Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-18 / 165. szám

Elszalasztott bajnokavató Kosárlabda - Az NBA döntőjének ötödik összecsapá­sán az Indiana Pacers hazai környezetben 120-87-re legyőzte a Los Angeles Lakerst. A vendégek 3-1-es előnnyel érkeztek Indianapolisba, tehát egy esetleges győzelem bajnoki aranygyűrűt ért volna. Ehelyett a hazaiak összekapták magukat, s esélyt sem adtak a Lakersnek. Sőt, a záró negyedben, a jelentős előny miatt már brillírozott a Pacers. így öt mérkőzés után javított az álláson, s a Los Angeles már csak 3-2-re ve­zet. A következő mérkőzést magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik Los Angelesben. Ha azon a talál­kozón is nyerne az Indiana, akkor a sorsdöntő, hete­dik összecsapásnak ugyancsak a Lakers adna otthont. Taróczy 1,5 millió dollárral a magyar listavezető Egyszeri halandó számára még a vi­lág gazdagabbik felén is szájtátásra ad okot a teniszezők jövedelme. Az utóbbi szűk évtizedben oly mérték­ben megnőttek a pénzdíjak, hogy akadt játékos, aki először Sampras nemcsak a pályán, a pénztárban is az első nem indult el a legmagasabban do­tált versenyen, mondván: ennyi pénzért játszani perverzió. Éppen a ’90-es évek robbanása miatt fordul­hat elő, hogy a korábbi idők mega­sztárjai alaposan lemaradtak a pénzdíjak alapján számolt listán, John McEnroe csak tizen­egyedik, Jimmy Connors ti­zenhetedik, míg a svéd bálvány, Björn Borg honfitársai között is csak a nyolcadik. A listát toronyma­gasan vezeti az elmúlt korszak leg­nagyobbja, Pete Sampras Bum- Bum Becker és Ivan Lendl előtt, bár André Agassi a naptári év vé­gére minden bizonnyal ott lesz a képze­letbeli dobo­gón. Feltűnő lehet Goran Ivanisevics előke­lő helye, bár jó tudni, hogy a horvát fiú egy időben rossz befektetési ta­nácsadókra hallgatott, elkótyave­tyélte majd minden vagyonát, így kifejezetten a pénzért játszott. Anyagi szempontból nem járt jól 1985-ös wimbledoni páros bajno­kunk, Taróczy Balázs, hiszen ha egy korszakkal később éri el ugyan­ezeket az eredményeket, 1,5 millió dollárnál, amellyel 187. a listán (a mai árfolyamon számolva 387 mil­lió forintnál) jóval többet összehoz­hatott volna. Napjaink első számú magyar teniszezője, Sávolt Attila 53 és fél millió forintig jutott, s ebből majd nyolcmilliót ebben az eszten­dőben ütögetett össze. Reméljük, egyszer a milliárdosok táborában üdvözölhetjük Attilát. B. A. _ (milliárd forint) Pete Sampras Boris Becker 6,76 Ivan Lendl 5,73 Stefan Edberg 5,56 Andre Agassi 5,38 G. Ivanisevics 4,95 Michael Chang SHliilili J. Kafelnyikov Jim Courier 3,78 Michael Stich 3,39 4,13 4 > W%L yjpt Roland Garros- győztes Kuerten sincs a legjobb tízben Egy kanadai Montrealban Régen tapasztalt őrület érte el az észak-amerikai országot, ugyanis a Kanadai Nagydíjat megelőző na­pokban útjára indították a Jacques Villeneuve nevével fémjelzett szá­mítógépes játékot. És ehhez még hozzájön az az autósőrölet, ame­lyet a hét végén a BAR-csapat ka­nadai pilótája váltott ki hazája la­kóiból. Természetesen most ő a legnagyobb király, mindenki a róla érkező híreket lesi, ő áll az érdeklődés középpontjában. Ville­neuve elég jól tűri a népszerűsé­get, és a hazai pálya előnyében bízva elkezdte terjeszteni, hogy a következő idénytől átszerződik az újra győzelmi babérokra törő Benettonhoz.- A BAR-nál eltöltött idő sem­miképp sem volt haszontalan, hiszen jól jönnek majd ezek a tapasztalatok, ha megint egy jó autóba ülhetek - jelentette ki az 1997-es világbajnok, aki hazájá­ban eddig még pontot sem tudott szerezni. A Monacóban lábsérülést szenvedett Ralf Schumacher vállalta a megmérettetést, ám a szabadedzéseken elmaradt a tő­le megszokott teljesítménytől.- Szépen gyógyul a sebem, és ha elfárad a sérült lábam, legfel­jebb a jobbal fogok fékezni is - árulta el a kis Schumi. Maga a futam valószínűleg megint a két Villeneuve kesztyűs kézzel bánik autójával nagy istálló - a Ferrari és a West- McLaren-Mercedes - között fog eldőlni, melyet az edzéseken mutatott forma is alátámaszt (hol az idősebb Schumacher, hol pedig a skót Coulthard volt a leggyorsabb). A szakemberek véleménye szerint, ha Michael Schumacher nem követi el megint a tavalyi bakiját - félper­ces előnye tudatában falhoz csapta Ferrariját - és autója ki­tart a futam végéig, akkor ismét, idén immár ötödször a kétsze­res német világbajnokot inthetik le először a kockás zászlóval. D. L. - B. M. L. A mai futam rajtsorrendje 1. sor: M. Schumacher, Coulthard. 2. sor: Häkkinen, Barichello. 3. sor: Frentzen, Villeneuve. A világbajnokság állása Egyéni: 1. M. Schumacher (Ferrari) 46 pont, 2. Coulthard (West- McLaren-Mercedes) 34, 3. Häkkinen (West-McLaren-Mercedes) 29, 4. Barrichello (Ferrari) 22. Csapat: 1. Ferrari 68, 2. West- McLaren-Mercedes 63, 3. Williams 15, 4. Benetton 14. Björn Borg Budapesten! Idén és 2001 augusztusában rendezik Magyarországon a The Biggest nyílt nemzetközi junior open teniszfesztivált, amely több szempontból is fi­gyelemre méltó. Egyrészt ez lesz a világ eddigi legnagyobb korosztályos teniszversenye, amihez még maga Björn Borg is a nevét adta, s méreteivel már eleve Guinness-világ- csúcskísérlet. Ugyanis 5000 versenyző még soha nem lépett fel sehol egy versenyen. A Biggest-serlegért négy pályá­ján folyik majd a csata a 13-18 éves korosztályban. Kapros Anikó a háziasszonyi teendő­ket fogja ellátni.- Nagyszerű ötletnek tartom, hiszen nagy szükség van arra, hogy már a kisebb gyerekek is nemzetközi tornán teniszezhes­senek - mondta az Ausztrál Open juniorversenyén első Kap­ros Anikó. A szervezők több mint egy éve dolgoznak a rendezvé­nyen, hiszen szeretnének vi­lágszínvonalú teniszgálát nyúj­tani a közönségnek és minél több sztárt meghívni. Mindenképpen eljön Björn Borg, és várjuk Tommy Haast is, akivel egyébként jó barátok is vagyunk - árulta el Dudás Péter főszervező. Amúgy a Feneketlen-tónál lé­vő fedett teniszpályán estén­ként Budapest legnagyobb diszkóját szeretnék berendez­ni. Az idei csak bemelegítése lesz a jövő évi teniszgálának. A The Biggest 2001-ben már 14 helyszínen, 16 napig, 6000 versenyzővel zajlik. Vásárolj VitaMax-ot készülékkel bruttó 'j biz melyből bruttó 2.500 Ft-ot / rögtön le is beszélhetsz! Ajándék: bruttó 5.999 Ft értékű headset! Keresd a Vodafone márkaüzletekben a Duna Plaza, Westend Citycenter, Mammut és Campona bevásárlóközpontokban és a hivatalos viszonteladóknál. ©><«> % 0**9^ További információért hívd ügyfélszolgálatunkat a Vodafone hálózatáról és ve/etekcs telefonról egyaránt a 1270-es számon. "^hangod* o vodafone 06 70 Az akció csak a korlátozott mennyiségű készlet erejéig érvényes A készülékek csak Vodalone SÍM karlyaval használhatok Egy személy maximum 2 kedvezmenyes készülékkel ertekesitett VitaMAX csomagot vásárolhat évente Az akció 2000 junios 21-ig tart. é 4 f i

Next

/
Thumbnails
Contents