Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-09 / 186. szám

14 AUTÓ 2000. július 9. Tetőterek autósszemmel Utazik az egész csa­lád nyaralni, de hová kerüljön a rengeteg csomag?! Kicsi a kocsi csomagtartója, már nem lehet lecsukni a fedelét. Ott vannak a bőröndök. A biciklik, a szörfdeszka meg amúgy sem férne bele. Kínálkozik a tető, de magában nem áll meg rajta a holmi... A tetőcsomagtartók, ha van­nak a háznál, ilyenkor kerül­nek elő. Lehóczky Károly okleveles gépészmérnök, la­katos kisiparos huszonöt éve gyárt tetőcsomagtartókat. Ugyan a márkaképviseletek­nek már anyacégük portéká­ját kell forgalmazniuk, még mindig ő a hazai autókeres­kedők, szalonok egyik leg­nagyobb szállítója.- A jó tetőtartó csavarkö­tésű tartókapcsokkal rögzít­hető és könnyen szétszerel­hető - ecseteli a kritériumo­kat. - A tartólábakat az eső­csatorna szélességének megfelelően be lehet állíta­ni. így az is előny, hogy a talpnyomás a hengeres fel­fekvéssel megoszlik. A mér­nök a tartólábak híve, mert miközben az autók motori­kusán erősödnek, addig karosszériában gyengülnek. A „tappancsos” megoldások a mai 0,5-0,8-as lemezeket könnyen behorpaszthatják. Anyagban javallt a 20-as zárt szelvény horganyzott és fe­hérre, feketére gravírozott kivitele. Az megint más dolog, hogy vannak felcsomag- tartózhatatlan autók is. Né­melyiknek olyan „disznó­sajt” alakú a teteje, hogy szinte képtelenség rá bizton­ságos és teherbíró tetőtartót applikálni. A hobbi, vagy kis árufuvarra gondolók az au­tótípus megválasztásánál fi­gyeljenek erre is. Ezekhez már régen kaphatók megfe­lelő adapterek, amelyek vá­sárlásánál ügyeim kell a ke­rethez illeszthetőségre. Ab­ban már megoszlanak a vé­lemények, hogy a horgany­zott, galvanizált fém, a fes­tett, vagy műanyag bevona- túak a jobbak-e. Tetőcsomagtartó­útmutató- Szerelési leírás- A tartócsavarok megenged­hető terhelés« -Figyelmeztetés: 1. A járműgyártó által meg­adott tetőterhelés figyelembe­vételére. 2. Az egyenletesen megosztott és a lehető legalacsonyabb súlypontú terhelésre. 3. Csavarkötések időnkénti meghúzására. 4. A jármű megváltozott menet­tulajdonságaira: oldalszél-ér- zékenységre, kanyarodási és fékezési magatartásra. 5. A jármű és űrszelvényének méreteire magasság- és „kiló- gástúllépés” veszélye miatt a gyártó neve és címe. Tetőtartók és adapterek Típus Árak (forint) Karak, Mont Blanc (svéd) 18 OOO Camei (német) - csak Suzukikra 20 500 Thula síbox 65 000 Votex 30 000 D. Frey (Pólóhoz, Golfhoz, Audi 6-hoz) 25 000 rázza, a 30 cm-rel rövidebb Renault ugyanis 120 kg-mal könnyebb. Erőben az Opel sem szenved hi­ányt: 2,2 literes, négyhengeres mo­torja egy vadonatúj motorcsaládba tartozik, melynek tagjai teljes egészé­ben alumíniumból készülnek. A motor már alacsony fordulatszá­mon erőteljesen húz. Nincs sportos, morgó hang, vibrációmentes, tehát az autó kényelmesen irányítható. A Renault egészen más kaliberű. A vezetőnek elég könnyedén a gázpe­dálra lépnie, a kupé azonnal megug­rik. Viszont szerény étvágyára tény­leg nem lehet panasz, a 7,5 literes fo­gyasztás kiváló értéknek számít, az Opel 8,6 literje pazarlásnak tűnik mellette. A nagyobb étvágyat azon­ban el lehet fogadni az Opeltől, hi­szen első osztályon utazunk benne. A kompakt méretű kupék, mint a Capri, a Manta vagy a Sirocco, szinte teljesen eltűntek az utakról. Az Opel ősszel megint a piacra hoz egy ilyen jellegű autót, hogy versenyre keljen a Renault kupékialakrtású Méganjával. Két autó alig különbözhetne jobban egymástól. A német kocsi egészen új, olasz tervezésű elegáns öltözéket ka­pott Bertone szabómestertől, a fran­cia sokkal agresszívabb megjelenésű mélyre húzódó orrával és rövid fará­val. A Renault közvetlen benzinbe­fecskendezésének segítségével a ben­nük dobogó Otto motorok állítólag 15 százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beérik. Persze nem kell attól tarta­ni, hogy a Mégane erejét az alultáp­láltság elsorvasztaná. 140 LE teljesít­ményével 8,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. A 7 LE-vel nagyobb telje­sítményű Opelnak ehhez 0,4 másod­perccel több időre van szüksége. Ezt leginkább a súlykülönbség magya­4 henger 1998 103/140 KUPÉ­PÁRBAJ Motor Hengerűrtartalom Teljesítmény kW/LE Gyorsulás 0-100 km/h Legnagyobb sebesség Csomagtér Tesztfogyasztás Üzemanyagtartály Fékút 100 km/h-ról 1 tankkal mt. táv Csillagos töréspróbák világszerte A töréspróba eredményét mindenütt a világon csillagokkal jelölik. De mást jelent négy csillag Európában, és megint mást Ázsiában. Négy kontinens négy különböző eljárás szerint végzi a törésteszteket, ugyan­is sajnos a mai napig nem létezik egységesen elfogadott módszer. A Chrysler Voyager kitűnően vizsgázott a frontális deformáció (négy csillag), a vezető- és hátsó ülésen utazó próbababák sérülésének (öt il­letve, három csillag) értékelése alapján, melyek átlagát véve összesen négy csillagot kapott Németországban viszont a törésteszt katasztrofá­lis eredményt mutatott (0 csillag). A német teszt átlageredménye alap­ján csak kétcsillagos a Voyager. Egy japán autónál minden próbakocsi frontálisan, elejének teljes fe­lületével közvetlenül ütközik a falnak, nem úgy mint Európában. Éppen ezért otthon kiállják a tesztet, de az európai tűréspróbán átlépik a biz­tonsági tartalékaikat: a karosszéria fő tartóelemei összerogynak. £00 AChrysler Golf A Chrysler általában egyterűekkel és te­repjárókkal keresi ke­nyerét, a normál limu­zin személyautó kate­góriában elég rosszul megy az üzlet. De ennek rövidesen vé­ge, hiszen itt a kis Chrysler. Pozícióinak megerősítésére a Chrysler most előállt a már bemutatott PT Crui- serrel de ezenkívül több egészen új modellt szándé­kozik piacra dobni. A Golf kategóriát képvise­lő FA 44 modell a túlságosan is konzervatív Neont váltja le. Európában ferde hátú öt­ajtósként jelenik meg 2004- től. A gyártás Mexikóban, Kanadában és egy még meg nem nevezett európai or­szágban folyik majd. A mo­torkínálatról még nem lehet sokat tudni, a BMW-vel és a Rovarral közösen kifejlesz­tett' Tritec négyhengeres lesz az egyik lehetséges vál­tozat, de a Mercedes A4 benzines és dízelmotorjai is szóba kerültek. Ez a kocsi a PT Cruiserrel ellentétben nem nosztalgia­autó, hanem a modern igé­nyeket és ízlést kielégítő ko­csi lesz, mely a Chrysler jel­legzetes mai formaelemeit viseli, mint például a kes­keny, magas hűtődíszrács és a széles C-oszlop. Akár­csak elődei. 1 • KERÉKVILÁG* Összeolvadó autógyárak Véglegesítették a tavalyi autógyártás adatait, miszerint 1999-ben valamivel több mint 56 millió gépjármű hagyta el a különböző üze­mekben a futószalagot. Egy idő óta megfi­gyelhető egyesülések miatt már most hat csoport adja a termelés kétharmadát. A hí­rek szerint ez a tendencia lesz jellemző 2000-re is, például a Ford már megtette 6,8 milliárdos ajánlatát a Daewoo-csoportért. Hangszórók Fehérvárról Ez év végére állítják üzembe azokat a gyár­tósorokat Székesfehérváron, amelyeken a 47,1 millió forint alaptőkével létrehozott Harman Audio Electronic System Kft. hangszórókat fog előállítani német autó­gyárak részére. A megrendelők között megtalálható a BMW, a Mercedes, az Audi és az Opel is. BMW: vissza a szervizbe Az autók fűtőrendszerének meghibásodási lehetősége miatt visszahívja a BMW azokat a kocsitulajdonosokat, akik 1988 és 1994 kö­zött gyártott 3-as, 5-ös, 7-es és 8-as sorozatú modellt vásároltak. A díjtalan szerviz- ellenőrzés megközelítőleg 8 ezer BMW- tulajdonost érint. Jön az új Alfa Romeo Nem ült sokáig a babérjain az Alfa Romeo. A sikeres 145-ös és 146-os típusok után ősz­szel a szalonokba érkezik az olasz autó leg­újabb változata, a 147-es. Mindeközben a FIAT Magyarország Kft. elszámolási vitába keveredett a három márkakereskedést ma­gába foglaló Fiallával, amely azonnal fel­bontotta az importőrrel az együttműködést. Krampek mester tanácsai A nagy melegben az emberek szí­vesebben vezetnek olyan autót, ahol nem a pokol hetedik bugyrá­nak melegében érzik magukat. A klíma is elromolhat, ha nem for­dítunk kellő figyelmet a karban­tartására. Télen hetente egyszer a klímát be kell kap­csolni, meri a kompresszor meghibásodhat az állástól, a gázt elengedi, mert a tömítések és a tömszelence olajozás hiányában kiszá­rad. Tavasszal a kicsapódott sóiét nagy nyo­mású vízzel kell eltávolítani a kondenzátor­ról. A klíma légkondicionálásra való és nem­csak hűtésre, télen párátlanítja az üvegeket, a kondenzvizet pedig kiengedi az utastéren kívülre. Működtetés közben jobb, ha a hő­fokszabályzót melegebbre állítjuk, mert ez­zel a kompresszor élettartamát növelhetjük. A jobb hűtőteljesítmény elérése érdekében a belső levegőkeringetőt használjuk, ezzel a motor túlzott üzemanyag-fogyasztását is meggátolhatjuk. A pollenszűrővel nem ren­delkező gépkocsiknál a klíma tökéletesen ki­szűri a legkisebb mértékű szennyeződéseket is a levegőből az elpárologtatón kialakuló vízfüggöny segítségével. Az utólagos besze­relés viszont igen költséges, 350 ezertől 550 ezer forintig terjedhet. Jó tanács: az egészség védelmében, a tüdő- gyulladás elkerülése érdekében, mielőtt az autóból kiszállunk, a kinti levegőhöz képest már ne legyen 10 C-foknál nagyobb eltérés! (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.)

Next

/
Thumbnails
Contents