Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-22 / 139. szám

■ ■■ 2000. Május 22., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal „Tudjátok, ki vagyok!” A Whiskys-sztori (5.) Ambrus azt tervezte, hogy megszökik az országból. Ehhez azonban pénzre volt szüksége. Nem volt más választási lehetősége, csak az, ha újra rabol. Erre - mint írja - józanul sosem lett volna képes. Ambrus Attila naplójából: Én már tudtam, el akarok menni az ország­ból. Ehhez pénz kell, tehát újra rabolni fogok. Ha nem jutok nagyobb összeghez, addig csi­nálom, amíg nem sikerül. Az új élet elkezdé­séhez 20-25 millió kellett. Ebből Erdélyben vagy valamelyik banánköztársaságban főúr­ként élhettem volna. Nehezítette a helyzete­met, hogy segítségre nem számíthattam. Mirellánál sem maradhattam sokáig, hiába jó nála, lassan éreztem, terhes a jelenlétem. Szegény lány attól rettegett, nehogy valaki belásson a lakásba. Az éjjel-nappal besötétí­tett lakás egy idő után gyanússá válhat. Egy telefon a megfelelő helyre, és máris ugrott a banánköztársaság... Egy hét után leléptem Mirellától, ekkor ke­rült képbe a Domonkos. A srácot korábban nem ismertem, mégis vállalta a rizikót. Köl­csönadta Nagy Lajos király úü lakását. Sokan drukkoltak ekkor nekem, más azonban a szimpáüa és más a konkrét segítség. Én csak azért lehettem népszerű, mert az emberek elégedetlenek voltak a rendőrök teljesítmé­nyével. Ezért a rokonszenvnek nem tulajdo­nítottam nagy jelentőséget. Én csak eszköz voltam a nemtetszés kifejezésére. A forgalmas kereszteződésben még nap­közben sem mehettem ki a teraszra, legfel­jebb éjfél után. Olyankor egy üveg whisky társaságában vártam meg a napfelkeltét. Órá­kon keresztül tudtam egy helyben ülni, néz­ni a csillagokat és a jövőmön töprengeni. Meg a következő balhé szervezésén. Józanul minden sivárnak, szürkének, borúsnak lát­szott. A csillagok állása szerint nehéz időszak várt rám. Tegyük fel: sikerül a balhé, elhozok egy kalap pénzt, de akkor még nem tartok előrébb. Azt tudtam, a tiltott gyümölcs ízét akkor élvezhetem, ha elhagyom az országot. Amit nem szívesen tettem. Magyar és székely SMS-üzenetek az egyik tévének vagyok. Idehúz a szívem. Úgy éreztem, kitol­tak velem. Hiába akartam leülni a büntetése­met, hiába akartam megjavulni, a másik ol­dal ebben nem volt partner. Én nem követ­tem el emberölési kísérletet, elég nekem 27 rablásért ülni. Berágtam. Az akkori stratégia szerint két lehetőségem volt. Az első: román papírok birtokában meg­húzom magam egy erdélyi tanyán. Elkezdek gazdálkodni, utána majd csak lesz valahogy. A második: fél év alatt megtanulok annyira an­golul, hogy valamelyik Karib-tengeri ország­ban be tudjak illeszkedni. Ezek a gondolatok naponta megfordultak a fejemben. Mindez álomnak tűnt. Sejtettem, a történetnek csak a mesében jó a vége. Az élet nem erről szól. Újságokkal rendszeresen ellátott a Do­monkos. így mindenről naprakészen infor­málódtam. Hetente két-három alkalommal feljött, ilyenkor fölírtam, mire van szüksé­gem. Soha nem mentem le semmiért, tulaj­donképpen mindent Domonkos szerzett be. Szerencsére a lőszerem, meg a fegyverem korábbról megmaradt, így nem kellett azután sem járnom. Úgy gondoltam, meglátogatom a Grassalkovich úton lévő OTP-t. Korábban Or­bán Gáborral háromszor nulláztuk le ezt a bankot. Mint törzsvendég, reméltem, kellő tiszteletet tanúsítanak. Megértik, hogy most nagyobb szükségem van pénzre, mint vala­ha, és nem gördítenek akadályt. A bankot meg a környéket úgy ismertem, mint a tenye­remet. Bár sejtettem, nem lesz könnyű móka, bíztam magamban. Ezekben a napokban Mirellánál húztam meg magam. Ő tudta, ki vagyok, azt is tudta, mit szándékozom tenni, de nem csinált jelenetet. Tudomásul vette, ahhoz, hogy lelépjek az országból, pénzhez kell jutnom. Amíg itt laktam, úgy