Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-10 / 158. szám

2000. Június 10., szombat KULTÚRA Új Dunántúli Napló -11. oldal MŰVELŐDÉS A kortárs művészet vára Diáklányok, fiúk sustorgása fiatalít az öreg falakon. A sikló­si vár galériájának látogatói. A város ismét gazdag képző- művészeti kínálattal gyarapítja nyári látnivalóit. De vajon iskolateremtő csoportosulás-e ez, mint azt a laikusok talál­gatják? A közelmúltban nyolcadik alka­lommal nyitotta meg kapuit a Siklósi Szalon nyári tárlata a vár termeiben, amelyre ötvennyolc kortárs alkotó küldte el közel­múltban készült műveit. Mint a tárlatszervező, Kovács Ferenc fes­tőművész elmondta, a nyár fo­lyamán legalább 50-60 ezren for­dulnak meg itt, ami a seregszem­le jelentőségéről szinte minden­nél többet mond. Köztudott, hogy a kiállítók valamilyen mó­don kötődnek a városhoz: itt él­nek, itt éltek, vagy az országosan is úttörő jelentőségű első siklósi szimpóziumok alapító tagjai vol­tak. Nem iskoláról, alkotói csopor­tosulásról, még csak nem is szel­lemi rokonságról van szó, mondja a festőművész, de mint a kataló­gushoz előszót író Angyal Mária művészettörténész fejtegeti, a műfaji és egyéni különbségeken túl arról a legáltalánosabb érte­lemben vett közös szellemről igen, amely a közös élményeken, a művészet szeretetén és egymás megbecsülésén alapul. Először csak harmincán voltak - tudom meg a festőművésztől - ma vi­szont már közel hatvanan repre­zentálják a kortárs képzőművé­szet legkülönfélébb áramlatait a szentendrei Patak-csoporthoz tar­tozó Aknay Jánostól a siklósi szü­letésű és Pécsett ötvös szakot vég­zett Zvolszky Zitáig. Éppen a he­terogenitása, szabadsága miatt a díjazás egy-egy művész éves telje­sítményének is szól, tehát a zsűri sem vállalkozik méricskélésre az összemérhetetlen műfajok, műal­kotás-egyéniségek közt. Az idén például Tóth István iparművész­nek, a pécsi Művészeti Szakkö­zépiskola tanárának míves grafi­káit, a Rétfalvi Sándor-tanítvány Németh Pál érzékien súlyos és anyagszerű fémszobrait, H. Barakonyi Klára szuggesztív zo­mánckompozícióit tartották elis­merésre méltónak. De szolgáljon további példákkal a sokszínűség­re az, hogy Nyári Zsolt, az ifjabb korosztályhoz tartozó, a szobrai­val Japánt is megjáró Bencsik Ist- ván-tanítvány, vagy a még mes­teriskolás Kuti László ugyanígy itt van alkotásaival, mint kerámia- szobrászatunk ötletekben soha nem szűkölködő „nagyasszo­nya”, Ligeti Erika, aki kollégájá­ról, a szobrot belülről felrobban­tó Schrammel Imréről készített ironikus portrét. Siklós egyéb­ként is nagy olvasztótégely a szó gyakorlati, de szellemi értelmé­ben is, hiszen az üvegművész Je- genyés Jánosnak éppolyan termé­szetes helye van itt, mint például a budapesti Kádár János Miklós és a szekszárdi Baky Péter festő­művészeknek, vagy Lacza Márta grafikusművésznek, akinek ­mint arról sokan hallhattak már - gyománnyá váló kiállítása nem az szinte az egész életműve lett a tűz irányzatokat, hanem a kortárs martaléka az elmúlt napokban. A magyar képzőművészetet képvi- Siklósi Szalon immáron erős ha- seli. b.r. Magyarul - magyarán Könyörgöm? Az az állhatatosság, amely- lyel Kapitány János siklósi olvasónk figyelemmel kísé­ri mai magyar nyelvünk használatát, föltétien tisz­teletet érdemel. Megkö­szönve érdeklődését, és azt a jó néhány kérdést, észre­vételt, amit leveleiben tett, némi késéssel igyekszem törleszteni adósságomat. Sorra veszem azokat a megfigyeléseit, amelyek közérdeklődésre tarthat­nak számot. A könyörgöm szóalak helytelení­tésével az úgynevezett ikes és iktelen ragozás kérdéskörére utal. Helyesen állapítja meg, hogy ez az ige se nem ikes, se nem tárgyas. Gyakori használata téves analógia eredménye, vagy­is az ikes ragozás szabályának kiterjesztése