Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-19 / 136. szám

" Ü 2000. Május 19., péntek HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A dinnyehéj és az üvegházhatás A dinnyének itt annyiban van szerepe - nem is elhanyagolható hogy a ház­tartásokban keletkezett szerves hulladékból - ha a gyűjtőtelepen deponálják - metán szabadul fel. Az pedig közismert már, hogy a földi éghajlatot meghatáro­zó légkört a metán károsítja. Röviden ezt üvegházhatásnak szoktuk mondani, s a globális felmelegedésről van szó. Az Európai Uniónak elvárása, hogy a kom­munális hulladék mennyiségében a szerves eredetű aránya 5 százaléknál nem lehet magasabb. A francia minta egyszerűnek tűnik. Csak le kell koppintani, s máris megoldott nálunk a szelektív hulladékgyűjtés. Mert ez a végcél. A gallok országában hetente háromszor bukkan fel a házak előtt a gyűjtőautó. Egy­szer kifejezetten a válogatott hulladékért jön, egyszer a szerves eredetűért, harmadik alkalommal a többiért.- Csakhogy a párizsi Rue de Rouge-on, vagy a marseilles-i kert­városi részen a háztartásokban már tudják, hogy válogatva kell gyűjteni a „szemetet”. És válogatják is. Azaz a korszerű hulladék- gyűjtés az otthonokban kezdődik. Illetve: egy lépéssel még vissza kell men­nünk. Több mint meghökkentő az összeha­sonlítás, amely azt mutatja, hogy különbö­ző európai országokban évente mennyi hulladék keletkezik. Messze a spiccen va­gyunk,.vezetjük a hulladéktoplistát. Talán elég annyi az adatok közül, hogy Ausztriá­ban 39 mülió tonna, Csehországban 48 mil­lió tonna, Svájcban 6,8 millió tonna. Ez utóbbi mennyiségnek mi éppen a tízszere­sét „termeljük”, évente 68 millió tonnát. Ez pedig azt jelenti, hogy legyen bármilyen szervezett, a szolgáltatók és a lakosság oldaláról egyaránt korszerű és kul­turált a kommunális hul­ladék gyűjtése, amíg ek­kora mennyiség keletke­zik egy-egy évben, a fel­adat szinte megoldhatatlannak tűnik. Nem tartozik szorosan ide, de érdemes azt is megemlíteni, hogy a termékek előállításához mi kétszer annyi energiát használunk fel, mint a nyugat-európai átlag. Vagyis a hatal­mas mennyiségű hulladék anyag- és ener­giaoldalról egyaránt a pazarlás bizonyítéka. Pedig nem másról, mint döntően a jelen és a jövőbeni emberi életkörülmények mi­nőségéről van szó. Dr. Illés Zoltán (első képünkön), az or­szággyűlés környezetvédelmi bizottságá­nak elnöke szerint a kormányzat számít az Európai Unió megértésére, hogy kellő idejű halasztást és pénzügyi támogatást ad, csat­lakozásunkat nem akadályozzák majd kör­nyezetvédelmünk megoldatlan problémái. Ezek egyike a hulladékgyűjtés, az össze­gyűlt mennyiség megnyugtató elhe­lyezése, és persze a benne rejlő ér­ték újbóli felhasználása. „Felelősek vagyunk környezetünk jövőjéért!” - figyelmeztet a bizottság elnöke. Az intő szó mindenkihez szól, még ak­kor is, ha végső soron az emberek saját belátásán múlik a kulturált hulladékgyűjtés gyakorlatának elter­jedése. Ez természetesen még nem dőlt el, de az első lépéseket nekünk kell megtennünk. Miután nálunk a kom­munális hulladék aránya is nagyon magas, a valóban fontos feladatok közé tartozik a csökkentés mellett a szelektív gyűjtés kiszélesítése. Ám önmagában célcég, célfeladat, szer­vezés nem elegendő. A megye, a régió, de országos összehasonlításban is a hulladék- gyűjtés egyik meghatározója a Pé­csi Biokom Környezetgazdálkodási Kft. A cég munkaközi szlogenje a „dinnyehéjsze­zon”, a nyári hónapok, amikor tonnaszám szállítják a háztartásokból a depóra. Per­sze, nem csak a dinnye ludas abban, hogy nálunk most a szerves eredetű hulladék aránya 40-60 százalék között mozog. Van hát mit lefaragni ebből, ha az EU- elvárásnak 2005-ig meg akarunk felelni. Hol vannak az ufók? Feltehetik a kérdést a pécsi családi házas területen élők, mint­egy a feltételét hiányolva a válogatott sze­mét