Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)
2000-07-23 / 200. szám
A leghíresebb román Ion Tiriac Románia leggazdagabb és egyik leghíresebb polgára. A 61 éves üzletember sefteléssel kezdte pályafutását, egy időben jéghokizott, a világ mégis teniszcsillagként, valamint Boris Becker menedzsereként ismerte meg a nevét. Ma 59 vállalat büszke tulajdonosa, s akár a román elnöki posztért is harcba szállhatott volna, de a politika sosem érdekelte. Egyébként is sok nagy menedzsert látott már belebukni. Ion Tiriac 15 évesen konyakkal és fényképezőgépekkel üzletelt Románia és Oroszország között ingázva, nem kis zsebpénzt keresve ezzel. Ugyanakkor imádta a sportot, és egyre komolyabban vette akkori szerelmét, a jéghokizást. Már világszerte ismert jéghokijátékos volt, amikor 1964- ben, az innsbrucki olimpia után úgy döntött, kiszáll. A sportot azonban nem adta fel, sőt innen kezdődött igazi karrierje - ezúttal profi teniszezőként. Tiriac a hatvanas években elhagyta imádott hazáját, és Németországban telepedett le. Itt hamarosan a világ egyik legjobb teniszezőjévé lett. Utóbb túl szerényen emlékezik pályafutására. „Jó teniszező voltam, de soha nem lehettem volna világbajnok. Nem voltam elég tehetséges, hogy feljussak a csúcsra.” Utolsó versenyét 1972-ben játszotta. Az edzőségben nem sok fantáziát látott, ezért felcsapott menedzsernek. Hamarosan nem kisebb sztárok pályafutását egyengette, mint Ilié Nastase, Henri Leconte és Guillermo Vilas. Tiriac kötötte az első igazán nagy szponzorszerződést. Egyik legtehetségesebb pártfo- goltját, Vilast és a Head teniszütőgyártó céget ültette egy asztalhoz. Ezek után Vilas 200 000 dollár helyett másfél milliót keresett - Tiriac pedig a negyedét. Egy évtizeddel később hasonló szerződés köttetett a német teniszcsillaggal, Boris Beckerrel, mindössze a tizedesvessző csúszott eggyel odébb: az 1,5 millióból 15 millió lett... Beckert 14 évesen látta először játszani, és azonnal felfedezte a srác tehetségét. Hároméves szerződést kötöttek, amit aztán többször is megújítottak. Becker a nyolcvanas évek egyik legnagyobb sztárja volt, és ami még fontosabb: ő volt az első igazi német sportcsillag a második világháború óta. A nyolcvanas évek közepe Tiriac legszebb évei voltak, három zseniális játékosa uralta a teniszvilágot: Leconte, Zivojnovic és természetesen Boris Becker. Tiriac 1994-ig menedzselte Beckert, mikor úgy döntött, hátat fordít a sportnak. „Elegem lett a teniszből” - nyilatkozta. „Huszonnégy órás elfoglaltság volt, feláldoztam érte mindent, a családomat, a magánéletemet.” Ekkor már merőben más dolgok érdekelték, élete új irányt vett. Visszatért hazájába, Romániába, ahol felajánlották neki az elnöki posztot, és a tévedhetetlen üzletember a közvélemény szerint kiváló vezető lehetett volna. Tiriacot nem érdekelte a politika, inkább az üzleti életbe vetette magát. Ma már 59 vállalat tartozik irányítása alá, és ez a szám a közeljövőben minden valószínűség szerint csak nőni fog. Övé többek között a legnagyobb román tévécsatorna, az ország ötödik legnagyobb bankja, importál nyugati autókat, és közös légi- társaságot alapított a Lufthansával. Ma ő Románia leggazdagabb és talán legismertebb embere. Hogy mi a titka? Tiriac így vall életfilozófiájáról: „Én is követek el hibákat, minden reggel, minden délben, minden este. De nem követem el kétszer ugyanazt a hibát, és minden tévedésemből tanulok.” M. P. Minden héten sztorizó horoszkóp tőzsdejáték vallomás keresztrejtvény sütés-főzés divat Kishegyed ELŐFIZETŐI FORRÓ DRÓT TEL: 488-5611 FAX; 488-5689 Jöttek, maradtak Sek kecsä}a wit már n egyken Siewsreds* OeAtféstfc. Ke úti htwwMk. A legúpMi a lejkedwieM*: a sétéikek (eher 3 étfobam 30. «ám (433.) HM jftSuí 25. A LEGOLVASOTTABB NŐI MAGAZIN Kedves Olvasónk! Fejtse meg új játékunk, a VR-torpedó heti rejtvényét, hogy próbára tegye szerencséjét. A játéklap kilenc kockája közül három mögé rejtettünk el nyereményt: egy 100000 forintos, egy 40000 forintos és egy 10 000 forintos betétkönyvet. Telefonáljon most! Tippelje meg, hogy melyik kocka mögött van nyeremény. Minden tipphelyhez külön telefonszám tartozik. Annyiszor tele: fonál, ahányszor csak akai Ha jól célzott, a központi automatának először a keresztrejtvény megfejtését kell bemondania, majd nevének és címadatainak a megadásával ön a heti sorsolás résztvevőjévé válik. Megfejtését postán is beküldheti! Ez esetben azonban egy pályázati szelvénnyel csak egyet „lőhet”, azaz egy kockát célozhat meg. írja be a tipphelyre „lövése” betű- és számjelét. Kérjük, hogy a pályázati szelvényre ne felejtse el ráírni a heti rejtvény megfejtését! A játék postafiókclme: 1535 Budapest, Pf.: 960 A pályázati szelvénynek legkésőbb hétfőn (illetve a lap megjelenését követő első munkanapon) postára kell kerülnie. (Ha van telefonja, kérjük, a számát írja rá.) Sorsolás: csütörtökön, amelyet közjegyző jelenlétében bonyolítunk le. A pénznyereményt a nyertes betétkönyvben veheti át, az szja-t a kiadó fizeti. A játékban nem vehetnek részt az Axel Springer érdekeltségű cégek munkatársai. 150000 foriiftf nyeremény! Egy százezres, egy negyvenéves és egy tízezres nyereményt rejtettünk el a Kockák mögött. A hívás díja 120 Ft+áfa/perc +6,60 Ft+áfa kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, ! telefonkészülékről, külföldről sem. ■ÜT06 90-330-801 niaí H* ...H"i 1 06-90-330802 ' hj 06 90-330-803 m~ ip 06-90-330-804 '•% _____JL 1 06-90-330-805 'm. 11; 06-90-330-806 __IL 06-90-330-807 .. ..„Ti... 06-90-330-808 06-90-330-809 .....U.J | /I ClL .a A telefonszámok vasárnap reggeltől szerda éjfélig bármikor hívhatók Nyereményinformáclóért hívható a 06-90-330-720 péntek reggel 9 órától szombat éjfélig ü ÖRLE7 VÍZELVEZETŐ MÉLYEDÉS PAPI TÄRSA! SZÁMSZERŰ TÉNY KELŐ HÖLGY ► w ▼ ERDÉLYI VÁROS ► 3 4 AZ ÖRÖK VAROS ► 1 2 AMELY SZEMÉLYT ► 5 )00. július 23. 1535 Budapest Pf.: 960 VASAfNAP megfejtés A VR-torpedó július 16-ai nyertesei: Százezer forintos betétkönyvet Kőhegyi László (Felsőpáhok) nyert. Negyvenezer forintos betétkönyvet Horváth Zsuzsanna (Visznek) nyert. Tízezer forintos betétkönyvet Szolykó Sándor (Sellye) nyert. Találathelyek: Cl, Bl, A3. DA1DALOSZ FIA KATONA SÁGRA VONATKOZÓ POLITIKA KUROSZA- VA; JAPÁN FLM- RENDEZO TIROLI RÉSZLET! A BIBLIAI JÚDA EGYIK FIA KÉN, ALUMINIUM VJ. RÖTVAD ANGOL FÉRFINÉV LÁSD OTT, RÖV. SZENT DOLGOKRA HÍV. KIJELENTÉS SEGESD KÖZEPE AIR ...(LÉGIPOSTA BEKÜLDENDÖ ELEMEKBŐL ÁLLÓ ÉLETKOR, ANGOLUL AZ ÁSZOK- HORDÓ DUGÓJA SVÁJCI Ü- DÓLÓHELY VÉRCSOPORT KÁLIUM VJ. FENTRÖL KÉZBEAD MORZEJEL ► DUNAKESZI . RÉSZÉN ÉL * FÉRFI, ARGÓBAN KILOGRAMM VAROS (USA. WYO) TISZTESSÉG, EMBERSÉG MELEGET ADÓ ÉGITEST ENAP EDGAR. ALLAN; AMÖ KÖLTŐ MINDEN REND8ENI TENISZBEN: ÁTEMELŐ R SZÁMA: 7357 KOCSISÜLÉS SZEZON 2000 a gänserndorfi SZAFARI- ÉS KAIANDPARKBAN: 2000. április 8- október 29-ig szünnap nélküli megtoldva - megszépülve, ráadásul a TAVALYI ÁRAKON! SŐT! VAKÁCIÓ-AKCIÓ! TEIJESEN INGYEN JÖHETSZ BE KaUmdpork minden látványosságára és műsorára, ha - általános- vagy középiskolás vagy és a tanév végi bizonyítványod (melyet magaddal hozol bemutatni) "jól megfelelt" vagy legalább 5 db ötöst tartalmaz - legalább 1 fizető felnőtt kísérő társaságában érkezel Információk: Tel: 31-11-287, Fax: 33-21-376 (Safari Park Gänserndorf Magyarországi Képviselete) ZENEI HANGOK FRANCIA GYERMEKHŐS LITER, RÖV LANTÁN, OXIGÉN-VIGEKÖTjrf— KÖZÉPEN ODA ÓNT! NÖV.-ISZA- sQRITÖSEJT ÍR TERROR- k SZERVEZET .. TARDA; TÚZOK Ízelt lábúak páros ÉRZÉKSZERVE TÁMLA NÉLKÜLI PAD LAOSZ HATÁRAI! KELET NÉMETÜL SZ.-SZ.-B. MEGYEI TELEPÜLÉS FÁRÓL EL- TUAJDONtT ÁTMÉRŐ J. ►-RET, PÁRJA LLÖTAG: SU GÁRZÁSSAL HATARRAí EE! BÁNYAVÁGAT fE. PARJA MEZŐKÖVESD^ GYÓGYFÜRDŐ r MAIER, NÉMETFOCISTA ROSSZ SZÍNÉSZ LONDONI VIULAMOS FRANCIA VÁROS MISKOLC HEGYE KlNAI SÚLYMÉRTÉK ...KOK;HOL k ÚSZÓNÓ RABSZOLGABÉLYEG Heti rejtvényünkben a gänserndorfi Safari Park egyik kedvenc állatának a nevét rejtettük el. A megfejtéseket hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. (A hívás díja 99 Ft + áfa + 6 Ft + áfa kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről. E heti rejtvényünk helyes megfejtői közül három olvasónk családi (négyszemélyes) belépőjegyet nyer a gänserndorfi Safari Parkba. Előző számunk helyes megfejtése: 1. Lánglovagok 2. Városi cowboy 3. A bárányok hallgatnak Nyertesek: Kovács Imréné (Szomód), Farkas Pálné (Budapest), Németh Ferencné (Gödöllő). TÁNCLÉPÉS IRÍDIUM VJ. ^ ÍZELTLÁBÚAK TESTRÉSZE JOSEPH; FR. TÖRTÉNÉSZ — MONDATRÉSZ! NORVÉG, 0-L -ASZ.SP.GJ r NÉVELŐ AKTINIUM, URÁN VJ URAKRA JELLEMZŐ AFRIKAI ANTILOPFAJTA AZONOS ZENEI HANGOK TÖRVÉNYHOZÁS SZERVE A 9 MÚZSA EGYIKE