koncerteket ígér a látogatóknak és a helyiek­nek. Várhatóan a nyár végére ké­szül el a plébániakertbe kerülő Szent István-szobor is, melynek előzetes munkálatai már befeje­ződtek, a zsűrizés is megtörtént, így a szobor felállításával kapcso­latos akadályok elhárultak. ___________T. Q. A megyei ünnep központja PÉCSVÁRAD Folyamatosan zajlik a mun­ka a városban az idei Szent István-napok körül. Van is miért dolgozni: idén a me­gyei ünnepség központi helyszíne is a városban lesz. A hét végén a pécsváradi várban a Baranyai Várdalnokok műsorá­val, ami a Magyar deákok mulat­ságai címet viselte, megkezdő­dött az idei Szent István-napok rendezvénysorozat. Holnap újabb esemény lesz a műemlék­ben, a kastélyszálló udvarán egy lengyel néptáncegyüttes lép fel 18 órától. A hét végétől szinte naponta követik egymást az események, csaknem szünet nélkül változa­tos programok várják az érdeklő­dőket. Jövő héten két olyan ren­dezvény is lesz, amely különösen kedves lehet a pécsváradiaknak. A tervek szerint jövő kedden Sa­mu Géza szobrászművész élet­művéből nyílik egy kiállítás a he­gyi iskola felújított épületében, ezzel az alkotó művei végleges helyet kapnak. Augusztus 20-a előtt két nap­pal kerül sor az Asztrik-szobor avatására, amelyet a vár északi falánál helyeznek el. A művet várhatóan Várszegi Aszták pan­nonhalmi bencés főapát szenteli fel. Minden eddiginél gazdagabb­nak ígérkezik az augusztus 20-i program, a megyei önkormány­zat is a városban rendezi közpon­ti megemlékezését. A hivatalos ünnepség után utcabál és tűzijá­ték fogadja az érdeklődőket. NY. SZ. NEMERE ISTVÁN: Szerelmes «. _______szélhámos 26. Ka llós szigorúan nézett rá. Is­mét hallgattak. Flóri nem bírta a nyomást, kitört - ha nem is any- nyira, mint fél órával ezelőtt ott a Kallós-birtok kapuja előtt. No és a legjobb védekezés a táma­dás.- Mit csinált a virágommal?- Szóval maga hozta oda - így amaz, nyugodtan. - Honnan tud­ja, hogy...?- Az előbb voltam ott és Kinga nem is hallott a csokromról. Hová rejtette?- A kamrába. Egyelőre. - Kallós vállat vont és ezzel el is intézte a virágokat. - Mit képzel maga? Csak úgy besompolyog a házam­ba? Nappal is, éjjel is? Ráadásul többször is?- Hát felismert?- Nem egészen, de később ösz- szeraktam a dolgokat. Közben ismét csak némi késés­sel, Flórinak esett le a húszfillé­res:- És hogy talált rám?- A virág árulta el. Ilyen szépe­ket Ötvösházán csak ennél az árusnál lehet kapni, sehol másutt. Hát idejöttem és megkérdeztem, ki vette tőle tegnap délután vagy este?^- És mit mondott a virágárus?- Látta magát még a tér túlsó oldalán is, amint a csokorral be­megy a szállóba. így aztán idejöt­tem és vártam.- Szeretem a türelmes embere­ket - így Flóri, de nem túl kedvesen.- Én meg nem szeretem azokat, akik feldúlják mások nyugalmát - Kallós lassan szűrte a szót fogai kö­zött. A pincémő akkor jött ismét, közéjük tolta extraméretű kebleit. A konyak olyan volt, mint a folyé­kony vörösréz. Flóri egy pillanatra megbánta, hogy nem fogadta el. Felhajtotta az üdítő felét.- Ha még egy rohadt csengő sincs azon a kapun... - védekezett Flóri.- Biztosan nem ok nélkül nincs. Van, aki nem kedveli a ven­dégeket.- És Kinga is üyen? Vagy csak rákényszerült, hogy átvegye az ön szokásait?- Nagy merészség kell ahhoz, hogy bírálja valakinek a szokása­it, akit nem ismer.- Elég volt, amit láttam. Az a szegény lány be van oda zárva, mint egy fogoly!- Ostobaság. Bármikor kijöhet, nagykorú, felnőtt ember.- Tegyük fel, elhívom a korzóra fagylaltozni. Ön mit tenne?- Én semmit. Nem engem hív a korzóra, remélem - és mosoly­gott, de nem túl szelíden»- Ez nem olyan vicces. Ha nem férhetek a közelébe, hogyan hív­jam még?- Ez a maga gondja - vont vál­lat amaz és óvatosan nekilátott a konyaknak.- Nagyon tetszik a lánya és nem nyugszom, míg ezt elégszer meg nem mondom neki. Ma egy­szer már megtettem!- Bátor ember - mosolygott amaz ismét, de egyáltalán nem volt vidám. - Én. meg azt mon­dom, hagyja békén a lányomat, nem magához való. Ha még egy­szer meglátom a birtok közelében csellengeni, magára vessen a kö-, vetkezményekért - felállt.- Miért, mi lesz? Agyonlő? - gú­nyolódott Flóri tehetetlenül, és az asztal szélét markolászta.- Majd meglátja, mit teszek! - és Kallós elviharzott. Az újabb akció kigondolása nem került negyed órába sem. „Ha ti így, én is így” - gondolta és beállított a postára.- Kérek tíz távirati űrlapot. Ugye meg lehet rendelni, hogy mikor kézbesítsék a táviratot?- Igen, uram - felelte a kis újonc leányzó félénken.- Rendben van, köszönöm - félrevonult és hosszan töltögette a lapokat. Bár a szöveg és a címzés általában azonos volt. „Szeretlek, Kinga!” Aztán visszament és disz­ponált: - Ezt most azonnal vigyék ki, kérem. Ezt két óra múlva, azt este. A többit holnap, a jelzett sor­rendben és időközökben - úgy vi­selkedett, mint egy milliomos. Szükség is volt a pénzére, mert amikor közölték vele a tíz távirat díját, enyhén megszédült. Aztán felkereste a virágost:- Hallom, Kallós úr érdeklődött felőlem.- Igen uram. Baj?- Mindegy - legyintett nagyvo­nalúan.- Kérem, csináljon még három olyan szép csokrot. Ezúttal szállí­tás is lesz.- Sejtem, hová - felelte a mo­gorva asszony. De mintha nem lett volna annyira mogorva, hall­ván a nagy megrendelést. Később kissé kitágult a szeme... - Azt mind? Kedves uram, ezrekbe ke­rül, a házhoz szállítással együtt...- Nem baj. A pénz most már nem számít - letette a bankjegye­ket az asztalra, aztán tovább sé­tált. A következő állomás az áru­ház volt. Vett egy drága francia parfümöt, aztán egy hasonlóan drága púdert (Max Factor kőpú­der, természetesen 34-es) és így járt-kelt még a boltokban, míg azokat be nem zárták. A zsák­mányt elvitte a szállóba. Tudta, hogy másnap reggel első útja a ta­xisokhoz vezet. A szép kis csoma­gokat kétóránként kell majd el­vinniük a Kallós-tanyára... (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents