Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-25 / 172. szám
« 12 ★ HAZAI KÖRKÉP ★ 2000. Június 25. LEVITÉZLETT KUKACBOMBÁZÓK Lassan tíz éve annak, hogy a mezőgazdasági pilóták is átestek a rendszerváltáson, s nem sokkal a jeles esemény után útilaput kötöttek közel háromszáz pilóta és repülőgép-szerelő talpára. Egyik napról a másikra kapták kezükbe felmondólevelüket azok az emberek, akiket még az átkosban is pilóta uraknak szólítottak. Pedig ők még ma is így aposztrofálják a diplomájukat: kukacbombázók. Mintegy 100 merev szárnyú és 50-60 helikopteres brigád szórta a műtrágyát az akkori téeszek és állami gazdaságok földjeire. A kisember kukoricatábláját csak akkor hintette meg a repülőgép, ha azt a paraszt kifizette. Mármint a pilótának, az agronómus- nak, vagy rosszabb esetben mindkettőnek, bele a zsebébe. Fogyott is a vegyszer legalább úgy, mint az üzemanyag. A repülőgép ugyanazzal a folyékony arannyal repült, mint amivel a legtöbb repülős kocsija gurult. A helyzet azonban 1993 júniusában egy csapásra megváltozott. Ezt a fajta mezőgazdaságot ugyanúgy privatizálták, mint akkoriban bármilyen más hasonló állami céget. Aki 2-3 millió forintnyi tőkét összekovácsolt magának, az vagy megvett egy repülőgépet (sőt, többet is), vagy elment munkanélküli-segélyre, netán elszegődött bérpilótának. Azok a vállakózások, szövetkezetek, akik nagyobb földterülettel rendelkeztek, meg tudtak fizetni egy repülőgépes brigádot, vagy megvásárolt gépeikre pilótákat béreltek. Mielőtt bárki azt hinné, hogy az alkalmazottak rengeteget keresnek, Bállá Sándor pilóta azonnal cáfolja ezt.- Két évig nem is kaptam állást. Utána kerültem Bácsbo- kodra egy korábbi kollégámmal és egy szerelővel együtt. Havi bruttó 55 ezer forintért néhány napot repülök csupán. Kiskunfélegyházán pedig repülőgépvezetést oktatok. Ha nem lenne más vállalkozásom, nem tudnám eltartani a családom. Moldova György könyvében, az Égiszekérben olyan pilótákról írt, akik közül már csak kevesen szelik a levegőt. E. Kovács Imre, alias „Dagadt” Szabadszálláson éli nyugdíjas napjait. Amikor megkapta a felmondólevelét, odaadta az asz- szonynak és rendesen leitta magát a többiekkel. Alig kapott munkát, egy pilóta nem lehet se kazánfűtő, se hajógépész. Egy darabig biztonsági őrként dolgozott, és repült, ha hívták. A napi 60-80 felszállás rendesen megviselte a szervezetét.- Fáj a gerincem és a térdem, alig bírok járni - mondja maga elé nézve. - Tizenkilenc évi repülés, ötvenezer felszállás és hatezer óra a levegőben, ennyit honoráltak százhúszezer forint végkielégítéssel. Anyagi tőkét nem tudtam magamnak összeszedni, mostanra már csak az emlékeim meg a nyugdíjam maradt. Baranya megyében Alsó- mocsolád polgármestere szintén levitézlett kukacbombázó. Dicső László, alias „Dizsi” szerencsére tudott váltani. Faluja lakossága alig éri el a háromszázat. Ő ettől még ugyanaz, mint volt.- Jó csapat voltunk, nincs, aki ne sajnálná, hogy vége lett - állítja. - Voltak közöttünk legendás alakok, de a becenév mindenkinek kijárt, s van, akit a sírig elkísért. Mert azért évente egy-két társunk meghalt. Ha összetörtek egy gépet, akkor a javítás költségeit a legrosszabb esetben hosszabb idő alatt levonták a fizetésükből. Alig akad olyan pilóta, aki ne kapott volna el a géppel valamit a levegőben. Telefondrót, fasor teteje, sőt háztető, de az Égiszekérben még komplett árnyékszék is áldozatul esett.- Amit tudtunk, helyből elhallgattunk. Nekem talán azért volt könnyebb váltani, mert 1990-től már polgármester voltam itt, a szülőfalumban. A repülés azonban a mai napig hiányzik, ebből nem lehet kiszeretni. A változó időkhöz idomulva elvégeztem az államigazgatási főiskolát, úgyhogy a jövőm mindenképp a földhöz köt. Orcsik Sándor kicsivel előbb, került ki a pilóták sorából, mint a többiek. Az RNÁ legendás pilótája mindenfajta merev szárnyú gép oktatói jogosítványával rendelkezett. * í y Bállá Sándor Dicső László „Dizsi" A felmondólevelemet 1989-ben maga Nikolics István nemzetbiztonsági miniszter írta alá - emlékszik vissza a „jeles napra”. - Most is állítom, hogy a hét legjobb oktatót küldte el. Nagyjából azokat, akiknek a legnagyobb volt a szája. Csodálatos évek voltak a régi idők, pedig még csak párttag sem voltam. Aztán a botkormány után egyszeriben meg kellett szoknia a kapanyelet is. Volt némi anyagi tőkéje, vállalkozásba kezdett. A mezőgazdaság azonban befulladt.- Most itt állok botkormány és kapanyél nélkül a nagy semmiben. Azért van vigaszom. A környék leggyönyörűbb asszoE. Kovács Imre „Dagadt” Orcsik Sándor nya lett a feleségem. Két csodálatos fiam van, s még szoktam álmodni a repülésről. Ha lehetne, becsukott szemmel is fel- szállnék, csak még egyszer megadatna... Berki Erika Az hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ________INGATLAN________ BÁ CS-KISKUN megye északi részén eladó családi házak és tanyák az ingatlanközvetítőnél. 76/353-019, 30/9087-313.----------------------------------------------------------------- .114» BALATONKENESÉN 550 négyszögöles telek, víztől kb. 1 km-re, megosztva is eladó. Érdeklődni: 06-29-350-737----------■----------—---------------------- -------------------- *37* BU DAPEST, V. kér. Hercegprímás u. 10„ VI. meleten 33 nm alapterületű lakás eladó. 7,4 millió Ft. Telefon: 06-22-243-237-------------------------------------------------------;----------------------— *38* BU DAPEST XX. kér. Bőd u. 62. sz. alatt üzlet telekkel egrütt eladó. Az üzlet vegyesboltként üzemel jelenleg is. Jól felszerelt berendezéssel együtt megvásárolható. Telefon: 284-79-61 -------------------------------------- .81. CS 0BÁNKÁN nyaraló eladó. Öt háló, két nappali, két tusoló, nagy garázs, szauna, rendezett kert, víz, telefon. Érdeklődni lehet a 3682-826,06-26-320-706-s telefonon.-----------------------------------EL ADÓ Budakalászon 150 négyszögöl nyeles telken 1,5 szobás összközművesített családi ház, melléképülettel, garázzsal. Irányár 16.000.000 Ft. Telefon: 06-26-342980 -------------------------------------------------------------------------- *26* GÖDÖLLŐN, frekventált helyen, a 3-as főút mellett áron alul eladó, ipari árammal, gáz, víz, + gyűrűskút, átalakítási engedély 1543 nm-es saroktelek 105 nm-es üzlettel. Autószalonnak vagy bármilyen tevékenységre alkalmas hely. Tel.: 06-20-9570-766-------------------------------------------------------------------------- *23* KISKŐRÖSÖN 3,5 szobás eltolt szintes családi ház, parkosított udvarral, pincével garázzsal eladó. Érd.: 78/411-497.-------------------------------------------------------------------------- -115* KŐBÁNYÁN, az Újhegyi lakótelep központjában 68 nm-es, I. meleh', vízórás, felújított öröklakás eladó. Tel.: 262-1311-----------------------------------KU NBÁB0NY0N kövesúttól 200 m-re, 2 szoba konyha, spájz üvegveranda résszel, félkész fürdő, fúrott kút, telefon, 5017 m2-en, tanya eladó. 06-76/341-151, este 18 után. ------------------------------------- .ll6. LA J0SMIZSÉN 4 lakásos társasházban, 2,5 szobás, gázfűtéses lakás kerttel, garázzsal eladó. Érd.: 18 h után, 76/455-783.-------------------------------------------------------------------------- *117* NAGYLÓCON öt éve épült 100 nm-es családi ház családi okok miatt sürgősen 3,5 millió forintért eladó. Vállakózásra is alkalmas. Tel.: 06-20-9348-194.------------------------------------•ui* TÁ BORFALVÁN 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: 06/29-382-559.-------------------------------------------------------------------------- *98* LAKÁSCSERE LAKITELEKEN szép környezetben kertes családi ház eladó, vagy kecskeméti panellakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 7,4 M Ft. Érdeklődni: 06-30/9281-674.-------------------------------------------------------------------------- *119* JÁRMŰ ASTRÁT vagy Vectrát vásárolnék. 06 (30) 940- 4709.-------------------------------------------------------------------------- *104* DÁCIÁT, Arót veszek. 06 (30) 973-8040.------------------------------------------------------------------------- *99* DÁ CIÁT vásárolnék. Tel.: 06 (30) 940-4709. --------------.----------------------- .!«. DÁ CIÁT vásárolnék tulajdonostól. Telefon: 06 (30) 940-4709.-------I-------------------------1--- •100RA T Uno 900 cm3 83-as évj. 2001.11. hó-ig érvényes műszakival eladó. Irányár: 299.000 Ft. Érdeklődni: 06-20-9-163-691. -------------------------:----------- *120* KOCKA Ladát, Samarát veszek készpénzért. 06 (70) 310-0811.------------------------------------ .101. OP EL Asrát, Kadettot keresek készpénzért. 06- 20/934-0106 — --------------------—— ---- *102* 1200-a s Lada 2002-ig műszaki vizsgával eladó. Tel.: 06-30-209-2176.------------------------------------------------------------- -SÓÁL LÁST KÍNÁL .................. ♦ PI ACVEZETŐ pénzügyi cég menedzsereket keres Baja, Kalocsa, Kecskemét és körzeteikből. 76/487-587/10 v. 6001 Kmét, Pf. 655-----------------------------------------------------------• .n8. ________OKTATÁS________ KO ZMETIKUS tanuló oktatását vállalom szeptembertől. Érdeklődni napközben: 06-1/214- 2246---------------------------------------------------------------------------------- .72. PÉ NZPIAC JELZÁLOGHITEL terhelt ingatlanokra is. Érd.: 06-20/9959-587.--------------------------------------------------------------------------*87* __________ÁLLAT__________ ÍG ÉRETES bordeaux-i dog kiskutyák júliusi elvitellel eladók! Érdeklődni: Kiss Zoltán 283-9062,06-20-323-8564-------------------------------------------------------------------------- *79* SZOLGÁLTATÁS BARBARA Stúdió női, férfi, gyermek szolgáltatásai: fodrászat, kozmetika, manikür, pedikür, testmasszázs, turbószolárium, mély- melegterápiás fogyasztás. Cím: Budapest V. kér. Alkotmány u. 19. Tel.: 353-3376, 06 (30) 907-2833.-------------------------------------------------------------------------- •I13' BUDAPEST határában, Diósdon, a 70-es úttól pár méterre lévő élelmiszerüzletünkbe szereMegnyílt a Janóvár söröző és sportcentrum. Két salakos teniszpálya, röplabdapálya, pingpong, söröző, kedvező árak. Sóskút Petőfi Sándor u. 99. Tel: 06-23-348-223. •98’ tettel várjuk kedves vásártóinkat, ahol görög étel- és italkülönlegességeket is árusítunk! Görög Csemege ABC, Diósd, Sashegyi u. 22/a.-------------------------------------- .35. CR ICKET Sörpince! Családias környezetben, frissen csapolt sörrel, élő zenével várjuk kedves vendégeinket. Budapest II. kér. Hidegúti út 76.-------------------------------------------------------------------------- *36* ÉPÍTKEZŐK, figyelem! Épület műkő lépcsők, teraszok műkövezése, márvány, gránit mészkő burkolások. Ballusztrád korlátok, ablakpárkányok, kerítés fedkövek, kalapok készítése. Épületszobrászati munkák. Árak megegyezés szerint Várjuk megrendeléseiket.-------------------------------------------------------------------------- *34* ESKÜVŐI, alkalmi virágcsokrok, cserepes dísznövények nagy választékban. Rendelésre házhozszállítás, 20 km-en belül ingyen. Anikó Virágüzlet Budaörs. Tel: 06-23-414-675-------------------------------------------------------------------------- *93* KEDVEZŐ kamatozású hitel ingatlan értékesítéshez, vásárláshoz, egyéb vásárláshoz. Tel.: 06-30-246-1246-------------------------------------- .92. MI NDEN nő szép! De lehet még szebb! Ránctalanító és tisztító kezelés, steril gyantá- zás, végleges szőreltávolítás, alkalmi smink, műszempilla ültetés. Fülbelövés, paraffinos kézfürdő. Bejelentkezés: 214-2246,1122 Budapest, Városmajor u. 6.-----------------------------------10 éve Mogyoród határában, és továbbra is ott. Super Total Direct Diszkont, Mogyoród, Dózsa Gy. út 8.----------------------------------________ __BÚTOR_________ * Bútort vásároljon közvetlenül a gyártótól. Cegléden a Selyem u. 2-ben, Pesti út sarkon, a Mészáros iskolával szemben. Szekrénysorok 46000 Ft-tól, sarok étkezőgarnitúra 28000 Ft, kárpitos bútorok mindig megújuló választékban. ZEPHYR Bútorbolt.---------------------------!--------------------------------------------- *61* RÉ GIES stílusú natúr fenyőbútorok közvetlen a gyártótól kedvező áron megrendelhetők. Simon és Társa Bt. 2700, Cegléd, .Fűtőház u. 5. Tel./fax: 06-53-320-240----------------------------------------------------------------- .97. _________VEGYES_________ ÉL ETJÁRADÉKI szerződést kötnék idős személlyel budapesti vagy környéki lakásra ott- lakás nélkül. 06 (78) 441-188,18 órától.------------------------.------------------------------------------------ *103* PÁ RATLANUL ritka trófeák, vaddisznóbőrök valamint kikészített őz és muflonfejek gyűjtőknek eladók. Tel.: 06-23-415-134------------------------------------------------—--------------------- *80* BÉ RLEMÉNY KARTAL Felszabadulás úton ABC bérleti joga átadó. Érdeklődni: 06-28-439-184, este hat után.------------------------------------ *73* BALATON északi partján, 70 nm-es lakrész reális áron folyamatosan kiadó. Szívesen látunk 4-6 fős családokat és kutyát is. Érdeklődni: 06-20-315-8872-------------------------------------------------------------------------- *75* a Igáiban, termálfürdő közelében, nyugodt környezetben nyaraló folyamatosan kiadó. Szívesen látunk 3-4 fős, gyerekes családot, 6-8 fős baráti társaságot és kutyát is. Tel.: 23/348-380 Befellegzett a bulibusznak A békéscsabai éjszakában a hosszúra nyúlt szórakozás után február közepétől két éjszakai járat szállította haza a szórakozó fiatalokat, melyet a város képviselő-testülete a diákpolgármester Javaslatára szavazott meg. Sokak bánatára a lehetőség megszűnt, a bulibusz június 10-ón közlekedett utoljára.- A város képviselő-testületének határozata szerint nem megfelelő utasszám, illetve rongálás esetén, előzetes bejelentés alapján a Körös Volán Rt. megszüntetheti az éjszakai bulibuszjáratot - nyilatkozta lapunknak Gémes Tibor, a Körös Volán Rt. forgalmi üzletágának vezetője. - Körülbelül ötvenszázalékos kihasználtsággal járt a bulibusz, ami számunkra nem volt gazdaságos. Március végén bejelentettük az önkormányzatnak, hogy április 8-tól megszüntetnénk ezen éjszakai járatokat, ám egészen június 10-ig közlekedtek a bulibuszok. A héten keresett meg bennünket az önkormányzat, hogy vizsgáljuk felül a járatok közlekedtetésének lehetőségét.- A diákok részéről régi kívánság az éjszakai buszjárat indítása - mondta Pap János polgármester. - Hosszú idő óta kértünk a Volántól olyan lehetőséget, ami a város számára nem túl költséges. Úgy gondolom, a Volán által leadott anyagban szereplő időnél hosszabbat kellene vizsgálni, értékelhető adatokat produkálni, s ha nem éri meg, akkor belátjuk, hogy nem gazdaságos a járat közlekedtetése. Szerintem igény volna rá, s ha a város költségvetését nem terheli meg túlságosan, mindenképpen működnie kellene ennek a lehetőségnek. B. P. A. i l I