Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-29 / 176. szám

2000. Június 29., csütörtök HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Kígyó a szeretet rangelsőjeként Különösen nem könnyű manapság felnőtté érni. Ismertek a lakosság állapotára vonatkozó adatok: egymillió alkoholbeteg, százezerre becsült drogfüggő, min­den második házasság válással végződik, a lakosság csaknem harmada de­pressziós stb. Az ilyen felnőttek társadalmi beilleszkedése zűrökkel terhelt, a családjukban élő gyermekek pedig szinte megoldhatatlan nehézségekkel néz­nek szembe a magatartási és/vagy tanulási gondok miatt. Az úgynevezett problémás fiatalok szociali- «I záltsága és érzelmi éretlensége ijesztő mér- n: tékű és arányú, ami előrevetíti azt a jövőt, it. hogy nem tudnak megfelelő iskolázottságot ri.‘ szerezni, ezáltal kiszorulnak a munkaerőpi- ’ acról. A kamasz korosztály mintegy 75 szá­zaléka kipróbálta már a drogot, egy részük szinte állandó jelleggel használja is, még többen rendszeres alkoholfogyasztók, vagy -i egyéb rossz útra csábultak.- Ezek a fiatalok igen rövid időn belül csa­ládalapítók lesznek, és az ő gyerekeik korosz­tálya a jelenleginél is nagyobb számban lesz beilleszkedésre képtelen - összegzi a helyzet­képet Dr. Simony Emőke (képünkön), a pé­1 esi Anikó utcai Családsegítő és Gyermekjólé- [ ti Szolgálat vezetője. Amióta ezt a munkakört ^ betölti, vagyis több, mint tíz éve, markáns je- I lenségként tapasztalható Kertvárosban és Uránvárosban, hogy a szolgálat ellátásába tartozó lakosság szociális és mentális helyze­te aggasztó mértékben és rohamosan romlik. Azért hangoztatja: nem lehet az „aktuális tűzoltás” az elsődleges a szociális munká­ban, meg kell próbálni előre menekülni, és nagy figyelmet kell fordítani a megelőzésre.- Az a cél, hogy a sikertelenséget, folya­matos frusztrációt átélő gyermekeknek kre­ativitást biztosítva sikerélményt nyújtsunk, energiájukat pozitív, társadalmilag hasznos irányba „tereljük”, ne hagyjunk teret a rom­boló, deviáns magatartások megjelenésé­nek. Arra is szükség lenne, hogy bizonyos alapműveltség kialakítását segítsük, mert az ilyen gyermekek többségének a kulturális szintje elképesztően alacsony, a figyelmük is klipszerű, képtelenek hosszabb ideig kon­centrálni, kivált a megismerés erőfeszítését igénylő feladatokra. b Azok, akik iskolázatlanok, vagy életmód­ié jukkái, magatartásukban valami zavar van, a munkaerőpiacon képtelenek megragadni. ) Ezért az Anikó utcai intézet a Soros Alapít­ványtól pályázaton elnyert félmillió forint­ból tavaly olyan egyéves programba kezdett, A családi bajok százalékai amellyel a még tanuló korban lévő gyerekek esetében a munkanélküliség megelőzésére próbált tenni valamit. Bár lehet, hogy a be­avatkozás stádiuma elég késői. Ugyanis az 500-as és az 508-as szakképző intézetbe já­ró 9. és 10. osztályos gyerekek kerültek be a programba. Ismert, hogy most már 16 éves korig tart a tankötelezettség. Azok járnak er­re a két évfolyamra, akik a nyolcadikból ki­kerülve nem tudják eldönteni, mit tanulja­nak tovább, vagy a képességeik olyanok, hogy kilátástalan számukra a gimnáziumba jutás vagy a szakmaszerzés.- Innen persze tovább lehet tanulni, de nagy általánosságban mégis ez a két évfo­lyam afféle társadalmi depó, ahol ellehetnek az iskolaköteles kor végéig. Az elképzelés az volt, hogy az átlagosnál sokkal jobban ve­szélyeztetett társaságnak valamilyen segít­séget kell adni, hogy bennragadjanak az is­kolában, hogy legalább induljanak el vala­miféle szakmaszerzés felé, mert ha nem, ak­kor teljesen kilátástalan a jövőjük. A két iskolában a tanárok is tapasztalták: hagyományos pedagógiai módszerekkel már nem tudják a tinédzserek kirívó maga­tartászavarait kezelni. Érzékelik, hogy azok mögött komoly családi problémák vannak, amelyekben ők nem kompetensek.- A gyerek a család hőmérője. Szolgála­tunk csoportjaiban megfigyelhető, hogy ezek a tinédzserek az 5-6 éves gyerekek érzelmi szintjét produkálják. Már­pedig aki érzelmileg éret­len, az egyebekben is kép­telen megfelelni az életko­ra alapján vele szemben támasztott elvárásoknak. Másrészt nemcsak az alapvető társadalmai nor­mák követésében van le­maradásuk, hanem az is­meretükkel is. Olyan alap­vető dolgok maradnak tó az életükből, mint az anya-gyermek kapcsolat, vagy az, hogy a családban megtanulhassák: figyelnek rájuk és ők figyeljenek másokra. Elképesztő dol­gokkal találkozunk az öngyilkossági helyzet­től a drogfogyasztásig. Sőt: eljutottunk oda, hogy 15 éves kamasz késsel akarja megölni az anyját. Milyen szinten tölthette be a szülő a funkcióját, ha a gyermeke idáig jutott a fel­gyülemlett indula­tokkal! Szerkesztettek egy kérdőívet és - név nélkül - kitöltették 735 gyerekkel a két iskola 9-10. évfolya­mában. A válaszolók 63 százaléka fiú, 37 százaléka leány, 61 százalékuk pécsi, 25 százalékuk falusi és 13 százalékuk kisvá­rosba való volt. A ti­nédzserek 33 száza­léka írta azt, hogy az iskola után munkába akar állni, a többi azt mondta, tovább akar tanulni. Az előbbi szám óriási arányt mutat: ők eleve feladták, hogy szakmát szerezzenek. A gyerekek 14 százalé­ka nem válaszolt arra, hogy mi az édesapjuk foglalkozása. A válaszok szerint az apák 9 százaléka munkanélküli, 18 százalékuk se­géd- vagy betanított munkás, 30 százalékuk szakmunkás és középszintű szellemi mun­kás, a többi nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, il­letve már elhunyt. A megkérdezettek 14 szá­zaléka nem ismerte apja iskolai végzettségét. A válaszok szerint az apák 25 százaléka nem végezte el a nyolc általánost. Az anyáknál 20 százalék munkanélküli, 26 százalék segéd- il- letve betanított munkás, 8 százalék már nem él. 38 százalékuk nyolc osztályt vagy annyit sem végzett. A hátrányos helyzet tehát szinte öröklődik. Noha nem mindenki drogozik közülük, de ijesztően sok az eseti fogyasztó. A társaság kedvéért hetente többször alkoholizál a gye­rekek több, mint 43 százaléka. Ezen 14-16 évesek 2,2 százaléka saját bevallása szerint hetente a kábulatig leissza magát. És nem azért isznak, mert a haverok is így tesznek, mert buli van. Akadt olyan 16 éves fiú, aki el­mesélte a szolgálat munkatársának, olyan ke­ményen, rendszeresen és olyan mennyiség­ben iszik, hogy azt egy felnőtt alkoholfüggő is megsüvegelheti. Egy másik, valamivel fia­talabb fiú az alkoholfogyasztási szokásáról bevallotta: hetente többször is leissza magát, és mindenfélét lehörpint, töményét is erősen. Addig néz a pohár fenekére, amíg elkábul.- Es mért jó ez neked? - szólt a kérdés.- Mert akkor nem gondolkozom azon, ami van - felelte. A körülményeit, az okokat nem lehet részletezni, hogy felismerhetetlen marad­jon. Az egészben a vallomásának az a része a leginkább szomorú - szinte iszonyú -, amikor arra válaszolt, hogy tót szeret legjob­ban a családjában.- A kígyómat - válaszolta röpke megfon­tolás után. Ha belegondolunk, ezeknek a családi prob­lémás tinédzsereknek voltaképpen nincs sok helyük a mai magyar társadalomban. Az utca vagy a drogdiszkó marad nekik, meg filmek arról, hogy tó hogyan üti le a másikat. Olyan helyük nemigen van, ahol lehetőségük lenne igazi közösséget alkotni, szunnyadó kreativi­tásukat kibontakoztatni. A művelődési há­zakban általában nincs nekik való program, olyan, ami érdeklődésüknek is megfelel, de a reszocializációt is magában rejti.- A tinédzserek főként közösségi progra­mokra szivárognak be hozzánk. A tanévvel zárult egyéves program legnagyobb sikeré­nek azt tartom, hogy egyre többen jönnek hozzánk a tizenévesek. Egyesületet is alapítottak a gyermekjóléti szolgálat munkatársai. Amikor jótékonysági estet tartottak, az intézményt látogató tiné­dzserek lettek a program házigazdái. Kiöltöz­tek igen szépen és illedelmesen: fehér blúz, illetve nyakkendő stb. A program végén az­tán önként elmosogattak, kitakarítottak. A tapasztalatok hatására felvetették az öt­letet a szolgálat munkatársai: ' - Indítsunk egy háztartási tanfolyamot?- Juj, de jó - lelkesedtek be a lányok. Tehát, ha nehéz is, de nem reménytelen a helyzet. Ha nem lekezelően bánnak ezekkel a tinédzserekkel, a sok rossz hatás korrigálható. Csak hát az Anikó utcai kezdeményezés pi­cinyke sziget a gondok tengerében. Ne felejt­sük a kérdőív tanulságát: az általános iskolá­ból tócsöppent, a 9-10. osztályosként tanköte­lezettséget teljesítő fiatalok zöme kilátástala­nul ítéli meg helyzetét. És bizony, erős kincs­tári optimizmus kell ahhoz, hogy ne bólint­suk rá szomorúan: ez a felismerés sajnos nem nélkülözi a realitásérzéket. dunai imre Kivel beszélik meg a nehézségeiket a 9., 10 osztályos tizenéve­sek? A szülőt a megkérdezettek 36 százaléka jelölte meg, a baráti kört 36 százalék. Aki senkivel nem beszélné meg, vagy nem tudja, kivel: 15 százalék. A maradék százalékok más felnőttekre jutnak. A megcsavart ellenőrző kérdésre közel 40 százalék nem tudta, hogy konkrét bajában kihez fordulhatna, illetve úgy válaszolt, senki­hez nem fordulna ilyen esetben. A szülőtől 34 százalék kéme segít­séget, 4,4 százalék pedig valaki más felnőttől, beleértve a tanárait is. A többiek pedig a barátaikhoz fordulnának. A megkérdezettek 43 százaléka a sok veszekedést, 13 százalék az alkoholbeteg családtagot, 15 százalék az otthoni kommunikáció hi­ányát, 4 százalék a játékszenvedélyt, 4 százalék a drogot, 13 szá­zalék a szegénységet jelölte meg családja legnagyobb gondjának. KOZMA FERENC Illattikdom A meghökkentő (elképesztő) dolgoknak is lehetnek fokoza­tai, ám a legek után is rácso­dálkozik néha az ember, hogy hát még ilyen is akad? Mo­mentán nem az olajügyeket görgető szakállas képviselőnk­re gondolok, s nem a barátai­nak milliós jutalmakat kiosztó ex-miniszterre. De nem is a pécsi perecesre, aki a meg­emelt helypénz miatt megszór­ta a városháza nagykapuját (aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel), és nem haj­landó fizetni. Akár hiszik, akár nem, van a világon egy olyan város, ahol tabu a kölni. Kanadában, Halifax kikötővárosában a he­lyi önkormányzat 1996-ban rendeletet hozott, hogy nyilvá­nos helyen, utcán, közterületen stb. tibs bárminemű illatosítót használni. A városatyák sze­rint ugyanis a kölnifélék aller­giát okoznak. Olyannyira élő a rendelet, hogy legutóbb a helyi rendőrök letartóztattak egy 17 éves diá­kot, mert a tanárnője megorrolt rá az arcszesz és dezodor hasz­nálata miatt, ám megmozdult (állítólag) az illatszergyártó lobbi is, azonnal harcot indítva az elképesztő rendelet visszavo­násáért. Szerintük a kikötővá­ros sok büdös hala okozza az allergiát és nem a hónalj-spray A világsajtót a hír bejárta a Reuters jóvoltából, s olvastakor első blikkre bekattan az ember­nek, ugye, hogy meglehetősen röhögséges a halifaxi problé­ma. Ha egyáltalán van ilyen. Vagy talán inkább valami más­ról lenne szó. A nyárról, az agyak és a tes­tek pihentetéséről. Hiszen itt a szabadságolások főideje, ami­kor csendesül a politikai élet (szabadságra mennek a mi­niszterek), lanyhul a tőzsde, a színházak bezárnak. Tombol az uborkaszezon. S amint az lenni szokott, ilyenkor a sajtó szorgos napszámosai az elma­radó szenzációkat esetenként álhírekkel, hovatovább kacsák­kal pótolják (aki nem hiszi, járjon utána). Ugyanis jól tud­ják, hogy az emberek az ilyes­mit is szívesen olvassák, talán szívesebben is, mint a tőzsde­krachot, a polgárháborús vil­longásokat, az éhségről, nyo­morról, katasztrófákról szóló tudósításokat. Ám manapság a kacsákból kevesebb van. CSERI LÁSZ1.6___________________________ Az 56-os nők Volt idő, amikor a Szovjetunió­ból visszaérkező turista legna­gyobb élményeinek egyike a moszkvai GUM áruház megte- ■ kiütése volt. Ha ugyanis oda áru érkezett, az emberek azon­nal rohantak beállni a sorba, és egy kis szerencsével hozzá is ju­tottak valamihez. Hogy mihez, az teljesen mindegy volt, mert a beszerzett áruféleséget egy ké­sőbbi szállítmányból érkező tárggyal el lehetett cserélni. Ak­koriban az a világ legtermésze­tesebb dolga volt, hogy egy-egy alkalommal például ötvenezer 48-as barna ballábas férficipő érkezett és semmi más, de más­fél év múlva lehet, hogy kétszáz­ezer 56-os lábú nőnek áüt a sze­rencse, feltéve hogy két jobbláb­bal áldotta meg őket a sors. Mi ezeken a történeteken jó­kat derültünk, pedig nálunk sem volt sokkal jobb a helyzet. Még élesen élnek emlékezetem­ben az autóvásárlási szokások. Évekig vártunk, amíg sorra ke­rültünk, s amikor felutazhat­tunk Budapestre, az ügyintéző hölgy, miután türelmesen vé­gignézte, hogy az űrlapon a kí­vánt színt némi családi vita után végre megjelöltük, közöl­te, hogy csak kék van. Ha nem felel meg, várni kell fél évet. Azonnal rádöbbentünk, nincs szebb a kéknél, s amikor kilép­tünk a telepre, beigazolódni látszott a hölgy helyzetértékelé­se: a látóhatárig kék Trabantok uralták a tájat. A világ azóta sokat változott, de a régi reflexek még mindig élnek. A minap Pécs egyik leg­nagyobb hipermarketjében ke­restünk a gyereknek biciklit. A kiállított modell gyönyörű sötét­bordó volt, ám amikor kértük az eladót, hogy legyen oly szí­ves bevásárlókocsinkba csusz- szantani egyet, közölte: csak ró­zsaszín van, a mintadarab nem eladó. Mutatta is a dobo­zok sokaságát, mindegyiken ott volt a rózsaszínű jel. Arra a kér­désre, hogy mikorra várható et­től eltérő színárnyalatú kerék­pár érkezése, az égre pillantott, és