éltem, mint egy kiskirály. Finomabbnál finomabb ételek­kel traktáltak, Mirella mamája, egy végtele­nül kedves nő, még a kedvenc ételemet, a bablevest is megfőzte. Ahogy a mamája, úgy a lánya is kedves, aranyos teremtés, lefeküd­tem vele, szóval nem panaszkodhattam. Vé­gül is nem csak én akartam a szexet, ez köl­csönös volt. Ha Mirella nem kezdeményez, én bizony nem merek próbálkozni. Soha nem voltam önző az ágyban, viszont a nagy akarásnak majdnem nyögés lett a vége. Ne­kem baromi jó volt, viszont nem tudom, mennyire volt jó Mirellának. A mostani balhém előkészületénél is ra­gaszkodtam a két rend ruhához. A szerelése­met baseballsapkával meg szemüveggel egé­szítem ki. Itt még majd­nem kopasz voltam, úgy fél centi hosszú lehetett a hajam. A haj fontos eleme a balhé után kialakult kép­nek, ugyanis a zsaruk azt mondták, hogy hajmintát találtak a helyszínen. De még nem tartunk ott, majd elmondom, miért nem mondtak igazat. Régen taxit használtam a meneküléshez, mivel most már a zsaruk is tud­ták, mivel közlekedem, a balhé után túl kockázatossá vált, ezért egye­dül a tömegközlekedés maradt. Július akárhányadikan a délelőtti órákban elindultam bankot rabolni. Mint becsületes állampolgár, vettem buszjegyet. Természete­sen lyukasztottam, mert ez a momentum is fontos. Kitujáztam Soroksárra, bár tartottam attól, hogy valaki felismer. Szerencsére bele­simultam a tömegbe. Mire kiértem a Soroksá­ri OTP-be, elmúlt 12 óra. A régi szép időkben, amikor Gabival rendszeres látogatói voltunk az OTP-nek, a bank fél négykor zárt. Ezúttal tévedtem, az orrom előtt zárták be. Nem tu­dom, van-e Isten, de elképzelhető, hogy ő vi­gyáz rám, mert ahogy a biztonsági őr ráfordí­totta a kulcsot, rá tíz másodpercre egy rend­őrségi autó fékezett a bank előtt. A fantázia kérdése eldönteni, mi történt volna, ha az OTP-ben találnak a zsaruk. Csináltam egy hátra arcot, szégyen, nem szégyen, inkább el­kullogtam. Gyakorlatilag az történt, hogy ke­veset ittam. Ezért is vacilláltam, ugyanakkor féltem attól, ha sokat iszom, és netán futásra kerülne a sor, összeakadna a lábam. Beval­lom férfiasán, józanul, pisztollyal a kezem­Az OTP biztonsági kamerájának képei ben nem mernék pénzintézetbe berontani. Az ital az én esetemben a gátlásokat oldja, annyira, hogy két deci whisky után még ma­gától az ördögtől sem ijedek meg, de pia nél­kül nem tudok bankot rabolni. Hetekig bottal ütötték a nyomát. Ambrus úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Akadt szemtanú, aki bizonygatta, hogy visz- szament Romániába. Egy eredetinek mon­dott kézirat is eljutott a Blikkhez, amelyben erre célozgatott. A határőrség szóvivője pedig nem kívánta vagy nem tudta a szökést cáfol­ni. Mindenki csak találgatott, vagy talán re­ménykedett. Vagy épp sajnálta, hogy lelépett. Ambrus barátnői szerint pártfogoltjuk vissza­lógott Erdélybe. A román hatóságok hallgat­tak. Az ügyészek a forró júliusi napokon a Gyorskocsi utcai fogdaőrök ügyével bíbelőd­tek, s úgy látták jónak, ha Benkö Károly rend­őr főtörzsőrmestert letartóztatják. Közben pedig fogalmazódott a nyilvánosságnak szánt cáfolat: a fogdaőrök nem segítettek Ambrus szökésében. A tanácstalanság és a tehetetlen­ség teljesnek látszott. 1999 nyara volt. A hír bombaként robbant: július 29-én az OTP XXIII. kerületi, Grassalkovich úti fiókját kirabolták. Kétmillió körüli összeget vittek el. A rabló közepes testalkatú, sötét ruhát viselő férfi, aki tettét fegyvernek látszó tárggyal kö­vette el. Újra a Whiskys lett volna? A rendőrség a hírt sem meg nem erősíti, sem nem cáfolja. Szemtanúk szerint a tettes a „Tudjátok, ki vagyok, nincs semmi vesztenivalóm!” felki­áltással kezdte a rablást. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A sorozat következő részét jövő hétfői számunkban olvashatják.)- Miért hős a Whiskys, mikor a mi pénzünket rabolja?- Sajnálom a Whiskyst, vér nem tapad a kezeihez. Nem sze­mélyeket rabolt ki, hanem intézményeket.- A Whiskys által elrabolt pénzt a bank becsületes ügyfelei fi­zetik meg.- Ha a bank védelmi rendszere a legkorszerűbb, akkor miért tudta elvinni a Whiskys a pénzt?- A Whiskys elöl bemegy, hátul kimegy. Tisztelt rendőrség! A hátsó kijárathoz nem kellett volna valakit állítani?- A Whiskyssel kapcsdatban: normális országokban ilyenkor rendőrfejek hullanak. És nálunk? HODWIK ILDIKÓ Megkayálva Hogy jó gyomra van a magyar népnek, az abból is látszik, hogy nem csak a cupákos pör­költtel bír el, hanem az olyan történeteket is beveszi, mint a Kaya Ibrahim-féle cégvásárlási ügyletek. A ritka nevű Ibrahim úr, aki török vendégmunkásként tengeti napjait, esküszik rá, hogy sohasem vett egyetlen na­pon tizennégy céget Schlecht Csabától, pláne nem olyano­kat, amelyek adó- és tb-tar- tozátsa vagy százmillió forint. Josip Tot sem vásárolt cégeket természetesen minálunk, csak az útlevelüket lopták el tőlük, milyen érdekes, hogy pont olyanokhoz kerültek ezek az iratok, akik éppen cégeket akartak mindenáron, nagy köztartozással és visszafizetet­len hitellel. Mi azonban tud­juk, amit tudunk. Ugyanis a kendőzetlen való­ság az, hogy ezekben az ügyle­tekben egy nemzetközi bűnö­zői hálózat tagjai szerepelnek, akik ártatlan közéleti szereplő­ket akarnak gyanúba keverni. Biztos forrásból értesültünk ugyanis, hogy az ügy hátteré­ben egy Abul Hasszán (más­ként: a Rosszcsont) nevű férfi áll, aki Naszreddin Hodzsa megbízására egy csipetnyi kré­tai bendzset (altatót) csempé­szett a gyanútlan Schlecht Csa­ba poharába, aki ezért mond­hatta, amikor őt tanúként meghallgatták, hogy nem em­lékszik az adásvétel körülmé­nyeire. Az útleveleket bandája se­gítségével Piszkos Fred lopatta el, előre megfontolt szándék­kal, ez könnyen ment, mivel furcsa módon Kaya Ibrahim és Josip Tot között különös föld­rajzi kapcsolat van. Josip Tot üzlettársa ugyanis egy ápoló­nő, csak pár kilométerre lakik Kaya Ibrahimtól Németország­ban. Alapos a gyanú, hogy a fan­tomcégek vételárát sem a ha­zai, becsapott eladók kapták meg, hanem egy francia sze­mély, bizonyos Fantomas, aki az összegből saját székházát újította fel, amelynek neve: Louvre. Kaya Ibrahim éppen a napokban hitelesen lefordított levelében mindezekről persze nincs szó, de rejtjelezők sze­rint a szöveg a következő tit­kos üzenetet tartalmazza: „Tu­dom, mit tettél azon a nyá­ron!” LENDVAI DÁVID Eg Cápa mint elzarándokolni a Elpusztult egy cápa a Miami és Budapest közötti egynapos út következtében. Az állat nem bír­ta a megpróbáltatásokat és ki­múlt, mielőtt az egyik bevásár­lóközpont érdeklődő közönsége borzongva szemügyre vehette volna A dolog persze fölháborí­tó, mert ugye mi a fészkes fené­ért nem lehet hagyni azt a sze­rencsétlen cápát nyugodtan úsz­kálni a tengerben, minek kell repülőútnak, vámvizsgálatnak, meg útlevél-ellenőrzésnek alá­vetni, de most már mindegy. Nagy kár egyébként nem érte a látogatókat, az elpusztult álla­ton kívül ugyanis még további hat cápa maradt, így az embe­rek rémület iránti ősi és leküzd­hetetlen vágya azért ki lesz itten elégítve. Látszólag a Budapest-köz- pontúság újabb felháborító tü­netével állunk szemben, mert ugye mi lesz például a pécsiek­kel, akik érthető módon ugyan­olyan leküzdhetetlen vágyat éreznek egy jó kis borzongás iránt, mint a budapestiek. De csak látszólag. Ha ugyan­is nagyon rettegni akarnak a pécsiek, nem kell mást tenniük, Magasházhoz, jó közel menni hozzá, fölnézni rá és elgondol­ni, mi is történne, ha ez a ked­ves épület egyszer csak fogná magát és összeomlana. Ráadá­sul a borzongásért egy fillért se kell fizetni, hacsak a buszjegy árát nem számoljuk. Bár a stati­kusok véleménye szerint az épü­letnek esze ágában sincs ledől­nie, és hogy még így üresen is hosszú évekig jól elvan magá­ban, de sok filmben láttuk, hogy a cápákra is azt mondják, még véletlenül sem szabadul­hatnak ki víz alatti ketrecükből vagy az óriás-akváriumból, az­tán persze mégis jól kiszabadul­nak, és nekiáUnak ebédelni. Nos, a Magasháznak további előnye, hogy vinni se kell seho­va, mindig ott van, sőt néha ki­fejezetten úgy tűnik, hogy min­dig ott is volt, mindamellett ki­fejezetten jól tűri az utazást. Úgyhogy az a korszakalkotó öt­letem támadt, hogy a Magasházat a cápákért cserébe vigyék el Pécsről a pestieknek, hadd örüljenek. Attól pedig nem kell tartani, hogy itt kisza­badulnának a ragadozók, ilyes­mire ugyanis ebben a városban még nem volt példa. hetedik oldal HOLNAP Riport A tavasz nagy és sajátos üt­közete volt a pécsi közgyű­lésben a kulturális intézmé­nyek átszervezésének, cent­rális gazdálkodásuk kiala­kításának vitája. A frontvo­nalak nem a kormányzó és az ellenzéki frakciók között húzódnak. Portré Apostolként ápolva a nyel­vet. Falun nőtt fel, így nem reménykedett abban Koszta Gabriella, hogy felveszik a színművészetire. Inkább ját­szott, mintsem látta volna, hogyan is kell mindezt csi­nálni. Portré Véletlenül csöppentem bele yy yy Színészkedik, zenél, ír és persze tanul - bár utóbbiból nem sok van hátra: „csupán” a szakdolgozat. Más szót aligha ta­lálunk rá: az önkifejezés formáit keresi. Most úgy néz ki, eldőlt: színész lesz. Eddig hagyta magát sodródni.- Ha nem sértem meg, meglehető­sen huncutnak tűnik. Rosszcsont gyerek volt?- Inkább játékos. És bár sokan nem hiszik el, de rendesen tanul­tam.- Azért jutott idő másra is.- Már általános iskolában ze­nélni akartam, később két bará­tommal megalapítottuk a Tégla­gyári Megállót. Mielőtt megkérde­zi: a Mirr-Murrban hívják így a ta­lált kutyát. A zenekar ma is mű­ködik, csak egyre nehezebb ösz- szehozni: én Pécsett vagyok, a többiek Debrecenben maradtak.- Hogy jött a színészkedés?- Szintén az iskolában. Az énektanárunk csinált velünk egy Karinthy-darabot, és rám osztotta a főszerepet. Az előadással me­gyei döntő dekelt annyira a színészet, igazat adtam neki.- Olyannyira, hogy Pécsre jön egyetemre. Miért ilyen messzire?- Hallottam a szakról és tet­szett. Másrészt kicsit elvágyód­tam Debrecenből. Nem bántam meg, az első három évem olyan volt, amilyet vártam: új barátokra sök lettünk.- És fölfi­gyeltek ön­re...- Hívtak több csoport­ba, és szerepeltem volna a Légy jó mindhalálig-ban is, de édes­anyám azt mondta, a tanulás fon­tosabb. Mivel akkor még nem ér­Köles Ferenc 1975. október 7-én született Debrecenben. A JPTE művelődési menedzser szakán '94-ben kezd, maisitt tanul. A Janus Egyetemi Színházban a '97-es induláskor ott van. Tavaly díjat kapott az egyetemi és főiskolás színházi találkozón. Szerző­dése nyártól egy évre köti a PNSZ-hez. Nőtlen, gyermeke nincs. találtam, rengeteget „huncutkod- tam”, elkezdtem élni.- Azért ne panaszkodjon. Az igazi kaland csak ezután jött.- Talán megrendezett véletlen volt. Albérleti lakótársam, Szabó Attila révén csöppentem bele újra a színjátszásba.- Ez nagyon bejön: sikerek a JESZ-szel, díj tavaly, majd szerző­dés a Nemzetiben. Ön kopogta­tott?- Többen biztattak, próbáljam meg. Nagy örömömre Balikó Ta­más elsőre igent mondott.- És hogy ne le­gyen elég, NANooK néven ír a helyi program- magazinba.- A Campusnál kezdtem kriti­kákkal, és egyszer szóltak, hogy van egy oldal, amit kéthetente te­leírhatok a „hülyeségeimmel”.- Ezek meglehetősen melanko­likus novellaszerűségek. Melyik a valqdi Köles Ferenc? A vicces vagy a szomorú?- A színpadon kapásból megy a hülyeség, ha pedig írok, akkor az általában szomorúbb. Nem tu­dom. Természetesen mindkettő én vagyok. LENDVAI DÁVID

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents