Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-18 / 165. szám
Szimpátiaküldetésben 2000. Június 18. ★ ARCKÉP ★ 7 a VILÁGBAN Göncz Árpád köztársasági elnök tízévi hivatali ideje alatt több mint hetven országban járt. Hivatalos útjaira általában népes küldöttség élén utazott. Amíg királyokkal, államfőkkel, más magas rangú politikusokkal találkozott és programokon vett részt, a kíséretében tartózkodó üzletemberek fontos tárgyalásokat folytattak, főleg gazdasági témákban. Az elmúlt évtizedben közel másfél százszor kelt útra. A Tevan Kiadó Utazások az elnökkel címmel a napokban könyvet jelentet meg Göncz Árpád külföldi utazásairól. A kötet lapjain sajtóküldöttségének tagjai vallanak arról, milyennek látták közelről az elnököt, milyen belülről a protokoll, s a biztonsági emberek háta mögül a világ. A könyv megjelenése előtt küldetésének kevéssé ismert részleteiről kérdeztük az államfőt.- Elnök úr, emlékszik a legelső külföldi útjára?- Ha nem tévedek, megválasztott köztársasági elnökként az első hivatalos utam Japánba és Dél-Koreába vezetett.- Előtte volt egy háromnapos ukrán küldetés is. Mindenesetre mély nyomokat hagyhattak önben az „első lépések”. Már csak azért is, mert nem lehetett tapasztalata az államfői protokoll terén. Nehéz volt megtanulni, mit szabad, mit illik a királyi házakban, államfői rezidenciákon?- Ezt nem volt nehéz megtanulnom: értő munkatársak vesznek körül, akik ilyen dolgokban is irányítanak. Nem hiszem, hogy ez bármikor is probléma lett volna.- Utazásai mennyire voltak formálisak, hányán utaztak, kinek mi volt a feladata?- Az elnöki látogatásoknak több szintjük van. Az egyik az államfői szint, amely politikai jelentőségű. A másik a miniszterek, államtitkárok szintje, amely jórészt már gyakorlati jellegű, végül a harmadik a szakértők és üzletemberek szintje. Nekem barátságokat kellett kötnöm, rokonszenvet kellett keltenem Magyarország iránt, a miniszterek egyezményeket hoznak össze, a gazdasági szakemberek, üzletemberek pedig konkrét együttműködésekben egyeznek meg. Az államfői szintnek vannak kötelező programjai: találkozás az államfővel, a miniszterelnökkel, a szenátus elnökével, gyakran az akadémia és az írószövetség képviselőivel, üzleti találkozó vagy gazdasági kamarai fórum, koszorúzás, végül séta a főváros egy gondosan kiválasztott főutcáján. A U programokat pontosan megtervezik, s általában rövid időt szánnak a személyes beszélgetésekre, tárgyalásokra, így sokszor csak percek maradnak arra, hogy az ember alapvető küldetésének megfeleljen: rokonszenvet vívjon ki Magyar- ország iránt. Az utakat két-há- rom protokollos, az Elnöki Hivatal vezetője, az elnöki szóvivő, a külügyi osztály munkatársai és a köztársasági őrezred három-négy embere készíti elő, s többségük velem is tart. Elkísér továbbá 10-15 újságíró és 30-35 üzletember is.- Hogyan zajlik egy tárgyalás, lehet-e készülni rá?- Az ember a fő tárgyalás előtt bőséges, de szelektált tudásanyag birtokába jut. Ám bármekkora is a tapasztalata, tárgyalókészsége, összpontosított figyelemre van szüksége ahhoz, hogy a rövid találkozások során az érintett témáról általánosítható képet kapjon, vagy tudjon alkotni. A tárgyalások személyre szabottak. Természetesen lehet és kell is rájuk készülni, de minden tárgyalópartnerhez másként kell viszonyulni. A siker nem az együtt töltött időn múlik. Sok olyan találkozás emléke maradt meg bennem, amikor például fél- vagy háromnegyed óra hosszat beszélgethettünk. Vannak a partnereim között, akikre életem végéig emlékezni fogok, s a beszélgetésünkből még mondatfoszlányok is élnek bennem. Nyolc-tíz év után. Általában a tárgyalások első két percében kiderül, hogy ráér- zünk-e egymásra vagy sem. Ha nincs meg a kapcsolat, és a másik, mondjuk „leereszti a redőnyt”, akkor nagyon nehéz jó beszélgetést folytatni. Indiai utamon például, 1991-ben, a miniszterelnökkel találkoztam. Komoly és pontosán megcélzott gazdasági érdekek egyeztetése várt ránk. Én kezdtem a beszélgetést, és mindjárt a második mondat után láttam, hogy a miniszterelnök lehunyja a szemét. Elfogott az aggodalom, nem jó, ha úgy kell beszéljek valakihez, hogy nem látom a szemét. Másfél-két perc múlva kinyitotta, rám nézett, és maga volt a megtestesült barátság. Nyilván nem a szavaimat fogadta be, hanem engem tett lelki nagyító alá, és megpróbált ráérezni arra, ki vagyok, s attól kezdve szárnyalt a beszélgetésünk. Ez az ember tudott valamit, amit akkor én még nem. De annyit igen, hogy vannak szemek, amelyek mögé lehet látni, vannak, amelyeknek nem, és vannak, amelyek olyanok, minta tiszta tó: lelát az ember a legmélyükre.- Mennyit kell készülni egy- egy útra, mit kell átvenni, tudni az adott országról?- Sok mindent: az ország történelmét, kölcsönös gazdasági és politikai kapcsolatainkat, végiggondolt tárgyalási vázlatokat, amelyek végül persze csak arra jók, hogy legyen mit félretenni. Mert az igazi jó találkozók azok, melyeken néhány perc után félretoljuk a papírokat, és anélkül beszélgetünk. Brazíliában szegezte nekem - váratlanul - a partnerem: „Tudja mit, küldjenek nekünk hatszázezer magyar parasztot, mert tengersok meg- műveletlen területünk van, de paraszt híján nem tudunk vele mit kezdeni”. Mondtam: emberből nincs exportfeleslegünk.- Mi maradt meg önben a világból?- Tudom, sokan irigyelnek, mert bejártam a világot, de az útitársaim tanúsíthatják, ez nem kéjutazás, hanem kemény munka volt. A programok percre beosztva, még a vidéki utazások esetében is, amelyek pedig lazításnak számítanak. Látni nem sokat látok, ha balra nézek, a bal oldali szomszédomat, ha jobbra, a' jobb oldalit. Képzelje el, hogy állandóan egy tucat ember alkotta gyűrű közepén kell mennie. Az utazás nekem nem ugyanazt jelenti, mint az útitársaimnak. Az újságírók s a többiek esténként kimehetnek vacsorázni, mászkálni a városba, én a szállásomon maradok. Az országokból, a városokból többnyire csak annyit látok, ameny- nyit autóból lehet, és amennyit a tárgyaló partnerek személyén keresztül érzékelni tudok. Egy- egy út három-, hat- vagy nyolcnapos összpontosított figyelem, ahol egypercnyi lazítás hogyan készüljön fel fizikailag egy-egy útra?- Egyetlen szabály van: amikor lehet, pihenj! Mert jól tudom, hogy az előttem álló - mondjuk - három napba hat nap programját sűrítik bele, és nincs lehetőségem kiengedni, mert koncentrálnom kell, s Névjegy I TmU*dS»»'ígiámdoiriánin * >«a!(laD41' gazdasági vállalatoknál ésint^® yparasztszöVetségben tevékenybe 1957-58), a ítélik (1958), kedik (1956), a B^-Pf ®n él*J, fordítóként, majd agronó- 1963-ban amn.esjSmqm-65), szabadfoglalkozású író, mumusként helyezkedik el (196J o h dító (1965-9°), köztárMSgjí t-szte|etbeli elnöke U990')' ^ «*<* t*' “ munkássága jelentős. nincs. Esténként szinte beesem az ágyba, s tudom, reggel percre pontosan kell elkészülni, és indulni a programra.- Előfordult, hogy a biztonsági emberek nem engedték valahová?- Igen, de ez a dolguk.- Vían valami technikája, Államfőnek kijáró fogadtatás - ahogy a nagy könyvben meg van írva. Rudolf Schuster szlovák államfővel Pozsonyban nem azt nézem meg, amit szeretnék, hanem amit megmutatnak. Egyszer itt, Európában elvittek bennünket egy középkori templomba. Megálltunk a közepén, s a kedves idegenvezető elkezdte mondani az adatokat, hogy a keresztet 1876-ban készítették, s a mérete hat és fél méterszer nyolc méter. Amikor megkérdeztem, miért beszél olyan hangosan, zavarjuk az imádkozókat, a templom rossz akusztikájára hivatkozott. Én pedig a legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy kit érdekel az akusztika, s az adatokat is hagyja, inkább tíz perc csendet kérnék, mert az ide jobban illik.- Került e kínos helyzetbe?- Egyszer a Broadwayn, a csúcsforgalomban, amikor leállt az autósorból az egyik autó, épp a miénk. Kitört a riadalom. Mögöttünk vagy kétszáz autó dudált: csúcsforgalom volt. A kísérőnk pedig sűrűn kérte az elnézéseket. Semmi ba, mondtam, mehetünk taxival is. Szíven döftem. A problémát természetesen mindig megoldják, semmi szükség rá, hogy még te is idegesítsd őket.- Volt-e olyan, akire megharagudott?- Ilyenre nem emlékszem. Hülyeséget azért kérdeztek már tőlem, Oroszországban, az Urá- lon túl, finnugor rokonaink között. Egy újságíró nekem szegezte a kérdést, hogy mit akarunk mi a hantiktól és a many- siktól? A legközelebbi rokonaink, természetesen Magyarországhoz akarjuk csatolni őket - válaszoltam. Hát mit lehet egy ilyen kérdésre felelni? Elnevette magát: az elnök úr profi - mondta.- Ki pakol össze a köztársasági elnöknek? Maga csomagol vagy a felesége, aki netalán megkérdezi, ezt vagy azt az öltönyt, inget tegye el?- Ez kialakult. Van kétnapos, háromnapos, többnapos készletem. Öltönyben az alap egy sötétszürke, aztán még egy fekete, és ha kell, természetesen a szmoking vagy frakk.- Hogyan tudott megbirkózni az ételekkel? Feltételezzük, mindenféle különlegességgel traktálták, tengeri herkentyűkkel, egyebekkel.- Az étkezéssel nincs különösebb gondom, igaz, mindenütt ügyelnek a menüre, vadidegen csemegét csak ritkán tálalnak fel. Az esetek többségében hazai ízeket kínálnak, ami végképp nem zavar, mert azt vallom, hogy a bécsi szeletet Bécs- ben, a knédlit Csehországban kell megkóstolni, mert ott tudják igazán jól főzni. A tragédia akkor következik be, ha kedveskedni akarnak, és mondjuk gulyást főznek, ami még véletlenül sem hasonlít az itthonira.- Említette, hogy nagyon keveset látott a világból, szinte csak benyomások érték. Mégis, mely országok érintették meg leginkább?- Bizonyos okok miatt Vietnam. Vagy a nagyon nehéz fizikai körülmények között élő mongolok, de mondhatnám az Urálon túli Oroszországnak azt a részét is, ahol finnugor rokonainknál jártunk. És persze eleven emlékként él bennem Marosvásárhely, az ottani nagygyűlés hangulata. Érdekes módon a szegényebb országok képe valahogy mélyebben őrződik meg bennem. Közvetlenebb, barátságosabb, lazább a fogadtatás.- Ha lejár a mandátuma, mit csinál, mi a programja, van-e meghívása?- Sok meghívásom van. Azt hiszem, mindenekelőtt Szlovákiába, a Magas-Tátrába megyek el. Szicíliába is szeretnék eljutni, megnézni újra, most már ráérősen, és beszélgetni emberekkel, kötetlenül, anélkül, hogy tudnák, ki vagyok. Mert amerre jártam, mindenütt előttem járt a hízelgő jelzőkkel teletűzdelt életrajzom. Nos, a jelzőktől borsózik a hátam; minél ékesebbek, annál inkább. Szóval örülök, hogy végre majd szabadon mozoghatok, korlátok nélkül, s hétköznapi emberként közleked- hetem a világban. Árpási Zoltán