nem ikesek rago­zására. Folyamatos szövegben egyáltalán nem, vagy csak rit­kán fordul elő (Naponta kö- nyörgök - nem könyörgöm! - neki, hogy javuljon meg.) A fil­mek, színművek érzelmi telí­tettségű jeleneteiben már nem tárgyas (nem is lehet), de nem is igei jellegű, hanem többé-ke- vésbé jelentés nélküli, módosí­tószó értékű kifejezés. A kérem szépen udvariassági kifejezés­hez hasonlóan, amelyet gyakran akkor használunk, ha a köszö­netét nyugtázzuk: Köszönöm szépen - Kérem szépen. Vagy egy-egy érdeklődő, tájékozódó kérdés bevezetéseként, amikor nem tudjuk a kérdezett figyel­mét személyfelhívással (Uram! Asszonyom! stb) megjelölni. Kérem, hol az állomás? A „kö­nyörgöm” tehát a kérem szino­nimája (rokon értelmű megfele­lője) lett, alázatoskodó, rimán- kodó felhanggal. Megemlíti még levélírónk az esz iktelen alakját egyes szám 3. személyben. Az eszik az egyik leggyakoribb használatú ikes igénk, amelyhez csaknem min­dig hozzátesszük a ragozás név­adójaként ismert -ik ragot. De még itt is van kivétel. Az esz a méreg, esz a fene, esz a rosseb (az indulat magasabb fokozatán). Ezeket a formákat nyugodtan ne­vezhetjük kivételeknek, amelyek ez esetben nem erősítik a sza­bályt. Az ikes ragozás ugyanis, mint rendszer, már nem él. A tiszta, szabályos, illetve állandó ikesek mind a három (kijelentő, feltételes, felszólító) módban va­ló végigragozása (alszom, alszol, alszik - aludnám, aludnál, alud­nék - aludjam, aludjál, aludjék) a magyar szakos egyetemi hallga­tók nyelvtani ismereteit is meg­haladja. S akkor még nem beszél­tünk az ingadozó ikesekről (búj - bújik; botol - botlik; múl - múlik; tündököl - tündöklik; tör - törik; hajol - hajlik; vál - válik stb). Az ikes igék ható alakjait ma általában iktelenül ragozzuk: alhat (ik), ehet(ik), vonat­kozhatok). Megemlíthetjük még az ikte­len igék köznyelvi felszólító alak­jához enyhítő, kedveskedő ár­nyalattal kapcsolt 2. személyű ra­got: adj - adjál, menj - menjél. Végül a nyelvjárások iktelen igéi­nek 3. személyű ikes alakját: adjék, menjék. Az ikes ragozás már régen el­vesztette sajátos szerepét, s volta­képpen stiláris eszközzé lett. Mindez azonban nem lehet ma­gyarázat a könyörgöm használa­tára a könyörgök helyett. Rónai Béla Kiskorú medvék zuhanása Soha korábban nem láttam a gyermeki féle­lemnek, mérhetetlen magánynak és szomo­rúságnak olyan szívszorító megfogalmazá­sát festményen, mint amilyet évekkel ez­előtt egy lelki gondozásra szoruló kicsikkel foglalkozó intézmény falán. A festő, Szilágyi Szilárd azóta érdekelt. Kalandvágy és bátorság biztosan kellett ahhoz, hogy a mindig jó tanuló, jogot végzett Szilágyi Szilárd a talár helyett az ecsetet válassza, s a Pé­csi Galériába menjen, először amolyan minde- • nesnek. Ám az ott eltöltött évek alatt olyan alko­tókkal találkozhatott, mint Pinczehelyi Sándor, Lantos Ferenc, Martyn Ferenc vagy Gyarmathy Tihamér, akitől az egyik legfontosabb jótanácsot kapta: ha valakit elfogad a szakma, gyak­ran nem mer mást csinálni, mint amit megszoktak tőle, s végül minden egyes művével a börtönének falait vastagítja. Szilágyi Szilárd eldöntötte egy életre, hogy soha nem fog falakat építeni önma­ga köré. A nyolcvanas években az akkor hu­szonéves fiú különös technikával készült sorozataival keltett feltűnést, a színeket egyenesen a félig még nedves fehér fes- tékre vitte fel, így szinte a vásznon kever­te ki az árnyalatokat. Születtek a festésze­ti módszerekkel való birkózást is szimbo­lizáló súlyemelők, vagy játékmackók, akik védtelenül zuhannak a valóság ál­mokból szabadult fenyegető szörnyei kö­zé, ám később a pasztellszínekbe fojtott, szinte szürrealista figurák mellett már erőteljes színvilágú, érzelemgazdag, expresszionista ké­peket is festett a pécsi fiatalember. Készültek