Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)
2000-07-26 / 203. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BÁRÁNY Jjfl TÜKÖR 2000. Júuus 26., SZERDA i H HÍRCSATORNA KEDDEN a délutáni órákban Szederkény és Bóly között egy gépkocsi fának ütközött. A baleset az orvosi ügyelet autójával történt. A vezető elvesztette uralmát a kormány fölött és egy fának rohant. A gépkocsivezető kisebb sérüléssel megúszta, de a mellette ülő doktornő még eszméletlen volt, amikor a kórházba szállították. (sb) TEGNAP délben a Plaza előtt egy 8-10 év körüli kisgyermeket ütött el egy teherautó. A gyermeket a Központi Gyermekklinika intenzív osztályára szállították, sérülése súlyos, állapota válságos. (sb) PÉCSETT AZ IDEI ÚJ búzát már most, tehát a megszokottnál egy hónappal hamarább őrlik, amire nem volt példa az elmúlt fél évszázad során. A gőzmalomban a koptatást követően július 24-én kezdődött az őrlés. A sikértartalom is kedvező, 30-40 százalék között alakul. A liszt nyúlékonyságát kifejező úgynevezett esésszám is rég volt ennyire jó, 300-400 között alakul. (cs) SZŰRBEN KÉT NAPON át ünnepeltek a hét végén, amikor felavatták a nemrég elkészült játszóteret és futballpá- lyát, s megszentelték a község jelképeit, így a zászlót, valamint a címert. Értékelték az Enkes Vadásztársaság trófeáit, első helyen Pál Lőrinc végzett a gímszarvas-különlegességével. (cs) ZSELICI KÖZSÉGEK erdélyi iskolásokat láttak vendégül egy héten át. Patapoklosi és Somogyapáti Gernyeszegről, valamint Körtefájáról 16 gyermeket fogadott - idén először. Jövőre baranyai diákok utaznak a romániai testvértelepülésekre, ahol családoknál lesznek elszállásolva. (cs) KŐVÁGÓSZŐLŐSÖN újabb nyári alkotótábort rendez - ezúttal ezen a héten - a pécsi Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely Pandúr József képzőművész és művészettörténész vezetésével. A mintegy húsz alkotó az elkészült munkákat a vendéglátó önkormányzatnak ajándékozza. Egy részük köz- intézményeket díszít majd, de jó néhány alkotás az állandó gyűjteményt is gazdagítja majd. (cs) JOGI TANÁCSADÓ. Ingyenes jogi tanácsadást tartunk ma, szerdán délután 5-től 6 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 40-es és a 27-es jelzésű autóbuszokkal. Ezúttal túl magas volt a feszültség A Dédász Rt. megtéríti a fogyasztók berendezéseiben okozott károkat Hétfőn a késő délutáni órákban meghibásodott a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Dédász Rt.) egyik trafója, aminek következtében Kis-Daindol körzetében mintegy 150 családi, illetve hétvégi házban elromlottak a háztartási berendezések. A Dédász Rt. vezetői korábbi, nem teljesen egyértelmű álláspontjukat megváltoztatva kedden délután elismerték a cég felelősségét, és ígéretük szerint - a javításokat igazoló számlák ellenében - azonnal megtérítik az egyes esetekben háztartásonként akár több százezer forintra rúgó kárt. Pécs ______ Minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad a Kis-Daindol környékén élőknek a július huszonnegyedikéi délután: Szakértő szemmel csak minden, az elektromos hálózatra kapcsolt berendezés felmondta a szolgálatot.^- Éppen az egyik kedvenc sorozatunkat néztük a televízióban, amikor sivító- fütyülő hangot adott a készülék, majd pedig füstpamacsok csaptak ki belőle - idézi fel a történteket Bloncsák Józsefné, az egyik lakó. - Ezzel egy időben szinte az összes egyéb háztartási berendezésünk is felmondta a szolgálatot, még a fagyasztónk is elromlott, nem is tudom, mihez kezdünk az ott tárolt húsokkal. Ilyet még nem éltem át, hirtelen nem is tudtam elképzelni, hogy mi történik, az biztos, hogy még a vérnyomásom is legalább kétszázra felszökött.- Ha nem vagyunk odahaza, akár nagyobb baj is történhetett volna - veszi á^ a szót Medgyesi Tibor, aki szintén az érintett körzetben lakik. - Ha nem húzom ki a konnektorból a berendezések csatlakozóját, akár ki is gyulladhatott volna a ház. Azok a szerkezetek is elromlottak, amik nem voltak bekapcsolva, például az ébresztés rádióm és a mikrosütő is füstölni- A szerkezet típusától és felépítésétől függően változhat a javítás ára - tájékoztatott Zágoni Sándor, aki háztartási berendezések szervizelésével foglalkozik. - Valószínű, hogy meg lehet javítani a készülékeket, csak nem biztos, hogy érdemes. Általában ilyen esetekben a tápegységük megy tönkre, ez televízióknál 3-4 ezer forinttól kezdődően akár tizenötezerbe is kerülhet. Ugyanakkor például a mélyhűtőknél már más a helyzet, ott az aggregátort kell kicserélni, ennek költségei akár harmincezer forintra is rúghatnak. ugyanis egyik pillanatról a másikra, félelmes hanghatások kíséretében egyszer kezdett. Átszaladt egy ismerősöm, akinek van feszültségmérője. Alig akartunk hinni a szemünknek, mivel a szerkezet nem kevesebb mint háromszázötven voltot mutatott! Ha a Dédász meg is téríti a kárunkat, amiben nagyon bízunk, még mindig nem tudjuk, hogy miből előlegezzük meg a javítások költségeit, ha egyáltalán még lehet kezdeni valamit a masinákkal. Nekem például több százezer forintnyi értékem ment tönkre, de együttesen a károk értéke biztos, hogy több tíz milliós. Az érintett körzetben nemcsak családi, hanem hétvégi, illetve üdülőházak is találhatóak, feltehetően ez utóbbiakban kisebbek a károk. Kedden délben, első megkeresésünk alkalmával a Dédász Rt. illetékesei még nem ismerték el egyértelműen cégük felelősségét: kezdetben saját belső, szakértői vizsgálatuk eredményétől tették függővé a kár megtérítését. Délután azonban revideálták álláspontjukat, s Gelencsér Lajos, a szolgáltató műszaki igazgatója már a következőeket nyilatkozta a Dunántúli Naplónak: - A trafóházban keletkezett úgynevezett csillagpont-eltolódás miatt két kilométeres körzetben, a Kis-Daindol út egy részén, illetve a Panoráma-, a Körtés-, és Epres-közökben a szabványos érték 1,43 szorosára növekedett a hálózati feszültség. Az első bejelentés hétfő délután fél hat előtt öt percMedgyesi Tiboréknál a televízió és a videó is károsodott cél érkezett, a szakemberek fél óra múlva már a helyszínen voltak, az áramszolgáltatás pedig éjjel fél tizenegykor állt helyre. A rövid ideig tartó túlfeszültség miatt a körzetben található ingatlanokban meghibásodhattak az elektromos berendezések. Az ebből adódó bizonyított károkért a cég kártérítést fizet, a javítást igazoló számlák alapján, illetve ha a készülék nem hozható helyre, akkor az ezt igazoló szakértői vélemény alapján fizetünk. A számlák benyújtása után a szolgáltató azok értékét azonnal kiegyenlíti. A Dédász Rt. azonban a szervizelésekre előleget nem fizet - fejezte be a műszaki igazgató. _________________MÁTÉ BALÁZS Ta rt a vállalkozásalapítási láz Vita várható a kamarai tagság regisztrációs díja körül Az elmúlt két hónapban több száz egyéni vállalkozói igazolványt adtak ki, illetve új céget regisztráltak a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparkamara ügyfélszolgálatán. A nagy forgalom az idényvállalkozások alapításával, illetve a novembertől változó regisztrációs renddel magyarázható. Baranyai körkép Mint Cséfalvay Ágnestől, a kamara ügyfélszolgálati vezetőjétől megtudtuk, a forgalom attól eltekintve is igen magas, hogy a kamarai törvény módosulása kapcsán a gazdasági önkormányzat a közelmúltban zárta be szentlőrinci, bólyi és pécsváradi irodáját, s a vidéki ügyfelek azóta Pécsett intézik ügyeiket. A még működő irodák közül különösen a sásdinak nagy a forgalma, a város körzetében igen élénk a vállalkozásalapítási kedv. Novembertől az önkormányzati okmányirodák veszik át az egyéni vállalkozói igazolványok kiadását. Egyesek szerint a nagy vállalkozásalapítási kedv a változás miatti bizonytalansággal is magyarázható, ugyanakkor az idényvállalkozások beindítása is hozzájárulhat a csúcsforgalomhoz. Miközben a kötelező tagság megszűnése kapcsán a kamara a küszöbön álló választások előkészületeivel foglalkozik, a felálló új gazdasági önkormányzat tervezett regisztrációs díjai borzolják a vállalkozók kedélyét. Lapértesülések szerint az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata azt tartalmazza, hogy az automatikus és ingyenes kilépés mellett a kamarai tagság várhatóan pénzbe kerül azoknak a vállalkozóknak, akik június 30. után döntenek a tagság megtartása mellett. Előzetes számítások alapján az ezzel járó cégbírósági eljáráshoz szükséges 10 ezer forintos közzétételi díj, 3 ezer forintos illeték, illetve 20 ezer forint körüli ügyvédi díj több évi tagdíjnak megfelelő összegre is rúghat. A tárcánál a nyári szabadságokra hivatkozva nyilatkozó hiányában nem erősítették meg, és nem is cáfolták a kiszivárgott elképzeléseket.- Ha a kormány diszkriminálni akarja a kamarai tagságot választó vállalkozásokat, ezzel végleg lerántja a leplet szándékáról. A politikai hatalom a polgári demokrácia egyik legfontosabb köztestületének működését akarja megakadályozni. Úgy gondolom, ideje, hogy észbe kapjanak a vállalkozások, mert nemsokára késő lehet, ismét a fejükre telepszik a politikai hatalom, mint egy totális álBARANYA MEGYEI VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA 2000-BEN s Forrás: Pécsbaranyai Kereskedelmi és Iparkamara, KSH Baranya Megyei Igazgatósága lamban - mondta el véleményét a tervezetről dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára. kaszás e. Tárlat, testvérvárosokkal Pécs Megérett és remélhetően hagyományt teremt a tavalyi kezdeményezés: a város napján a testvérvárosokkal közös nagyszabású tárlat nyílik a Pécsi Galériában. A Pécsi Galéria vezetőinek tavalyi ötlete alapján a millenniumi eseményeket egy olyan tárlattal is köszönti a város, amelyen kilenc testvérváros egy-egy igazán jelentős, nagyformátumú alkotója ad ízelítőt munkásságából. Mint Gamus Árpád, a galéria megbízott igazgatója (képünkön) elmondta, tavaly pályázatot is benyújtottak millenniumi támogatásra, melyet azonban elutasítottak, tulajdonképpen ma sem értik, miért. A tárlat megkomponá- lásában kérték a kulturális bizottság javaslatát, ahová az előterjesztésüket a Janus Pannonius Múzeum két művészettörténészének, Várkonyi Györgynek és Sárkány Józsefnek a jóváhagyásával nyújtották be, de az alapváltozat időtállónak bizonyult. E szerint a delegáló városok művészeit Pécs fogadja, szállásolja és látja el, szervez számukra programokat, annak fejében, hogy a sorolt helyeken egy-egy neves pécsi képzőművész is bemutatkozhasson jövőre. A szervezés talán csak a Funar-vezette Kolozsvár és a városvezetést „lecserélő” Krakkó esetében járt zökkenőkkel. Végül is Fellbachból Luzia Simons festőművész, Grazból Gemot Baur, Lahtiból Heli Hyytia, Eszékről Branimir D. Kusik grafikus- művészek, Terracinából Andrea Neri festőművész, Küthayából és Krakkóból Yildirim Türkei illetve Piotr Kunce grafikusművészek érkeznek majd, Kolozsvárról Sipos László festőművész. Valamennyien akadémiát végzett vagy akadémián is tanító alkotók. Seattle-böl magángaléria jelezte a művész delegálását, egyedül az amerikai művész neve nem ismert még. Pécs városát Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas és a fiatal Derkovits-ösztöndíjas Gyenis Tibor festőművészek képviselik majd. A tárlat szeptember 1-jén 16 órakor nyílik majd dr. Toller László köszöntő szavaival a város millenniumi zászlajának 17 órára tervezett átadása előtt. b. r. Szerelmes NEMERE ISTVÁN: szélhámos 15. Ám most nem így volt. Önmagát akarta adni, és sejtette, hogy ez bizony a bukást hozhatja rá. Agyában még az E-dúr concerto felívelései táncoltak, hiába, Vivaldi nagy ember volt, gondolta gépiesen, mikor a teherautó tovább döcögött a mezei úton és a két ember előtt egyre növekedett a fenyőkkel beültetett nagy telek. A kerítésnél a sofőr fékezett, majd megállt és várakozóan nézett önjelölt kocsikísérőjére. Flóri kis késéssel értette meg. Elővette tárcáját, fizetett. A sofőr megnyomta a dudát. A hang messze szállt. Ott volt hát a kapu előtt és bebocsátásra várt! Türelmetlensége nőttön nőtt, amikor percek teltek el, és senki sem mozdult a fák között.- Messze van a ház - mondta a sofőr. Szóval van egy ház, ahogyan gyanította? Szeme nyugtalanul fürkészte, mikor bukkan ki valaki a fák között...? Aztán mozdult egy színes folt. Először csak világoskék, aztán alul szürke. Egy ember jött, a fenyőágak még eltakarták testét. Flóri szeme kitágult, a szíve most már tényleg a torkában dobogott. Izgalmában csaknem kiesett a kocsiból, a térdét marko- lászta. Tévedtem volna? - villant belé a kétség. És a félelem. Hol lehet a lány? Aztán egy középkorú férfi bukkant fel, volt vagy negyvenöt éves, szélesvállú, korán őszülő típus. Magas is volt és látszott, nem csak a gallérja vonalában barnította le a nap. Erős bakancsot viselt és nagyon határozottan lépkedett. Flóriban azonnal olyan benyomást keltett: ez az ember itthon van. Mellesleg minden mozdulata és egész lénye ezt sugallta, nagyon természetesen, normálisan. Azonnal látszott, hogy ez nem is lehet másképpen. A kocsirádióban éppen Whitney Houston kezdett énekelni, csodás hangja messzire szállt. De Flóri ezt sem hallotta. Elvarázsolva nézte a férfit, amint a zárba ülesztette a kulcsot. Közben felnézett, tekintetük találko- . zott. Amaz csak egyetlen átható pillantást vetett rá a szélvédőn keresztül, és kitárta a kaput. A sofőr gázt adott. Begördültek a birtokra. A fenyők ágai csapkodták a kocsi oldalát. Vadul nőttek mindenfelé. A férfi eltűnt, valahol mögöttük jöhetett. Flóri szeme elé fenyőágak hihetetlen tömege bukkant; mindenütt csak fenyők álltak. Néhány boróka, mutatóba itt-ott pár ezüstfenyő, de javarész inkább az, amit karácsonyfának szoknak kivágni. Voltak kicsik és nagyok. Mintha kezdetben, sok évvel ezelőtt valaki csak ötletszerűen ültetett volna fákat, aztán ahogyan azok nőttek, észrevette, hogy van még köztük hely, hát oda is ültetett. így aztán Flóri azt is látta, hogy a három-négy éves fák sokkal régebbiek, nyolc-kilenc évesek között állnak. Az egész ültetvényben nem volt semmilyen rendszer. Sűrű erdő nőtt mindenfelé, kivéve az utat. Ez még egy kanyart írt le, aztán váratlanul kijutott a fák közül és a kocsi megtorpant egy tisztáson. A tisztás tulajdonképpen udvar volt. Amikor a sofőr lekapcsolta a motort, Flóri is küépett. A gazda hátulról közeledett. Előttük - szintén magas fák között - egy kis ház állt. Az is fehér volt - Flóri nem tudott szabadulni a kényszerképzettől, hogy ez pontosan ugyanaz a szín, amit tegnap a lányon látott. A ház tényleg nem volt nagy. Sőt, talán két szoba ha volt benne, és néhány más helyiség. Nem is volt magas, és régen épülhetett. Hátul látszott még néhány faépület, elszürkült deszkafalakkal.- Jó napot!- Jó napot, uram. Meghoztuk a csemetéket - így a sofőr.- Látom, segédje is van - mondta erre a házigazda. Flóri feléje fordult, nézték egymást. Átható kék szempár szemlélte a jövevényt.- Igen - nyögte Flóri - Hamar ledobjuk ezt a pár fát.- Már nehogy dobálják - csóválta meg fejét a gazda. Ki lehet ez? Netán... a lány férje? Akkor az nem is lány. De ez túl öreg hozzá - lázadt fel gondolatban Flóri.- Hová vigyük? - érdeklődött a sofőr, nem nagy lelkesedéssel. A nap irgalmatlanul sütött, már álltukban megizzadtak.- Oda, a ház mellé. Hamarosan elültetem mindet.- Nem elég még a fenyő? - a sofőr vigyorgott - Hiszen nincs is itt más, csak az. Flóri szeme rávillant:- Nem a mi dolgunk - jegyezte meg. Érezte a házigazda ránéz, de nem kommentálta az eseményt. Nagy zajjal ütötték ki az oldalsó palánk kapcsait, aztán a plató szélére húztak néhány csemetét. A fákat földlabdával együtt hozták, ezek nyirkos vászonba csomagolva sorakoztak ott. Flóri levett egyet - meglepte, milyen nehéz. Elindult a ház irányába, közben a szeme élénken járt körbe. Kutyát nem látott. Kutyaólat sem. Hát ezek nem félnek itt kint a mezőn? Bármikor átugorhat valaki a kerítésen, és... (Folyt. köv.) 4 I I