Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-30 / 147. szám

22. oldal - Új Dunántúli Napló 2000. Május 30., kedd SPORT Kedden tárgyalás Diósgyőr- és Haladás-ügyben Budapest A pályán már véget ért, de kedden az MLSZ-ben „zöld asztalnál” folytatódik a lab­darúgó PNB: ekkor foglal­kozik a szombaton félbe­szakadt Diósgyőr-Dunaferr találkozóval, valamint a Ha­ladás óvási ügyével a szö­vetség fegyelmi bizottsága.- A félbeszakadt mérkőzések után a szabályok szerint a rendező csa­patnak mindig jelentkeznie kell a fegyelmi bizottságnál, hogy egyeztessük a tárgyalás időpontját- mondta Gern Károly, a testület elnöke. - Természetesen írásban is értesítettük a diósgyőrieket ar­ról, hogy kedden foglalkozunk a mérkőzésen történtekkel. Pontos időpontot nem tudok, de valami­kor 14 és 17 óra között tárgyaljuk a múlt szombati esetet. Gera hozzátette, hogy a Hala­dás és az Újpest képviselőit 15 órára hívták be a tárgyalásra. A szombathelyiek a 13. fordulóban, november 13-án 1-0-lás vereséget szenvedtek az Újpesttől, de a ta­lálkozót megóvták, mert szerin­tük a fővárosi csapatban Kerényi Norbert három sárga lapja miatt nem léphetett volna pályára. A fegyelmi bizottság újraját­szást rendelt el, az újpestiek azonban tiltakoztak a határozat ellen és a fellebbviteli bizottság a pályán elért eredményt hagyta jóvá. A Haladás ezután az MLSZ elnökségéhez fordult jogorvos­latért és a testület új eljárást ren­delt el, az ügyet ismét a fegyelmi bizottság hatáskörébe utalta. Az eset érdekessége, hogy Kerényi szerepeltetésére az új­pestiek a fellebbviteli bizottság három tagjától kaptak engedélyt. A játékvezető ütött Hongkong Choi Kuok-kun valószínűleg éle­te végéig a „névtelen” játékveze­tők közé tartozott volna, ha nem ragadtatja el magát a Makaó - Hongkong (0-1) barátságos lab­darúgó mérkőzésen: kiállította, majd meg is verte a vendégcsapat egyik csatárát. A hongkongi televízió közvetí­tésében is jól látható jelenet előz­ménye az volt, hogy Lee Kin-wo súlyos szabálytalanságért piros lapot kapott. A futballista mérgé­ben szitkozódott, majd a labdá­val mellbe rúgta a makaói bírót. Ckoi Kuok-kun ezt meglehetősen zokon vette, s többször is fejen vágta a játékost. A civakodó fele­ket a két csapat játékosai válasz­tották szét.- Megvárjuk a játékvezetői je­lentést, majd meghozzuk a dön­tést Choi esetleges eltiltásáról - jelentette ki a makaói szövetség szóvivője. Peter Leung, a hongkongi válo­gatott menedzsere szerint a csa­táruk helytelen viselkedése rob­bantotta ki a botrányt.- Lee nem gondolkodott ­mondta a vezető. - Nem megfele­lően módon cselekedett, egyér­telműen hibázott. A játékvezető meg akarta védeni magát. Felejt­sük el az incidenst. Az Ázsiai Labdarúgó Konföderáció illetéke­sei csak a makaóiak döntése után kívánnak állást foglalni.______■ Mandula a második fordulóban A világranglista 111. helyén álló Mandula Petra 66 perc alatt győzött az orosz Tatjana Panova (41.) ellen a fran­cia nyílt teniszbajnokság 1. for­dulójában. PÁRIZS A magyar játékos nagyon jól kezdett, két­szer elnyerte esélyesebb ellenfele ado­gatását, s 4-1-re elhúzott. Mandula bátran játszott, s bár néha rontott, így is biztosan őrizte előnyét. A 25 perces első játszma után azonnal breakelt a magyar teniszező, de orosz ellenfele egyenlített. Mandula újabb adogatás-elnyerésekkel 5-2-re vezetett, ekkor még a 23 éves orosz versenyző 5-4-re szépített, de már nem tudta megakadályozni riválisa győzelmét. Mandula Petra a 2. fordulóban a Capriati (amerikai, 15.) - Zuluaga (kolumbiai) mérkőzés győztesével játszik. A világranglista 105. helyén álló Marosi Katalin 61 perc alatt kikapott a belga Els Callenstől (99.) a francia nyílt bajnokság 1. fordulójában. A belga játékos nagyszerűen kezdett, gyorsan elhúzott 5-1-re. Marosi csak ekkor „ébredt fel”, 5-3-ra szépített, de végül Callens 34 perc alatt jutott játsz­maelőnyhöz. A második szett csak 1-1-ig alakult szorosan, ezután a 30 éves belga teniszező nagyon simán szerezte meg a győzelmet. Eredmények Női egyes, 1. forduló: Mandula Petra - Panova (orosz) 6-2, 6-4, Callens (belga) - Marosi Katalin 6-3, 6-1, Tauziat (francia, 7.) - Boogert (holland) 6-3, 6-3 Shaughnessy (amerikai) - Halard-Decugis (francia, 12.) 7-5, 6-4, Hingis (svájci, 1.) - Áppelmans (belga) 6-0, 6-4. Férfi egyes, 1. forduló: Gambill (amerikai) - Kiefer (német, 8.) 6-3, 7-5, 6-1, Hingis könnyedén kezdett az első fordulóban Lapentti (ecuadori, 11.) - Boutter (francia) 6-4, 6-2, 6-0, Henman (brit, 13.) - Spadea (amerikai) 7-5, 7-5, 6-4, Kuerten (brazil, 5.) - Vinciguerra (svéd) 6-0, 6-0, 6-3. _______■ „V ak” kínai kapitány Az első meccse után bírálják Milutinovicot Peking Rivaldo kissé drága A Jugoszláviától elszenve­dett 2-0-lás vereség után egyre többen kritizálják a kínai labdarúgó-válogatott mindössze 5 hónapja kine­vezett szövetségi kapitá­nyát, a szerb Bora Milutinovicot. A China Daily című angol nyelvű kínai újság szerint Milutinovic ugyanazokat a hibákat követi el, mint elődei; a német Klaus Schlappner és az angol Bobby Houghton. Mint ahogy annak idején ők, most Milutinovic is rosszul állít­ja össze a csapatot, elsősorban azért, mert nincs általános is­merete, rálátása a kínai labdarú­gásra.- Öthónapos ittléte alatt Bora még a játékosok nevét sem tanul­ta meg, és olyanokat is beállított a válogatottba, akiket nem is lá­tott játszani - írja kritikus hang­nemben az újság. Milutinovic, akit idén január­ban azért szerződtettek, hogy a kínai labdarúgó-válogatottat, tör­ténete során először, világbajno­ki döntőbe vezesse, a vereség el­lenére sem lát okot az aggoda­lomra:- Már akkor is optimista vol­tam, amikor elkezdtem itt a munkát. Most még derűlátóbb vagyok, mert a csapat kifejezet­ten jól játszott. Biztos vagyok benne, hogy elérjük célunkat és Kína ott lesz a japán-koreai kö­zös rendezésű 2002-es világbaj­nokságon. Barcelona Sergio Cragnotti, a Lazio labdarúgó-csapatának elnö­ke szerdáig hajlandó várni a Barcelona válaszára Rivaldo megvásárlásának ügyében. Maradni fogok, ha az FC Barcelo­na is akarja - jelentette ki Patrick Kluivert, a holland labdarúgó-vá­logatott csatára. Louis van Goal vezetőedző le­mondását követően több sztár­csapattal, többek között az an­gol Arsenallal és Manchester United-del hozták hírbe a 23 éves játékost. Kluivertet még kétéves szerződés köti a katalán együtteshez, s nem is akar idő előtt távozni.- Nagyon boldog vagyok Bar­celonában, s itt is akarok marad­ni - jelentette ki a támadó. - Ko­rábban azt mondtam, hogy a Pre­mier League-ben szeretnék ját­szani, de erre még nagyon sok időm van. Nem fogom elsietni a döntést. Kluivert 1998-ban az olasz AC Milántól szerződött a katalán fő­városba, ahol jelenleg még nyolc holland idegenlégiós szerepel. Az olasz bajnok és kupagyőz­tes első embere kijelentette, hogy már megtette ajánlatát és nem hajlandó többet fizetni a brazil csatárért. Cragnotti korábban 90 milliárd lírát - mintegy 12 milli-» árd forintot - ajánlott a katalán csapatnak, ha elengedi az arany- labdás labdarúgót. A Barcelona ennél jóval többre tartja Rivaldát: 120 milliárd lírát - 16 milliárd fo­rintot - kért a brazil szuperklasz- szisért. uPímvm | *: ff HP8NMOH I Afegw » s TOO Ft Praktikum Pro +l\lokia 5110 aktikum Classic •Ericsson T10s Praktikum Privá +Ericsson A101I A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatók. A további részletekről és készülékajánlatokról érdek­lődjön területi képviseletünkön (Pécs, Ferencesek utcája 6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk a r]!uljuj készlet erejéig érvényes. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM KSSm MííkTJ nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu PANNON GSM ttttt Az élvonal fi MBTj j <E> €> <38> ' O CD® k i í i

Next

/
Thumbnails
Contents