Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-18 / 135. szám

2. oldal - Uj Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Május 18., csütörtök Nyolcvanéves a Szentatya A pápai életmű beteljesülni látszik a harmadik évezred küszöbén Kaszjanov programbeszéde Az új orosz kormányfő célja: az áldatlan állapotok felszámolása nap ünnepi vacsorával zárul, majd a pápa visz- szavonul lakosztályába. Szerte a világon megemlékeznek II. János Pál 80. születésnapjáról és életútjáról. Az 1920. má­jus 18-án született Karol JozefWojtyla pápaságá­hoz mozgalmas út vezetett.' Apja halála után kétkezi munkásként kereste kenyerét, a német megszállás idején vegyi üzemben dolgozott. Krakkóban 1946-ban szentelték pappá, majd a római Angelicumban filozófiát tanult, 1948-ban a krakkói Jagelló egyetemen szerzett teológusi diplomát, s itt tanított 1954-ig. 1963-tól Krakkó érseke, 1967-ben pedig már bíboros. Az egész világ szenzációként fogadta a hírt, hogy 1978 októberében Karol Wojtyla szemé­lyében a kereszténység történetében először foglalta el lengyel ember a pápai trónt. Az első időszakban tevékenységének fő vonása volt, hogy fellépett a kommunista rendszerek ellen, de hasonló erővel támadta a kapitalizmus „ön­zésen” alapuló értékrendjét is. Igyekezett felol­dani az Észak-Dél ellentétet is. A berlini fal leomlása fontos fordulópont. Mi­hail Gorbacsov már 1989-ben hivatalos látoga­tást tett a Szentatyánál, a következő évben pe­dig a Vatikán diplomáciai kapcsolatot létesített az egykori szovjet tömb országaival, a később hamarosan felbomló Szovjetunióval épp úgy, mint Magyarországgal, Csehszlovákiával és Ro­mániával. Magyarországra 1991-ben és 1996- ban látogatott el az egyházfő. A mindenkori pápa szellemi örökségét első­sorban az általa kiadott enciklikák őrzik, s II. János Pál ebben is termékenynek bizonyult. Ti­zenkilenc enciklikát alkotott, s mindegyik fon­tos, az egész emberiséget érintő kérdésekre irá­nyítja a figyelmet. A pápai életmű beteljesülni látszik most, amikor az emberiség elérkezett a harmadik évezred küszöbére. Megtörtént a nagy „mea culpa” is, a katolikus egyház múltbe­li bűnei miatti bocsánatkérés. Az ezredforduló küszöbére egy testileg meg­tört és beteg, ám lelkiekben erős, karizmatikus pápa vezette el az egyházat. A lőfegyver okozta sebesülést annak idején csodával határos mó­don élte túl. 1992-ben daganatot távolítottak el a gyomrából, két évvel később combnyaktörést szenvedett, majd vakbélműtéten esett át, Parkinson-kórja pedig egyesek szerint mindin­kább elhatalmasodik rajta. Mindez azonban nem akadályozza II. János Pált - akit sokan már most, életében szentként tisztelnek -, hogy tö­retlenül végezze mindennapi misszióját. Vatikánváros Május 18. éppúgy zsúfolt munkanapként indul a Szentatya számára mint a többi, ám a szüle­tésnapi program mégis különleges. Délelőtt a szokásos reggeli imával, reggelizéssel, ügyinté­zéssel telik az idő, majd 10 órakor kezdődik a Szent Péter-bazilika előtti téren - mintegy há­romezer meghívott jelenlétében - a születésnapi mise. Déli egy óra körül tartják meg a Vatikán­ban háromszáz püspök és bíboros társaságában az ünnepi ebédet. A hírek szerint az étlapról nem hiányzik majd a pizza (a pápa kedvence), s természetesen egy nagy fehér torta sem. Este hatkor a londoni szimfonikusok zenekara ad hangversenyt James Levine vezényletével. A Ma tölti be 80. életévét a katolikus egy­házfő. II. János Pál, aki 1978 óta látja el hivatalát, hosszú működése alatt többet utazott a világban, mint bármelyik elődje, s mindegyiküknél többet tett a különféle felekezetűek megbékéléséért. II. János Pál szíve a gyermekeké fotó, feb/reuters Baljós árnyak Szerbiában. Aggódunk a független, demokratikus sajtó elnémítása miatt A magyar Külügyminisztérium a leghatározottabban elítéli a belgrádi hatalomnak a demokratikus elvekkel és az európai értékekkel ellentétes, aggasztó mértékben so­kasodó és erősödő erőszakos fellépését a szerbiai demokra­tikus erőkkel és a független médiával szemben, amelyek baljós árnyakat vetnek a szerbiai belső helyzet jövőjére. Budapest - Belgrad Horváth Gábor külügyi szóvivő azzal kapcsolatban ismertette a magyar diplomácia álláspontját, hogy szerdára virradó éjjel a rendőrség a jugoszláv fővárosban megszállta és elfoglalta a Stúdió B és a B-292 független rádióadók székházát, berendezéseiket le­foglalta, s így hallgatásra kény- szeritette a szabad szerbiai sajtó meghatározó intézményeit. A hivatalos belgrádi megnyi­latkozások a lépéseket Bosko Perosevics vajdasági kormányfő gyilkosainak felelősségre vonásá­val hozzák összefüggésbe. A vezető szerb ellenzéki pár­tok általános polgári engedetlen­ségi mozgalomra hívtak fel szer­dán a szerb kormány lépése nyo­mán. Belgrádban megtartott rendkívüli tanácskozásuk után tették közzé felhívásukat, amely­ben útlezárásokat, utcai felvonu­lásokat, munkabeszüntetéseket helyeztek kilátásba. Az ellenzék úgy értékelte, hogy a kormányza­ti döntések következtében Szer­biában „nyílt diktatúra és rendkí­vüli helyzet” alakult ki. A tervek szerint csütörtök dél­utántól tiltakozó megmozdulá­sok kezdődnek a szerbiai váro­sokban. Egyszerű: a előfizetői között április­ban és májusban kéthetente egy I Bike kerékpárt sorsolunk ki. Fizessen elő, és nyerjen! Gyerekjáték! Mjrerje meg és pattanjon ön vagy gyermeke a nyeregbe! A miénk. ítéletidő tombol Dél-Amerikában Argentína Szükségállapotot léptettek élet­be az argentin fővárosban, Bue­nos Airesben és környékén a tartós ítéletidő miatt. A hatal­mas szél és a heves esőzések miatt a tartományban legalább 13 ezer ember volt kénytelen el­hagyni otthonát. Az ítéletidő ed­dig három halálos áldozatot kö­vetelt, mindhárom gyermek. So­kan könnyebb sérüléseket szen­vedtek. Buenos Aires repülőtere csaknem teljesen megbénult. A főváros polgármestere felszólí­totta a város lakóit, hogy marad­janak otthonaikban. A körzet­ből több ezer embert kellett ki­telepíteni, s számukra teherau­tókkal viszik a segélyszállítmá­nyokat. A tartományban él az ország 36 milliós lakosságának egyharmada._______________■ Oroszország új miniszterelnöke szerdától Mihail Kaszja­nov lett, miután az orosz alsóház nagy szavazattöbbség­gel rábólintott a május 7-én beiktatott új államfő, Putyin jelöltjére. Moszkva A 450 tagú alsóházban a 43 éves Kaszjanovot 325 képviselő tá­mogatta, 55-en szavaztak elle­ne, és 15-en tartózkodtak. Kaszjanovnak két héten belül kell előterjesztenie elképzelése­it a tárcák elosztásáról Vlagyi­mir Putyin államfőnek. Mihail Kaszjanov a délelőtti vita során kifejtette: az ország­ban a legnagyobb gond a sze­génység, a cél a hosszú távú gazdasági stabilitás megterem­tése. Az orosz gazdaságban kedvező irányú változások mentek végbe, de áttörésről még nincs szó. A politikus a hosszú távú politikai stabilitást tekinti a legfontosabb feltétel­nek ahhoz, hogy a gazdaságban megszilárduljanak a mai folya­matok. A társadalom legna­gyobb gondjának a szegénysé­get nevezte. Az orosz lakosság több mint egyharmadának a jö­vedelme nem éri el a létmini­mumot, és az egy főre jutó nem­zeti jövedelem az elmúlt évti­zedben 40 százalékkal csök­kent. Válságban vannak az in­tézmények, a jogrendszer nem működik, az erkölcsi alapelvek megrendültek. Haladéktalanul új, tisztességes alapokra kell he­lyezni a társadalom és a magán- szektor, az állam és a társada­lom viszonyát. Az új orosz kormány prog­ramja még nincs kész, a minisz­terelnök szerint június elején azonban már a kormányülésen is megvitathatják. Kaszjanov néhány dolgot kiemelt, egyebek közt megismételte, hogy egy­szerűsíteni kívánják az adó­rendszert és csökkenteni a ter­heket. Mindenekelőtt azért, hogy kedvező légkört alakítsanak ki a befektetések számára. A szociá­lis támogatások rendszerét pe­dig úgy akarják átalakítani, hogy a valóban szükséget szen­vedők részesüljenek belőlük, ma ugyanis számos pótlék a jö­vedelmi viszonyoktól teljesen függetlenül, állampolgári jogon jár Oroszországban. * Az orosz felsőház is megszavaz­ta szerdán a nukleáris kísérleti robbantások teljes betiltásáról kötött nemzetközi szerződést, így az orosz elnök aláírását kö­vetően Oroszország is csatlako­zik az atomcsendszerződéshez. A Föderációs Tanács zárt ülésén szavazott a konvencióról, egyes források szerint csaknem egy­hangúlag. Előzőleg az alsóház, az Állami Duma már ratifikálta a nemzetközi dokumentumot. Az orosz törvényhozás ko­rábban már ratifikálta az orosz-amerikai START-2 szer­ződést, amely 3-3,5 ezer robba­nótöltetre csökkenti a felek nuk­leáris arzenálját, s Oroszország most a nukleáris kísérleti rob­bantások tilalmának elfogadásá­val leszerelési kérdésekben bi­zonyos értelemben megelőzte az Egyesült Államokat. E szem­pontoknak várhatóan Bili Clin­ton amerikai elnök június eleji moszkvai megbeszélésein is je­lentőségük lesz, hiszen az újabb orosz-amerikai csúcs fő kérdése éppen a hadászati sta­bilitás, a rakétaelhárító rendsze­rek korlátozásáról 1972-ben kö­tött ABM-szerződés sorsa és a START-3 előkészítése lesz. Oroszországban csaknem 120 ezer elítélt szabadulhat az új amnesztiatörvény értelmé­ben, amelyet szerdán fogadott el első olvasatban az Állami Du­ma. A közkegyelem kérdései ki­zárólag az orosz alsóház hatás­körébe tartoznak, amely a ter­vek szerint a jövő héten máso­dik és záró olvasatban is meg­szavazza az amnesztiát, így az haladéktalanul életbe is léphet. A törvénytervezet az elítéltek több mint tíz százalékának sza­badulásával, s így az áldatlan börtönállapotok javításával, a büntetés-végrehajtási intézmé­nyek többszörös túlzsúfoltságá­nak csökkentésével is számol. A törvény értelmében azok szabadulhatnak, akik első, s há­rom évnél nem súlyosabb bör­tönbüntetésüket töltik, az öt év­nél rövidebb szabadságvesztés­re ítélt fiatalkorúak, a háborús veteránok, a kisgyermekes csa­ládanyák, a 60 évnél idősebb férfiak és az 55 évnél idősebb nők, a leszázalékoltak egy része - amennyiben nem minősített bűncselekményért kerültek rács mögé. Szabadlábra kerülhetnek azok is, akik öt évig terjedő büntetésük legalább felét, tíz évig terjedő büntetésük leg­alább kétharmadát, illetve 15 évig terjedő szabadságvesztés­ük legalább háromnegyedét le- töltötték már. Az új orosz köz­kegyelmet a második világhábo­rúban aratott győzelem 55. év­fordulója alkalmából hirdetik meg. ELCOTEQ AZ ELCOTEQ Network elektronikai gyártásra specializálódott multinacionális vállalat, melynek központja Finnországban van. A cég számítógépekhez, telekommunikációs készülékekhez, ipari és fogyasztási elektronikai berendezésekhez gyárt késztermékeket és részelemeket. Az ELCOTEQ Magyarország Kft. az európai elektronikaipar egyik legmodernebb gyára, mely 1998-ban kezdte meg működését Pécsett. Keresünk Raktárvezető munkatársat Elvárásaink: - Felsőfokú logisztikai végzettség- Folyékony angolnyelv-tudás- Minimum 2 éves raktárvezetői gyakorlat- Vezetői gyakorlat Részlegvezető munkatársat Feladatai: - Kb. 200-300 dolgozó irányítása- A termelés hatékonyságának biztosítása- A termék minőségének biztosítása az elvárások alapján Elvárásaink: - Egyetemi vagy főiskolai végzettség- Felhasználói szintű PC-ismeret (Acces, Excel) Hibakereső mérnök munkatársakat Feladatai: - Hibakeresés GSM és vezeték nélküli telefonokon- Tipikus meghibásodások analizálása, standard megoldások kidolgozása Elvárásaink: - Villamosmérnöki diploma (mikroelektronikai vagy híradástechnikai) Előny: - Angolnyelv-tudás Folyamattechnikus munkatársakat Feladatai: - A felületszereléses forrasztási folyamatok hibáinak elhárítása- Pásztázógép karbantartása, pásztázó folyamatok ellenőrzése- Minőségellenőrzés- Az operátorok folyamatos támogatása Elvárásaink. - Technikusi végzettség- Jó elemzőképesség- Rugalmas és kreatív személyiség, aki képes az önálló munkavégzésre- Angolnyelv-tudás Előny: Technikus munkatársakat:- Elektronikai műszerész- Rádió-, tv műszerész- Híradástechnikai műszerész- Villamosgép és berendezésszerelő végzettséggel- Angolnyelv-tudás- Műszaki gondolkodás- 2-5 éves, termelési területen szerzett tapasztalat Gyorsan fejlődő cégünk dolgozói számára versenyképes jövedelmet és korszerű munkahelyi körülményeket biztosítunk. Kérjük a raktárvezetői és részlegvezetői pozícióknál magyar és angol nyelvű pályázatát, a folyamattechnikusi, technikusi és hibakereső mérnöki pozícióknál magyar nyelvű pályázatát 2000. V. 25-ig a következő címre küldje: Elcoteq Magyarország Elektronikai Kft., 7630 Pécs, Finn u. 3., Szásziné Dudás Judit, tel.: 72/509-135

Next

/
Thumbnails
Contents