Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-24 / 171. szám
I Hl 2000. Június 24., szombat HAZAI TÜKÖR Űj Dunántúli Nallo 3. ol ' Rendet az alapok körül Ligetvári Ferenc a környezetvédelem terveiről Környezetvédelmi Minisztérium Ligetvári Ferencnek, az új környezetvédelmi miniszternek kinevezésekor több volt a támogatója, mint ellenzője: személyét mind a szakma, mind a zöldek elfogadták. A többi rajta múlik.- Miniszter úr, ön elődjéhez hasonlóan az egyetemi katedráról került a közigazgatásba. Miben képvisel más szemléletet, mint a tárca korábbi vezetője1- Az én szakterületem a mező- gazdasági környezet alakítása, a tájrendezés, a kertépítészet. Ez szorosan kapcsolódik a természet- és környezetvédelemhez. Ennél fogva kissé másként látom ezt a területet, « a települések problémáit. Talán előnyömre szolgál az is, hogy némi jártasságot szereztem a regionális tervezésben, s remélem, hogy a különféle nemzetközi szervezetekben szerzett tapasztalataimat is hasznosítani tudom majd. A szemléletváltás a tárca új gazdájának elképzeléseiben is tetten érhető. A jövőben kiemelt figyelmet akar fordítani a levegő- szennyezés megszüntetésére, rendet szeretne teremteni a környezetvédelmi alap háza táján, fel akarja gyorsítani a már elfogadott törvényekhez kapcsolódó rendeletek, végrehajtási utasítások kidolgozását.- Semleges tud-e majd maradni a lobbiktól, hiszen elődje bukásának egyik kiváltó oka volt, hogy engedett bizonyos körök nyomásának?- A tárca államtítkárait arra kértem, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács és a civil szervezetek bevonásával dolgozzanak ki demokratikus értékelési módszereket a zöldmozgalmak és a vállalkozók által benyújtott pályázatok elbírálására. Szeretném elkerülni a támogatások fel- aprózását, hogy sok beruházást megkezdünk és alig néhányat fejezünk be. Az erre a célra rendelkezésre álló pénzeket először a már befejezés előtt álló beruházásokra kell fordítani és csak utána új programokat indítani.- Sok jó szakember távozott az elmúlt két évben a minisztériumból. Hogyan akarja „visszacsábítani” őket?- Kollégáimat arra kértem: kiki a saját területén puhatolja ki az elment kollégák szándékát, véleményét. A megkeresettek eddig pozitívan reagáltak. Ha a kulcsembereket vissza tudjuk hozni, nagyobb sebességre kapcsolhat a minisztérium.- Mit ígér a zöldeknek?- A zöldmozgalmak rendezvényein havonta egyszer szeretnék részt venni. Készül egy akcióterv, ennek segítségével nyilvánosságot kapnak a legjelentősebb hazai szervezetek. Az ő munkájuk, lelkesedésük nélkülözhetetlen.- Mire költik a konferenciabusz értékesítéséből származó bevételt?- Gyermekotthonok diákjainak környezetvédelmi tábort szervezünk.-Mi a hobbija?- A munkám mellett a fényképezés. Vízparton, mert az megnyugtat _________ÚJVÁRI GIZELLA Gá zár-felülvizsgálat Magyar Energia Hivatal A Mól Rt. kezdeményezi a gázár felülvizsgálatát a Magyar Energia Hivatalnál (MÉH) és további lépéseket tesz a társaság alkotmányos jogainak és kártérítési igényének érvényesítése érdekében. Az igazgatóság a közlemény szerint áttekintette a kormány gázárral kapcsolatos döntését, amely a testület megítélése szerint nincs összhangban az érvényes magyar jogszabályokkal. A közlemény szerint: az igazgatóság rendkívül csalódott a döntés miatt, mivel nem engedheti meg, hogy a szabályozott gázüzlet veszélyeztesse a csoport működésének eredményességét, és ezen keresztül a részvényesi értéket. Az igazgatóság arról is döntött, hogy a gázkereskedelmi, szállítási és tárolási tevékenységeket különálló társaságokba szervezi ki, amelyek teljes mértékben a Mól Rt. tulajdonában és irányítása alatt állnak majd. Ezen utóbbi lépés összhangban áll a magyarországi földgázpiac jövőbeni liberalizációjával, teljes mértékben megfelel az Európai Unió előírásainak, és egyúttal biztosítja a maximális átláthatóságot. Az intézkedés külső hatósági jóváhagyások függvénye, és az erre vonatkozó javaslatot az igazgatóság még 2000. év végéig egy erre a célra összehívandó rendkívüli közgyűlés elé kívánja terjeszteni - áll a közleményben. A közlemény szerint az igazgatóság sajnálattal vette tudomásul Csák Jánosnak, az igazgatóság elnökének lemondását. Az igazgatóság új elnököt fog választani. ■ Folytatódnak a robbantások? Újabb alvilági leszámolás-sorozat kezdődik? Milliárdok egyházakra Budapest Bár hivatalosan nem erősítették meg, mégis feltételezhető, hogy a mostani robbantás egy újabb alvilági háború kezdete lehet. Tegnap hajnali két óra körül robbanásra riadtak fel az emlékezetes Aranykéz utca szomszédságában lakók. A szemtanúk szerint egy közeli toplessbárban dolgozó hölgy Mazdája repült a levegőbe, majd a tűz egy Suzukira és egy Mitsubishim is átterjedt. A rendőrségi szakértők azonnal hozzáláttak a vizsgálathoz, de a BRFK illetékesei lapzártánkig nem adtak felvilágosítást arról, hogy merénylet vagy más esemény áll-e a háttérben. Noha a Nemzetbiztonsági Hivatal is „érdeklődik” az eset iránt, hivatalos források szerint a detonáció nem hozható összefüggésbe a két évvel ezelőtti, négy emberéletet kioltó Aranykéz utcai leszámolással. Ezt a feltételezést erősítette meg egy, a szervezett bűnözést jól ismerő, magas beosztású rendőr is. Informátorunk szerint a Galamb utcai esetnek sem a korábbi robbantásos merényletsorozathoz, sem az alvilágban „Kisbandiként” ismert bűnöző elfogásához nincs köze. Téves tehát az a feltételezés, hogy a júniús 8-án Miamiban elfogott Lakatos András megjelenése „megmozgatta” a szervezett alvilágot. Egy másik tiszt, Kovács Lajos, az ORFK főnyomozója kérdésünkre elmondta, hogy Kisbandit csak néhány hónap múlva, az amerikai hatóságok engedélyének megszületése után hozzák haza. TAKÁCS MARIANN Veszprém- Már elkészült az a törvénytervezet, amely majd kiszűri a nem vallási szervezeteket, hogy az állam ne legyen köteles támogatni minden vallási színezetű szerveződést - ismertette pénteken az Érseki Hittudományi Főiskola hitoktatói fórumán Semjén Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára.- Különbséget teszünk tehát az egyházak, és az úgynevezett vallási kísérletek között - tette hozzá. Utalt arra is, hogy a polgári kormány tervezi az etika tantárgy oktatásának a bevezetését. Az még nem dőlt el, hogy mely évfolyamokon. Semjén Zsolt szerint így azok a diákok is hallhatnak „a létezésről, az erkölcsről és hasonló fogalmakról, akik nem járnak hittanra”. - Természetesen az etikaóra nem válhat hitoktatói kurzussá - jegyezte meg. Elhangzott: ma Magyarországon 530 ezer gyermek vesz részt az államilag finanszírozott hitoktatásban, s erre évente 2 milliárd forintot biztosít a kormány. A helyettes államtitkár hozzátette azt is, hogy a jövőben tanfolyamokat, előadásokat szerveznek majd pedagógusoknak, hogy időben felismerjék a gyermekek körében - miként a drogosokat -, ha valamelyikük destruktív szekta befolyása alatt áll.- Az Orbán-kormány visszaállította a hitoktatás állami finanszírozását, továbbá egyforma tandíjkedvezményben részesíti az állami és az egyházi iskolák hallgatóit, valamint tornaterem építésének támogatására pályázatot nyújthatnak be az egyházi tanintézetek is - mondta. Emlékeztetett: az Antall- és a Horn- kormány összesen ezer egyházi ingatlan ügyét rendezte, míg az Orbán-kormány másfél év alatt már 1700-at. A helyettes államtitkár azt is közölte, hogy az Antall-kormány 7 milliárd, a Horn-kormány 4 milliárd forintot biztosított erre a célra, míg az Orbán-kormány két év alatt már 11 milliárdot. Hozzátette: noha annak döntő része a Horn-kabinet kifizetetlen kötelezettség-vállalásaira ment el. - Amikor a hivatalomat átvettem, 10 milliárd forintos kifizetetlen számla várt - jegyezte meg Semjén Zsolt. Közölte, hogy az egyházi ingatlanok rendezése igazán csak a jövő évtől kap majd lendületet, mert 2001-ben 6 milliárd forint jut erre a célra, s arra az évre a Horn-kor- mánynak már csak 2 milliárdos kötelezettségvállalása esik. - Sajnálatos tény - tette hozzá -, hogy az ingatlanok többsége pusztulófélben van, ezért a kormányzat az állagmegóvásra, illetve felújításokra is biztosít 4 milliárd forintot. Nem lesznek elbocsátások Hírek röviden Országos körkép Az egészségügyi intézmények privatizációja során csak olyan megoldásokat fogadnak el a szakmai szervezetek, amelyek a betegek érdekét is szolgálják - tudtuk meg dr. Ajkay Zoltántól, a Magyar Kórházszövetség elnökétől. A szakember szerint a betegek számára nem az a kulcskérdés, hogy ki a kórház tulajdonosa. Sokkal fontosabbnak tartják, hogy milyen szintű ellátást kapnak a társadalombiztosítás finanszírozta keretek között. Önmagában az a tény, hogy egy intézményt közhasznú társaság vagy magántulajdonos működtet, még nem mond ellent a betegek érdekeinek. Sőt, ha az új gazdálkodási forma hatékonyabbnak bizonyul, akkor az ellátás színvonalának javítására is jut pénz. Dr. Ajkay hangsúlyozta: a privatizációt nem szabad felhasználni arra, hogy a kórházak jelenlegi tulajdonosai kibújhassanak ellátási felelősségük alól. Amit jelenleg megadnak az intézményeiknek, azt a privatizáció után is biztosítaniuk kell, azaz szükség lesz az elkövetkező években is a fekvőbeteg-intézményekre szánt önkormányzati, költségvetési támogatásra. A kórházszövetség ugyanakkor fontosnak tartja azt is, hogy az új tulajdonosok ne kaphassanak vagyongazdálkodási jogot, csak így garantálható, hogy a betegek feje fölül ne adhassák el az épületeket. Természetesen minden privatizációnak a velejárója a foglalkoztatottak létszámának újragondolása. Az új tulajdonos mindenütt megvizsgálja majd, hogy ki, milyen feladatot lát el, s mennyire van szükség a munkájára. A legfrissebb, múlt havi adatok szerint a magyar kórházakban 17 ezer orvos dolgozik, mivel ápolónőből jelentős hiány van országszerte, ezért nekik kell legkevésbé tartaniuk attól, hogy a privatizáció során munkanélkülivé válnak. A szakemberek a privatizációtól azt is várják, hogy a betegekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülése is növekedhet, ami közvetve az ellátottak köz- érzetét is javítja. Németh zsuzsa Az emberi méltóságról A visszavonuló Göncz Árpád köztársasági elnök tiszteletére kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A találkozón a hazai és a nemzetközi közélet kiváló képviselői fejtik ki véleményüket az emberi méltóságról, arról, hogy rohanó világunkban miként lehet feldolgozni a feszültségeket. A mai záró előadást a leköszönő államfő tartja. Tárgyalás a gyógyszerárakról Jövő csütörtökön kezdődnek meg a tárgyalások a gyógyszergyártókkal és -forgalmazókkal az idei árakról, miután a gyártók a Gazdasági Versenyhivatal felszólítására visszavonták 8 és fél százalékos áremelési tervüket. Gógl Árpád egészségügyi miniszter bízik abban, hogy a mostani egyeztetés után a lakosság elfogadható áron juthat a patikaszerekhez. A státustörvény kritikája Tabajdi Csaba, az MSZP közép- és kelet-európai tagozatának elnöke szerint elhibázott az az elképzelés, hogy a kárpát-medencei magyarok alanyi jogon három hónapos munkavállalási lehetőséget kapjanak. A szocialisták szerint először fel kellene mérni, hogy milyen területeken és milyen szakmákban tudnának munkát adni az érintetteknek. Pedagógusok a szekták ellen Már elkészült az a törvénytervezet, amely kiszűri a nem vallási szervezeteket, hogy az állam ne legyen köteles támogatni minden vallási színezetű szerveződést, hanem csak a történelmi egyházak kapjanak pénzügyi eszközöket közfeladataik ellátásához. Semjén Zsolt egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: a jövőben tanfolyamokat szerveznek pedagógusoknak, hogy időben felismerjék, ha a gyermekek valamelyik szekta befolyása alá kerülnek. ■ Tolvajok és garázdák A vandálok lopnak, törnek, firkálnak a vasúton Az adatok ugyan azt mutatják, hogy az utóbbi három évben folyamatosan csökkent a vasút ellen szándékosan elkövetett garázdaságok száma, ez mégis 750 millió forintos kárt jelentett csak a tavalyi esztendőben. Országos körkép Jól tudják a vasutasok, hogy hová vándorolnak a vasúti kocsikból ellopott használati tárgyak, hiszen Zaránd Györgytől, a MÁV szakigazgató-helyettesétől megtudtuk, hogy főként' az alumínium csomagtartók, hamutartók, szemét- gyűjtők tűnnek el, de lába kél a vasból készült felszereléseknek is. Az előbbieket műanyagból készültekkel pótolják, az utóbbiakat befestik, mert így nem lehet hulladékként eladni. Rendszeresen eltűnnek a függönyök, tükrök, kar- és fejtámla- huzatok, valamint a tűzoltó készülékek. Nagyon sok villanykörtét kell pótolni, pedig azokat másutt nem is lehet használni. Az utasok felhasogatják a műbőr huzatokat, kitörik az ablakokat, tönkreteszik a mosdókat. Egy vandálbiztos, rozsdamentes acélból készült WC ára 5-6 millió forint! Sok kárt okoznak a falfirkák is. Ezért egyre több kocsi fényezésére használnak olyan vegyszert, amelyről könynyebben eltávolítható a nem kívánt szöveg, ábra. A garázdaságok többsége a diszkójáratokon és a labdarúgószurkolókat szállító hírhedt szerelvényeken fordul elő. Sok kár éri a vasutat abból is, hogy elviszik a figyelmeztető és jelzőtáblákat, a biztosító berendezések vezetékeit, akkumulátorait. Tavaly 132 esetben dobálták meg kővel a vonatokat, 855 sorompót törtek össze a szabálytalankodó gép- járművezetők. 13 vasutas sérült meg, akiket a bliccelők, illetve a garázda utasok bántalmaztak. (KOÓS) MILLENNIUMI SOKADALOM. A diósgyőri várban kezdődött meg az a látványos vásár- és rendezvény- sorozat, amelynek keretében augusztus 20-áig az ország több pontján, sőt határon túl is bemutatkozási lehetőséget kap a Kárpát-medence népművészete. _______________________fotó, europress/diósi imre i f