Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-03 / 151. szám

2000. Június 3., szombat HATTER RIPORT Uj Dunántúli Napló - 7. oldal A fák állva halnak meg hetedik oldal Tizenhat egyetértő aláírással érkezett szerkesztőségünkbe egy panaszos levél, melyben számukra érthetetlen fakivágásokról panaszkodnak dencsházi embe­rek. Az önkormányzat az elmúlt évben kezdett hozzá ehhez a tevékenységhez, amely idén tavasszal folytatódott. A panaszok aztán kiterjedtek a művelődési házra és az iskolai állapotokra is.- Úgy megkopaszították a falunkat, hogy olyan csupasz lett, mint az Alföld - állítja Darabos József telefonos érdeklődésünkre. - Eltüntették az ötvenes években telepített fa­sort. Én hét évig voltam önkormányzati kép­viselő, de a mi szemléletünk más volt. A kopaszításnak azonban nem sok nyo­mát lehet érzékelni. Ahogyan közeledünk, már kilométerekről látszik, hogy a falu gyö­nyörűen zöldell, nagyon sok település meg­irigyelhetné ezért. Az idegen csak akkor ve­szi észre a hiányt, ha erre külön felhívják a figyelmét. A kivágott fák csonkjai mellett mindenütt facsemeték ágaskodnak, és szá­mos újonnan ültetett sövény emelkedik ki a földből.- Nemcsak a beteg fákat vágták ki. Higgye el, hogy a Petőfi utcában, amely Szentegátra megy, ott valóban voltak öreg, beteg fák, azokat a polgármester asszony kivágattatta tavaly - magyarázza Szabó Jánosáé. - Azok helyett ültetett is, de ott a kultúrház környé­kén, meg az iskolánál élő, eleven, termő gyümölcsfák voltak. Nincsen ez így jó, hogy ezeknek a polgármestereknek ekkora hata­lom van a kezükbe adva. Mi majdnem szembe lakunk a kocsmával, s a fiatalok es­ténként mind itt vannak. Amikor a Hidasy Imre volt a kultúrház vezetője, még oda jár­tak, a rendszerváltás előtt és után is, akkor az rendesen működött.- Nem tudjuk, miért is vágták ki a fákat, erre semmiféle magyarázatot nem adtak - mondja Hidasy Imre, aki 38 évig és 120 na­pig tanított a helybéli iskolában, míg aztán 1991-ben nyugdíjba nem ment. - Most ta­vasszal újra kezdték a tavalyi akciójukat. Én akkor bementem az önkormányzathoz, de sem a polgármesterrel, sem a jegyzővel nem tudtam beszélni, mert mindegyik szabadsá­gon volt éppen. Azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy hónapokra bezáratta a kultúr- házat, így a fiatalok átszoktak a kocsmába. Pedig amikor még én vezettem a kultúrhá- zat, az ifjúság késő estig nézte ott a tévét, — üdítőt ittak, s nem jutott eszükbe, hogy a kocsmába is lehetne járni. Ráadásul a pol­gármesternő, aki pedagógus az iskolában, nemrégen leváltotta az igazgatót és a helyet­tesét is. Nemsokára megjelenik az önkormányza­ti képviselők és polgármesterek összeférhe­tetlenségéről szóló törvény, amelyről szavaz a Parlament, annak tiszte volna a visszássá­gok kiszűrése - válaszol érdeklődésünkre dr. Czoboly István, a Baranya Megyei Köz- igazgatási Hivatal osztályvezetője. Jelen pil­lanatban azt mondja a jogszabály, hogy a polgármester nem lehet a közigazgatási szervek olyan köztisztviselője, altinek fel­adatkörébe az adott önkormányzatot érintő ügyek tartoznak, s nem lehet ugyanannál az önkormányzatnál intézményvezető, illetve olyan közalkalmazott, aki a ve­zetői megbízatást a képviselő- testülettől kapta. Ebből követ­kezik, hogy beosztott pedagó­gus lehet. Ha pedig lehet, ak­kor előállhat ilyen furcsa hely­zet, de nem érhető tetten sem­milyen jogszabálysértés. Fel­merülhetnek ugyan etikai kér­dések, de azok akkor kerülnek a jog körébe, ha a Parlament az összeférhetetlenségi tör­vényt megszavazza. Persze az összeférhetetlenség mértékét megtalálni nagyon nehéz, mondja dr. Czoboly, hiszen a jog által meghúzott határvonal ellenőrizhető, de nem minden esetben érhető tetten: az érin­tettek barátok-e vagy ellensé­gek, gazdasági érdek fűzi-e őket össze vagy sem. Problé­maként felvetődik: ha kizár­nak olyan intézményi dolgozó­kat, akik az önkormányzattól függnek, akkor kizáródik egyfajta értelmi­ség is, s ezzel még mindig nem lehet az egyéb visszásságokat kiküszöbölni. Például, ha a polgármester és családja a település egyetlen boltosai, gazdasági érdekhelyzet alakul ki, vagy például nem zárható ki, hogy az iskolaigazgató és az önkormányzat vala­melyik vezetője barátok vagy éppen ellensé­gek; tehát valamennyi korrupciógyanús helyzet elkerülése lehetetlennek tűnik. A volt igazgató és helyettese önként távoz­tak posztjukról, mondja Somogyi Sándomé, megbízott igazgató. Január 28-án, egy pénte­ki napon jelentették be, hogy lemondanak, mindenféle indoklás nélkül. A következő kedden összehívták az iskolát fenntartó két falu, Dencsháza és Szentegát képviselő-testü­letéit és az összes pedagógust a napközi épü­letébe. A két lemondott tisztség- viselő ekkor sem indokolta meg elhatározását, bár az egykori igazgató kérdésre azt válaszolta, hogy nem a polgármester miatt távozott. Semmiféle konfliktust nem érez az által, hogy a polgár- mester tanító is az iskolában, in­kább előnyeit élvezik, hiszen az­óta használhatják a kultúrház nagytermét tornaszobaként. Az iskolában a hangulat véleménye szerint jó, kitűnően működik a könyvtár is, melyet összevont a művelődési házban lévő könyv­tárral, s mindez a gyerekek és a felnőtt lakosság előnyére válik. Az új polgár- mester időszakában pedig szabadtéri szín­pad is épült, muskátlikat tettek ki a középüle­tekbe, füvesítették az elhagyott kútház terüle­tét, millenniumi emlékpark létesült; nem rombolásról, sokkal inkább építésről van itt szó, hangsúlyozza. A polgármester asszony, Gyalus Dezsőné igen nyugodt, amikor szembesül a vádak­kal. A testület még az elmúlt esztendőben szabályszerű határozatot hozott, mondja, hogy az életveszélyessé vált korhadt fákat ki kell vágni. Tekintettel arra, hogy a jogsza­bályok szerint az illetékes jegyző ez esetben nem járhat el összeférhetetlenség miatt, a közigazgatási hivatal jelölte ki a szigetvári jegyzőséget a határozat elbírálásához. A Pe­tőfi utcában már a korábbi években is ve­szélyhelyzet alakult ki az elkorhadt fák mi­att, de határozatot akkoriban nem hoztak. A vágásokat szakértő véleménye alapján vé­Néhány megmaradt farönk újra kihajtott a főutcán FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ gezték el, aki egyértelműen megállapította a fák fertőzöttségét. A művelődési ház valóban nem volt állan­dóan nyitva, de közösségi rendezvényekre kinyitották, az elmúlt időszakban cserépkály­hát rakattak benne, festettek, s alkalmaztak egy rátermett klubvezetőt idén tavasszal. Az iskolában nem érez feszültséget ami­att, hogy tanító és polgármester is. Kapcso­latait normálisnak érzi, a volt igazgató és he­lyettese lemondása azonban őt is váratlanul érte. A levélről pedig az a véleménye, hogy ha csak 16 ember elégedetlen csupán egy 643 lélekszámú faluban, akkor a polgármester elégedett lehet. Természetesen a 16 sem le­becsülendő szám, hiszen az a célja, hogy mindenki megelégedésére tevékenykedjen, de úgy tűnik, ez lehetetlen. Pedig ebben a választási ciklusban jócskán profitált a falu abból, hogy ezt a testületet választották a korábbi helyett. Elkészült a Dencsháza- Katádfa közti út, melyet június 3-án avatnak fel, s amelyre az Országos Útalap pályázatán nyertek pénzt, s mely munkának a gesztor­ságát Dencsháza vállalta fel. Pályázaton nyertek pénzt a régi, lepusztult napközi fel­újításához, amely idősek klubjaként műkö­dik a jövőben. Helyreállították a tavalyi ár­víz által okozott károkat. Ha eredményes lesz a pályázatuk, akkor idén befejezik egy lakás átalakításával a régóta vágyott óvodát, a temetőhöz szilárd burkolatú utat építenek, s novemberben önkormányzati segítséggel üzemelnek be egy húsz főt foglalkoztató szövőüzemet, amely nem kis mértékben enyhíti a munkanélküliek gondjait. CSERI LÁSZLÓ BÓKA RÓBERT Van is, nincs is Nem akarom a pedagógusna­pot számon kérni, csak tény­megállapítás: van is, nincs is. Az elmúlt évek szükségszerűen újraprogramozott ünnepei közt valahogy elmismásoló- dott, holott a hagyományt in­kább erősíteni illene, mint ahogy Pécs városa teszi. A hi­vatalos időpont-kijelölésnek egyébként sincs jelentősége: amikor kitör a vakáció, vala­kik mindig ott felejtenek egy- egy szál virágot annak a ta­nárnőnek az asztalán, akivel végigmasírozták a tanévet. Más kérdés, hogy egy-két kö­zépiskolában újmódi vetélkedő bukkant fel a ballagó osztá­lyok között. Az a menő csapat, amelyik össze tud dobni negy­ven-ötvenezret aranyórára, arany karkötőre. Nem mintha nem szívből adnák, s nem mintha a pedagógus munkájá­val nem állna arányban. És mégis. De ez a pálya, az iskola egyébként is olyan, mint a me­se. Szellemiekben az arany karkötőnél, Dárius kincsénél is többet adhat, és mégis - van is, nincs is. Olyan mint a tanári fizetés, amihez minden új kor­mány hozzáígér valamit, de mire az ígéret valóra válna, ad­digra pénz van is, nincs is. A szakértelemről, nevelésről ne beszéljünk, ahhoz ki ne ér­tene, akit anya szült? Ki ne ér­tene nálunk a focihoz? Ma még azt is nagy nevelőerőnek kell elfogadnunk, ha valaki otthon igazságosan tudja por­ciózni a gyerekei közt este a meleg vacsorát. Sőt, ez már hordd közép: ahol ez sincs, ott nincs min tépelődni, ahol meg bőség van, ott van idő pénzcsi- nálásra, filozófiára, s elvben több idő juthat a gyerekre is. Lehet még az öreg Senecán is meditálni. Vajon a világot, a pusztító hatalmat a maga koz­mikus erkölcsi rendetlenségé­ben is jól átlátó bölcs miért vágta föl az ereit szörnyűséges neveltjét, Nérót - élete csődjét - látva? Ma még akadnak jó tanárok sokan, akik katedrán kívül ke­resik boldogulásukat, és van­nak, kik jó pedagógusok lenné­nek, de soha nem tudatosult bennük, hogy azok. Akik meg ott vannak „belül”, talán átad­nak valamit a jövőnek a hűsé­gükből is, amíg a szolid közép­utat keresik a van és nincs között. HOPMIK ILDIKÓ ______________ Tá blás Nem úgy van az, hogy egy mai magyar politikusnak a demok­rácia alapelveivel, az etikai normákkal, a viselkedés sza­bályaival tisztában kell lennie. Nem úgy van az, hogy meg kell felelnie az olyan idejét­múlt szempontoknak, mint a feddhetetlenség, a tisztesség, az őszinteség. Lehet, hogy nem volt így sohasem, de az örökké lelkesülni képes nép azért elvárja az ilyesmit, külö­nösen azoktól, akik ezeket az elveket hangoztatva lépnek a politika színpadára. Pedig (az egyre inkább fapados) nézőté­ren ülő közönség amúgy meg­lepően toleráns, nem érdeklik őket a zaftos magánéleti tit­kok, nálunk a szexből csak akkor van botrány, ha vidéki rendőrségi titkárnő valaki, vagy amatőr pornót forgató polgármester. Az emberek a képviselők, miniszterek eseté­ben nem arra kíváncsiak, ki­nek a lánya késel elmezavará­ban, kinek a fia csempészi a drogot, ki szereti jobban a sa­ját neméhez tartozókat, kinek lesz gyermeke valakitől, aki nem a felesége, és kinek lesz valakitől, aki az. Az embere­ket ezekkel a kis titkokkal iga­zából nem lehet elkábítani, de nem is kell. Nagyon nagy ci­nizmusra vall, ha valaki ezt szeretné. Persze az az állítólagos leg­felsőbb szintű felvetés, hogy a legutóbbi, miniszteri körökből származó magánéleti botrányt „jobban tálalva" be lehetett volna adni a honpolgárnak, lehet olyan jó szándékú imázsépítő javaslat is, mint amilyenekkel a hasonló nevű központ bombázza a köztuda­tot. Minden mindennel össze­függ azonban, így a külföldön létesítendő, a magyarok hírét növelő étteremlánc is kapcso­lódhatna a „tálalás” fogal­mához. A legizgalmasabb képet ak­kor alakíthatnánk ki magunk­ról, ha ezekben a vendéglők­ben magyar miniszterek szol­gálnák fel az ételt, a kormány­zati munkában tanult tapasz­talataikra építve. Mégis jó lesz, ha nem feledjük, hogy akármilyen tetszetős is egy szöveg, azért mindig a „lényeg a lényeg”, s hogy lehet bármi­lyen a tányér, nem a rizsa számít. hetedik oldal HÉTFŐN Riport Piásan ne menj bankot ra­bolni! - ajánlja Ambrus At­tila sorozatunk következő részében. Négy deci tömény rablás előtt, még neki is sok. A részegség csökkentet­te, a szőke haj és a kihidro­génezett, óriásira növesztett bajusz növelte esélyeit. Portré Hirtelen, szinte minden előzmény nélkül lép a nyil­vánosság elé könyvével Cseke Zoltán. S nem is akárhogy: a Kapu Kiadó ép­pen a könyvhétre időzíti a pécsi extanár kötetét, amely valamiféle utópisztikus szo­ciológia. Már írtam arról, hogy lakáskiuta­lás reményében valaha uránbá­nyásznak álltam. A bánya tele volt érdekes em­berekkel. Arisztokrata, ’45 előtti és utáni katonatiszt, olimpikon egyaránt volt a bányában. A legér­dekesebb figurák mégis az igazi melósok voltak. Rádzsi Lajos, aki­től a szájhagyományos parasztde- kameron gyöngyszemeit tanul­tam, s aki azt is mesélte, hogy amíg az oroszoké volt a bánya, a közeli faluból sokan eljöttek dol­gozni, ha esett az eső, s nem lehe­tett a mezőre menni. Egyik nagy­bátyja is volt vagy háromszor egy hónapban. A fizetésért azért el­jött. Kérdezi a ruszki pénztáros, hogy hívják? Mondja. Elétolnak egy borítékot, benne akkora pénz, hogy megijedt. Visszaadta. Mondta ékes magyarsággal, hogy ez nem lehet az övé, hisz alig... Az orosz visszaveszi, tekergeti a kis kurblit a masináján, számol, aztán odarak még egy hatalmas összeget az előbbi mellé, és mo­solyog, hogy most már reméli jól van. Szegény nagybácsi, sosem mert többet a bánya környékére sem menni, félt, hogy Szibériába viszik a jogtalan pénzfelvételért. Mutogattak egy falusi formájú embert, aki sokára lett vájár. Mi­kor megkapta kinevezését, haza­ment, az asztalon az abroszt a te­rítékkel, főzelékkel együtt fölkap­ta, és kidobta az ablakon, közben kiabált: Húst apunak! Apu vájár lett! Szállóige lett az üzemben. Nem tudom elfelejteni annak a barátomnak az arcát, aki falfehé­ren ült, cigány létére, szakadozott ingben, karján, mellén horzsolá­sokkal, csurom vizesen, és csak nézett. Hétvégéken együtt jártunk be vonattal. Segédvájár volt még, de már önállóan dolgozott néha. Most is egy feltörésbe küldték a 120-as és a 100-as szint között. Ál­lítólag első osztályú érc volt a fel­törés tetején. Egy órája még fölki­abáltam neki, hogy jól vagy? Le­szólt, hogy minden OKÉ! Most meg szólni sem tud. Nézem a fel­törés nyílását, olyan szűk, hogy egy gyerek is alig férne át rajta.- Á büdös anyját - mondom. Végre Péter is megszólal.- Dolgozom fönt az orthban, semmi különös. Egyszer csak inni akarok, keresem a kulacsomat, hát szemlátomást megy össze alattam a feltörés. Már alig tud­tam lemászni. A szerszámom is fönt maradt. Két hónap múlva Pé­ter vájárvizsgát tett. Két barát történetéből akkori­ban majdnem regényt írtam. Jani csapatvezető vájár volt, Jó­zsi csillés. Egy műszakban dolgoz­tak. Nagyon értették egymást. Egy­szer prémiumosztás után, egy ki­helyezett brigádértekezletre az asszonyokat is meghívták. Janinak nagyon megtetszett Józsi felesége. El is intézte hamar, hogy eztán ne egy műszakban dolgozzanak. így amikor Józsi műszakban volt, a jó barát naphosszat, éjhosszat vi­gasztalta Józsinét. Otthon meg semmi. El is panaszolta a felesége a körzeti orvosnak, hogy az ura el­vesztette a férfiasságát.- Ugyan, kérdezte a doktor, mit ad neki reggelire?- Hát tejeskávét, kenyérrel.- Eztán adjon neki tojásrántot- tát, kis felvágottat bele, majd visz- szanyeri az erejét! - így az orvos. Vissza is nyerte. Józsi felesége virult, mint a tavaszi rét, Jani fele­sége meg csak hízott elhanyagolt­ságában. Egyszer József bent maradt az omlásban. Jani az önkéntesek kö­zött küzdött a bányamentőkkel. Mikor már abba akarták hagyni a keresést, mondván, a holttestet ráérnek holnap is..., nem enged­te. Józsi átrágta a sűrített levegőt szállító tömlőt, így helye, levegője is maradt, három napon át. Ekkor valaki lekapcsolta a sűrített leve­gőt. Minek menjen hiába? Negyednapra találták meg esz­méletlenül, de még élt. Aztán mindig egy műszakban dolgoztak. Bükkösdi László Bányászbarátság Részlet a levélből „Kérdésünk az is, hogy a 2000-es évben hogy1 lehet egy olyan községi vezető, aki nem kéri a lakosság véleményét? Nem gondol a pedagógusi nevelő-okta­tó felfogásra? Megbotránkoztató az a felfogás is or­szágunkban, hogy egy polgármester önállóan (képvi­selők irányításával) vezessen így egy községet. Elő­dei tevékenységére nem gondol? Azt sem látjuk, hogy ez a polgármesteri hivatal, és az ilyen Vezető, hivatalból a község állampolgárait szolgálja, és nem fordítva, az 'önálló' elképzelését valóra váltott tetteivel azokat megbotránkoztassa!"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents