Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-20 / 137. szám

10. oldal - Űj Dunántúli Napló E G Y E T E M I K 0 Z E L E T 2000. Május 20., szombat Százmilliós nagyjavítás az egyetemen Vizesblokkok, ajtók, ablakok, tetők felújítását tervezik Ebben az évben valamivel több, mint 100 millió forintot tervez költeni a Pécsi Tudományegyetem különböző halaszthatatlan nagyjavításokra. A felújítások több helyen elodázhatat- lanok, elmaradásuk működésképte­lenséget, balesetveszélyt eredmé­nyezne. A Pécsi Tudományegyetem tanácsa csü­törtöki ülésén vita nélkül elfogadta az erre az évre vonatkozó nagyjavítási ter­veket, amelyeknek megvalósulása több mint 100 millió forinttal teszi majd sze­gényebbé az intézményt. Bár a PTE jog­elődjei az elmúlt évek során jelentős összegeket költöttek-építményeik álla­gának megerősítésére - számos helyen újultak meg épületek, sőt építésekre is jutott pénz - jócskán maradtak az integ­ráció utánra is olyan részek, amelyek­A Damjanich utcai Művészeti Kar vízrendszere elavult' nek felújítását nem lehet tovább halo­gatni. Egyes épületekben a működéské­pesség, máshol a balesetveszély elhárí­tása a tét, és van, ahol a higiénia kívánja meg a munkálatokat. A volt JPTE területén összesen 65 millió forintot érő beruházásokra lehet számítani. Az Ifjúság úti D betűjelű épület Technika Tanszékének tetőszige­telése már több mint 20 esztendős, a szakemberek szerint javítgatása tovább már nem megoldható, az egész, több száz négyzetméternyi felület felújításra vár (4 millió forint). Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban évekig kollégiumi funkciót betöltő D épület elektromos hálózata nem bírja az oktatási célokkal összefüggő terhelést, a feszültséginga­dozás, az áramhiány igen gyakori, így az egész rendszer felújításra szorul (12 millió forint). Az elég rossz állapotban lévő Ifjúság úti B épület vizes­blokkjai az évek során teljesen elhasználódtak, így a tervezett hárommilliós beruházás ala­posan indokolt. Ugyanitt az északi oldal le­romlott állagú, veszélyessé vált üvegfalának cse­réje immár elo­dázhatatlan (2 millió forint). A Pollack Mi­hály Műszaki Főiskolai Kar Boszorkány úti FOTÓK: LÄUFER LÁSZLÓ B épületének lapos teteje - az elörege­dett szigetelés miatt - folyamatosan be­ázik, így a 8,5 milliós felújítás miatt va­lószínűleg senki sem fog tiltakozni. A Pollackos komplexum A és B jelű ré­szeinek nyílászárói balesetveszélyessé váltak, a vasvázas üvegportálok és abla­kok csak cserével javíthatók. A nagyobb bajt egy 20 milliós „akcióval” próbálják megakadályozni. A Művészeti Kar Damjanich úti fő­épületének vizesblokkjait az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgá­lat csak ideiglenesen engedi működtet­ni. A teljes felújítás 6,5 millióba kerül, félmillióval többe, mint ugyanitt a szab­ványossági előírásoknak nem megfelelő, ezért tűz és balesetveszélyes elektro­mos hálózat átépítése. A Szántó Kovács János utcai épület- komplexum volt éttermének tetőszige­telésére 3 milliót különített el az egye­tem. A volt Pécsi Orvostudományi Egye­tem területén összesen 33,5 millióba ke­rülnek majd a felújítások. Az elméleti tömb tetőszigetelése tovább folytatódik, ebben az évben 5 millió forint az elkölt­hető összeg. A Szerves Kémia Intézet kialakításának negyedik üteme 6 millió forintba fog kerülni (padlóburkolatok készítése, festések, mázolások, vegyi­fülkék beszerzése és beépítése, szociá­lis blokk kialakítása). Az 1970-ben át­adott elméleti tömb nyílászárói húsz év alatt elhasználódtak, cseréjük, felújítá­suk szükségessé vált (5 millió). A Mik­robiológiai Intézet laboratóriumainak évek óta húzódó befejezése nem tűr ha­lasztást, hiszen az egység működése rendkívüli fontos a kutatási és klinikai feladatok ellátása szempontjából (2 mil­A Pollack épületeiben a nyílászárók felújítására van szükség lió). Ha az elméleti tömböt ellátó, szin­tén húszesztendős gőzvezetéket nem cserélik ki, nem garantálható a műkö­dőképesség fenntartása (5 millió). A volt POTE Balassa Kollégiumának villa­moshálózat-felújítása 6 millió forintba kerül, másfél millióval többe, mint a Szülészeti Klinika tantermének tetőszi­getelése. A szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolai Kar főépületében lévő konyha működésképtelenségének megszünteté­se érdekében ki kell cserélni a berende­zések egy részét és belső felújításokra van szükség (5 millió). A kollégiumban a korhadt nyílászárók kidőléssel fenye­getnek, balesetveszélyesek, ezért 2.5 millió forintot költ cseréjükre az egye­tem. NIMMERFROH FERENC Egyetemi vezetők: támogatott képzés A tervek szerint másfél két hónapon belül indulhat el az egyetemi, főiskolai irá­nyítók vezetési, illetve me­nedzselési ismereteinek bő­vítését szolgáló vezetőkép­ző projekt, amelyet a szak­tárca és a Világbank is tá­mogat. A napokban lezajlott budapesti előkészítő szemináriumán Gilly . Gyula helyettes-programigazgató elmondta: a Világbank által is tá­mogatott kurzusok tervezett idő­tartama 3-4 év, megvalósítására 7-8 millió dollárt szán a szaktár­ca. A program a felsőoktatási in­tegráció törvényi kereteinek ki­alakítását követően a szervezeti megvalósítást is segítheti. Kiss Ádám, a szaktárca felső- oktatásért és tudományos ügye­kért felelős helyettes államtitkára előadásában célként jelölte meg, hogy a magyar felsőoktatást a jö­vőben a stratégiai tervezés és a Emlékül az iskolának A Pécsi Tudományegyetem ter­vei szerint az idei évtől kezdve hagyományteremtő akciót indít el végzős évfolyamok között. Minden csoport valamilyen em­léket hagyhat magáról az egye­temen, legyen az faültetés, te­remfestés vagy bármely olyan akció, amely az ötödévesek szel­lemiségét és kötődését legjob­ban kifejezi. Az Ajándék az alma maternek elnevezésű program ebben az évben indul. A végzős évfolya­mok a hallgatói önkormányzat­oknál jelenthetik be szándékukat és ötleteiket, amelyek megvalósí­tásához az intézmény tárgyi se­gítséget is nyújt. A tervek szerint a kialakított ajándék mellett apró táblácskán az is szerepelni fog, melyik évfolyam műve, hogy a későbbi utódok is láthassák az ötödévesek munkáját. NY. SZ. professzionális menedzsment jellemezze. A közeljövő feladatai közül kiemelte: az egyetemek, főiskolák „paraméter-alapú” fi­nanszírozásának megteremtését, az államilag támogatott helyek versenyalapú elosztását, a felső- oktatás minőségbiztosításának kialakítását, továbbá 2001. szep­tember 1-jétől a kreditrendszer bevezetését. A jelenlévő egyetemi, főiskolai vezetők tavaly év végén egy, a fej­lesztési tervet benyújtó 15 intéz­mény körében készült felmérés­ből megtudták, hogy a vezetéssel kapcsolatban az egyik leggyako­ribb probléma a menedzseri gon­dolkodás és képességek hiánya, az akadémiai szemlélet túlsúlya, és az emberi erőforrással való nem megfelelő gazdálkodás. A hamarosan beinduló képzések várhatóan az ezen a területen fel­merülő gondokat próbálják majd orvosolni, tanácsokat adva a gyakorlati munkához. ________■ Ók ori értékek, antik tudás Pécsett rendezik a IV. Magyar Ókortudományi Konferenciát Tegnap kezdődött és a hétvégéig tart a hazai klasszika-filo­lógiai egyik legnagyobb fóruma, amelynek idén a Pécsi Tu­dományegyetem ad otthont. Az eseményre három szekció­ban több száz résztvevőt várnak. Pécsett rendezik meg május 19- 21-ig a IV. Magyar Ókortudomá­nyi Konferenciát, amelyre a hazai egyetemek klasszika-filológiai tanszékeinek oktatóit és hallgató­it várják. A megnyitó plenáris ülésének előadását az első pécsi klasszika­filológiai tanszéket 1932-ben megalapító Kerényi Károly leá­nya, a Svájcban élő Cornelia Kerényi művészettörténész tartot­ta, aki a Pécsi Tudományegyetem tanszékének adományozta édes­apja hagyatékának értékes levele­zési és kéziratanyagát is. Pécsett egyébként irodalmi-bölcseleti szakkollégium is működik, amely a tudós tanár és kutató nevét vet­te fel, szándékai szerint így is tisztelegve a nagy előd emléke előtt. Az ókortudományi konferenci­án ezután három szekcióban, több mint 60 előadóval folytató­dik a tanácskozások sora. Vasár­nap kötetlen programként „Pécs antik emlékei - városnézés egy régész szemével” címmel kirán­dulásra kerül sor, ahol a település ókori értékeit tekintik meg a résztvevők. Az elképzelések sze­rint a fórum lezárása után az itt elhangzott előadásokat tudomá­nyos kiadvány formájában ösz- szegzik majd. A hazai latin, görög, illetve ókortudományi egyetemi tanszé­kek oktatóinak és hallgatóinak immár negyedik - korábban Sze­geden, Budapesten és Debrecen­ben tartott - országos tanácskozá­sán új témakör lesz a színháztör­ténet, melynek előadásait önálló szekcióba szervezték, mivel igen jelentős volt az érdeklődés e té­makör iránt. Külön érdekesség, hogy a szín­háztörténet bemutatóval indul: ma este 8 órakor a Balikó Tamás (képünkön) igazgató által veze­tett Pécsi Nem- • zeti Színház­ban a sepsi­szentgyörgyi Tamási Áron Színház ven- \ dégjátékában te- B kinthetik majd meg az érdek­lődők Euripi- ■ ........f dész A lkésztisz című drámáját, amelyet erre az alkalomra újított fel a magyar nyelven játszó erdélyi színtársu­lat. Egyébként néhány évvel ko­rábban több nemzetközi fesztivá­lon is nagy sikert aratott a tragé­dia, amelynek központi motívu­ma az önmagát feláldozó nő. Oldalszerkesztők: Ti Nimmerfroh Nyaka Ferenc Szabolcs Uni-hírek INGYENES előadás-sorozaton vehetnek részt azok, akik a Pázmány Péter Katolikus Egye­temre vagy a Károli Gáspár Re­formátus Egyetem Jog- és Ál­lamtudományi Karára felvételiz­nek. A szóbeli vizsga kérdéseit feldplgozó előadásoknak az EL­TE Állam- és Jogtudományi Ka­ra ad otthont. A részvétel kizá­rólag előzetes bejelentkezés alapján lehetséges. Jelentkezni személyesen, telefonon (06-30- 2319-713) vagy interneten, a www.dft.hu címen lehet, (nf) ÖTTUSA-EMLÉKVERSENY. Második helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem csapata a IV. Wesselényi Öttusa Emlékverse­nyen, amelyet egyetemisták és főiskolások számára rendeztek meg a közelmúltban. (ns) V. KÁROLY ÉS KÖZÉP- EURÓPA címmel rendez kon­ferenciát május 26. és 28. kö­zött Pécsett a PTE BTK Francia Tanszéke. Előadások, viták és kirándulás szerepel a program­ban. (ns) KÖZGÁZOS JEGYZETBÓN. Az erre a félévre érvényes, közgaz­dász hallgatóknak kiadott jegyzetbónok csak a hónap végé­ig érvényesek, a kijelölt helyeken lehet levásárolni a keretet, (nf) VERSENY a környezetért. A közelmúltban rendezték a VII. Országos Felsőoktatási Környe­zettudományi Diákkonferenci­át, amelyen a természettudo­mányi kar hallgatói képviselték a Pécsi Tudományegyetemet, egy különleges eljárást mutatott be Takátsy Anikó PhD-hallgató. A diákok további két harmadik és szintén két különdíjat sze­reztek; (ns) • PHD-VÉDÉS. A múlt héten tar­totta PhD-értekezésének nyüvá- nos védését Horváth József, a PTE BTK Nyelvtudományi Dok­tori Programjának keretében. Az előadás angol nyelven zaj­lott. (nf) ÚJ KÉPZÉSEK. A PTE Bölcsé­szettudományi kara a követke­ző tanévre is meghirdeti PhD- programjait, irodalomtudo­mány, nyelvtudomány, kommu­nikáció, pszichológia és törté­nettudomány témakörökben. _______________________ m UJ TANTERMEK A FEEFI-N. Javában folyik az egyetem felnőttképzési intézetében az új tantermek ki­alakítása. A műszaki átadás a hónap közepén volt, várhatóan hamarosan a diákok is birtokukba vehetik a korszerű helyiségeket, (ns)_________________________________________________fotó: laufer László “\ Egy szerű: a előfizetői között április­ban és májusban kéthetente egy Bike kerékpárt sorsolunk ki. Fizessen elő, és nyerjen! Gyerekjáték! tói kozott április- Mountain SSS&-6 Nyerje meg és pattanjon ön vagy gyermeke a nyeregbe! m * A miénk.

Next

/
Thumbnails
Contents