széttárta a kezét. Mert úgy tűnik, amíg har­minc évvel ezelőtt a Párt, ma csak a Jóisten tudja, miből mi érkezik, de az sem kizárt, hogy régen is és ma is kiszá­míthatatlan természeti erők munkálkodnak bosszantá­sunk érdekében. hetedik oldal Portré HOLNAP Riport A pécsi Uránbánya pellérdi zagytározói környékén a bá­nya kifejezett kérése ellenére kárpótlási földként értékesí­tettek telkeket. A termelők túl­' nyomó része úgy véli, növé­nyeik nem radioaktívak, de a szakembereknek erről nem egyértelmű az álláspontjuk. Portré A megyei közgyűlés alelnöke titkárnőjének lenni nem egy­szerű feladat. Egy telefonké­szülék nem elég. Ahogy ő mondja- kiszolgáló és ütkö- P zőember egy személyben. Kránitz Anikó két dolgot utál: ami felesleges és ami ér­telmetlen. Rádhiká, Krisna kedves társa Közel 2000 Krisna-hívő van ma Magyarországon, köztük 150-en a somogyvámosi völgyben, a biofarmon élnek. Öt fi­atal érkezett ide vagy tíz esztendeje, hogy maguknak és társaiknak falut és templomot építsenek, s maguk gazdál­kodjanak. Köztük Andrea, vagy ahogyan ma hívják őt: Rádhiká, Krisna kedves társa.- A csadorban járó szerzetes mi­ben különbözik a többi Krisna-hí- vőtől?- Csak a viseletében. Egyéb­ként hasonlóan a békés, tiszta életben keresi álmát, nem iszik, nem dohányzik, nem eszik húst.- És elvonul az élettől?- Azért azt nem. Mindenki máshoz hasonlóan végzi a mun­káját, családot alapít, igyekszik beilleszkedni a társadalomba, ter­mészetesen a maga módján. Nem harácsol, nem kergeti a földi java­kat, ám azért igyekszik a megél­hetését biztosítani. Mi abban kü­lönbözünk másoktól, hogy talán a nagy átlag­nál kiegyen­súlyozottab­bak, nyugod- tabbak, jobb kedvűek va­gyunk.- Szülei mit szóltak a választá­sához?- Hivő miliőben nevelkedtem, reformátusnak keresztelkedtem, és konfirmáltam is. A tiszta lelki életre vágyva kerültem közel a krisnásokhoz. Hogyan? Először vettem az utcán egy könyvet, ol­vasgattam, később pedig egy krisnás lányt korrepetáltam ma­tekból. Szüleim nem örvendtek a választásnak, mert nem tud­ták, mit akarok, merre tartok tu­lajdonképpen. De már engeszte­lődnek. Ahogy azt mi mondjuk magunk között a szüléinkről; az első pillanatban kétségbeesnek, mert nem azt az utat választjuk, amit ők kiszemeltek nekünk, az­tán, amikor házasodunk, elfo­gadnak, s az első gyerek születé­se után már újra „otthon va­gyunk”, hazatérünk.-Ez az ön esetében is így lesz?- Nagyon bízom benne, bár még nem volt időm arra, hogy bemutassam a leendő férjemet.- Testvérei vannak?- Egy öcsém, aki agrármér­nök, és nem hí­vő, de akivel na­gyon közel va­gyunk egymás­hoz. Megért és elfogad. A napokban azt mond­ta, hogy jobban szeret ma, mint annakelőtte.- Milyennek látja önmagái? Siku Andrea, a Krisna Völgy egyik alapítója, Miskolcon szüle­tett, 1992-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem matemati­ka-fizika szakán. Az Indiai Kulturális Központ és Biofarm sajtó- referense, tíz éve Krisna-hívő és szerzetes, az erőszakmentes élet hirdetője. Menyasszony, leendő férje szintén a völgy lakója.- Aki szereti a nyugalmat, s azon munkálkodik, hogy főiskola épüljön itt a völgyben, ahol majd tanítani fogok. Matematikát és fi­zikát. Mert egyre több már a gye­rek is körülöttünk. Az idén ősszel hatan kezdik az általános iskolát. KOZMA F.

Next

/
Thumbnails
Contents