Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)
2000-07-09 / 186. szám
2+ KÖRKÉP* 2000. Július 9. hugk Havel Portugáliába költözik Prága: Václav Havel cseh államfő házat vett Portugáliában. Az államfő ezt maga jelentette be tegnap, hozzátéve: miután 2003-ban lejár megbízatása, szeretne ott hosszú hónapokat eltölteni. Havel szerint a portugáliai éghajlat nagyon jót tesz beteg tüdejének. Baross terv vasutasoknak Záhony: Augusztus elejére szolgáltatási reformcsomagot készít a MÁV Rt. - a program alapvetően a személyszállítás színvonalának javítási feladatait tartalmazza majd - jelentette be Kukely Márton, a társaság vezérigazgatója tegnap Záhonyban, ahol az 50. vasutasnapi ünnepségen mondott beszédet. Veszélytelen magyarok Bukarest: A demokratikus intézmény- rendszer és az egymás iránti tolerancia volt a záloga annak, hogy Romániában el lehetett kerülni a koszovóihoz hasonló válságot - derült ki egy Bukarestben tegnap közreadott felmérésből. A kutatás adatai azt mutatják, hogy felére csökkent azoknak a számaránya, akik szerint a kisebbségi csoportok, például a magyarok, veszélyeztetik Románia békéjét és biztonságát. Montenegró nemet mond Podgorica: A montenegrói parlament tegnap hajnali ülésén elutasította azt az alkotmánymódosítást, amelyet Belgrád- ban csütörtökön megszavazott a szövetségi parlament. Az elvetett javaslat lehetőséget teremt arra, hogy Slobodan Milosevic jugoszláv államfő közvetlen elnökválasztás eredményeként akár két újabb négyéves elnöki időszakot is kitölthessen. Schuster magához tért Innsbruck: Jelentősen javult Rudolf Schuster szlovák elnök állapota az innsbrucki klinikán. Az elnök a több mint egyhetes mélyaltatás után magához tért, elvileg akár beszélni is lehetne vele - jelentette be tegnap Ernst Bodner innsbrucki sebészprofesszor. Azért csak elvileg, mert a gégemetszés miatt a beszédhez katéter behelyezésére lenne szükség, ez azonban legjobb esetben is csak két-három nap múlva válik lehetségessé. Könyvre váltanak a brit fiúk p r/ijkft London: A Harry Potter kalandjai című könyv meghódította a brit gyerekeket. A harmadik rész tegnapi megjelenésekor a hat-tíz éves srácok éjfélig álltak sorba az utcán. Az írónő, J. K. Rowling szerint a siker titka: olyan könyvet írt, amit még maga is örömmel olvas. A könyv hatására a brit gyerekek az internetről átszoknak az ósdi olvasásra. Maradnak az adókulcsok Jövőre nem csökken a polgárok adóterhelése, de a nagycsaládosok az ideinél sokkal kevesebb adót fizetnek. Az Infláció háromszorosával nő a cigaretta Jövedéki adója. Bár a kormány hivatalba lépésekor radikális adócsökkentéseket ígért, a polgárok zöme jövőre sem fog lényegesen kevesebbet fizetni az APEH-nek, mint idén. Az adótörvények készülő módosítása szerint az átlagos adóterhelés mindössze tíz százalékkal csökkenne. 2001-ben sem várható, hogy mérséklik az adókulcsokat. Az idei elmaradás után legalább az adósávok határát megemelik a kormány által jövőre prognosztizált infláció (öt százalék) mértékével. Az inflációt meghaladó mértékben, havi 2200-ról 2600-ra növelik az egy, illetve két gyerek után járó adókedvezményt, míg a három- vagy többgyerekesek az idei kedvezmény négyszeresét írhatják jóvá. Mindez azt jelenti, hogy az alkalmazotti kedvezményt is beszámítva egy gyermekét egyedül nevelő szülő havi jövedelméből 28000 forintot adómentesen tehet zsebre. A két gyereket nevelő házaspárok egyik tagja hozzávetőleg havi 40000 forint után nem fizet majd adót, míg partnere csak az ideivel egyező alkalmazotti kedvezményre tarthat igényt, bár egymillióról 1 millió 50 ezer forintra emelkedik az az összjövedelem-határ, ami alatt a kedvezmény teljes összegben jóváírható. A háromgyerekes szülők közül a gyermekkedvezményt jóváíró fél mintegy havi 126-130 ezer forintos jövedelemig egyáltalán nem fizet majd adót. Ha ennél kisebb a keresete, továbbra is mód lesz arra, hogy a házaspár megossza a kedvezményt. Valószínű, hogy jövőre a lakásbiztonsági berendezésekre fordított kiadások egyhar- madát, de legfeljebb tízezer forintot leírhatnak a polgárok az adójukból. Rossz hír viszont, hogy az eddig ingyen és bérmentve tőkeszámlára helyezett értékpapírok árfolyamnyeresége után adót kell ma 0 - 420 000 0 - 480 000 20% 420 001 - 1 050 000 480 001 -1 050 000 30% majd fizetni. Ennek mértéke még vitás. Áfa címén több pénzt vesznek ki majd az emberek zsebéből. Néhány szolgáltatást a 12 százalékos kulcsból a 25 százalékosba sorolnak át. Emiatt jelentősen drágulnak majd az ismeretterjesztő CD-k, a mezőgazdasági szolgáltatások és a vegytisztítás. Az igazi érvágást a polgároknak a jövedéki adó módosítása hozza. Az adó átlagosan öt százalékkal emelkedik, így a benzin jövedékiadótartama literenként 93-ról 97 forint fölé emelkedik. Radikálisan nő majd a cigaretta ára, a jövedéki adót 14 százalékkal tervezik növelni. így egy pakli ára az inflációt is figyelembe véve 30-60 forinttal is drágulhat. A brit hadsereg felkészült arra, hogy a protestánsok és a katolikusok ma összecsapnak, amikor az Oránlal Rend felvonulói szokásos évi rendezvényük során keresztülmasíroznak Portadown utcáin. A katonák még a vásárlásból hazatérő háziasszonyokat Is igazoltatják. Még öt év a bővítésig ■ A nagy német pártok abból indulnak ki, hogy legkorábban 2005- ben vagy 2006-ban kerülhet sor új tagok felvételére az Európai Unióba - írta tegnap a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív lap brüsszeli keltezésű beszámolója szerint az „európai család” gyarapodásának lassuló üteméért csak részben felelősek a felvételi kritériumokat nehezen teljesítő országok, például Lengyelország. A bővítés elodázása megfelel bizonyos európai politikusok számításainak is, akik időt akarnak nyerni a közösség átfogó reformjához. Emellett Németország és Francia- ország ki akarja szűrni a 2002-ben esedékes választások kampánytémái közül az EU keleti bővítését. Attól tartanak ugyanis, hogy a munka nélküli keleti bevándorlóktól tartó szavazók elfordulnak a jelenlegi kormányoktól. Fizetnek a tűzoltóknak ■ Nem fedik a valóságot azok a sajtóhírek, amelyek szerint a tűzoltóknak ki nem fizetett pótlékok fejében akár elárverezhetik a parancsokságok egyes épületeit - jelentette ki Dobson Tibor, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője tegnap Tatán egy nemzetközi tűzoltóverseny szünetében. A tűzoltóság készenléti szolgálatot ellátó állománya hétvégi és veszélyességi pótlékának kifizetését bírósági határozat teszi kötelezővé. Az állami tűzoltók a nekik járó pénzt még a nyáron megkapják - állította a szóvivő, aki nem tartja valószínűnek, hogy a belügyminiszter azért szüntet meg tűzoltósági épületeket, hogy az állomány elmaradt pótlékait kifizesse. Kevesebb a vámbűntett ■ A vám- és pénzügyőrség az idei év első fél évében 8737 alkalommal, 23,6 milliárd forint értékben derített fel pénzügyi bűncselekményt és szabálysértést, ami esetszámban 360-nal, míg összegben 4 milliárd forinttal kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölte tegnap Bencze József dandártábornok, a vám- és pénzügyőrség rendészeti főigazgatója. Drámaian fogynak az oroszok Vlagyimir Putyln orosz államfő tegnap a Kreml márványtermében a törvényhozás két házának képviselői előtt megtartotta éves beszédét az Oroszországi Föderáció helyzetéről és a kormány jövőbeni célkitűzéseiről. Putyin felhívta a törvényhozók figyelmét a lakosság rohamos csökkenésére. 15 éven belül 22 millió emberrel, vagyis a jelenleginek egyhete- dével csökken a népesség. A világ vezető államai és Oroszország közötti sza kadék egyre inkább a harmadik nünket - mondta Putyin. Noha a nemzeti össztermék, az ipari termelés, a befektetések szintje és az adóbevételek összege növekszik, a gazdaság növekedő képessége módfelett ingatag. Az orosz elnök a hatékony adórendszer megteremtését, az adóterhek csökkentését jelölte meg elsődleges feladatként. Úgy vélekedett, hogy az egysávos személyi jövedelem- adó megteremtésével, a költségvetés szociális kiadásainak csökkentésével sikerül majd kivonni a bevételevilág országai közé taszít ben- két az árnyékgazdaságból. Gyilkosság szerelemből ■ Emberölés alapos gyanúja miatt indított tegnap eljárást a debreceni F. Zs. ellen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi péntek éjjel megjelent volt barátnője hajdúsámsoni lakásán, és szóváltásba keveredett annak élettársával. A vita során mellkason szúrta vetély- társát, aki belehalt a sérülésbe. Letartóztatásakor a gyanúsított közölte: szerelemféltésből ölt. Hőhullám délen ■ Törökországban a nagy meleg következtében legkevesebb tizenegy ember halt meg és több tucatot kellett tegnap éjszaka kórházba szállítani. Nyolcán haltak meg szívrohamban, további hárman pedig agyvérzés következtében vesztették életüket a helyenként 48 Cel- sius-fokos hőségben. Görögországban is tombol a meleg, több szigeten égnek az erdők. Elegendő a gabona ■ A mezőgazdaságot ért víz- és aszálykárok ellenére sem szorulunk gabonabehozatalra, sőt árpából, búzából egyaránt jut exportra is - hangoztatta az ország egyik legnagyobb vetőmagtermelő gazdaságában, a Bóly Rt.-nél tett tegnapi aratási szemléjén Tamás Károly, a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára. A már betakarított őszi árpából a tavalyi 463 ezer tonnával szemben 522 ezer tonna termett. A búza aratása a felénél tart, a kenyérnek valóból 3,6 millió tonna várható. Sikertelen csillagháború ■ Sikertelenül végződött a „sötét szándékú országok” atomtámadásának elhárítására tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer (NMD) gerincét képező rakétával ma hajnalban végrehajtott újabb kísérlet. Az elfogórakéta robbanófeje nem semmisítette meg az „ellenséges” támadóeszközt. A védelmi minisztérium szóvivője szerint az ellenrakéta robbanófeje nem vált le a hordozóról. Bili Clinton elnöknek az ősz folyamán kell döntenie a hatvanmilliárd dollárba kerülő rendszer kiépítéséről. VÁMMENTES ELELMEK Olcsóbb lesz a banán, a rizs, az alma és a paradicsom? Ha a megállapodás még nem Is látott napvilágot, a múlt szombaton gyakorlatilag életbe lépett az unió és Magyarország közötti agrárllberalizációs megállapodás. A vámok megszűnése miatt az EU-ból behozott olcsóbb termékek miatt várhatóan csökken a rizs, a paradicsom, a déligyümölcsök és az alma ára. Ha a megállapodás még nem is látott napvilágot, a múlt szombaton gyakorlatilag életbe lépett az unió és Magyarország közötti agrárliberalizációs megállapodás. A vámok megszűnése, a kvóták emelése miatt várhatóan csökken a rizs, a paradicsom, a déligyümölcsök, az alma és a növényi olajok ára. A magyar agrárkedvezményekről az Európai Unióval kötött megállapodás jelentős vámcsökkentéseket és esetenként a vám- csökkentés által érintett kontingensek számottevő növelését teszi lehetővé. Az egyezmény még technikai gondok miatt hivatalosan nem lépett életbe, ezért jelenleg a korábbi vámokat kell megfizetni, ám a különbözetet július elsejéig visszamenően megkapják majd az érintettek. Jelenleg Magyarország 1,1 milliárd euró értékben exportál agrárterméket az unióba, és onnan mintegy 400-500 millió euró értékben importál. A becslések szerint a megállapodás hatására 100 millió euróval növekedhet évente a magyar kivitel. A behozatal pedig az előzetes számítások alapján 30-40 millió euróval emelkedhet. A megállapodás számos termékre vonatkozik, amelyeknek a vámtétele általában 10 százalék alatti volt. Az egyezmény teljesen eltörli a vámokat. E körbe tartoznak vetőmagvak, vetőburgonya s aprómagvak, amelyeket takarmányozási célra használnak. A baromfi esetében a megállapodás alapján Magyarország már az első évben évi 100 ezer tonna baromfihúst szállít vámmentesen az Európa Unió tagországaiba, és mintegy 50 ezer tonna sertéshúst. Ezzel szemben az unióból 15 ezer tonna baromfihúst és 25 ezer tonna sertéshúst lehet vámmentesen Magyarországra hozni. Egyedi elbírálás alapján lényeges tétel, hogy a magyar exportban a korábbi 300 ezer tonna búzával szemben már a megállapodás első évében 400 ezer tonna búzát szállíthatunk vámmentesen az unióba. A méz eddigi 16 százalékos vámja 10 százalékra csökken, és korlátlan mennyiség szállítható. A megállapodás az unióba irányuló magyar agrárexport kétharmadát hozza a korábbinál kedvezőbb helyzetbe. Az egyezmény baromfiexport baromfihús (t) ebből EU 1997 107 490 64 967 1998 124 967 67 162 1999 116 588 66 960 baromfihús (ezer USD) ' 301 193 318 780 264 224 ebből EU 231 015 228 051 197 045 összes baromfi (ezer üsd) 429 589 421 352 359 130 ebből EU ■■■■ 269 539 277 445 259 377 nem vonatkozik a borra, de a különmegállapodás alapján már 2000. január 1-jétől 400 ezer hektoliter bort vámmentesen szállíthatunk az Európai Unióba. Szép Imre, a Baromfi Termék- tanács elnöke s a Bábolna Rt. többségi tulajdonában lévő Bábolna Baromfi Győr Kft. ügyvezető igazgatója jó lehetőségnek tartja a megállapodást, ugyanakkor szerinte komoly fejlesztések szükségesek, hogy megfelelően élni is tudjunk vele.- Mi több takarmányból állítunk elő egy kiló húst, mint az unió tagállamai, ha versenyképesek akarunk lenni, korszerűsíteni kell az etetőket, itatókat - állapítja meg Szép Imre. - Vámmentesen kivihető termékekre tilos exporttámogatást adni, ám ha az így felszabadult évi kétmilliárd forintot technológiai és környezetvédelmi fejlesztésekre fordíthatja az ágazat, három esztendő alatt behozhatnánk a lemaradásunkat. l i 4 >