Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-29 / 176. szám
2000. Június 29., csütörtök HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Kígyó a szeretet rangelsőjeként Különösen nem könnyű manapság felnőtté érni. Ismertek a lakosság állapotára vonatkozó adatok: egymillió alkoholbeteg, százezerre becsült drogfüggő, minden második házasság válással végződik, a lakosság csaknem harmada depressziós stb. Az ilyen felnőttek társadalmi beilleszkedése zűrökkel terhelt, a családjukban élő gyermekek pedig szinte megoldhatatlan nehézségekkel néznek szembe a magatartási és/vagy tanulási gondok miatt. Az úgynevezett problémás fiatalok szociali- «I záltsága és érzelmi éretlensége ijesztő mér- n: tékű és arányú, ami előrevetíti azt a jövőt, it. hogy nem tudnak megfelelő iskolázottságot ri.‘ szerezni, ezáltal kiszorulnak a munkaerőpi- ’ acról. A kamasz korosztály mintegy 75 százaléka kipróbálta már a drogot, egy részük szinte állandó jelleggel használja is, még többen rendszeres alkoholfogyasztók, vagy -i egyéb rossz útra csábultak.- Ezek a fiatalok igen rövid időn belül családalapítók lesznek, és az ő gyerekeik korosztálya a jelenleginél is nagyobb számban lesz beilleszkedésre képtelen - összegzi a helyzetképet Dr. Simony Emőke (képünkön), a pé1 esi Anikó utcai Családsegítő és Gyermekjólé- [ ti Szolgálat vezetője. Amióta ezt a munkakört ^ betölti, vagyis több, mint tíz éve, markáns je- I lenségként tapasztalható Kertvárosban és Uránvárosban, hogy a szolgálat ellátásába tartozó lakosság szociális és mentális helyzete aggasztó mértékben és rohamosan romlik. Azért hangoztatja: nem lehet az „aktuális tűzoltás” az elsődleges a szociális munkában, meg kell próbálni előre menekülni, és nagy figyelmet kell fordítani a megelőzésre.- Az a cél, hogy a sikertelenséget, folyamatos frusztrációt átélő gyermekeknek kreativitást biztosítva sikerélményt nyújtsunk, energiájukat pozitív, társadalmilag hasznos irányba „tereljük”, ne hagyjunk teret a romboló, deviáns magatartások megjelenésének. Arra is szükség lenne, hogy bizonyos alapműveltség kialakítását segítsük, mert az ilyen gyermekek többségének a kulturális szintje elképesztően alacsony, a figyelmük is klipszerű, képtelenek hosszabb ideig koncentrálni, kivált a megismerés erőfeszítését igénylő feladatokra. b Azok, akik iskolázatlanok, vagy életmódié jukkái, magatartásukban valami zavar van, a munkaerőpiacon képtelenek megragadni. ) Ezért az Anikó utcai intézet a Soros Alapítványtól pályázaton elnyert félmillió forintból tavaly olyan egyéves programba kezdett, A családi bajok százalékai amellyel a még tanuló korban lévő gyerekek esetében a munkanélküliség megelőzésére próbált tenni valamit. Bár lehet, hogy a beavatkozás stádiuma elég késői. Ugyanis az 500-as és az 508-as szakképző intézetbe járó 9. és 10. osztályos gyerekek kerültek be a programba. Ismert, hogy most már 16 éves korig tart a tankötelezettség. Azok járnak erre a két évfolyamra, akik a nyolcadikból kikerülve nem tudják eldönteni, mit tanuljanak tovább, vagy a képességeik olyanok, hogy kilátástalan számukra a gimnáziumba jutás vagy a szakmaszerzés.- Innen persze tovább lehet tanulni, de nagy általánosságban mégis ez a két évfolyam afféle társadalmi depó, ahol ellehetnek az iskolaköteles kor végéig. Az elképzelés az volt, hogy az átlagosnál sokkal jobban veszélyeztetett társaságnak valamilyen segítséget kell adni, hogy bennragadjanak az iskolában, hogy legalább induljanak el valamiféle szakmaszerzés felé, mert ha nem, akkor teljesen kilátástalan a jövőjük. A két iskolában a tanárok is tapasztalták: hagyományos pedagógiai módszerekkel már nem tudják a tinédzserek kirívó magatartászavarait kezelni. Érzékelik, hogy azok mögött komoly családi problémák vannak, amelyekben ők nem kompetensek.- A gyerek a család hőmérője. Szolgálatunk csoportjaiban megfigyelhető, hogy ezek a tinédzserek az 5-6 éves gyerekek érzelmi szintjét produkálják. Márpedig aki érzelmileg éretlen, az egyebekben is képtelen megfelelni az életkora alapján vele szemben támasztott elvárásoknak. Másrészt nemcsak az alapvető társadalmai normák követésében van lemaradásuk, hanem az ismeretükkel is. Olyan alapvető dolgok maradnak tó az életükből, mint az anya-gyermek kapcsolat, vagy az, hogy a családban megtanulhassák: figyelnek rájuk és ők figyeljenek másokra. Elképesztő dolgokkal találkozunk az öngyilkossági helyzettől a drogfogyasztásig. Sőt: eljutottunk oda, hogy 15 éves kamasz késsel akarja megölni az anyját. Milyen szinten tölthette be a szülő a funkcióját, ha a gyermeke idáig jutott a felgyülemlett indulatokkal! Szerkesztettek egy kérdőívet és - név nélkül - kitöltették 735 gyerekkel a két iskola 9-10. évfolyamában. A válaszolók 63 százaléka fiú, 37 százaléka leány, 61 százalékuk pécsi, 25 százalékuk falusi és 13 százalékuk kisvárosba való volt. A tinédzserek 33 százaléka írta azt, hogy az iskola után munkába akar állni, a többi azt mondta, tovább akar tanulni. Az előbbi szám óriási arányt mutat: ők eleve feladták, hogy szakmát szerezzenek. A gyerekek 14 százaléka nem válaszolt arra, hogy mi az édesapjuk foglalkozása. A válaszok szerint az apák 9 százaléka munkanélküli, 18 százalékuk segéd- vagy betanított munkás, 30 százalékuk szakmunkás és középszintű szellemi munkás, a többi nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, illetve már elhunyt. A megkérdezettek 14 százaléka nem ismerte apja iskolai végzettségét. A válaszok szerint az apák 25 százaléka nem végezte el a nyolc általánost. Az anyáknál 20 százalék munkanélküli, 26 százalék segéd- il- letve betanított munkás, 8 százalék már nem él. 38 százalékuk nyolc osztályt vagy annyit sem végzett. A hátrányos helyzet tehát szinte öröklődik. Noha nem mindenki drogozik közülük, de ijesztően sok az eseti fogyasztó. A társaság kedvéért hetente többször alkoholizál a gyerekek több, mint 43 százaléka. Ezen 14-16 évesek 2,2 százaléka saját bevallása szerint hetente a kábulatig leissza magát. És nem azért isznak, mert a haverok is így tesznek, mert buli van. Akadt olyan 16 éves fiú, aki elmesélte a szolgálat munkatársának, olyan keményen, rendszeresen és olyan mennyiségben iszik, hogy azt egy felnőtt alkoholfüggő is megsüvegelheti. Egy másik, valamivel fiatalabb fiú az alkoholfogyasztási szokásáról bevallotta: hetente többször is leissza magát, és mindenfélét lehörpint, töményét is erősen. Addig néz a pohár fenekére, amíg elkábul.- Es mért jó ez neked? - szólt a kérdés.- Mert akkor nem gondolkozom azon, ami van - felelte. A körülményeit, az okokat nem lehet részletezni, hogy felismerhetetlen maradjon. Az egészben a vallomásának az a része a leginkább szomorú - szinte iszonyú -, amikor arra válaszolt, hogy tót szeret legjobban a családjában.- A kígyómat - válaszolta röpke megfontolás után. Ha belegondolunk, ezeknek a családi problémás tinédzsereknek voltaképpen nincs sok helyük a mai magyar társadalomban. Az utca vagy a drogdiszkó marad nekik, meg filmek arról, hogy tó hogyan üti le a másikat. Olyan helyük nemigen van, ahol lehetőségük lenne igazi közösséget alkotni, szunnyadó kreativitásukat kibontakoztatni. A művelődési házakban általában nincs nekik való program, olyan, ami érdeklődésüknek is megfelel, de a reszocializációt is magában rejti.- A tinédzserek főként közösségi programokra szivárognak be hozzánk. A tanévvel zárult egyéves program legnagyobb sikerének azt tartom, hogy egyre többen jönnek hozzánk a tizenévesek. Egyesületet is alapítottak a gyermekjóléti szolgálat munkatársai. Amikor jótékonysági estet tartottak, az intézményt látogató tinédzserek lettek a program házigazdái. Kiöltöztek igen szépen és illedelmesen: fehér blúz, illetve nyakkendő stb. A program végén aztán önként elmosogattak, kitakarítottak. A tapasztalatok hatására felvetették az ötletet a szolgálat munkatársai: ' - Indítsunk egy háztartási tanfolyamot?- Juj, de jó - lelkesedtek be a lányok. Tehát, ha nehéz is, de nem reménytelen a helyzet. Ha nem lekezelően bánnak ezekkel a tinédzserekkel, a sok rossz hatás korrigálható. Csak hát az Anikó utcai kezdeményezés picinyke sziget a gondok tengerében. Ne felejtsük a kérdőív tanulságát: az általános iskolából tócsöppent, a 9-10. osztályosként tankötelezettséget teljesítő fiatalok zöme kilátástalanul ítéli meg helyzetét. És bizony, erős kincstári optimizmus kell ahhoz, hogy ne bólintsuk rá szomorúan: ez a felismerés sajnos nem nélkülözi a realitásérzéket. dunai imre Kivel beszélik meg a nehézségeiket a 9., 10 osztályos tizenévesek? A szülőt a megkérdezettek 36 százaléka jelölte meg, a baráti kört 36 százalék. Aki senkivel nem beszélné meg, vagy nem tudja, kivel: 15 százalék. A maradék százalékok más felnőttekre jutnak. A megcsavart ellenőrző kérdésre közel 40 százalék nem tudta, hogy konkrét bajában kihez fordulhatna, illetve úgy válaszolt, senkihez nem fordulna ilyen esetben. A szülőtől 34 százalék kéme segítséget, 4,4 százalék pedig valaki más felnőttől, beleértve a tanárait is. A többiek pedig a barátaikhoz fordulnának. A megkérdezettek 43 százaléka a sok veszekedést, 13 százalék az alkoholbeteg családtagot, 15 százalék az otthoni kommunikáció hiányát, 4 százalék a játékszenvedélyt, 4 százalék a drogot, 13 százalék a szegénységet jelölte meg családja legnagyobb gondjának. KOZMA FERENC Illattikdom A meghökkentő (elképesztő) dolgoknak is lehetnek fokozatai, ám a legek után is rácsodálkozik néha az ember, hogy hát még ilyen is akad? Momentán nem az olajügyeket görgető szakállas képviselőnkre gondolok, s nem a barátainak milliós jutalmakat kiosztó ex-miniszterre. De nem is a pécsi perecesre, aki a megemelt helypénz miatt megszórta a városháza nagykapuját (aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel), és nem hajlandó fizetni. Akár hiszik, akár nem, van a világon egy olyan város, ahol tabu a kölni. Kanadában, Halifax kikötővárosában a helyi önkormányzat 1996-ban rendeletet hozott, hogy nyilvános helyen, utcán, közterületen stb. tibs bárminemű illatosítót használni. A városatyák szerint ugyanis a kölnifélék allergiát okoznak. Olyannyira élő a rendelet, hogy legutóbb a helyi rendőrök letartóztattak egy 17 éves diákot, mert a tanárnője megorrolt rá az arcszesz és dezodor használata miatt, ám megmozdult (állítólag) az illatszergyártó lobbi is, azonnal harcot indítva az elképesztő rendelet visszavonásáért. Szerintük a kikötőváros sok büdös hala okozza az allergiát és nem a hónalj-spray A világsajtót a hír bejárta a Reuters jóvoltából, s olvastakor első blikkre bekattan az embernek, ugye, hogy meglehetősen röhögséges a halifaxi probléma. Ha egyáltalán van ilyen. Vagy talán inkább valami másról lenne szó. A nyárról, az agyak és a testek pihentetéséről. Hiszen itt a szabadságolások főideje, amikor csendesül a politikai élet (szabadságra mennek a miniszterek), lanyhul a tőzsde, a színházak bezárnak. Tombol az uborkaszezon. S amint az lenni szokott, ilyenkor a sajtó szorgos napszámosai az elmaradó szenzációkat esetenként álhírekkel, hovatovább kacsákkal pótolják (aki nem hiszi, járjon utána). Ugyanis jól tudják, hogy az emberek az ilyesmit is szívesen olvassák, talán szívesebben is, mint a tőzsdekrachot, a polgárháborús villongásokat, az éhségről, nyomorról, katasztrófákról szóló tudósításokat. Ám manapság a kacsákból kevesebb van. CSERI LÁSZ1.6___________________________ Az 56-os nők Volt idő, amikor a Szovjetunióból visszaérkező turista legnagyobb élményeinek egyike a moszkvai GUM áruház megte- ■ kiütése volt. Ha ugyanis oda áru érkezett, az emberek azonnal rohantak beállni a sorba, és egy kis szerencsével hozzá is jutottak valamihez. Hogy mihez, az teljesen mindegy volt, mert a beszerzett áruféleséget egy későbbi szállítmányból érkező tárggyal el lehetett cserélni. Akkoriban az a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy egy-egy alkalommal például ötvenezer 48-as barna ballábas férficipő érkezett és semmi más, de másfél év múlva lehet, hogy kétszázezer 56-os lábú nőnek áüt a szerencse, feltéve hogy két jobblábbal áldotta meg őket a sors. Mi ezeken a történeteken jókat derültünk, pedig nálunk sem volt sokkal jobb a helyzet. Még élesen élnek emlékezetemben az autóvásárlási szokások. Évekig vártunk, amíg sorra kerültünk, s amikor felutazhattunk Budapestre, az ügyintéző hölgy, miután türelmesen végignézte, hogy az űrlapon a kívánt színt némi családi vita után végre megjelöltük, közölte, hogy csak kék van. Ha nem felel meg, várni kell fél évet. Azonnal rádöbbentünk, nincs szebb a kéknél, s amikor kiléptünk a telepre, beigazolódni látszott a hölgy helyzetértékelése: a látóhatárig kék Trabantok uralták a tájat. A világ azóta sokat változott, de a régi reflexek még mindig élnek. A minap Pécs egyik legnagyobb hipermarketjében kerestünk a gyereknek biciklit. A kiállított modell gyönyörű sötétbordó volt, ám amikor kértük az eladót, hogy legyen oly szíves bevásárlókocsinkba csusz- szantani egyet, közölte: csak rózsaszín van, a mintadarab nem eladó. Mutatta is a dobozok sokaságát, mindegyiken ott volt a rózsaszínű jel. Arra a kérdésre, hogy mikorra várható ettől eltérő színárnyalatú kerékpár érkezése, az égre pillantott, és széttárta a kezét. Mert úgy tűnik, amíg harminc évvel ezelőtt a Párt, ma csak a Jóisten tudja, miből mi érkezik, de az sem kizárt, hogy régen is és ma is kiszámíthatatlan természeti erők munkálkodnak bosszantásunk érdekében. hetedik oldal Portré HOLNAP Riport A pécsi Uránbánya pellérdi zagytározói környékén a bánya kifejezett kérése ellenére kárpótlási földként értékesítettek telkeket. A termelők túl' nyomó része úgy véli, növényeik nem radioaktívak, de a szakembereknek erről nem egyértelmű az álláspontjuk. Portré A megyei közgyűlés alelnöke titkárnőjének lenni nem egyszerű feladat. Egy telefonkészülék nem elég. Ahogy ő mondja- kiszolgáló és ütkö- P zőember egy személyben. Kránitz Anikó két dolgot utál: ami felesleges és ami értelmetlen. Rádhiká, Krisna kedves társa Közel 2000 Krisna-hívő van ma Magyarországon, köztük 150-en a somogyvámosi völgyben, a biofarmon élnek. Öt fiatal érkezett ide vagy tíz esztendeje, hogy maguknak és társaiknak falut és templomot építsenek, s maguk gazdálkodjanak. Köztük Andrea, vagy ahogyan ma hívják őt: Rádhiká, Krisna kedves társa.- A csadorban járó szerzetes miben különbözik a többi Krisna-hí- vőtől?- Csak a viseletében. Egyébként hasonlóan a békés, tiszta életben keresi álmát, nem iszik, nem dohányzik, nem eszik húst.- És elvonul az élettől?- Azért azt nem. Mindenki máshoz hasonlóan végzi a munkáját, családot alapít, igyekszik beilleszkedni a társadalomba, természetesen a maga módján. Nem harácsol, nem kergeti a földi javakat, ám azért igyekszik a megélhetését biztosítani. Mi abban különbözünk másoktól, hogy talán a nagy átlagnál kiegyensúlyozottabbak, nyugod- tabbak, jobb kedvűek vagyunk.- Szülei mit szóltak a választásához?- Hivő miliőben nevelkedtem, reformátusnak keresztelkedtem, és konfirmáltam is. A tiszta lelki életre vágyva kerültem közel a krisnásokhoz. Hogyan? Először vettem az utcán egy könyvet, olvasgattam, később pedig egy krisnás lányt korrepetáltam matekból. Szüleim nem örvendtek a választásnak, mert nem tudták, mit akarok, merre tartok tulajdonképpen. De már engesztelődnek. Ahogy azt mi mondjuk magunk között a szüléinkről; az első pillanatban kétségbeesnek, mert nem azt az utat választjuk, amit ők kiszemeltek nekünk, aztán, amikor házasodunk, elfogadnak, s az első gyerek születése után már újra „otthon vagyunk”, hazatérünk.-Ez az ön esetében is így lesz?- Nagyon bízom benne, bár még nem volt időm arra, hogy bemutassam a leendő férjemet.- Testvérei vannak?- Egy öcsém, aki agrármérnök, és nem hívő, de akivel nagyon közel vagyunk egymáshoz. Megért és elfogad. A napokban azt mondta, hogy jobban szeret ma, mint annakelőtte.- Milyennek látja önmagái? Siku Andrea, a Krisna Völgy egyik alapítója, Miskolcon született, 1992-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem matematika-fizika szakán. Az Indiai Kulturális Központ és Biofarm sajtó- referense, tíz éve Krisna-hívő és szerzetes, az erőszakmentes élet hirdetője. Menyasszony, leendő férje szintén a völgy lakója.- Aki szereti a nyugalmat, s azon munkálkodik, hogy főiskola épüljön itt a völgyben, ahol majd tanítani fogok. Matematikát és fizikát. Mert egyre több már a gyerek is körülöttünk. Az idén ősszel hatan kezdik az általános iskolát. KOZMA F.