Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-29 / 146. szám
81 2000. Május 29., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Iszonyatos és nagyszerű rablások A Whiskys-sztori (6.) Forgalmas út, kétszer három sáv, plusz HÉV, zakatolás, autózaj. Az utca másik oldala reménytelenül messze van. A kutyának se tűnik lel, ha valaki benyit a nem túl nagy OTP-fiókba, és eltölt ott néhány percet. Azt mondják, hogy általában kettő-négy percet vesz igénybe egy jól előkészített és problémamentes bankrablás. A Grassalkovich úti fiókot különösen kedvelik a rablók. Öt év alatt hétszer jártak itt, ötször fegyverrel, kétszer pedig késsel kényszerítették az alkalmazottakat a pénz átadására. Az itt dolgozó asszonyok hozzászokni ugyan sohase fognak a fegyveres fenyegetéshez és a megalázó padlóra fektetéshez, mégis kitartanak munkahelyük mellett, és ahogy mondják, egymást sem hagyják cserben. A hét itteni bankrablásból négy egyedül Ambrus Attila sara. 1996 szeptemberében hét és fél, ’97 májusában huszonötmillió, majd ugyanazon év decemberében nyolcmillió forinttal távozott. Szökése és bujkálása alatt első pénzszerző útja is ide vezetett. Látogatásának nyomát ma már csak a plafonon éktelenkedő lövésnyom őrzi. Katalin 47 éves, 25 éve dolgozik az OTP- nél, 13 éve a Grassalkovich úti fiókban. Valamennyi fegyveres rablást átélte.- Egyik esetben sem ismertem meg Ambrus Attilát, még most, legutóbb sem. Csak később, amikor a tévében láttam a képét, akkor látszott ismerősnek a szeme. Akkor mondtam, hogy biztosan ő volt. Máskor el volt maszkírozva. Bajuszt ragasztott, vagy parókát vett fel, de júliusban már nem álcázta magát. Azt hiszem, azt gondolta, hogy neki már úgyis minden mindegy.- Mire gondol, amikor kiderül, hogy az ügyfél bankrabló?- Nagyon rövid idő alatt zajlik le az egész. Az ember sokkal hosszabbnak gondolja az eltelt időt. Én nem is tudom, hogy gondolok-e akkor konkrétan valamire. Megnyomjuk a riasztót, és próbáljuk az időt húzni, már amennyire lehet. Amikor aztán minden véget ér, akkor jön ki minden az emberen.- Miért szeretik a rablók ezt az OTP-t?- Nincs előttünk forgalom, nincs a környéken buszmegálló, vagy bevásárlóközpont. Semmi nincs itt. Olykor sokáig járókelőt se látunk elmenni az utcán. Itt csak az áll meg, aki kifejezetten ide jön. Zita 1996 novembere óta dolgozik itt, a második rablás után került az OTP-fiókba.- Volt olyan bankrablás, amikor a férjemmel a fiók előtt mentem el, miközben bent volt a rabló. Be is néztem, de nem láttam semmit. A férjem még nyugtatott is, hogy, „Látod, nélküled is mennek a dolgok.” Később derült ki, hogy a bent lévők a padlón hasaltak...- Olyan könnyen mondta ki ezt a szót, hogy „hasalnak”. Mit éreznek olyankor?- Iszonyatos. Gabriella 34 éves, 15 éve dolgozik ebben a fiókban, férje és egy 13 éves lánya van.- A rabló bejön, és kapásból azzal kezdi, hogy lő egyet. Az első pillanatban félelmet kelt bennünk, megdermedünk, aztán az asztal alatt érezzük a heves szívdobogást; forróság önü el az embert, és arra gondolunk, hogy menekülni kellene. Próbálunk búvóhelyet találni. Én is átéltem mind az öt fegyveres rablást. Az első volt a legszörnyűbb. Zárás előtt voltunk néhány perccel, amikor nagy hanggal köszönt valaki, szinte üvöltött, ami egy bankban szokatlan. Aztán máris átlendült a pulton, és a pénzt követelte. Katalin:- Én most örültem, hogy lehasalhattam, mert máshogy nem értem volna el a riasztót. Álltam, de túlságosan messze a pedáltól. A lehető legjobb volt, hogy le kellett mennem az asztal alá, mert csak így tudtam megnyomni a riasztót.- Milyennek látták a júliusi rablót?- Agresszív volt. Azt kiabálta, amikor bejött, hogy „Tudják, ki vagyok, nekem semmi veszítenivalóm nincs!”- Mekkora a kockázat, ha megnyomják a riasztót? Zita:- Nagy. A második rablásnál iszonyatosan féltem, mert megnyomtam a riasztót, pedig a rabló azt mondta, lelövi, aki megpróbálja. Az emberben nem az dolgozik ilyenkor, hogy úgyse lő, meg hogy nem is akar áldozatot, mert kizárólag a pénzt akarja. Az ember arra gondol, hogy bármi megtörténhet. Katalin:- Ilyenkor a pillanatok is óráknak tűnnek...- Hány percig tartott a júliusi rablás?- Három-négy percnél nem tartott tovább. Máskor egy-két perc az egész, de a rabló nem akarta elhinni, hogy nincsen több pénz. Ideges volt, biztosan érzékelte, hogy nem szerzett túl sokat, tudta már, hogy súlyban mi a különbség kétmillió és húszmillió között. Nem akarta elhinni, hogy be kell érnie kétmillióval. Sürgetett minket, hogy mikor nyílik már az időzáras kassza, de az sok idő. Hangosan számoltuk visszafelé a perceket, de nem maradt ideje, hogy tovább várjon, úgy látszik, kifutott a magának kiszabott időből. Ambrus Attila naplójából Reggel megnéztem a Napkelte műsorát, utána délig olvastam, közben soha nem ittam, ebből elvi kérdést csináltam. Dél körül elkezdtem főzöcskézni, majdnem mindent meg tudok csinálni. Néha ugyan jól jön a szakácskönyv, a katonaságnál nem hiába dolgoztam a konyhán. Az már rég volt. A főzéshez a hűtőben mindig volt minden. Ha elcsesztem az ételt, gondolkodás nélkül kidobtam. Ez még egy kiló bélszínnel is előfordult. Minden másnap tornáztam. Olyan gyakorlatokat végeztem, amelyekről úgy gondoltam, jól jönnek a balhéimnál. Elsősorban a gyorsaságomra helyzetem nagy hangsúlyt. Kétnaponta 700-800 guggolást csináltam, mert a balhénál nemcsak fejre, jól futó lábakra is szükség van. Szellemileg és fizikailag is topon kell lenni, hogy sikerüljön a rablás. A torna után elfogyasztottam az ételt, utána olvastam. Elég sok folyóirat és könyv került a kezembe. Este hírek minden csatornán. Ez azért volt fontos, mert mindig ki tudtam hámozni, ha tartózkodásomról valamit megtudott a rendőrség. A nap végén esetleg keresztrejtvény. Ez attól is függött, hogy korábban mennyit ittam. Spiccesen az én észjárásom kurvára lelassul. Ilyenkor megvártam az éjfélt, aztán jött az említett terasz és a piálás. Az egyedülléttől meg a folyamatos stressztől néha alaposan felöntöttem a garatra. Utána három napig nem ittam, aztán minden kezdődött elölről. Túlbiztosítottam mindent. Soha nem kapcsoltam fel a világítást. Este csak egy kis lámpa fényénél olvastam. Nem volt könnyű szökött rabként élni. A spártaiak élhettek úgy, ahogy én. Semmi flanc, egyedül a pia. Visszafogtam a főzést is, részben híztam, részben a szomszédok úgy tudták, üres lakás mellett laknak. Gyanús lett volna, ha egy üres kégliből folyamatosan finom illatok terjengenek. Egyik éjszaka ültem a teraszon és eszembe jutott a következő történet. Nápolyban jártam, egy magyar lánynál, aki éjszaka diszkóban dolgozott. Nappal elvitt megmutatni a város nevezetességeit. Miközben sétáltunk a belvárosban, megszólalt az ékszerbolt riasztója. Pár másodpercre rá kirohant egy bukósisakos fazon, kezében sporttáskát markolt. Később kiderült, az ékszerboltot rabolta ki. A bukósisakos az üzlettől pár lépésre felpattant a robogójára, s mire megérkeztek az olasz rendőrök, már rég hűlt helye volt. A fazon néhány perc alatt kirabolta az ékszerüzletet, a járókelők jóformán észre sem vették. A riasztó hangja is szinte csak nekem tűnt fel, arra ugyanis allergiás vagyok. A rablás Nápolyban nem nagy szám, de délben és a város közepén, azért ez nem volt semmi. A robogós eltűnt a sikátorban, ahová lehetetlen követni. Ennyire egyszerű egy rablás és menekülés. Szinte már nagyszerű. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A sorozat következő részét jövő hétfőn olvashatják) A különösen kedvelt OTP-fiók, hétszer rabolták ki BÓKA RÓBERT Óperenría Valaki ismét felcsapott megmen- tőnek. Néhány iskolát pályázati ajánlattal szédített, azzal, hogy a legkiválóbbakat egyenesen Amerikába röpíti,'ahol az Óvilágban porosodó diákokat kecsegtető feltételek várják. Az iskolák, épp a megcélzott legjobbak, amelyek eddig is lesték tanítványaik kívánságait, azonnal bekapták a csalit. Ha nincs az egy szál somogyi intézmény, aki megtette feljelentését az ismeretlen tettes ellen, akkor az érintettek egymás előtt is szégyenkezve azt próbálnák önmagukkal elhitetni most is, hogy semmi nem történt. Pontosabban: a szállongó pletykák ellenére így is tesznek. Szégyellik, hogy bedőltek valami aláírással, pecsétekkel összemaszatolt irománynak, szinte már annyira, mintha az illúziókeltő, a szülők zsebét gyengéden lyu- kasztgató aljasságot ők maguk követték volna el. Mintha a bécsi magyar úr korszakalkotó ötlete hiszékenységünk megvá- molására a becsapottat, ajóhi- szeműt minősítené. Mert hát a hazugság, a csalás - mások akár tömeges átverése - a nevetségig primitív ügylet. Ehhez csak gátlástalannak kell lenni. S hogy ne csavarodjunk bele a hazugsá- . gainkba, ahhoz sem kell sok ész, inkább valami alapvetőnek a hiánya. Persze a csalónak bújócs- kázni is kell, s hogy ki milyen álca mögé bújik, részint a helyzetéből adódik, de az ügyesek ki is tudják maguknak választani. Lehet jótékonysági egylet, paradicsomszósszal voksokat gyűjtő párt, karitatív szüzek betéti társasága, és más is, amely államinak, egyházinak, nagypolitikainak, nemzetközinek, nemzetek fölöttinek, például multinacionálisnak tünteti föl (ki) magát. Meg lehet érteni az iskolákat is. Nevük közreadásával csak kabátlopási ügybe keverednének nálunk. A csaló - nevezzük viszkisnek, álmenedzsernek, mohó bürokratának - közbűnt kiáltva még ki is kacsinthat a tömegre. Még részvevő tapsot is kap, ha bohócot mímelve ámulatba ejti a kibic publikumot is. Csalni nálunk végtelenül könnyű, becsapottnak lenni sokkal nehezebb. MÓCZÁR ZOLTÁN ________________ Ki a városból Márpedig úgy tűnik, bárki bármit csinál, mi a török császár minden vagyonáért sem vagyunk hajlandóak urbanizálód- ni. Hiába az összeköltözés minden előnye, az olcsóbb kommunális fejlesztések, a nagyobbnak érzett biztonság, a mindenkori hatalom jobb rálátása, a magyar ember nem olyan, hogy csak úgy ukmukfukk beözönlik a városokba, legyen az bármilyen korszerű, sokemeletes épületcsodákkal megáldott, mindenfélé szubkultúrát felvonultató tejjel-mézzel folyó Kánaán. A Magyar Statisztikai Hivatal felmérése szerint 1999-ben 16 ezer honpolgár döntött úgy, hogy ő bizony a provinciális vidéki életet választja korán kukorékoló kakassal, tehénbőgéssel, egérre vadászó macskával és a megszokott zajszintet biztosító benzinmotoros fűnyíróval. Hol vannak már azok az idők, mikora kisiskolás földrajzkönyvben büszkén soroltak fel öt olyan települést Magyarországról, amelynek lélekszáma megközelíti, vagy el is éri a kétszázezret! Pécset, mint prosperáló bányászati központot is megemlítették ezen a listán, közben a mai adatok szerint már csak 158 ezer fő a népessége. Egyedül Debrecen lépi át a kétszázezret, és Miskolc dicsekedhet 173 ezerrel. Szó se róla, a Balatontól délre és a Dunától nyugatra ekkora település egyáltalán nincs, sőt ha Dunaújvárost is idevesszük, akkor is csak 11 városban laknak többen húszezernél. Ez még mindig jobb arány, mint például a nógrádi, ahol az egy szem Salgótarján sem éri el az ötvenezret, vagy a Nyírség, ahol a megyeszékhely az egyetlen városnak titulálható település. Mintha valami elől menekülne a nép. Talán a benzingőz, talán a friss falusi tojás, talán a hangulatosabb, bár füstösebb kocsma hajtja ki vidékre az embereket. Bár az is lehet, úgy gondolják, egy megyebés focicsapatot jobban lehet szeretni, mint egy összevásárolt városit. Hiába a jobbnak tituláh iskola, a színház, a sorra nyíló plázák, marasztalni egyik sem bír. Úgy tűnik, eldőlt az urbánus-népies vita, a polgárok szavaztak. hetedik oldal HOLNAP Riport Egy nappal a Phare-prog- ram tízéves évfordulóján Budapesten rendezett nemzetközi tanácskozást követően Pécsre látogatott Boros Imre, a Phare-programokat felügyelő miniszter. Lapunknak adott interjújából megtudhatjuk: az EU-csatlakozást követően a hazai GDP 4 százalékát elérő támogatásra számíthatunk. Portré Nagy Bandó András sok mindent kipróbált már. Mostanában fotózik, farag, ám - vaüja - mindig gyermek maradt. Portré 1----------------------------------------------------------------A tűz mindig váratlanul támad Talán az a legrosszabb, amikor a riasztás után egy égő házhoz érnek. Mindent beborít a fekete, sűrű füst, a zseblámpa fél méterre sem világít. Nem tudják, mi van a padláson, hol egy lyuk, egy létra. És azt sem tudják, a konyhában hol van a gázpalack. „Nem olyan, mint a filmekben...”- mondja.- Rendőrség, tűzoltóság. Valami eredendő vonzalom az egyenruhához?- Az egyik barátom a rendőrséghez hívott, később egy másik a tűzoltósághoz. Ez a magyarázat.- Ezek szerint a „Tűzoltó leszek és katona..." sem szerepelt az indítékok között?- Inkább a hivatástudat. Ezt én vállalom, nem tudom, miért mondják ki oly sokan félve.- Milyen plusz kellett a tűzoltósághoz?- A tiszthelyettesi iskola, más nem. Azóta is beosztott tűzoltó vagyok.- És ezzel elégedett is?- Ezt kérdezte tőlem a parancsnokom is. Én a tüzet szeretem oltani, ártalmatlanná tenni.- Mi abban a szép?- Könnyű átélni azoknak a baját, akik kárt szenvednek. Sokszor mindent elölről kell kezdeniük. Ezt megelőzni a gyors oltással, nagyon jó érzés. Pedig a tűz mindig váratlanul támad, nem lehet tudni, mikor kell két percen belül elindulnunk a laktanyából.- Sokat sportol?- Nem sportolok, nem is sportoltam. Még tűzoltóversenyeken sem indulok.- Akkor mi a magyarázata, hogy idén Az év tűzoltója lett?- Közel tíz éve vonulok első szeren. Olyan ablakokon-ajtókon mentem be, hogy soha sem tudtam, mi van a másik oldalon. Talán ezért.- Érez ilyenkor félelmet?- A gyakorlat segíti legyőzni. Tudom, mikor mit kell csinálnom.- Ebben a munkában mi a legmegdöbbentőbb?- Természetesen a halál. De minden tragédia az. Gondolja el, amikor Siklóson pinceomlás volt, három ember alatta, Pécsről mentünk segíteni a profi bányamentőkkel együtt, s nem tudtunk élő embert kihozni. Az omlás körül pedig ott várakoztak a hozzátartozók...- A feszült szolgálatokat hogyan oldja?- Hobbim nincs. Házam és földem van, akad munka elég.- Másfél évtizede Pécsett dolgozik. Miért nem költözött be Pécsváradról?- Mert szeretem Pécsváradot. És nekem ott az otthonom. MÉSZÁROS ATTILA Siklósi János tűzoltó főtörzsőrmester 195&ban Pécsett született. Pécsváradon járt általános iskolába, majd mezőgazdasági gépszerelő lett. Pár évre beöltözött rendőrnek. 1985-től a pécsi tűzoltóság állományában dolgozik. Elvégezte a tiszthelyettesi iskolát. Nős, felesége varrónő, két felnőtt, családos lánya van.
