Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-26 / 203. szám

A levél hátsó oldala Bár a For Life helikopteres mentőszolgálat átélt már néhány, a létét fenyegető időszakot, újból és újból bebizonyosodott fontossága mégis az emberi élet men­tésének szolgálatában tartotta. Talán soha sem kellett annyit repülniük az Or­szágos Mentőszolgálat (OMSZ) felkérésére, mint idén. Most azonban egy külö­nös levélpapír került a For Life ügyvezető igazgatójának kezébe. A levelek talán még a helikoptereknél is sű­rűbben repkednek. Július 10. és 24. között tucatnyi véleménycsere volt az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Mentőszolgálat és a dombóvári Reparautó Kft. - a For Life tulaj­donosa - között. Ebben Harkányi László (ké­pünkön), a For Life ügyvezetője jelzi, hogy a pogányi reptéri központtal működő mentő- helikopter az év első felében - pontosabban július 10-ig - hány órát használt fel. Ennek a számnak -151 óra 10 perc - azért van jelen­tősége, mert erre az évre a For Life-tól a szer­ződés szerint 170 órai szolgálatot várnak el. Vagyis az év második felére mindössze 18 óra 50 perc maradt.- Persze, hogy reptetett bennünket az OMSZ - mondja Harkányi -, mert tudomá­suk volt arról, hogy a tartalék gépünk kiesett. Valószínűleg azt akarták, hogy a rendelke­zésre álló egy helikopter ne bírja a megterhe­lést. így könnyebben lehetett volna azt mon­dani, hogy a For Life nem felel meg feladatai­nak. Azt már évek óta tudhatják a For Life mű­ködését figyelemmel kísérők, hogy időnként ádáz csata dúl a szolgálat körül. Belefért eb­be még egy tizenhét hónapos kényszerszü­net is, amikor a működtetés finanszírozását nem sikerült tisztázni. Pedig a régióból tizen­hat kórház küldte meg a For Iife-nak együtt­működési szándéknyilatkozatát, de támogat­ja működését - külön e célt szolgáló alapít­vány létrehozásával - a pécsi, a baranyai ön­kormányzat is. Más oldalról viszont - éppen az említett kényszerszünet idején - az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár és az OMSZ mutogatott egymásra, hogy nem nála, hanem a másiknál kell keresni a For Life működteté­sét szolgáló pénzt. Pedig nem kis összegre várt Harkányi László: közel 70 millió forint akadt el valahol a központi bürokrácia út­vesztőiben. Azóta ez az ügy rendeződött, a For Life is­mét repülhetett. Repült is rögtön annyit, hogy - mint jeleztük - a második félévre alig maradt a szerződésben kikötött óraszámból. Amikor azonban forogni kezdett a rotor, és a magasba emelkedett a gép, visszafelé jövet legtöbbször a pécsi szívcentrum volt a cél. A szolgálat működésének kezdete, 1991 óta több száz ember köszönheti életét a piros-fe­hér repülőgépeknek, személyzetüknek, a gyors klinikai-kórházi beavatkozásnak.- Az a baj - folytatja Harkányi László -, hogy a pénzt havi bontásban kapom meg. Vagyis hiába repültünk sokkal többet, mint az elméleti havi átlag, a pénzügyi háttér más­ként van ütemezve. Ezért július 10-én kértem az OMSZ-től, hogy ezt jelezzék a fedezetet biztosító Egészségügyi Minisztériumnak - a For Life finanszírozójának -, hogy a többlet- repülésre megelőlegezett hatmillió forintot kaphassam meg.- Miért az OMSZ közbenjárását kérte?- Mert az OMSZ megbízásából repültük ezt a több mint 151 órát. Értesítettem egyéb­ként erről közvetlenül a minisztériumot is. Ez az újabb incidens azonban csak egy az eddig lezajlott sok közül. Harkányi rég­óta úgy érzékeli, hogy a For Life helikopteres mentőszolgálatot „taccsra akarják tenni.” A számos így értékelhető jelzés közül csak egyet említ: múlt év kora őszén az OMSZ egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy a Dél- Dunántúlt érintő 2003-ig szóló fejlesztési koncepcióban tervezik egy heliport létesíté­sét is a régióban. Ezen az állomáson mentő- helikopter lesz, megfelelő szakszemélyzettel. Az akkori számítások szerint ez az egy heliport közel 420 millió forintba kerül. Ez többszöröse annak, mint amennyit a For Life folyamatos működtetése igényel. Az OMSZ-nél már július 11-én kezelésbe vették Harkányi előző napi levelét. Különös véletlen, hogy ezen keresztül kapott a For Life lehetséges jövőjét illetően tisztább - vagy még zavarosabb - képet Harká­nyi. Az OMSZ gazdasági főnöke és jo­gásza ugyanis az ügyvezető igazgató le­velének hátlapjára írta le észrevételeit, amelyekből azt a következtetést von­hatta le, hogy már nem sokáig repülhet mentőhelikopteres szolgálata. Ez a le­vél ugyanis véletlenül visszakerült a fel­adóhoz. A jogász 12-i feljegyzése sze­rint „A felmondási jogot addig nem gya­korolnám, ameddig az időarányos fi­nanszírozást a repült órák arányában ki nem fizetjük. Az én számításaim sze­rint IX-ig kellene kihúzni, 30 napos fel­mondási idővel X. 31-re felmondani a szerződést a további ellehetetlenülésre, stb. hivatkozással. ” Az ellehetetlenülés egyébiránt követ­kezhet abból a pénzhiányból is, amivel a For life szolgálatát központi költség- vetésből finanszírozni kellene - ám egyre ké­sik ez a pénz... Az OMSZ gazdasági vezetője is tájékoztat­ta a minisztériumot a többletrepülésről. En­nek a levelének a másolatát megküldte Har­kányinak is, már július 14-én. Csakhogy idő­közben odakerült az eredeti Harkányi-levél hátsó oldalára a jogászi javaslat, megtetézve azzal, hogy az OMSZ saját helikopter telepí­tését javasolja. Ráadásul az OMSZ-től a mi­nisztérium felé Harkányinak azt a kérését, hogy a többlet repülési időt fizessék ki, úgy továbbították, hogy ezt az összeget az ügyve­zető igazgató az éves szerződési összegen túl kérte.- Erről szó sem volt - kommentálja Harká­nyi László -, az éves keret terhére kértem. Annyi biztatót azért tapasztalhatott az ügyvezető, hogy július 19-én dr. Horváth Ist­ván minisztériumi főosztályvezető - ismerve a többi alternatív mentőszervezet pénzügyi problémáit is - jelezte az OMSZ főigazgatójá­nak, hogy tervezi kezdeményezni e szervek évi finanszírozási keretének felemelését. Igaz, tette hozzá, jelenleg többletforrás e cél­ra nincs.- Van néhány alapvető kérdés, amelyek tisztázását kértem az egészségügyi miniszter úrtól július 20-án - mondja Harkányi. - Én nem tudom például azt el­fogadni, hogy az OMSZ igazgatási és jogi osztálya határozza meg - legalábbis a levelem hátoldalára írtak szerint - azt, hogy mennyi lehet a mentőhelikopterek bevetésének száma. Azt sem értem, honnan tudja ennek az osztálynak a ve­zetője július 12-én, hogy szeptemberig ellehetetlenül a For Life. El tu­dom képzelni azt, hogy nincs a szolgálat mű­ködtetésére pénz, de altkor honnan van új helikopter telepítésére? A For Life - Harkányi szerint - ellehetetle­nítésére vonatkozó „hátoldali célzásokra” az OMSZ főigazgatója válaszolt az ügyvezető igazgatónak, július 21-én. Ebben többek kö­zött azt írja, hogy nincs tudomása arról, vala­ki is a For Life megszüntetésével kapcsolat­ban nyilatkozatot tett volna, illetve „gazdasá­gi oldalról az is aggályossá vált, hogy ha Ön a szolgálatot nem tudja biztosítani, van-e le­hetőségünk a finanszírozás átutalására a to­vábbiakban. ” A válasz Dombóvárról már másnap el­ment, részben az OMSZ főigazgatójának, részben - jelzésként - az Egészségügyi Mi­nisztérium szervezési főosztályára. Az előb­biben Harkányi rögzíti, hogy már korábban is azt mondta, nem elég Dél-Dunántúlra az évi 170 repülési óra - 1995-ben az OMSZ megbízásából közel 370 órát repültek a For Life gépei másrészt igen sajnálná, „ha a szerződés OMSZ részéről történő felmondásá­val ismét megszűnne a dél-dunántúli légi mentés. Az is sajnálatos lenne - írja Harkányi László -, ha az 1997-es szerződésbontáshoz hasonlóan a Kincstártól az alternatív szerve­zet részére juttatott finanszírozást az OMSZ bekebelezné. ” A minisztérium felé is keményen fogal­maz az ügyvezető. „Pénzügyi gondjaim item gazdaságtalan működésünk, hanem az OMSZ megbízásából - általunk végrehajtott és anyagilag megelőlegezett - mentési és sür­gősségi feladatok 160 órában történt végrehaj­tásából adódtak. ” Ezekre a legutóbbi levelekre hétfőn, július 24-én érkezett válasz az OMSZ-től. A főigaz­gató megnyugtató hangon ír, amennyiben „a probléma megszűnt, a szerződés nincs ve­szélyben. ” A Harkányi-féle levél hátoldalán sejtett jövőt azonban nem érinti. így nyitott marad néhány hétig a kérdés: működik-e majd továbbra is a pécs-pogányi helikopteres mentőszolgálat? Már csak azért is érdekes lenne a válasz, mert Harkányiék most dol­goznak a régióban több mint tíz, a mentőhe­likoptereket éjjel-nappal fogadni képes bázis kialakításán, amelyek közül az első a pécsi szívcentrumban átadás előtt van. mészárosa. A FOR LIFE LEGUTÓBBI REPÜLÉSEI b Felszállások száma Honnan hová 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum 2 Sikondai elágazás-halottasház 3 Baja-Pécs, szívcentrum 3 Székesfehérvár-Pécs, szívcentrum 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum 3 Marcali-Pécs, szívcentrum 3 Baja-Pécs, idegsebészet 3 Kaposvár- Budaörs 3 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum Zalaegerszeg-Pécs, idegsebészet 3 Mohács-Pécs, szívcentrum 3 Szekszárd-Pécs, szívcentrum 3 Szekszárd-Pécs, szívcentrum 3 Szekszárd-Pécs, szívcentrum Uj Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal MÓCZÁR ZOLTÁN Agyserkentő A kérdés végképp eldőlt. Meg kell szakítanom a kapcsolatot az összes, alkoholizmusra a legcsekélyebb mértékben is kapható pécsi barátommal, és a dohányos haverok is messze kerüljenek. Ez engem is a jó út felé fog terelni, hiszen nem lesz kivel eliszogatni a munkával töltött fáradságos napok után, és a rokonságból is legfeljebb a keresztanyám térde kalácsa fog szóba állni velem. Ugyanakkor a külföldi szabadság, kikülde­tés sem fog másból állni, mint­hogy erősen tornáztatom a szürkeállományomat, mit hoz­zak annak a néhány megma­radt ismerősnek, aki még haj­landó egyáltalán figyelemre méltatni. A legújabb vámrendelkezé­sek ugyanis alaposan feladták a leckét - igaz, nemcsak Bara­nyában. Ezentúl ugyanis kül­földről szeszesitalt behozni csak legfeljebb literes kiszerelés­ben, felbontott állapotban le­het, és a dohányárura is ugyanez vonatkozik. Eddig egy görög utat letudtunk három­négy üveg ouzóval, metaxával, ami akár kereskedelmi meny- nyiségnek is tekinthető, de a funkciója inkább az volt, hogy az otthonmaradt családtagok, szomszédok is érezzenek vala­mit a hellén napsütésből, és hajlandóak legyenek végignéz­ni a pocsék kivitelű fényképe­ket, végighallgatni az athéni bárok éjszakai életéről szóló meséket, és irigykedjenek. Jobb ízlésű társaságokban nem volt sértés egy-egy hazai forgalomban nem kapható, de a magyar pénztárcának is meg­fizethető olasz, francia vagy spanyol palack bort elővenni a társalgást fellendítendő, és a néhanapján Kubában megfor­duló turisták, üzletemberek is természetesnek vették, hogy szivart hoznak a barátoknak. Tudom ugyan, hogy ez az in­tézkedés az Udvarnál behozott olcsó konyak, a Szabadkánál „importált" cigaretta, és egyéb hasonló élvezeti cikkek ellen irányul, de egy Riviérán eltöl­tött két hét alatt ezek után le­het vásárolni egy tucat Cote d’Azur feliratú napernyőt, vagy más, a helyi nevezetességeket formáló giccset, ugyanakkor Erdélyből a cujka mellett legfel­jebb a népi szőttes a szalonké­pes. Esetleg a rönkfa, amivel jól fejbe lehet verni az ezt kita­láló illetékest. ML MAIAY _______________ Ko ldus és cigaretta Szájharmonikánk egy fiatal­ember falnak támaszkodva az utcán. Közelebb érve hozzá lá­tom, hogy előtte sapka, benne pénzdarabok. Koldul. Vajon mi késztet egy ilyen fiatal, életerős­nek tűnő valakit erre? Miért nem dolgozik? Imigyen gondol­kodom, mikor észreveszem, hogy füstöl a szájharmonikája. No ez valami új trükk, hisz a koldusok egy része nem csak a nyomorúságával hívja fel a fi­gyelmet, hanem zenével, ének­kel. Vagy valamilyen mutat­ványt csinál. Fehér egereket fut­tat a karján, feje tetején, tüzet nyel... és így tovább. Ekkor ve­szem csak észre, hogy a száj- harmonikát tartó ujjak közül egy cigaretta meredezik hety­kén felfelé. Nocsak! Cigarettára adjak pénzt? Élvezeti cikkre? Tüdőrákot keltő bagózáshoz nyújtsak segítséget orvos létem­re? Egyébként rendszeresen szoktam adni a koldusoknak, noha jól tudom, hogy a zöme etissza, és nem tejre, kenyérre költi. így tudja ezt mindenki és mégis ad, leginkább a saját jó­érzése miatt. Nem szoktunk utánajárni, mi lesz az_ össze­gyűjtött pénz sorsa. Lehet, hagy rulettezik, lányokra költi, de az is elképzelhető, hogy templomi perselybe dobja (bár itt az a gyakorlat, hogy horgas dróttal halásszák ki a papírpénzt). Szóval, az utóbbit kivéve min­denkinek állampolgári joga, hogy arra költse pénzét, amire akarja. Elképzelhető, hogy ket­tős életet él némelyük; nappal koldul, éjjel szmokingban pezs­gőzik és lehet, hogy koldulva több a jövedelme, mint a köz- alkalmazott orvosnak, ápoló­nőknek. Ugyan, miért tegye tisztába az összecsinált kórházi beteget, amikor cigarettázva szájharmonikázhat? Az embe­rek megszokták azt a magatar­tási formát, mely elhiteti, hogy a társadalom számkivetettjei nyújtják kezüket alamizsnáért. Elvárjuk, hogy ne előttünk költ­se arra a pénzét, amire ma­gunknak is alig van. Nem adok cigarettázó kol­dusnak. És nem fogok adni apnak sem, aki előttem nagyot harap a libamájas, kaviáros szendvicsből. Mert ebben a nagy társadalmi szerep­cserében még ez is megtör­ténhet. hetedik oldal HOLNAP Riport A Káni Filmfesztivál - nem keverendő össze a Cannes- ival - baráti buliként indult, s ma is a régi magyar filmek mozija. A parasztház falúm vetített képekre száznál töb­ben kíváncsiak, sátorozó, há­lózsákos középkorímkból áü a közönség nagyobb része. Tulajdonképpen nem is a ve­títés a lényeg, ide azok men­nek, akik nyugodt környezet­re, kikapcsolódásm vágynak. Alszanak a házban, a sátor­ban. Van, aki csak egy háló­zsákban a füvön. Van hely elég. Egyébkém minden in­gyenes, amolyan becsület­kasszára készül a bogrács­ban a babgulyás, fogy az er­nyő alól a sör. Portré ________!___ Ak i felépítette a személyiségét Városrészeket épített be Szekszárdon, Dombóváron, Pécsett naponta találkozhatunk megvalósult munkáival. Paks vá­ros főépítésze most éppen a Nádor Szálló újjászületését ké­szíti elő.- Mi az, ami eldönti, hogy kiből lesz jó építész?- Napjainkban elhagyatott az ember. Saját maga kell kitalálja a pályáját, egyengetnie az odavezető utat, s közben a személyiségét is fel kell építenie. A kreativitás az alapja, de alkat, idegrendszer, ki­tartás, erős fizikum is kell a minő­ségi tervezői munkához. Olyan ez, mint orvosok közt a sebész kivá­lasztódása.- Melyek Horváth András építé­szeti stílusjegyei?- Nem tudom. Másoktól már hallottam, hogy egy kész házon rá­ismertek a terveimre. Szerintem az építészet nem egy kitalált stílus kérdése, hanem az adott feladat megoldása.- Mi az amire számtalan alkotá­sa közül ki­mondottan büszke?- Ha min­denáron ki kell emelnem néhány mun­kát, akkor a Gold-Mark üzletházat említeném a Jókai téren, mert ott egy középkori házhoz kellett úgy hozzátenni valamit, hogy a régi se sérüljön. Szeretem a szekszárdi és dombóvári lakóépületeimet. Itt a hagyományos lakótelepi felfogást igyekeztem megváltoztatni. És megemlíteném a Parti Galériát is, mert sikerült bebizonyítani, hogy apró kis részletekben is nagyon sok örömet lehet találni.- És a készülő Nádor Szálló? Horváth András 1956. július 3-án született Pécsett. Húsz éve építész. A Pécsiterv egykori helyettes vezetője ma önálló irodái működtet Patartics Zoránnal. Nős, felesége lakberendező, 19 éves Petra lánya főiskolára készül, 14 éves Gáspár fia pedig a Leőwey Gimnáziumba jár. Ez egy egészen különleges fel­adat. Kevesebbet fog mutatni kife­le, mint befele. Külsőre csak apró gesztusok mutatják majd, hogy megváltozott a ház, belül viszont új világ születik, ahol szándékunk szerint megtalálható a régiek szel­leme is.- Van még olyan kihívás, amit szeretne elérni?- Nem konkrét feladatra vá­gyom, hanem, hogy művelt, kultu­rált építtetők keressenek fel, vagyis nagyon jó tervezői és megbízói vi­szonyra. A lé­nyeg, hogy azo­nos legyen az alap a kiindulásnál. Kételkedjen az építtető a munka során, de higgyen benne, hogy a végén jól oldom meg a feladatot.- Milyennek látja az építész Pé­cset?- Minden híresztelés ellenére nem telt be a város. Egyfajta mó­don terjeszkedik, fejlődik, a sűrűn és nehezen lakható részekről az emberek próbálnak kiköltözni, de azért abban bízom, hogy felértéke­lődnek a történelmi beépítések is. „ Szerintem Pécs építészete kivé­teles Magyarországon, különlege­sen színes, és minőségében mesz- sze az átlag fölött van. m. b. e. A » t

Next

/
Thumbnails
Contents