gegekkel, poénokkal teli munkák, alumínium­szalagokból összerakott, emberméretnél na­gyobb angyalszobrok, legutóbb láttunk is róluk néhány szokatlan, ironikus gondolatokat éb­resztő képet a Pécsi Galériában. Máskor filmren­dező húgának, Szilágyi Eszter Annának versei ihlették meg, vagy a talán előző életekből szár­mazó indián emlékek, sokszor pedig a cím már megvan rég, s a gondolatra épül a mű. A leg­újabb festményeken a sokatmondó cím is része lett a műnek, tűnődhetünk tehát, milyen is a „Repülési tilalom vége”, vagy mi akad a kezünk­be, ha megtörténik a nagy „Merülés értékekért”. A művészet felé mindenkit más visz, beszél­getőtársam gyermekkorából a csodaszép kör­nyezetet emeli ki, kastélyokban, vadregényes parkokban nőtt fel, édesapja, aki a pécsi Apá­czai Nevelési Központ egyik meghatározó alak­jaként is ismert, korábban nevelőotthonokban volt igazgató. Mindig támogatta törekvéseit előbb pedagógus, majd pszichológus édesanyja is, így hát nem furcsa, hogy a Szilágyi családban a három gyerek, Áron, Márton és Dorka az édes­apával együtt mázolja vastagon a festéket hol a vászonra, hol a padlóra, az édesanya, Császár Zita elnéző pillantásai előtt. Van, hogy Szilárd reggeltől estig fest a műter­mében, aztán meg a munkája után néz, mert- hi­szen megélni is kell valamiből. (Régen voltak olyan évek is, amikor nyáron szörfkölcsönzőt nyitott, a befolyt pénz meg elég volt rá, hogy té­len csak a festésnek szentelhesse magát.) A fa vonzotta, így a 90-es évek elején, amikor még a hintalovak is műanyagba voltak öntve, fajátéko­kat kezdett készíteni. Ma játszótereket csinál, egy-egy építmény néha kalózhajó a homokten­geren, máskor megrohamozni, elfoglalni való erőd. Ha az eredményeket kellene sorolni, néhány díjat, s több hazai kiállítás mellett frankfurti, pá­rizsi bemutatkozásokat említhetnénk, tagságot előbb a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában, majd a Képzőművészeti Alapban. Ám minden­nél fontosabb talán a folyton megújuló alkotó­erő, az örömmel végzett munka. Hiszen kevés embernek adatik meg az, ami neki, hogy való­ban azt tegye, amitől boldog lehet. Pedig valójá­ban mindannyiunknak így volna jó élnünk. HOONIK I. CY. A Jelenkor júniusi számából A szépirodalom minden ágából válogattak a szer­kesztők a legújabb Jelen­kor lapjaira, így a tanul­mányok, kritikák mellett regény, novella, költemény is olvasható a legfrissebb számban. A lap összeállí­tással köszönti egykori fő- szerkesztőjét, a most het­venéves Tüskés Tibort is. A Pécsett szerkesztett Jelenkor júniusi száma Bogdán László „Drakula megjelenik” című regé­nyének részletével kezdődik, amelynek története az ötvenes évek Romániáját idézi. Ezt köve­tően Oravecz Imre és Makay Ida versei olvashatók, majd folytató­dik Márton László regényének közlése. Vörös István verseit a róla szó­ló méltatás követi Mészáros Sán­dor tollából. A szépirodalmi rovat további részében Hortobágyi Ka­talin és Háy János közöl verseket, Zoltán Gábor pedig „Férfizene” é című novellájával jelentkezik. Tüskés Tibort, a Jelenkor egy­kori főszerkesztőjét, 70. születés­napja alkalmából köszönti a fo­lyóirat soron következő összeállí­tása, amelyben Tüskés Tibor há­rom irodalmi portréja olvasható Bárdosi Németh Jánosról, Csorba Győzőről és Lázár Ervinről, majd a pályatárs Csűrös Miklós méltat­ja a szerzőnek Fodor Andrásról írott kötetét. A tanulmányrovatban első­ként Csuhái István „Ne ijedjenek meg, Mr. Gould itt van” című írá­sa a 20. század egyik legnagyobb formátumú kanadai zongoristájá­ról, Glenn Gouldról szól, akinek „A hangfelvétel küátásai” című esszéjét is közli a lap, ugyancsak Csuhái István fordításában. A jú­niusi számot Bartha Judit elem­zése zárja Virginia Woolf „Hullá- mok” című regényéről. _______■ Ba ranya fehér virágai Fehéren fehér, hószínen hószínű virágok. Takaró Rezsőné, kit az uránvárosi lakóépület lépcsőházában és a somogyi hímzőkörben Juliska néninek ismernek, a legmagasabb ki­tüntetésben részesült az idei Országos Népművészeti Kiállí­táson. Gránátalma-díjat kapott. Hófehér damasztterítőt hajtogat ki elém, gyönyörű, tömött, fehér gömöri virágmotívumokkal. Mu­tatja, ahol sűrű a minta, hogy kell a cérnával megfejelni a tűt. A gyárvárosi templomban három úrihímzéses, ezüsttel kontúrozott terítő dicséri keze munkáját. A csatai hímzés lángoló pipacsvörö­se a Felvidékről való, de van kós­toló a debreceni szűrhímzésből is - élénkzöld színekben pompázó terítő piros szegéllyel. Kávészín párnahaj következik meggypiros vonalak lágy lüktetésével, majd a baranyaiak, csupa fehéren fehér: virágok batisztra szórt puha cér­na-szirmokkal - borsókás szélű drávaszegi, baranyai horvát, szi­getvidéki cakkos szélű. Az egyik kimunkáltságában, a másik egy­szerűségében szép. A „békaszájú- akat”, a hálósán lyukasakat Bara­nyában is csak kevesen tudják utána csinálni. A vásárosbéci születésű 73 éves asszony tízéves korában köl­tözött be Pécsre újra megházaso­dó édesanyjával, de nem a szülő­falujából hozta ezeket a keze alatt mívessé váló mintákat. Azt mondja, mint minden falusi lányt, az édesanyja őt is megtaní­totta varrni, és a házimunkából is mindig kivette a részét a dolgok rendje szerint, de a hímzésre már az Istenkúti Ál­talános Iskola tanulójaként kapott kedvet. Három fiút ne­velve csak néha, ráérő idejében ülhetett neki hí­mezni, de falvé­dőket díszíteni, térítőkre virágot rakni giccsnek sz. mított, úgy­hogy biztatást sem kapott so­kat. Közel két évtizedig volt takarítónő a POTE kollégiumában, s mikor portás lett, az éjszakái egy részét is en­nek szentelhette. De a nyugdíjas- éveknek kellett eljönniük, hogy végleg nyugalmat adó szp vedé- lyének élhessen. Ekkor i r Ba­logh Lászlóménak, a pécs-somo­gyi és a pécs-vasasi szakkör veze­tőjének a kitűnő szakmai irányítá­sával dolgozik és sorra hozza az országos díjakat Békéscsabáról, Mezőkövesdről, Hajdúszoboszló­ról, Dunaújvárosból. Különösebb titka nincs. Azt mondja, világéleté- ben mindig szerette a szépet, b. r. A tánc jegyében Fergeteges táncestekre szá­míthatnak azok, akik ma, holnap és holnapután este ellátogatnak a pécsi Horvát Színházba. Az Anna utcai nyári játékok keretében há­rom együttes lép fel. A Szeged Táncegyüttes kezdi ma 21 órakor a táncos programok sorát, ők a magyar nyelvterület táncait dolgozták fel két részből álló műsorukban. Az együttest vezető Nagy Albert a tolnai, szat­mári, kalotaszegi, felcsíki, eleki ritmusok mellé dunántúli dalla­mokat is válogatott, de lesz szla­vóniai, rábaközi tánc is többek között. Különleges táncszínházi mű­sorral lép fel a budapesti Fáklya Táncegyüttes holnap, összeállítá­suk címe: „Énekek éneke”. Az es­ten táncballadát, táncdrámát is előad a társulat, az utóbbit példá­ul épp az Énekek éneke egy sorá­val ajánlják: „Mert erős a szere­lem, mint a halál, kemény, mint a sír...”. A bunyevác táncok, a so­káé lakodalmas mejlett izgalmas élményt ígér az „Égi jel” című oratóriumi részlet, amelyhez a zágrábi Lado együttes szolgáltat­ja a zenét. A műsort Kricskovics Antal, Erkel-díjas érdemes mű­vész rendezte. Pünkösdhétfőn a hazaiaké a színpad, 12-én 21 órakor a Bara­nya Táncegyüttes ad műsort. A Szeged környéki, a Mura és a Dráva menti és más táncok mel­lett gradistyei anyag is szerepel például. A legtöbb feldolgozás Sárosácz Mihály, Leránt György és Vidákovics Antal nevéhez fű­ződik. Remélhető, hogy az időjárás is kedvez majd a táncnak, hiszen esőnapokat nem jelöltek ki. H. I. GY. 4 4 t A 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents