Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)
2000-07-26 / 203. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. JÚLIUS 26., SZERDA Robin Cook 2003-ról beszél Az Európai Uniónak 2003-ra - a tavaly év végi helsinki állásfoglalásnak megfelelően - készen kell állnia az új tagok befogadására. A brit kormány szilárdan vallja, hogy ezt az időpontot tartani kell - mondta Robin Cook brit külügyminiszter. Budapest A Külügyminisztériumban zajló nagyköveti értekezlet díszvendégeként a brit diplomácia vezetője az Európai Unió és Magyar- ország viszonyáról szóló előadásában hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is a bővítés legfőbb támogatója kíván maradni. Kifejtette: szükség van céldátumokra, azok ugyanis segítik a felkészülést. Ezzel összefüggésben szükségesnek nevezte, hogy az év végéig, a francia elnökséget lezáró nizzai csúcstalálkozóig megállapodás jöjjön létre az intézményi reformokról. Robin Cook meggyőződését fejezte ki, hogy a csatlakozás Magyarország és a többi jelölt, valamint az EU érdekeit egyaránt Martonyi János négyszemközt is tanácskozott brit kollégájával szolgálja. Utalt az egységes piacból adódó lehetőségekre, a kontinens megosztottságának felszámolására, a béke és a stabilitás övezetének kiterjesztésére, továbbá az emberek és a tőke szabad áramlásának előnyeire. Magyarország - mint fogalmazott - a NATO-csatlakozással már bizonyította, hogy képes a kemény munkára. FOTÓ: EUROPftESS/EPA A brit diplomácia vezetőjének álláspontja szerint az uniónak az egyes jelentkezőket külön-külön, egyéni teljesítményük alapján kell elbírálnia, az élenjáróknak nem kell bevárniuk a lemaradókat. Meggyőződését fejezte ki, hogy mindennek lapján Magyarország az első csatlakozók között lesz. ■ Körözik Meciar emberét Ivan Lexa a maffia segítségével szökött meg Pozsony Ladislav Pittner, a szlovák kormány belügyminisztere „rendőrségi sikernek” tartja, hogy a Meciar-kormány alatt működő titkosszolgálat igazgatója, a több súlyos bűncselekmény miatt odahaza és külföldön egyaránt körözött Ivan Lexa külföldre szökött. Pittner kifejtése szerint a képviselő eltűnése azért siker, mert azt bizonyítja: Lexa „nyilván félt attól, hogy odahaza mégis felelnie kell a tetteiért”, egyebek között az egykori szlovák államfő, Michal Kovác fiának erőszakos elhurcolásáért is. A belügyminiszter közölte: bizonyítékai vannak, hogy Ivan Lexának Oroszország és Kuba érintésével sikerült eljutnia a karibi térségbe, nagy valószínűséggel az orosz maffia segítségével. Ez azonban könnyen a veszte lehet, mert ha védői rájönnek, hogy lelepleződhetnek, akkor gondolkodás nélkül eltehetik láb alól; ráadásul ennek külföldön nagyobb az esélye, mint Szlovákiában. A belügyminiszter reméli, hogy Lexa kiadatása nem ütközik majd nehézségekbe, a nemzetközi elfogató parancs kiadásáról a pozsonyi parlament házbizottsága ma tárgyal.. Ivan Lexa a rendelkezésre álló adatok szerint feltehetőleg kétszer szökött ki Szlovákiából. Egyszer tavaly ősszel, nem sokkal szabadlábra történt helyezését követően, majd pedig az idén, a nyár elején. Hírek röviden Békefenntartók Dél-Libanonban Összeomlottak a Camp David-i tárgyalások Két hónappal azt követően, hogy az izraeli csapatok kivonultak a dél-libanoni térségből, a bejrúti kormány engedélye alapján szerdán ENSZ-csapatok vonulnak be a területre. Erről Kofi Annan tájékoztatta levélben a Biztonsági Tanácsot. Közben az amerikai elnök nyaralójában folyó egyeztető tárgyalások megszakadtak az izraeli és a palesztin fél merevsége miatt. Izraeli telepesek ellen tiltakoznak a palesztinok Ciszjordániában fotó, europress/epa New York-Camp David- Jeruzsálem A világszervezet főtitkára jelezte: az ötezer, kéksisakos bevonulására július 26-án kerül sor. Nyomukban azonnal a térségbe érkeznek a libanoni hadsereg és a belbiztonsági erők egységeiből álló vegyes alakulatok. Az intézkedés gyakorlatilag szavatolja Libanon számára, hogy helyreállítsa fennhatóságát az övezetben, amelyet a Hezbollah nevű síita szervezet vont ellenőrzése alá az izraeli csapatok távozását követően. Izrael május 24-én jelentette be kivonulását a térségből. Az ENSZ térképészeti és más szakértői azóta azt vizsgálták, hogy az izraeli katonák és a tisztviselők valóban visszatértek-e az 1923-ban kijelölt nemzetközi határok mögé. Annan június közepén jelentette be, hogy az ENSZ dél-libanoni erői (UNIFIL) közölték vele: Izrael a BT 425. határozatával teljes összhangban visz- szavonta csapatait Dél-Liba- nonból. A libanoni kormány ezt követően azt panaszolta fel, hogy az izraeli hadsereg továbbra is megszállás alatt tart bizonyos területeket az ország déli részén, a volt izraeli „biztonsági övezeten” belül. Bejrút ahhoz kötötte az ENSZ-csapatok bevonulásának engedélyezését a területre, hogy Izrael felhagy a határsértésekkel. Noha kedd délután-, még arról érkeztek hírek, hogyZhud Barak miniszterelnök kész kiüríttetni az összes zsidó telepet a Gáza- övezetben, ha a Camp Davidben folyó közel-keleti csúcstalálkozón megállapodásra jutnak a felek. Este azonban a helyszínről azt jelentették: Bili Clinton nem folytatja tovább a közvetítést, mert Arafat és Barak képtelen megállapodni egymással. Az amerikai elnök ezután visszament Washingtonba, s; nyilatkozatban indokolta meg döntését. Nem tudni, vajon az amerikai közvetítés nélkül folytatódnak-e és miként a két fél közötti tárgyalások, s mi lesz a sorsa azoknak a részletjavaslatoknak, amelyek a közel-keleti átfogó rendezést szolgálták volna. Avraham Burg, az izraeli parlament elnöke hivatalosan is bejelentette a knesszetben, hogy a július 31-én esedékes elnökválasztáson két jelölt indul: Simon Peresz a kormányzó Egy Izrael tömörülés részéről és Mose Kacav a jobboldali ellenzék legnagyobb pártja, a Likud részéről. Megfigyelők egyértelműen a nemzetközi hírű Pereszt tartják esélyesebbnek a külföldön meglehetősen ismeretlen Kacawal szemben. Mégsem tekinthető előre eldöntött- nek a szavazás kimenetele, hiszen a Camp Daviddel kapcsolatos viták miatt megrendült a Pereszt támogató kormánykoalíció helyzete a törvényhozásban. Kevéssel azelőtt, hogy Ehud Barak kormányfő elutazott a béketárgyalásokra, három párt is kilépett a kormány- koalícióból. Az is Peresz ellen szól, hogy számos honatya ellenzi a palesztinokkal kötött oslói megállapodást, amelynek izraeli részről éppen Peresz volt az egyik „építőmestere”. Orbán Viktor utazzék Isarescuhoz A román miniszterelnök a hét végén a román tengerparton találkozhatna Orbán Viktorral, ha a magyar kormányfő elmegy a XI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemre - közölte kedden a román kormánykörökre hivatkozó Mediafax hírügynökség. Isarescu ugyanis meghívása ellenére nem szándékozik részt venni a szabadegyetemen, de a számításba vett egyik változat szerint Orbán Viktor elutazhatna a román tengerpartra, ahol a román kormány kommunikációs hivatalának szemináriumát tartják. Mégis meggyilkolták Wallenberget Az orosz hatóságok egyre inkább eltávolodnak attól a hivatalos verziótól, hogy Raoul Wallenberg, aki budapesti svéd diplomataként magyarországi zsidók ezreinek életét mentette meg a második világháborúban, szívinfarktus következtében halt meg 1947-ben a moszkvai Ljubjanka börtönben; kezdenek hajlani annak beismerésére, hogy a Moszkvába hurcolt Wallenberget „valószínűleg” meggyilkolták - jelentették svéd kormányközeli forrásokból. Óvatos albán-szerb kézfogás Koszovói szerb és albán vezetők „erőszak elleni paktumot” írtak alá háromnapos tanácskozásuk végeztével - közölte a találkozót szervező amerikai külügyminisztérium és a Békeintézet nevű magánszervezet. A küldöttek között megjelent a két legfőbb albán vezető, Hasim Thaqi és Ibrahim Rugóvá is. Ez volt az első eset, hogy a két közösség politikai és szellemi vezetői leültek egy asztalhoz, hogy megvitassák nézeteltéréseiket. Nő az orosz katonai erők szerepe Az orosz elnök kedden a katonai erő növekvő fontosságáról beszélt a fegyveres intézmények képviselői előtt, utalva arra, hogy jelenleg a vüágtérkép átszabására történnek kísérletek. Vlagyimir Putyin több katonai, belügyi és titkosszolgálati vezetőt léptetett elő, és ebből az alkalomból beszélt a rendvédelmi szervezetek céljairól, feladatairól. Az ETA újabb pokolgépet robbantott Gépkocsiba rejtett pokolgép robban hétfő este a baszkföldi Bilbaótól nem messze lévő Getxo városkában. A merénylők valószínűleg az ETA baszk szakadár szervezet tagjai. A robbanószerkezet a kormányzó Néppárt egyik szenátomőjének az otthona közelében lépett működésbe. A detonációbannégy személy könnyebben megsebesült. Megvan ifjabb Bush alelnökjelöltje George W. Bush texasi kormányzó, a Republikánus Párt elnökjelöltje az 59 éves Dick Cheney korábbi védelmi minisztert kérte fel alelnökjelöltnek. Karadzsics a hegyek között bujkál Radovan Karadzsics volt szerb vezér szülőhelye közelében, a montenegrói határ mellett, Vucsevo hegyén bujkál. Ez azért előnyös a számára, mert azonnal átmenekülhet a határon, amint szorul a nyaka körül a hurok. ________________________ ■ TÁBORT VERTEK. Az Emberi Jogi Bíróságnál a magyar államot perelő zámolyi és csóri romák Strasbourg egyik ifjúsági szállásának kertjében tanyáznak. A tizenkét család ötven tagja menedékjogot kért PáriZStÓl.__________________________________________________________________________ FOTÓ: EUROPRESS/EPA NYÁRI MIKULÁSOK. Több mint kétezer, foglalkozására nézve télapó és télanyó gyűlt össze Dániában, Koppenhágától északra, a klampenborgi Bakken szórakoztató parkban, hogy időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyaljon. A magas felek egyetértettek abban: ha ilyen kilátások kecsegtetik őket, nemcsak az időjárás miatt lesz melegük...______________________________________________fotó: europress/epa A/ A 4 i I