Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-06 / 154. szám
12. oldal - Új Dunántúli Napló BARKÁCSOLÁS 2000. Június 6., kedd ÜáHVH Oldalszerkesztő: B. Murányi László Ötletsarok OLAJMENTŐ ALÁTÉT. Nem folyik szét a fúrás helyére csepegtetett olaj, ha a fúrandó fémlapra, lemezre a művelet megkezdése előtt olyan alátétkarikát fektetünk, amelynek a belső átmérője nagyobb a fúrószár vastagságánál. A fúró élét védő, tehát a fúrást könnyítő olaj nem folyik ki a gyűrűből, ha a fúrószár sehol sem ér az alátét belső részéhez, így egyenletes olajozást is biztosíthatunk. A MÁGNES HASZNA. Ha ki sebb vagy nagyobb mennyiségben vasat fúrunk, ajánlatos előtte beszerezni egy jó erős mágnest, amivel összegyűjthet- jük a szanaszét repülő fémforgácsot. Ha van hangszóróból kimentett kör alakú mágnesünk, azt fűzzük fel spárgára, és a szabad végére csomózzunk fogórészt. Ezzel az eszközzel haj- ladczás nélkül a földről, a műhely padozatáról is könnyedén begyűjthetjük a forgácsot, ha a madzagon lógó mágnest folyamatosan húzkodjuk a helyiség padozatán. Ha végeztünk, a mágnesről védőkesztyűs kézzel a szemetesedénybe söpörhetjük az összegyűlt fémhulladékot. PÓTLÓLAGOS FÖLDELÉS. Főleg a rádióamatőröknek nehéz jó földelést készítem olyan helyiségben, ahol nincs bent védőérintkezős, azaz földelt dugaszolóaljzat. Az a legegyszerűbb és biztonságos megoldás, ha a legközelebbi védőföldelé- ses dugaszolóaljzatból hozzuk át a földelést. Vegyünk egy védőföldes villásdugót, csavarozzuk szét, a földelés bekötéséhez kössük be a megfelelő hosszúságú, egy eres szigetelt vezeték egyik lecsupaszított végét. A vezeték másik lecsupaszított végére rögzítsünk banándugót vagy műszerészcsipeszt úgy, hogy szükség szerint ezt is, azt is használhassuk. A dugó fémvilláit távolítsuk el, azokat a védőföld jobb érintkezése érdekében helyettesítsük beragasztott műanyag lábakkal. Amikor ezt benyomjuk a védőérintke- zős dugaszolóaljzatba, a vezeték másik végén máris ott a földelés. ■ Barkdcsgépet és tartozékot vásároljon és javíttasson az Elektrió Kft.-nel! Pécs, Szabadság u. 28. Tel.: 72/336-685,72/210-102 Sok múlik az alkotóanyagokon A beton- és habarcsmunkák leggyakoribb hibái Betonozásnál, vakolásnál hiába a drága anyag, a rengeteg munka, ha a végeredmény megrepedezik, kisebb vagy nagyobb darabokban felhólyagosodik, lepotyog. Mindez megelőzhető, ha gondosan kiválasztott anyaggal dolgozunk. Nyakunkon a nyár, a lehullott vakolatú családi házak, présházak és hétvégi házak kijavításának, esetleges megtoldásának ideje. Mielőtt munkához kezdenénk, elevenítsük fel a betonozással, a habarcskészítéssel kapcsolatos tudnivalókat. Mire ügyeljünk, hogy jól sikerüljön a munkánk? A cementnél az a legfontosabb, hogy azt milyen időben és célra akarjuk felhasználni, mert fajtájától függően nagyon érzékeny a hőmérsékletre. A nagy szilárdságú és kezdőszüárdságú cementekre a gyors, a kiegészítő anyagokat tartalmazókra a lassúbb szilárdulás jellemző. Hideg időben ne a kiegészítő anyagot tartalmazó, hanem a nagy szilárdságú és a nagy kezdőszilárdságú cementeket használjuk. Meleg időben viszont előnyösebb a kiegészítő anyagokat tartalmazó cement felhasználása. Alapozásnál a szulfátos talajba kerülő betonszerkezethez csak szulfátálló cementet használjunk. Az oüott mész ne tartalmazzon oltatlan darabokat, mert azok a habarcsba bedolgozva oldódnak és kipattogzást okoznak a vakolaton. Tehát ajánlatos átnézni felhasználás előtt az oltott me- szet. Keverővízként kerüljük az olajos, zsíros vagy cukorral szennyezett vizet. Feltűnő szagú, színezett, zavaros, felrázva habzó, pezsgő, gyárak szennyvizével fertőzött, de ásvány- vagy gyógyvizet se használjunk, mert azzal nem, vagy csak igen lassan köt és szüárdul meg a beton és a habarcs, sőt meg is repedezhet, csökken a szüárdsága és kedvezőtlen esetben teljesen tönkremehet. Ezért keverővízként csak vízvezetéki vagy kútvizet használjunk. Adalékanyagok bedolgozásánál azok szeny- nyezettségére és szemmegosztására ügyeljünk elsősorban. A szerves szennyeződés (pl. termőföld) ugyanis már igen kis mennyiségben is használhatatlanná teszi az adalékanyagot. A szervetlen szennyeződés, mint az agyag és az iszap bizonyos mértékben még megtűrhető. A szervetlen agyag, iszap bevonja a szemcséket, megakadályozva ezzel a szükséges tapadást a cementkőhöz, de rögöket is képezhet, amelyek gyenge pontokat létrehozva csökkenthetik a beton, a habarcs szilárdságát. A túl sok agyagot, iszapot tartalmazó habarcs a vakolat repedezé- sét, tapadásának csökkenésével pedig annak leválását, feltáskásodását okozza. Az adalékanyagok aránya a beton készítésénél kis szilárdsági követelmény esetén legfeljebb 10, nagyobb szilárdság igénye esetén maximum 6 térfogatszázalék agyag és iszap az ajánlott keverési arány. A habarcsokhoz használt bányahomok agyag- és iszaptartalma ne haladja meg a 8, a folyami homoké pedig a 3 térfogatszázalékot, mert kellemetlenségnek tehetjük ki magunkat. Minél több a finom szemcse, annál nagyobb az adalékanyag vízigénye, és annál több kötőanyag kell azonos szilárdság eléréséhez, a szükségesnél kevesebb finom szemcse viszont nehezíti a keverék bedolgozhatóságát. A beton adalékanyaga akkor jó, ha a 0-4 milliméteres homok és a 4 milliméternél nagyobb szemnagyságú kavics aránya közel egyenlő. Az adalékanyag még megfelelő, ha 40-65 százalék közötti a homoktartalma. Bányahomokot a kisebb, folyami homokot a nagyobb szilárdságú habarcsoldioz használjunk. A vízzáró, tehát különleges habarcsok adalékanyagát folyami homok szétrostált frakcióiból állítsuk össze. Ha a habarcskeverék gyorsan leülepszik a keverőládában, akkor azt nehéz lesz bedolgozni, mert rossz a szemmegoszlása. Ennek következménye lehet a nem kellően tömör, kevésbé tartós, csökkent szilárdságú szerkezet. Az adalékszerek alkalmazásával sok kellemetlenségtől és utólagos kártól szabadíthatjuk meg magunkat. Kötéskésleltető szerekkel meghosz- szabbíthatjuk a keverék bedolgozhatóságát. Fa- gyásgátló szerekkel elkerülhetjük a beépített anyag megfagyását. Képlékenyítő vagy folyósító szerekkel tartósabbá tehetjük a szerkezetet. Az adalékszerek alkalmazásánál gondosan tartsuk be a gyártó előírásait, a túladagolás ugyanis káros következményekkel járhat, mert esetleg nem, vagy túl gyorsan köt meg a beton, a habarcs. A facsiszolás fortélyai A kézi fűrésszel vagy géppel kivágott fafelületek simára csiszolása ugyan nem ördöngös, mégis sok figyelmet követelő művelet. Érdemes megszívlelni néhány tanácsot. A megmunkálás közben felszakadt szilánkokat, forgácsokat csiszolás előtt enyvezzük a helyükre, majd helyezzünk rájuk papírt, és pillanatszorítóval, esetleg keményfát ráhelyezve zsineggel szorosan kötözzük át, amíg meg nem köt a ragasztóanyag. Ha nincs kéznél vibrációsvagy sarokcsiszoló gép megfelelő szemcsenagyságú csiszolópapírral, esetleg csiszolóvászonnal, akkor sem kell zavarba jönnünk. A géppel ugyan könnyebb és gyorsabb a munka, de vannak olyan fafelületek, ahová egyébként sem lehet gépet használni. A csiszolásnál a csiszolópapíron vagy vásznon van úgyis a lényeg, na meg azon, hogy azt miként tudjuk a művelet közben úgy a megmunkálandó felülethez szorítani, hogy az mindenütt a lehető legjobban felfeküdjön rá. A csiszolandó felület méretétől függő nagyságú keményfalap, és az egyik lapjára vagy élére fogott csiszolóanyag a legegyszerűbb és a legpraktikusabb segítőnk, amivel már kezdhetjük is a munkát. A csiszolópapírt akkorára vágjuk, hogy a lap vagy az él felfelé lévő felső részén a kezünkkel azt munka közben is szorosan tarthassuk. Miként és hogyan csiszoljunk különféle felületeket a magunk készítette segédeszközzel? Keretes panelszerkezet kereszt- irányú csiszolásánál az egész felületet, de még a keret tövét is köny- nyedén le tudjuk csiszolni, anélkül, hogy az erezetre merőlegesen kellene haladnunk. Idomdarab csiszolásánál a csiszolópapírt hordozó keményfa darabot az idomnak megfelelő alakúra munkáljuk meg a művelet előtt. Homorú felületekhez domború, domborúak- hoz pedig homorú keményfa darabot használjunk. Ha például egy bonyolult, hullámos felületű lámpaállványt akarunk csiszolni, a műveletet előbb az erezetre merőlegesen végezzük egymást követően mind finomabb szemcséjű csiszolópapírral. A végső csiszolás az erezettel párhuzamosan történjen, finom csiszolópapírral. A hajlított vagy bonyolult alakra megmunkált faszerkezetek éles belső szögleteinek, sarkainak, hornyainak csiszolásához megfelelő alakra kivágott csiszolófához fogjuk a dörzspapírt. A kifűrészelt idomdarabok csiszolásakor legjobb megoldás, ha a kifűrészelt hulladékot használjuk fel segédeszközként és annak élé- hez fogjuk a csiszolópapírt. ___■ ÉLVÉ DŐ A FŰRÉSZRE. A felakasztott fűrész éle nem csorbulhat ki és nem okozhat sérülést, ha locsolótömlőből élvédő tokot készítünk és húzunk rá. FOTÓ: TÓTH László Sátorcövek műanyagból Ha a kertben kötelet akarunk a földhöz rögzíteni, netán az elveszett sátorcö- veket akarjuk pótolni, magunk is készíthetünk cöve- ket műanyagból. A könnyű és kifogástalan szilárdságú cöveket készíthetünk 40 milliméteres vagy azt megközelítő átmérőjű pvc lefolyócsőből, amit ajánlatos 20-25 centiméteres darabokra vágni. A hengereket hosszában fűrészeljük négy felé, a darabok egyik végét fűrésszel megközelítően derékszögben hegyezzük ki, a másik végüktől 10-15 milliméterre fúrjunk a zsinór rögzítéséhez 10-15 milliméter átmérőjű lyukat, esetleg fűrésszel oldalra készítsünk a kötél rögzítéséhez bemetszéseket. A fúrásokat és a bemetszéseket egyszerűbb úgy elvégezni, hogy több összefogott és kellően rögzített darabot munkálunk meg egyszerre. Utolsó fázisként a cövekek éleit, sarkait egyenként gömbölyítsük le, nehogy megsértse a sátorverők kezét, lábát. A műanyag sátorcövek súlya lényegesen könnyebb a fémből készültnél, nem is rozsdásodik, tehát kezelést sem igényel, és könnyen pótolható. Teherszállító kerékpár Ha rendszeresen szállítunk nehezebb tárgyat kerékpárral, a csomagtartó néha nem elegendő. A pedálra rögzített rácson már nehezebb teher is eltolható. Erős lécekből készítsünk mondjuk 25x35 centiméteres stabü rácsot. Az egyik hosszanti lécet a közepén kívülről réseljük fel, hogy oda szorosan illeszkedjen a hajtókar pedál fölötti része. A rács két külső sarkába felülről hajtsunk karikával ellátott menetes, azaz átmenő csavart. A csavarokhoz erősítsünk 3-4 müliméter átmérőjű huzalokat, azok másik végét úgy rögzítsük a vázhoz, hogy a rács vízszintesen, illetve külső élével egy kissé fölfelé álljon. Ezt a feltámasztást rendszeres csomagszállítás esetén ajánlatos megfelelő hosszúságú 4-6 milliméter átmérőjű fémrúdból elkészíteni, az egyik végét hajlítsuk be fixen a rács sarkába, a másik végét pedig kampósra, úgy, hogy azokat ráakaszthassuk a kerékpár vázára, amikor felhelyezzük a rácsot. A hajtókart állítsuk függőlegesre, hogy a pedál lent legyen, helyezzük fel rá a rácsot és azt rögzítsük huzallal vagy vékony rúddal a vázhoz. Akár 60-70 kilós zsákot is ráállíthatunk a rácsra, még át is kötözhetjük, és máris könnyedén tolhatjuk azt a teherhordó kerékpárunkon. Biztonságos farakás Olyan házaknál, ahol fával fűte- nek, a télire tárolt hasábfákból összeállított farakás kedvenc, ugyanakkor igen veszélyes játszó- és búvóhelye a gyerekelmek. A farakás esetleges ledőlésével járó súlyos balesetet megelőzhetjük, ha annak két keskenyebbik oldalához cölöpöket verünk a földbe, és azokat középtájon és fönt is kötéllel vagy lánccal összefogjuk. Ezt a védelmet utólag már nehéz megoldani, ezért ajánlatos a hasábfákat már eleve a levert és bizonyos magasságnál eleve összekötött cölöpök közé felrakni. A biztonságos farakás még a viharnak is ellenáll, és nem kell évente akár többször is összerakni a szét- gurult hasábfákat.____________■ Az autóköpeny így is hasznos Az autósok igyekeznek megszabadulni a már lefutott gumiköpenytől, s közben eszükbe sem jut, hogy az még másra milyen hasznos lehet. A gumiabroncs igen jó ütközésgátlónak csónakkikötőben, ahol a móló falához rögzítve magakadályozhatja, hogy a kikötött vízi jármű komolyan megsérüljön a hullámzó vízen a partnak ütődve (képünkön). Hasznos a gumiköpeny a zsúfolt és rosszul világított garázsban, ha az autó ütközőjének magasságában egy vagy több használt autóabroncsot felfüggesztünk a garázs hátfalára. Ha megfelelő méretű autó vagy akár traktor gumiköpenyt a kert játszótérnek kialakított részén az élével megfelelő mélységben bebetonozunk, azon át kedvére csúszkálhat a gyerek. Több gumi földbe rögzítésével labirintust is kialakíthatunk. Végszükségben a pótkerék is megteszi, ha fékhibás járművet akarunk vontatni. A kocsink hátsó és a vontatándó autó első lökhárítójához az élével erősen odakötözött pótkerék gumiköpenye indításkor és hirtelen fékezéskor is tompítja a lökéseket. így könnyebb Ha a kézben tartott fúrógépünkkel gyakorta kell vízszintesen vagy függőlegesen fúrnunk, a furat gyakran ferdére sikeredik. Hogyan segíthetünk magunkon? Ha a fúrógépünk hossztengelyének vonalába mindkét oldalon jól látható színes csíkot festünk, avagy szigetelőszalagot ragasztunk, azzal elősegíthetjük, hogy a szemmértékünk is pontos legyen. A fúrásnál a csíkok vízszintes vagy függőleges helyzetét figyelve már nagyobb lesz az esélyünk, hogy a furat nem dől meg semerre sem. Az is megoldás lehet, ha kis vízmértéket erősítünk a fúrógép oldalára, és a nivellában lévő buborék állása megmutatja, hogy a helyes irányban tartjuk-e a gépünket a fúrás megkezdésekor, illetve amikor már mélyebben dolgo- zik az anyagban a fúrószár. ■ Fémlemez jelölése Igencsak kellemetlen helyzetbe kerülünk, ha a fémlemez megmunkálása előtt annak felületére ceruzával méretet, vonalat húzni vagy bármilyen szöget rajzolni akarunk, mert alig, illetve egyáltalán nem látszik a ceruzajelzés a zsíros, fényes felületen. Jó használatot tenne ilyenkor a zsírkréta, ha kéznél lenne. Lemezmunkákhoz ajánlatos beszerezni fehér táblakrétát, amivel a lemez megjelölendő helyére vastag vonalat húzunk, és azon már jól látszik a ceruzajelzés. A munka végeztével a lóétajelzést szappanos vízbe mártott ronggyal könnyedén és nyomtalanul eltüntethetjük. ■ JUBILEUMI AKCIÓ! MÁRVÁNY ABLAKPÁRKÁNYOK különböző színekben, magyar szabványméretben, 20 cm széles, 2 cm vastag, külső és belső: pl.: 94 cm 2.588 Ft, 124 cm 3.713 Ft Az árak az áfát nem tartalmazzák. Ezenkívül minden kívánt méretre konyhapultot és mosdópultot is készítünk! BAVIMPEX Kft. Pécs, Tüskésréti u. 2. Tel: 72/227-019 Nyitva: h-p: 8-17.00, szó: 8-12.00 r ! I