gyűjtésének. Vida János (második ké­pünkön), a Biokom üzemeltetési igazgatója szerint ha ufókra (a köznyelv nevezte el a városban látható, kü­lönböző színű, más­más hulladék elhe­lyezésére szolgáló jó­kora gyűjtőedénye­ket) nem is, de zsá­kokra egyre több háztartásban számít­hatnak. A cég ugyan- is/az év második felé­től folyamatosan bő­víti a szelektív gyűj­tésbe vont lakóterü­letek nagyságát, ház­tartások számát. A most következő kis lépés csak a cél ismeretében minősít­hető aprónak. A cég a következő hetek­ben 3000 családi há­zat érintően vezeti be a szelektív gyűj­tést. Ez pedig komoly haladás. Kérdéses azonban az érintettek hozzáállása. A zsák­ba a tisztára mosott műanyagot, a papírt, a fémet kell elkülöníteni. Nem lehet azonban senki sem teljesen biztos abban, hogy a „használati utasítást” figyelembe veszik minden háztartásban. Vagyis például hogy elmossák a zsákba dobás előtt a műanyag palackot. A szakemberek mégis úgy gon­dolják, a kezdet zökkenőivel együtt vállalni kell a bővítést, mert még így is a háztartá­sokban keletkező kommunális hulladéknak csak egyjegyű számmal kifejezhető száza­léka kerül válogatva összegyűjtésre. Holott az innen kikerülő „szemét” közel harmada­idé újrahasznosítható lehetne. Mint ahogy az 5 százaléktól egyelőre na­gyon messze vagyunk, úgy a 35-40 száza­lék ipari másodlagos nyersanyagként való felhasználásától is. Jelenleg azonban az már biztos, hogy az erre a célra munkába állított gyűjtőautó hamarosan megkezdi Pécs családi házas lakórészein rendszeres kőrútjait, a francia minta alapján. Elképzelésnek is bizarr, pedig valós szá­mon alapul: az évente csak Pécsett keletke­ző háztartási hulladékkal mintegy 50 méter magasan lehetne befedni a Széchenyi teret. Ez 280 ezer köbméter. Ebből persze már vissza lehet osztani, mennyit lehetne újra­hasznosítani, mekkora az a mennyiség, amely érdemes a szelektív gyűjtésre. A szol­gáltató cég azonban nem csak Pécset látja el, a megyeszékhelyen túl összesen még 80 települést, 230 ezer lakost, 1900 vállalkozást. Egyelőre csaknem valamennyi hulladék a kökényi telepre kerül, tonnában mérve 75 ezer, s itt 1981 óta közel 2 millió tonna ház­tartási hulladékot raktak le. Ám még mindig kevesebb ahhoz képest, amennyire a szakemberek számolva kialakították az új lerakótelepet: abban 2,3 millió tonna fér majd el. Ezek a mennyiségek már önmagukban elegen­dőek azon, hogy elgon­dolkozzunk a világhírű angol természetbúvár, David Attenborough intel­mén: „...és mindennek ellenére, holott már felismertük az okok és okozatok láncolatát, még mindig makacsul tartja magát az a hit, hogy a városokon és a fejlett világ megszelí­dített tájain túl a természet világa olyan ha­talmas, hogy bármiféle dúlást képes túlélni, és olyan ellenálló, hogy bármiféle kártétel után magához tud térni. Pedig hogy ez a hit mennyire hamis, az újra és újra bebizonyo­sodik. ” Vagyis már a háztartásokban el kell kez­deni, mert - mondjuk még egyszer - az emberi élet minőségéről van szó. MÉSZÁROS ATTILA Ugrás az időben A múlt: panaszos szavak a XIX. századi Pécsen: „A sörház bériője a folyó vízbe minden zagyvalékot belé önt és az ollyan motskos vízben a pokrócokat ki nem moshatjuk.” De a Tettye-patak hulladékkal szennyezése miatt mások is panasz­kodtak, például a mészárosokra, akik „beleket és éretlen borjú­kat” dobálnak a vízbe. Egy, a város köztisztaságával foglalkozó tanulmány szerint a múlt század derekán a pécsi polgár nem élt tiszta körülmények között. A csupán tiltásokat és az elvárt magatartást tartalmazó városi rendelkezések kevésnek bizonyultak mindaddig, amíg a város tisztán tartása jórészt a lakosság öntevékenységén múlott. A jelen: A Vivendi mintegy 2250 vállalatot alkotó, nemzetközi vi­szonylatban is a legnagyobb kommunális szolgáltató vállalko­zás. A holdinghoz tartozó cégek többsége - így magyarországi leányvállalata, a Biokomban tulajdonosi jogokat gyakorló Monyx Kft. is - kis- és középméretű. A csoport az elmúlt öt évben szerte a világon több mint 90 milliárd frankot költött beruházás­ra, éves bruttó árbevétele meghaladja a 210 milliárd frankot (ez mintegy 7200 milliárd forint), s ennek tekintélyes része a köz- tisztasági, hulladékgazdálkodási tevékenységéből ered. A KOMMUNÁLIS HULLADÉK MEGOSZLÁSA PÉCSETT, TONNÁBAN Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyek a negyedévenkénti hulladékanallzis adatain alapulnak KOZMA FERENC Megint Attila Valljuk meg őszintén, hogy harminc rendbeli és többnyire fegyveres rablással a háta mö­gött is Ambrus Attila korunk egyik legfigyelemreméltóbb (népszerűbb?) hazai figurája. Vagy legalábbis kezd ismét az­zá lenni. Mert ahogyan megkezdődött a bírósági pere, ismét reflektor- fénybe került, és ő, a dolgok ta­núsága szerint, ezt a reflektor- fényt felettébb szereti. Nyilatko­zik a tévének, rádiónak, rövi­desen riportkötet jelenik meg elfogásának történetéről és be­tyárbecsületét hangoztatva (ál­lítja, hogy emberre sohasem lőtt) már lassan olyan, mint a magyar népmesék hétfejű sár­kányokkal dacoló, egyenes, nyíltbeszédű, őszinte és persze jó magaviseletű fickói, s ettől napjaink „példaképe” - újra in­dult „követőinek” az internetes háttérkampánya is hiszen tény, hogy vállalkozó szellemű, kockáztatni képes típus, nem öli bánatát a drogba (legföl­jebb whiskyt iszik néha) és utálja mindazokat, akik köl­döknézéssel és semmittevéssel töltik idejüket. A glóriát maga teszi a fejére avval, hogy még a börtöncellából is azt üzeni a társadalom sokféle erkölccsel megvert tagjainak, hogy bármi is történik a jelenben, az igaz­ság végül mindig diadalmasko­dik. (?) Ő ezt tudta előre, és tudta azt is, hogy előbb-utóbb le fog bukni és azzal oda az át­meneti jólét. Nyilatkozataival ismét a népszerűség fellegeibe igyek­szik, de mielőtt odaérne a kö­zel négyszázmilliós zsákmá­nyával, szerényen megjegyez­ném, hogy akad az életnek több olyan (merőben más) te­rülete, amelyeken a táblások helyett inkább kipróbálhatta volna rátermettségét, vállalko­zókézségét és eredendő tehetsé­gét Attilánk, és ezt minden bi­zonnyal példás bírói ítéletben fogják megértetni vele. Megma­gyarázva, hogy a társadalom­nak nem a magaforma hősökre van szüksége. S az sem menti erkölcsileg tettét (legfeljebb a jog szerinti enyhítő körül­mény), hogy egyébként nem hasonlít a többi, esetenként lé­gióban edződött és felszólítás nélkül gyilkoló rablóhoz. CSERI LÁSZLÓ ________________________ Kö nnyített érettségi A pécsi Kodály Gimnázium szerdai olasz írásbeli érettségi vizsgáján nagyot néztek a diá­kok, amikor meglátták a nyelv­tani tesztet. Jelezték is: mintha hasonlítana a tavalyihoz. A za­varó hasonlóság ellenére an­nak rendje és módja szerint ki­töltötték, bár később kiderült, hogy nem csupán hasonlóság­ról van szó, hanem azonosság­ról. A Pedagógus Szakszervezet szakértője szerint valószínűleg nem kell újraírniuk a vizsgát, a fordítandó szöveg ugyanis más volt, mint az előző évi fel­adat. A nyelvtani teszt egyezé­se még mindig kisebb problé­ma, állítják a szakemberek, mintha a fordítás lett volna azonos a tavalyival, hiszen grammatikából többé kevésbé hasonló feladatok szerepelnek minden évben a matúrán. A Kodály Gimnázium igazgatója úgy véli, valaki nagyot hibázott ebben az esetben, a felelősségre vonás őt illeti, nem pedig a di­ákokat, akik tisztességesen fel­készültek, s akiket nem sza­badna újraírással sújtani. Úgy tudja, ehhez hasonló eset még nem fordult elő az érettségik történetében. Hírügynökségi ér­tesüléseink szerint az Oktatási Minisztérium vizsgálatot kez­deményezett az ügyben, mely­nek kimenetele ma még bi­zonytalan. Nem igazán értem, hogy a fordítandó szöveg miért volt más, mint a tavalyi. Nem kel­lene eldobni azt, ami már egy­szer bevált. Nem beszélve ar- ról, hogy ha évről évre mindig ugyanazok lennének az érett­ségi tételek a különböző tan­tárgyakból, a diákok elkerül­hetnék a felesleges izgalma­kat, hiszen az érettségivel járó stressz nem tesz jót az egész­ségnek. Még egyszerűbb és gyorsabb lenne a procedúra, ha nemcsak ugyanazok len­nének a tételek, hanem mind­járt ki is lennének dolgozva a minisztérium szakértői bizott­sága által, s az érettségiző di­áknak csupán aláírásával kel­lene azokat hitelesíteni. Ha pe­dig a szóbelin is mindig ugyanazok volnának a tételek, akkor a diákok alaposabban felkészülhetnének, akár neves színészek igénybe vételével. Milyen szép is lenne egy olasz vizsga: Salvatore Quasimodo szerelmi költészetéről beszél Kovács István érettségiző tanu­ló, magyar hangja Darvas Iván. hetedik oldal HOLNAP Riport A tavasz nagy és sajátos üt­közete volt a pécsi közgyű­lésben a kulturális intézmé­nyek átszervezésének, cent­rális gazdálkodásuk kiala­kításának a vitája. A front­vonalak nem a kormányzó és az ellenzéki frakciók kö­zött húzódnak. Tárca Bükkösdi László: Egy öreg­ember emlékirataiból. Soká­ig nem ittam a sört, még a kánikulában is jobban esett egy hideg nagyfröccs, télen egy deci bor. Aztán a gyár­városi srácok megszerettet­ték velem és úszógumi nőtt a hasamon. Portré Egy darab Isten szent teréből Már kisgyerekként cserépből készített apró téglákat, és abból épített. Mindig izgatta, hogy Isten szent teréből ki­szakíthat egy darabot. Korán bekerült a Fiatal Képzőmű­vészek Stúdiójába, a képzőművész szövetségbe. A 2. Nem­zetközi Kisplasztikái Biennálén már ő volt a magyar meg­hívott.- Hogyan lesz valaki szobrász?- A Művészeti Gimnáziumba sze­rettem volna menni. A felvételin megfeleltem, de tanulmányi ered­ményeim rosszak voltak, így esz­tergályostanuló lettem. Egyébként mindig építésznek készültem.- Az esztergályosság nem vált vonzóvá?- Nem, büntetésnek éreztem, bár a mesterség manuális részét élveztem.- Nem volt olyan pillanat, hogy mégiscsak...?- Nem, utána rögtön a múze­umhoz mentem, s gyakorlatilag ott nőttem föl. Akkoriban a múzeum rendkívül iz­galmas hely volt. Jártak oda az aktuá­lis európai fo- lyóiratok, nyelvet ta­nulhattam, kapcsolatba kerülhet­tem a kortárs művészetek legjobb alkotásaival. Ezek az évek felértek egy művészeti akadémiával, s ezt azután is állítom, hogy bejártam a világot Japántól Amerikáig.- Hátrány volt a főiskola hiá­nya?- Bizonyos helyzetekben dup­lán kellett teljesítenem, s gyakran bizonyítanom, hogy a tárgyaim jól meg vannak csinálva.- Aids szakmákban mindenna­pos, hogy nagy művészeknek nincs szakirányú végzettségük, gondolok a színházra, Latinovitsra, Darvas Ivánra, Jor­dán Tamásra, vagy az irodalom­ra: Nádas Pétert Nobel-díjra jelöl­ték legutóbb.- Különböző szakmáknak más és más az elfogadó mechanizmu­suk, a képzőművészeti közönség nem artikulálja magát. Latinovitsot nem lehetett lesöpör­ni, nem engedte a közönség. Én például habilitálni szerettem vol­na, amikor beindult az egyetemen a doktorandusz képzés, de diplo­ma hiányában visszautasítottak.- De végül is a szakma elfogadó volt.- Egy idő után igen.- Milyen ma szobrásznak lenni?- Egyre nehezebb. Nem gon­doltuk a rendszerváltáskor, hogy Pál Zoltán szobrászművész 1954-ben született Páprádon. 1960 óta él Pécsett. Érettségi után dolgozott a Bóbita Bábszín­háznál, volt az Úttörőház művészeti vezetője, több mint három évig óraadó az egyetemen, ma a Baranya Megyei Alkotótelepek Kht. ügyvezetője. Nős, két fia van. a politikának a szélesebb értelem­be vett kultúrához való hozzáállá­sa ilyen silány. Az azonnal a ha­szonba forduló teljesítmény a fon­tos. Az ember ebben a világban nem tehet mást, minthogy megta­lálja azt a piaci szeletet, ahol még nem prostituálódik. CSERI L. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents