Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-09 / 157. szám

ffc Ü 2000. JŰNIUS 9., PÉNTEK SPORT Új Dunántúli Napló - 23. oldal Új átigazolási időszak Budapest A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi ülésén elfogadták, hogy a 2000-2001-es idény őszi alapszakasza után a kluboknak egy hétig rendkívüli átigazolási időszak álljon rendelkezésére új játékosok szerzésére, amely ok­tóber 28-tól november 3-ig tart majd. Az átigazolási szabályzat másik újdonsága, hogy a 25 év feletti amatőr játékosok ingyen igazolhatók. Felállítják a játékve­zetői testületet felváltó játékveze­tői bizottságot, amelynek Puhl Sándor lesz az elnöke. ■ Kemény norvégok Budapest Szombaton játszik a ma­gyar férfi kézilabda-válo­gatott Norvégiában, világ- bajnoki selejtező mérkőzés visszavágóján.- Pokolian nehéz visszavágó lesz Norvégiában. Bízom a ruti­nos játékosaimban, akik remél­hetően nem roppannak össze a várható hazai offenzívától - nyi­latkozott az MTI-nek Hajdú Já­nos, a magyar férfi kézilabda-vá­logatott szövetségi kapitánya. Az első, szegedi találkozón a magyarok 20-19-re győztek. A visszavágót Alta városában ren­dezik 16.15 órakor. A keret: Szathmári, Zsembery (kapusok), Pásztor, Bene, Éles, Décsi, Kotormán, Buday, Nagy L, Mocsai, Kertész, Rosta M., Mezei, Gál (mezőnyjátékosok). ______■ Hí res hiányzók Rotterdam Burns fölényesen vezet Ma rajtol Görögországban az Akropolisz-rali Félidejéhez érkezett a rali-világbajnokság: a mai rajttal megkezdődik a sorozat hetedik futama, a patinás, ám embert-gépet próbáló Akropolisz-rali. A mezőny éléről a brit Bums immár három győzelemmel a tarso­lyában egyre magabiztosabban tekinthet a háta mögé. Ha itt is győzelemre vezetné a Subarut, már-már behozhatatlan előnyre tenne szert. Athén Az összesen háromnapos és 403 kilométeres verseny 19 gyorsasági szakaszból áll majd. A ká­nikulai időjárással párosulva az Akropolisz-rali egyike azon futamoknak a versenynaptárban, amelyek nagyon igénybe veszik az autókat. Va­lószínűleg ez lehet a legnagyobb reményük Richard Bums 120 ellenfelének, akik közül 50 páros a házigazdák színeit képviseli. Az izgatott várakozás növelésének érdekében a Subaru mérnökei elhintették, hogy egy új hűtőrendszert építettek az autóba. S mivel Burns egyedüli me­chanikai problémája Argentínában ezzel volt kapcsolatos, most már ez is meg van oldva. Burnsben egyébként sokan máris Tommi Mäkinen (Mitsubishi) utódját látják, a finn piló­tát láthatóan leírták. Az angol pilóta az Argen­tin-rali előtt elmondta, hogy fejben már meg­nyerte a versenyt. Akkor nagyzolásnak vették a szavait, majd három nappal később ő locsolhat­ta szét győzelmi pezsgőjét. Ellenfeleit most már előre figyelmeztették, hogy fejben már az Akro- poliszt is megnyerte... Burns már 14 ponttal áll Marcus Grönholm (Peugeot) előtt, pont annyi­val, amennyivel Schumacher Häkkinen előtt a Forma-l-es vb-n. Tommi Mäkinen áll a harma­dik helyen, és úgy tűnik, hogy egyedül nekik van rá esélyük, hogy beérjék Burnst. A Mäkinen után következő három pilóta Carlos Sainz (Ford) 21 ponttal, Colin McRae (Ford) és Juha Kankkunen (Subaru) mindketten 24 ponttal. Ők már túl messze vannak ahhoz, hogy beérjék az éllovas triót. A Ford Focus WRC bebizonyította, hogy gyors, de nem eléggé meg­bízható. McRae eljutott arra a pontra, amikor fel szeretne állni és ott szeretné hagyni a csapatot, hogy javítson esélyein, már ami második világ- bajnoki címét illeti. Juha Kankkunen eddig bal- szerencsével küszködött. A négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen nagy bánatá­ra, bár ő maga gyors pilóta, a Mitsubishi Lancer mégsem tud lépést tartani versenytársaival. Mégsem adja fel egykönnyen világbajnoki reményeit, s bár Burns lehet gyors, mégis meg kell majd vívnia harcát a finn pilótával. Mäkinen számára már fejlesztik a Lancer Evő VII- et, amelyet azonban várhatóan csak 2001 tavaszán mutatnak be a nagyközönségnek. Az Argentin-ralin lényegesen kevesebb konstruktőr vett részt, hiszen kevesen engedhetik meg magunknak, hogy körbe­utazzák a Földet, hogy részt vegyenek a világ- bajnokság mindegyik futamán. Görögországban azonban újra ott lesz mindenki. A rali-világbajnokság élmezőnye: 1. Burns, Reid (angolok) Subaru Impreza WRC 2000, 38 pont, 2. Gönholm, Rautiainen (finnek) Peugetot 206 WRC, 3. Mäkinen, Mannisenmaki (finnek) Mitsubishi Lancer, 23. SZ.ZS. A Loix, Smeets páros a hetedik helyen várja a folytatást Sütő-kupa ötödször PÉCS Az öt éve útjára indított Pé­csi Sütő nemzetközi sakk­versenyt az idén augusztus 5-től 11-ig tartják a József Attila utca 10. sz. alatt, de kedvezményesen már csak pár napig lehet jelentkez­ni rá. Az egyre népszerűbb kupa ha­gyományosan kilencfordulós svájci rendszerben zajlik majd, a FIDE szabályai szerint 2 plusz 1 órás gondolkodási idővel. A szer­vezők a legrangosabb FIDE mel­lett egy várhatóan népes „B” cso­portba várják a nevezőket az idén is, és külön kategóriát alkotva versenyezhetnek az 1984 után születettek is. Tisztes pénzdíja­kért folyik a küzdelem, noha a nevezési díjak is valamelyest emelkedtek a tavalyihoz képest. A FIDE-kategóriában az első 15 versenyző pénzdíjban részesül, míg a „B” csoportban az első tíz helyezett elismerése mellett kü- löndíj illeti meg a legjobb húsz év alatti, a legjobb női versenyzőt, különdíj jár a hatvan év feletti legkiválóbbnak, a legjobb bara­nyainak és kategóriánként a leg­sikeresebb I.-II.-III.-IV. osztályú versenyzőnek is. A gyermekcso­portban az első három kiemelt díjazásban - éremben, oklevél­ben, tárgyjutalomban - részesül, a IV-VI. helyezettek oklevelet kapnak. Június 10-ig kedvezményesen lehet nevezni a versenyre, de ki­sebb kedvezmény illeti meg azo­kat is, akik július 10-ig jelentkez­nek a 7624 Pécs, Angster József út 2/16. sz. alatt. Érdeklődni a (06-30) 927-6900-es telefonszá­mon lehet. B. R. Röviden ZSÁLEK-ARANYAK AZ OB-N. Kiskunfélegyházán rendezték meg az országos kadett ökölvívó-bajnokságot 27 egyesület 105 ifjú bok- szolójának részvételével. A PVSK-Szentlőrinc versenyzői közül Zsálek Gábor és Zsálek Ferenc is aranyérmet szerzett, míg Fridrich József és Katona Csaba egy-egy ezüst, Irimi Tibor pedig egy bronz­éremmel gazdagodott. A pontversenyben a csapat a 3. lett. A csa­pat edzője Kósa Géza és Galambos Tibor, utóbbit a szövetség kine­vezte az utánpótlás-válogatott szakvezetőjének. (szz) PROFIN TENISZEZTEK. A hétvégén amatőr teniszversenyt tartot­tak a junior korú játékosok számára a Dédász-pályán. A harminckét indulót öt korcsoportba sorolták. Eredmények. 12 éves leányok: 1. Vida Enikő (Pécsi Elektromos), 2. Bíró Sarolta, 3. Lovász Eszter (mindkettő PVTC), 3. Falmann Tímea (Pécsi Elektromos). 14 éves leányok: 1. Füge Kata (PVTC), 2. Király Eszter, 3. Vincze Kata, 3. Király Nóra (mind Pécsi Elektromos). 12 éves fiúk: 1. Pohl Balázs (Bóly), 2. Takács György (MLSE), 3. Pidl Máté (PVTC), 3. Arnold Csaba (Bóly). 14 éves fiúk: 1. Menyhei András (PVTC), 2. Grubac Tibor (PVTC), 3. Serdült Károly (Pécsi Elektromos), Kosztolányi At­tila (ek). 16 éves fiúk: 1. Pál Tibor (PVTC), 2. Király Balázs, 3. Storcz András (mindkettő Pécsi Elektromos). (kma) Bár a labdarúgó Európa-bajnok- ságon több tucat sztár lép pályá­ra, mégis sokan vannak a hiány­zó „ászok” is. Az AFP francia hír- ügynökség összeállította a „híres hiányzók” listáját. Sérülés miatt nem lehetnek ott az Eb-n: Christian Nerlinger, Christian Wörns (Németo.), Luis Enrique, Rafael Alkorta (Spanyolo.), Alain Boghossian (Franciao.), Christian Vieri, Gianluigi Buffon (Olaszo.), Ruud Van Nistelrooy (Hollandia), Stefan Schwarz, Andreas Andersson (Svédo.), Jan Suchoparek (Cseho.). Jócs­kán vannak olyan klasszisok, akiket országuk szövetségi kapi­tányai nem válogattak be az Eb­csapatba, ezek a következők: Mario Basler, Andreas Möller (Németo.), Andy Cole (Anglia), Fernando Morientes (Spanyolo.), Jimmy Hasselbaink, Winston Bogarde (Hollandia), Alessandro Costacurta, Angelo Peruzzi, Roberto Baggio, Christian Panucci (Olaszország), Jesper Blomqvist (Svédország). _____■ A Brill helye biztos az élen A 8. forduló mérkőzéseit játszották le a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban, amelynek során a Szuperligában megszerezte első győzelmét a Gól Mérlegtechnika a gyenge játékot felmutató Sinai Sasokkal szemben. PÉCS Eredmények. Szuperliga: Brill 2000 Kft. - Muffaló Bilis 3-3, Vö­rös Autóház - Drómi FC 4-0, Korai Kft. - Tesz Sport 2-6, Róth Kér - Bocz Kft. 3-5, Sinai Sasok - Gól Mérlegtechnika 1-2 Az élcsoport állása: 1. Muffaló Bilis 16 pont (30-16), 2. Brill 2000 Kft. 16 pont (26-14), 3. Tesz Sport 14 pont (18-14). I. osztály: Safari Pepsi - Telecomp 2-1, B&V Shop - Büromark 0-5, Láma Diszkont - Mecsek Füszért 0-3, BAT Do­hánygyár - Vasas RP 5-2, Nagy és Zsola Kft. - FC Candy Sharan 2-1. II. A osztály: Rug-Time - Trinát Pécsi City 2-3, Pétáv Kft. ­Zöld Csillag 1-0, Falábúak - Fittnes 3-1, Steffl Sörház - Pécsi Honvéd 0-1, FC Kaucsuk - Forza Yellows 1-2. II. B osztály: AS Kó­ma - Füstfaragók 1-3, Don-Gó - Favágók 1-8, Lakics FC - Kamó SC 5-0, Piroska Farkasai - Profinfó Team 3-3, Metál Sport - Albatrosz 3-2. III. osztály, Kocsis-csoport: Dédász Rt. - Horyvill 1-2, Podravka FC - Pöttyös Étterem 3- 1, Merkatinpex FC - Dozsó 3-0, MÁV Gép FC - Volán Taxi 4:2. Bozsik-csoport: Bártfa SC - MÁV Vontatás 11-2, Red Labell - Ama­tőrök 3-3, MÁV Visz - Dühöngök 0-2, Rácz Bútorház - Varga SC 10- 1. Cseh-csoport: M.NY.I. Pécs - Meló-Diák 2-3, Pécsi Közutasok ­Pécsi Roma SC 3-4, Lidocain FC - Mól Rt. 1-3. Az S. Team SE - Pécsi FC mérkőzés elmaradt. Lázár­csoport: 1 FC Vydia - Bliccelhecc 7-0, Sprinter 95 Bt. - Minarik FC 3-2, Calcio FC - P.Honvéd II. 1-5, Biokom Kft. - Pécsi Rk 4-0. Orth- csoport: Pannon Volán Eurpproject 0-2, Psv Mandyner - Sir Kft. 6-3, Ön Bt. - Elcoteq 3-2, Bősz Szerszám - Szom-Hor Kft. 3-0. Piola-csoport: Megahertz - Hauni Sophianae 0-1, AC Pumpa - Agóra Kft. 1-0, Luxin Kft. - Gant Kft. 3-2. A Minicomp - FC Hunkapunki mérkőzést elhalasz­tották. Szenior-csoport: Bocz Kft. - Fodor Kft. 6-1, Rfb Bt. - Jurasics SC 2-4, Hungária Biztosító - Extasy „S” 1-1, Varga SC - Bév Örs 2-1, Prostaták - Szom-Hor Kft. 0- 3. Á Honvéd Old Boys -Kontakt Kft. találkozót elhalasztották. (szt) RÖPLABDÁS-TALÁLKOZÓ. Ötödik alkalommal rendezi meg au­gusztus 11-12-13-án az országos röplabdás-találkozót Bonyhádon a Röplabda és Szabadidő Klub. A rendezvényre 2,4 és 6 fős amatőr csapatok jelentkezését várják, írásban augusztus 1-jéig, és helyben augusztus 12-én 9.00 óráig. A szervezők igény szerint szállást és ét­kezést is tudnak adni a sportbarátoknak. Bővebb információkért a 74/453-596 telefonszámon, illetve Istenes László, 7150 Bonyhád, Gagarin U. 26. levélcímén lehet érdeklődni. (szt) SPORTOLTAK A POSTÁSOK. Mintegy hatszázan vettek részt azon a tömegsport-rendezvényen, amelyet Kaposváron rendeztek a Pécsi Postás SE támogatásával a kaposvári posta dolgozói. Az Eszéki Postá­sok is csatlakoztak a szakmai terület négy megyéjének sportolóihoz. Kispályás labdarúgásban az első helyet a pécsi Főposta dolgozói sze­rezték meg. További pécsi eredmények: asztalitenisz férfi párosban Nemes Szilárd és Molnár Attila, férfi egyéniben Nemes Szilárd, női egyéniben Horváthné Szörényi Zsuzsa szerezte meg az első helyet, a női teniszbajnokságot pedig Meitert Éva nyerte. (naz) HETÉNYI MÁSODIK HELYEK. A Marcaliban megrendezett II. korcsoportos országos kézilabda Diákolimpia selejtezőjén jól szere­peltek a hosszúhetényi 5-6. osztályos lányok, de a Marcali, majd a Zalaegerszeg elleni meccsen elért győzelem, és a Martonvásárral játszott döntetlen sem volt elég a továbbjutáshoz. Jobb gólkülönb­séggel a Fejér megyeiek csapata jutott a legjobb 24 közé. AIII. kor­csoportban a 7-8. osztályos lányok sem voltak szerencsésebbek, a győriek legyőzése után a házigazda Tatabányától vereséget szen­vedtek, így csak az ezüstérmet szerezték meg. Eredményük az or- szágos rangsorban a 9-16. helyet jelenti. ___________________inazi Zö ld út a Videotonnak Székesfehérvár Az önkormányzat a csapat mellé állt, így indulhat az NB I-ben a Videoton. Rendkívüli, zárt ülésen tárgyalt Székesfehérvár önkormányzata a Videoton labdarúgócsapatának konszolidációjáról, s pozitív döntést hozott. Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a testület há­rom és fél órás vitája után - ép­pen a szükséges arányban - 33 képviselőből 17 szavazott igen­nel. Ezzel a város megadta a le­hetőséget a csapatnak a további szerepléshez. A csapatot működtető kft. a stadion melletti földterületre jel- záloghitelt vehet fel, hogy ren­dezni tudja adósságát, s megte­remtse a feltételeket a további működéséhez. Ez utóbbihoz több kis- és középvállalkozó is hozzájárul. Az új struktúrában az önkormányzat 90, a Videoton Holding Rt. 10 százalékos tulaj­donrésszel rendelkezik. Teljes vezetőváltást határozott el az önkormányzat: a klub elnö­kének Fenyves Pétert, a város al­polgármesterét, a klubot működ­tető kft. ügyvezetőjének pedig Dósa Mátyást, a Videoton Hol­ding Rt. képviselőjét javasolja a közgyűlés. Napokon belül várható döntés az új vezetőedző személyéről, aki a távozó Csank Jánost váltja majd a kispadon. A fehérvári klub vezetői már az ő vélemé­nyét is figyelembe véve igyekez­nek a jelenlegi játékosállomány nagy részét megtartani, illetve játékosok vásárlásával a csapatot megerősíteni. Kapros búcsúzott PÁRIZS A női egyes elődöntői mellett a juniorok negyeddöntőire került sor csütörtökön a francia nem­zetközi teniszbajnokságon. Kapros Anikó párosban már szerdán, egyesben csütörtökön búcsúzott. Razzano (francia) - Kapros 6-1,6-2. Martinez (spanyol, 5.) - Sánchez-Vicario (spanyol, 8.) 6-1, 6-2. A spanyol házirangadó a vártnál sokkal kisebb küzdel­met hozott, mert a háromszoros francia bajnok Sánchez-Vicario nagyon sokat hibázott. A francia Mary Pierce legyőz­te a világelső svájci Martina Hingist a Roland Garros elődön­tőjében. A hazai játékos a szom­bati fináléban a spanyol Conchita Martinezzel találko­zik. Pierce (francia, 5.) - Hingis (svájci, 1.) 6-4, 5-7, 6-2. Totótippek, két változatban Szombaton végre megkezdődik a várva várt labdarúgó Európa- bajnokság. A totó e heti szelvé­nyén hat mérkőzés található a kontinensviadal összecsapásai közül. Mellettük az olasz má­sodosztály utolsó, 38. fordulójá­nak találkozói szerepelnek. Az Eb két rendező országa, Hollandia és Belgium válogatott­ja talán mindhárom pontot be­gyűjti első mérkőzésén. Megle­petést okozhatnak a törökök a gyengélkedő olaszok ellen. A gallok kitűnő csatáraiknak kö­szönhetően legyőzhetik Dániát. A Napoli és a Pescara otthoni, immár tét nélküli találkozóin könnyen születhet hazai siker. A pluszmeccsen talán csak az lehet biztos, hogy az angol csa­pat nem szenved vereséget a luzitán tizenegytől. K. M. A. Nemzeti Új DN 1. Belgium - Svédország xl lx 2. Törökország - Olaszország xl X 3. Franciaország - Dánia 1 1 4. Hollandia - Csehország x2 1 5. Németország - Románia 1 X 6. Atalanta (3.)- Cesena (16.) 1 lx 7. Cosenza (12.)- Brescia (4.) x2 2 8. Empoli (10.)- Chievo (11.) xl X 9. Napoli (2.)- Genoa (6.) 1 1 10. Pescara (13.)- Monza (14.) x 1 11. Ravenna (8.)- Pistoiese (17.) lx x2 12. Treviso (9.)- Salernitana (7.) 2 1 13. Temana (15.)- Fermana (20.) x2 X +1 14. Portugália - Anglia 2 x2 #. í i ♦

Next

/
Thumbnails
Contents