Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-27 / 174. szám

#1H 2000. JÚNIUS 27., KEDD HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Vihar egy pusztuló ház körül Szászváron nincs romakérdés - mondja a polgármester, miközben a Lungo Drom sorra veszt csatát a helyben élő lakossággal szemben, amikor szociális kérdésekben tagjait képviseli. A legfrissebb adok-kapoknak egy rogyadozó ház a tárgya. A ház olyan, mintha ágyúval és gépfegyver­rel is lőtték volna egyszerre, hátul teherau­tónyi szakadások tátongnak rajta, a tetőzet is megroggyant, és jókora résekkel tarkított. Első látásra nehezen fejti meg az idetévedő, mitől a több méteres átmérőjű lyukak a hátsó falon, hiszen a ház háta mögött fél méterre a tetőig érő partoldal magasodik.- Karácsonykor a gyerekek az egyik sa­rokban játszottak, amikor nagy robajjal be­szakadt a fal, s szikladarabokat sodort a la­kásba a hóié - emlékezik a történtekre Orsós Lajos, a szászvári Bánya utca 23. szám alatti ház egyik tulajdonosa. A csapadék ugyanis a hegyoldal minden törmelékét, kőzetdarabkáját a házra hordja. Szerencsére az ijedtségnél nagyobb baj nem történt, mert a lurkók a lakás másik oldalán voltak. Egyébként az ágyuk az omlás alá ke­rült, össze is tört minden.- Két-három napig aztán a szobából kilát­tunk a hegyre, a lé meg csörgött be a nyílá­son. Amikor a faluvezetéshez fordultunk, ki­küldtek két segédmunkást, hogy mérjék fel a károkat. De azok rögtön közölték, hogy nincs se cementjük, se téglájuk, se szakem­ber, aki megcsinálja. Később az önkormány­zat kijelentette, hogy nem fogadtam el sem­milyen segítségüket. Csak a Lungo Drom lát­ta, vette komolyan a bajunkat, de a közre­működésükkel is három napba telt a fal visszaépítése.- 1978-ban már lakhatatlannak nyüvání- tották az épületet - emlékezik ideköltözése első tortúrájára Orsós Lajos. - Egy pécsi épí­tési szakértő is kijött emiatt a 80-as évek vé­gén. Érkezése előtt a faluházán azt mond­ták, nem lesz semmi baj, csak az épület mö­götti csorgóba fektessek fóliát, a hegyről a házfalnak guruló köveket meg tüntessem el. így is lett, s maradhattunk tovább. Most az önkormányzatnak szüksége van a területre, s egyszeribe kiderül, hogy itt már nem lehet lakni. Július 12-i határidővel határozatot is hoz­tak, hogy ki kell mindenkinek költöznie, mert ha nem, akkor karhatalommal tesznek ki bennünket.- Egykor a bányaüzem területéhez tarto­zott ez az ingatlan. A házban négy lakás van, egy 50 és három 30 négyzetméter körü­li. A tulajdonosok már elköltöztek, egyedül Orsós Lajos maradt itt, meg még három ro­macsalád, mint albérlők, bár ketten is ren­delkeznek jogilag nem egyértelmű adásvéte­li szerződésekkel a tulajdonról - mondja La­katos György, a Lungo Drom helyi vezetője. Most azért lett veszélyes a ház, és persze emiatt le akarják bontani, a lakókat meg az utcára tenni, mert állítólag rontja a városké­pet - folytatja. Valójában Borház lesz mellette, a he­lyén pedig parkoló, ez az igazi indok.- Már korábban megke­restem a polgármestert, hogy segítsen rajtunk, mi­vel 50 százalékos rokkant vagyok, s csupán havi 13 ezer forint szociális járadé­kot kapok, ebből élünk öten - panaszolja Orsós La­jos. - Fel is ajánlottak az önkormányzaton 450 ezer forintot, hogy menjek, ke­ressek lakásmegoldást eny- nyi pénzből. Találtam ek­kor egy tanyát Váralja és Máza között, de mikor megvettem volna, a polgár- mester visszalépett az egésztől, mondván, az a tanya nem ér annyit, holott nem is látta az ingatlant. Aztán meg már így beszélt: rendben van, segítek én magán, a gyereke­ket elvitetem intézetbe, magukat meg kite­szem az utcára! Még a jegyzőkönyvet is megcsináltatta róla. Mondtam, hogy ne te­gye, mert fölgyújtom magam a főtéren. Ak­kor azt hittem megbolondulok. Egész nap ott álltam az óvoda előtt, hogyha önkor­mányzati emberrel érkező idegent látok, bi­zony nekitámadok, még bicska is volt a zse­bemben. Szerintem ha valaki elvállalja a pol­gármesteri feladatot, akkor azt is vállalja ez­zel, hogy segít a szegényeken.- Senki nem hőbörgött volna, ha az első egyezségnek eleget tesznek, s az önkor­mányzaté lehetett volna a tulajdon - vé­lekedne Lakatos György. Az albérlőket 200-200 ezer forinttal elégítették volna ki, s ebből a pénzből a nagycsaládok a ro­máiénak kijelölt tel­kekből akartak vásá­rolni, hogy ott a szo­ciálpolitikai lakástá­mogatás segítségével könnyűszerkezetes házakat építsen nekik egy vállalkozó. De az­tán a telekkiutalást visszavonták, s mi­ként már a Dunántúli Napló is megírta, li­citeljárással lehet csak a portákat meg­szerezni, amire a cigányságnak a jelenlegi feltételek között semmi esélye.- A legújabb verzió szerint Orsós Lajos csak akkor kap pénzt lakása elhagyásáért, ha mindenki távozik az épületből. De nem csak itt babrálnak ki a romákkal, hanem a Kun Béla utcában is, az úgynevezett Zárdá­ban, ahol az előző önkormányzat eladott la­kásokat a benne lakóknak, hogy a házakat ne kelljen fölújítani - fakad ki Lakatos György. Itt a vécék nagy esőzéskor kiönte­nek az udvarra, 8-10 évi szemét halmozó­dott fel a ház körül, kilenc teherautóval vit­ték el a napokban, amikor a kérésünkre vég­re az önkormányzat kivonult. Mindenfelé 30-40 centis patkányok szaladgálnak, s a ház 50 lakosa félti már a gyermekeit kien­gedni.- Én nem fogok kiköltözni az otthonom­ból július 12-én, az biztos - így Orsós György. - Nem fogok kiköltözni, mert nincs hova menni. Amikor most másik albérletet kerestem, mindenütt azt mondták, adnának helyet, de aztán úgyis jön az egész pere- putty, arra meg nincs szükségük.- Az Orsós Lajos-ügy lerágott csont - vála­szol a fentiekre Bék János polgármester. - A házban áldatlan állapotok vannak. Ismeret­len eredetű lé folyik ki innen az utcára évek óta. A lényeg az, hogy a tulajdont nem csak lakni kell, de azt rendben is kell tartani. Az Orsós Lajos úrnak mi elmondtuk, hogy má­sik lakást nem tudunk adni, sem neki, sem például Kovács Jóskának. Mi felajánlottunk neki egy átmeneti lakást a Kun Béla utcá­ban, de azt nem fogadta el. Másrészt a Zár­da nem gettó. Ha a lakók nem részegek, ak­kor egészen normálisak az állapotok. A polgármester egyben megjegyzi: - Mi cigányokat innen nem küldünk el, de nem is telepítünk be. Hogy az albérlők hova köl­töznek, annak a megoldása nem a mi dol­gunk. Mi a tulajdonosokat kerestük meg. A házat önkormányzati pénzből nem tudjuk helyrehozni. De azt ki kell emelnem: Szász­váron nincs romakérdés. Ami az egyik lakó­nak jár, az jár a másiknak is. 300-ra becsül­hető a faluban a rászorulók száma. Többsé­gük nem roma, de nekik sem jut több, mint bárki másnak. Zárt ülésen másfél órán át vi­tatkoztunk a telekügyről, s igyekeztünk igazságos döntést hozni. De kérdezem én, akinek nincs pénze telekre, hogy akar ké­sőbb házat építeni? A pillanatnyi helyzetet Bék János így ösz- szegzi: - Orsós Lajosnak el kellett volna fo­gadnia az átmeneti szállást a Kun Béla úti Zárdában, s közben az általunk biztosított anyagból megcsinálni a Bánya úti lakását. Most csak az marad, hogy a ház 1 milliós megváltásából 536 ezer forintot kézhez kap, s ezzel kezd amit tud. Orsós György ellen­ben egy rendes, normális fiatalember, talál, vagy találunk neki albérletet. A másik két al­bérlő nem a mi gyerekünk, sorsukat nem vesszük a vállunkra, nincsenek bejelentve Szászvárra, azt se tudjuk honnan jöttek, mi­ből élnek. MÉSZÁROS B. ENDRE A Lungo Drom azt kérte, hogy 24 havi részletre megvennének nagycsaládos cigányok telkeket 210 ezer forintos áron a falu­ban. Első körben kijelöltek a számukra ingatlanokat a Karikás Frigyes és a Hársfa utcában. Ez megjelent a helyi újságban, amire az utcabeliek bevonultak az ülésre és nagy vita kereke­dett. Az eredmény: titkos szavazással zárt ülésen olyan döntést hozott az önkormányzat, miszerint csak egy összegben, liciteljá­rással lehet a telkeket megszerezni. Ezt a romaság úgy értékeli, hogy őket gyakorlatilag kizárták a versenyből. Néhányan ugyanis nyíltan is kimondták, nekik akkor is megéri ennyi pénzt kifizetni egy telekért, ha soha nem építe­nek rá semmit, de az érintettek nem költöznek oda. Holott a hátrányos helyzetű családok lakáshoz juttatására már kidolgo­zott terv volt: egy építtető cég könnyűszerkezetes, 50-60 négyzetméteres lakásokat ígért 2-2,5 millió forintért, és a szo­ciálpolitikai támogatás igénybevétele így sokak számára kínált elérhető otthont. Rom és nyomor fotó: tóth László CSERI LÁSZLÓ Derrick Pécsett Az idei nyár a várakozás jegyé­ben telik el Pécsett, legalábbis ami a világörökséget, a labda­rúgást és az új rendőrfőkapi­tány személyét illeti. Ha ma váratlanul ideláto­gatna egy szakmai bizottság, s végigsétálna a művészet és gasztronómia jegyében rende­zett fesztivál színhelyén, a Szent István téren, bizonyára nem volna maradéktalanul elé­gedett a látottakkal. Jómagam is valószínűleg rossz időpontot választottam, mert abban a né­hány órában, amíg körülnéz­tem, se a művészettel, se a jó értelemben vett gasztronómiá­val nem találkoztam, hacsak a keleti csemegének nevezett mű­tárgyat nem tekintjük gasztro­nómiaijelenségnek. Néhány bosszantó dologba viszont bele­botlottam a téren. A sátrak mellett akad ócska lakókocsi, műanyagbódé és igen ronda, lekoszlott konténer is, amelyet raktárnak használ­nak, még csak nem is vécének, mint azt gondolnánk az első pillanatra. így az emberek a Barbakán-kert rettenetesen po­ros útján, a fűben heverő, egy­kor még létező Gádor kerámiák talapzatai mellett poroszkálnak a bokrokhoz, hogy szükségüket elvégezzék, de sürgős esetben a sátrak mögötti lombok közé is beszaladnak. A szökőkút sem a régi már, a középső részét lehe­tetlen színű zöldeskék festékkel bemázolták, ettől a víz olyan, mintha Lukrécia Borgia saját kezűleg kotyvasztott mérge habzana benne. Az eredetileg kellemes színű kőből készült kút pedig nagyon provin- áonális arculatot öltött, a le­robbant vidéki strandok olaj­mázolt vizeldéjéhez vált hason­latossá. De van a téren ízléste­len pénzbedobós gyerekjáték, felfújható légvár, s új, sivár par­koló a pezsgőgyár déli oldalán, egy valamikor szebb napokat látott kert helyén. A PMFC jövője biztosabbnak tűnik a világörökségnél, ha si­kerül Kluivert és Figo megszer­zése, és azt a legpesszimistáb­baknak is el keü ismerniük, hogy eddig még egyikük sem mondott nemet. Annak az agyament híresztelésnek vi­szont, melyet a napokban hal- lottam, semmi alapja sincs, ugyanis nem lesz Cobmbo had­nagy az új megyei rendőrfőkapi­tány. Erre, megsúgom, Derrick- nek jóval nagyobbak az esélyei. DUNAI IMRE _________________ Vilá gképemyő Egy gyermekbarát mozgalmunk felhívta a kormány figyelmét, hogy adjon kellő pénzt az erő- szakmentes gyermekfilmek és műsorok készítésére, bemutatá­sára. A „Gyilkosság nélküli kép­ernyőt!" című kampány szerve­zői ismét azzal érvelnek, hogy a tévében látható erőszak károsan befolyásolja a gyermekek testi, lelki, erkölcsi fejlődését, és hoz­zájárul az erősödő gyermekbű­nözéshez, a kiskorúak depresz- sziójához és öngyilkosságához. (Ez utóbbi aktualitásba kapasz­kodó motívum.) A probléma azonban a képer­nyők megtisztításánál aligha­nem bonyoluhabb. Efféle aggo­dalmak már a századelőn is megfogalmazódtak a klasszikus mesékkel szemben is. A világiro­dalom alkotásainak tetemes há­nyadában fő motívum az erű szak: ez ragadja meg a közönség fantáziáját. Voltaképpen megjele­nítésének akciódússága, tömény­sége az újdonság, a jelenlegi gyermekgeneráció pedig fiatalab- ban kíván találkozni ezekkel a történetekkel, mint a korábbiak. Sajnos, ma már alig nyúlik az óvodás koron túlra a fogait elhul­lató fésű kalandjairól szóló báb­filmsorozat iránti érdeklődés. Vagyis aki erőszakmentes fik meket kíván gyártatni és bemu­tatni, annak gondoskodnia keü a konkurencia felszámolásáról is. Jobb, ha a csihi-puhi rajzfü- mek, a dokumentum filmek, a hírműsorok, illetve a heveny szurkolói érzelmeket is bemutató sportközvetítések sem kerülnek képernyőre. Azó-és újszövetség meghatározó részeinek jelentős hányadát is meUűfU.'Mlétie. Az­tán oda is keü ragasztani a gyer­mekeket a tévé elé, hogy mert még utóbb kimennek az utcára valami izgalmasabbat nézni. Én inkább azt hiszem, hogy a szülői és iskolai nevelést, amely helyükre teszi a jelensé­geket az embercsemeték kobak­jában, semmiféle film nem pó­tolhatja, és nem is ronthatja le. Mert hiszen a tévé, a film felta­lálása előtt a hajdaniak vajon honnan szedték a mintákat az erőszakhoz? Érdemes lenne tehát tágabb feladatértelmezéssel a gyilkos­ság és egyéb erőszak nélküli vi- lágképemyőt szorgalmazni. A rajta látható műsor nem szol­gálja az emberiség testi, lelki, erkölcsi fejlődését. hetedik oldal HOLNAP Riport Praxisháború Pécsújhegyen? A helyi részönkormányzat új körorvosi rendelőt szeret­ne, és új körorvost munká­ba állítani, ami viszont sér­ti a régi háziorvos érdekeit. Az etika is csorbulni lát­szik, s a kérdés jogos: ki csábít el eztán beteget és ki­től? A Pécsi Orvosi Kamara elnöke szerint ebben az ügyben mindenki kényszer- pályán mozog. Portré Rozs Andrásnak tíz évvel korábban kellett volna vé­geznie az egyetemen, de az első szigorlat után tett egy­két vargabetűt. Portré Az ércbányászat nagy öregje Néha hosszabban gondolkodik. Ilyenkor - szemén, arcán látni - évtizedek suhannak át emlékezetében, átölelve azt a pályát, ami a postás apa harmadik gyermekének nehéz helyzetétől a pécsi uránbánya hőskorán át közel két évti­zeddel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig tart.- A premontreieknél végzett, majd párttagságtól függő vezetői beosz­tás.- Nem tudom, mikor vettek fel a kommunista pártba. Valószínű­leg közvetlenül az egyetem után. Amolyan tipikus ifjú munkáská­der voltam előtte, s kellett akkor a fiatal, képzett szakember.- Különös útja volt az üzem­mérnökségig.- Talán a hadifogsággal kezdő­dött. A Szovjetunióban 1942-44 között Radimirban voltam, bá­nyában, föld alatt. Amikor haza­kerültem, itt is a bányánál he­lyezkedtem el, Solymáron. Vol­tam külszíni térmester, meddő­hányó-kije­lölő, felmé­rő. 1949-ben iskoláztak be a buda­pesti Rákosi Mátyás Ne­hézipari Egyetemre. Színtiszta jelessel végeztem, üzemmérnök­ként. Az úgynevezett gólyamun­kát, a gyakorlatot a pécsi uránnál töltöttem. 1953-ban azután ide kerültem üzemi főmérnöknek. Akkor voltak az uránbányászat első lépései, s én 1982-ben innen mentem nyugdíjba. Közben so­hasem dolgoztam máshol. Előtte persze máshol is, például Telkibányán, ahol az ország egyetlen „hajózható altárója” volt. Annyi volt ott lent a víz, hogy tutajjal, csónakkal, fémlá­dával közlekedtünk.- Az uránon belül viszont sok munkahelye, de mindig vezető be­osztása volt.- Viszont én voltam ez első 30 éves, aki beleőszült. Kis kapaci­tású emberek irányítottak ben­nünket, egyik sem értett az urán- bányászathoz. Később persze konszolidálódott a helyzet, s én egyedül ezért sajnálom az urán­bányászat felszámolását. Egyet­len ilyen volt az országban, messze az átlag felett képzett szellemi és fizi­kai állománnyal.- Mégis elége­dett embernek vallja magát.- Tanulhattam, pedig szegény családból származom. Visszajöt­tem lelki és fizikai sérülés nélkül a hadifogságból. Ércbányász le­hettem, jól fizettek, felkaroltak. Kezdő bányászként aknát mé­lyíthettem. Negyvenkét kitünte­tésem van. A nyugdíjammal is elégedett vagyok. Miért lenne ne­kem több, mint egy mozdonyve­zetőnek? MÉSZÁROS ATTILA Németh János 1923-ban Budapesten született. Elemi és közép­iskoláit is ott fejezte be. 1952-ben végzett bányamérnökként, egy év múlva már az Uránbányánál dolgozott. 1982 óta nyug­díjas, s megírta a pécsi ércbányászat történetét. Nős, felesége szintén nyugdíjas. Egy lányuk, egy fiuk, három unokájuk van. A szászvári telekbotrány

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents