Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-10 / 158. szám

2. oldal - Uj Dunántúli Napló VILÁG TŰKOR 2000. Június 10., szombat Tudósítónk Csehországi helyszíni jelentése Az első tartalmi döntés Közös nyilatkozatot fogadtak el tegnap a visegrádi együttműködés országainak kormányfői, valamint egymillió eurós alapot hoztak létre közös, első­sorban kulturális, hagyományápoló programokra. Stirin Orbán Viktor Milos Zeman magyar, Mikulás Dzurinda szlovák és Jerzy Buzek lengyel kormányfő (balról jobbra) a vendéglátó, cseh miniszterelnök társaságában fotó, feb/epa A visegrádi négyek szeret­nék, ha az Európai Unió a decemberi nizzai csúcsérte­kezleten ismertetné a bővíté­si tárgyalások további me­netrendjét, és ezen belül a legesélyesebb országokkal folytatott előkészületi meg­beszélések befejezésének dátumát. Magyar újságírók­nak Orbán Viktor úgy fogal­mazott, hogy a négy ország között az utóbbi esztendő­ben megszűnt a versengés az uniós belépési elsőbbsé­gért, s most együttesen pró­bálják színvallásra késztetni az EU-t. A cseh fővárostól nem messze, egy középkori kas­télyban találkozott tegnap a négy, úgynevezett visegrádi ország miniszterelnöke: Zeman cseh, Dzurinda szlovák, Buzek lengyel és Orbán Viktor magyar kor­mányfő, aki egyenesen Marokkóból érkezett Cseh­országba. A visegrádiak értekezleté­nek fő napirendi pontja ez­úttal egy nemzetközi pénz­alap létrehozása volt, amely­ből színházi fesztiválokat, vándorkiállításokat és a ha­gyományőrzés más formáit finanszírozzák majd. Az egymillió eurós, azaz mint­egy 250 millió forintos éves keretből a tervek szerint pá­lyázati úton részesülhetnek közös kulturális programok. Az alapba, amelynek felállí­tása megfelel a visegrádi együttműködés eredeti kül­detésének, minden résztve­vő 250 ezer euróval száll be. A megállapodás jelentős előrelépés, mert a néhai An­tall József által szorgalma­zott összefogásnak ez az el­ső igazán tartalmi és konk­rét kezdeményezése. Az el­vi nyilatkozatok és a főleg külsőségekben kimerülő ta­lálkozók után - úgy tetszik - a négyek ezért is tartották szükségesnek, hogy most csúcstalálkozó összehívásá­val adjanak hangsúlyt első gyakorlati lépésüknek. A Nemzetközi Alap állan­dó székhelye Pozsony lesz szlovák igazgatóval, ám a pénzek odaítéléséről a kül­ügyminiszteri tanács dönt, s a konferencia elnöki tiszté­ben évente váltják egymást a tagországok. A stirini talál­kozóról kiadott nyilatkozat­ban egyébként a kormány­fők ismételten hangsúlyoz­zák a közös történelmi és kulturális értékek ápolásá­nak fontosságát. CSÁK ELEMÉR Hírcsatorna MOSZKVA elégedett a Putyin-Clinton csúcs megbe­széléseinek tartalmával és lég­körével, az orosz-amerikai kapcsolatokban nincs válság, bár vannak nézeteltérések - je­lentette ki Ivanov külügymi­niszter. Még az idén elképzel­hető az egyezség a START-3 kérdéseiben: a hadászati táma­dófegyverzet további korlátozá­sáról már e hónapban megkez­dődnek az orosz-amerikai szakértői egyeztetések. PRÁGÁVAL ellentétben Ma­gyarország nem siet megszigorí­tani az orosz turisták beutazási feltételeit - írta a Rosszijszkaja Gazeta. Az orosz kormánylap méltatja, hogy míg Prágába so­rompón keresztül, Budapestre vízum nélkül lehet utazni. ■ Orosz-NATO közeledés Egy éve fejeződött be a koszovói háború, és ennyi idő kellett a NATO és Oroszország kap­csolatainak normalizálásához. Ezt mutatja, hogy a NATO védelmi minisztereinek soros ülésére elment az orosz hadügyek irányítója. Brüsszel Igor Szergejev visszatérte a NATO-Oroszország ál­landó vegyes bizottságba a jelek szerint a végét jelzi annak az elhidegülésnek, amely a tavalyi ko­szovói háború, illetve a szövetségesek Jugoszlávia elleni bombázása miatt következett be. Mindazo­náltal a koszovói békefenntartás a NATO vezeté­sével, és Oroszország részvételével zavartalanul folytatódott, amire a jövőben is számítani lehet. Szergejev katonai témájú tárgyalásai ugyan­akkor Koszovón túl kiterjedtek a nemzetközi biztonság, valamint a szélsőségek elleni harc közös kérdéseire, továbbá a tömegpusztító fegy­verek elterjedésének megakadályozására. Brüsszelben az amerikai és az orosz védelmi miniszter külön megbeszélése után William Cohen közölte a sajtóval: a rakétaelhárító rend­szerrel kapcsolatos orosz javaslat semmi esetre sem helyettesítheti az amerikai rendszert, leg­feljebb kiegészítő jelleggel jöhet számításba. Cohen hozzátette, hogy a jövő héten Moszkvá­ban újra találkozik Szergejev marsallal, és remé­li, hogy akkor sikerül jobban megismernie az orosz felvetés lényegét. Amit ugyanis Szergejev pénteken neki és a NATO többi védelmi minisz­terének elmondott, abból csak annyi derül ki, hogy Moszkva nem hadászati rakétavédelemre gondol, ami viszont elégtelen arra, hogy védel­met nyújtson nagy hatótávolságú rakéták által hordozott tömegpusztító fegyverekkel szemben. Márpedig azzal az orosz partner is egyetért, hogy Észak-Korea, Irak és Irán néhány éven belül mind interkontinentális rakéták, mind különféle tömegpusztító fegyverek birtokában lesz. Szer­gejev információcserét is javasolt amerikai kollé­gájának a „latorállamok” által képviselt veszély- ről, a tömegpusztító fegyverek terjedéséről. ■ Búcsú - zászló nélkül CSÍKSOMLYÓ Nem lehet nemzeti megnyi­latkozássá tenni a csíksom- lyói búcsút, mert az katoli­kus vallási ünnep - jelentet­te ki a gyulafehérvári érsek. Jakubinyi György azt szeretné, ha nem szombaton, az erdélyi katoli­kusok legnagyobb ünnepén, ha­nem később - Gyulafehérváron - adná át Torgyán József a millenni­umi zászlót. Az érsek a Krónika cí­mű erdélyi napilapban hangsú­lyozta: mind ő, mind a rendező csíksomlyói ferences atyák alkal­matlannak tartják az eseményt a zászló átvételére. A ferences atyák díszhelyet biztosítanak a budapesti minisz­tereknek (Rockenbauer Zoltán­nak, Dávid Ibolyának és Torgyán Józsefnek), de a körmenet, a bú­csú alatt nem tarthatnak politikai beszédet - hangzik a gyulafehér­vári érsek nyilatkozata. A földművelési és vidékfejlesz­tési miniszter ötnapos erdélyi láto­gatása során találkozik az RMDSZ vezetőivel, a romániai magyar tör­ténelmi egyházak képviselőivel, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tanáraival, diákjaival. Rockenbauer Zoltán, a nemze­ti kulturális örökség minisztere felkeresi a gyergyószárhegyi Lá­zár-kastélyt, majd Marosvásár­helyre és Kolozsvárra látogat. Kedden Gyulafehérváron megbe­szélést folytat a római katolikus székesegyház restaurálásáról, va­lamint a tárca és az érsekség együttműködéséről. _________■ bevezető sz ervezet SÉlfr-­intézmények szakképzés térségfejlesztés kereskedelemfejlesztés, kereskedelemtechnika uniós felkészítés .» n KAMARA: a helyi gazdaság 150 éve fel Nagy Gábor Amcor Kft. Komló „Komló neve sokáig összefonódott a válságövezet kifejezéssel. A súlyos gazdasági, társadalmi gondokat lépésről lépésre leküzdjük; ebben kulcsszerepet játszunk mi, komlói vállalkozók. Munkánkhoz továbbra is igényeljük a kamara hathatós segítségét. A Komlói Fejlesztési Ügynökség mellett más progra­mokban is számítunk a kamara részvételére.” „Szigetvár az elmúlt évtizedben lényegében elvesztette iparát, idegenforgalmi vonzereje is meg­kopott. A városban sok tehetséges ember él, megerősödnek az új vállalkozások, de még mindig rengeteg problémával küzdünk. A megoldások keresésében nem mondhatunk le a kamara által nyújtott lehetőségekről." Novak Károly Sziget-víz Kft. Szigetvár Győrvári Márk Triász-lmpexKft. Szentlőrinc „Szentlőrinc új, feltörekvő település, amely katalizátora lehet a térség gazdaságának. Számunkra nagyon fontosak a horvát-magyar gazdasági kapcsolatok is, melyekben a kamara Magyar-Horvát tagozata, valamint az Eszéki képviselet komoly segítséget nyújtott eddig is a vállalkozásoknak.” Regionális Innovációs Centrum a kamarában Feladatok: • Pályázati tanácsadás Európai Unió 5. Sz. kutatás-fejlesztési pályázataihoz szakértés Hazai innovációs és gazdaságfejlesztési pályázatokhoz tanácsadás • Minőségügyi rendszerépítés és felkészítés tanúsításra a Rquality Minőségügyi Szolgáltató Kht.- mint a kamara résztulajdonában lévő kht. - szakértői segítségével • Akkreditált laboratóriumok listája, tevékenységük és műszerezettségük megadása • Iparjogvédelmi tanácsadás Az új védjegytörvény és annak alkalmazása Vagyoni értékű jogok a szellemi termékek piacán. Cégátvilágítás és tanácsadás • Szabványügyi tanácsadás és beszerzéstámogatás • Kapcsolódás a Nemzetközi Technológiai Intézet technológia-transzfer ajánlataihoz • Innovációs termékek piacosítása az Innostart Alapítvány közreműködésével • Környezetvédelem és a környezeti ipar fejlesztése a Környezetvédelem Technológia Központ résztulajdonában lévő kht. - szakértői közreműködésével • Adatbázisok a K+F eredményekről, egyetemi fejlesztő helyekről • Szaknyelvi képzési programok idegen nyelven Kht. - mint a kamara II Simon Éva a BAT Pécsi Dohánygyárit Kft. adminisztrációs igazgatója: (* „ Cégünk nemzetközit ff tapasztalatait - kiemel­ve az uniós felkészü- j lést - szívesen megos. ja a régió többi vállala­tával. Ehhez megfelelő' kereteket nyújt a ka­mara." Tisztelt Olvasó! 1999-ben módosult a gazdasági kamarák működését szabályozó törvény. A jogszabályváltozással kapcsolatosan nagyon sok a félreértés, a félremagyarázás. A Dunántúli Naplóval közösen indított tájékoztató sorozatunkban pontos és a lehetőségekhez képest részletes információkat szeretnénk nyújtani a megye gazdaságát képviselő vállalkozások és Baranya közönsége számára. Mindemellett megyénk több ismert üzletembere is megfogalmazza gondolatait, véleményét és elvárásait a gazdasági önkormányzattal kapcsolatosan. Kérjük, kísérje figyelemmel a sorozatot, és tisztelje meg a kamara vezetését véleményével, javaslataival, miként alakíthatjuk önkormányzatunk munkáját a gazdaság, a vállalkozások számára hasznossá a jövőben is. 7625 Pécs, Majorossy u. 36. • Tel.: 72/507-148 • E-mail: pbkik@pbkik.hu • www.pbkik.hu

Next

/
Thumbnails
Contents