Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-10 / 127. szám

4. oldal - Új Dunántúli Napló TÜKÖR 2000. Május 10., szerda HUH BARANYA I Hírcsatorna PÉCS KÖZGYŰLÉSE május 11-én, csütörtökön 9 órai kez­dettel tartja soron következő ülését a városháza nagytermé­ben. Az ülés napirendi javaslatai között szerepel a távhőszolgálta­tásról, a lakáscélú munkáltatói támogatásról és az önkormány­zat 2000. évi költségvetéséről szóló rendeletek módosítása, a Felsővámház utca felújításához pénzforrás biztosítása, az Egye­sített Egészségügyi Intézmények támogatási igénye, az önkor­mányzat egyes gazdasági társa­ságainak átalakítása. (b) A MAGYAREGREGYI Mész dűlőben, ahová nemrég kiön­tött egy zivatar után a Völgysé- gi-patak, közösségi munkában takarítottak a napokban a köz- ségszépítők. Kovács József ve­zetésével az emberek nyolcvan zsák szemetet szedtek össze és vitt ek el a kijelölt hulladékte­lepre. (cs) ABALIGETRE KUTYÁKAT menekítettek a Tappancs Állat- és Természetvédő Egyesület te­lepére. Az egyik állatot az orfűi rendőrök hozták el, mert rohan­gálásával akadályozta a közleke­dést, néha még dugót is okozott. Hét németjuhász-kölyköt pedig Adorjásról fogadtak be, anyjukat ugyanis valatók megmérgezték a napokban. (cs) KÖKÉNYBEN ELKERGETTÉK a'vándor csiga- és gyógynö­vénygyűjtőket a szőlőhegyen, mert azok telekhatárokat köze­lítettek meg. Néhol ebeket uszí­tottak az alkalmi munkásokra. A gazdák attól tartanak, hogy a bóklászó gyűjtögetők betörnek a présházakba. (cs) PÉCSETT kora reggel is ellen­őrzik a kutyát sétáltató szemé­lyeket a közterület-felügyelőség járőrei. A legutóbbi akció során a Krisztina téren, a Siklósi úton, az ANK körül, valamint a Péchy Blanka téren mintegy húsz gaz­dát bírságoltak meg, mert ked­vencük nem viselt szájkosarat és nem tartották pórázon. Egy tulajdonost feljelentettek, mert nem volt hajlandó kifizetni a büntetést. (cs) POLLENJELENTÉS.Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete pollenfigyelő szolgálatának mé­rései szerint az elmúlt héten az ossz pollenkoncentráció keddtől szombatig közepes mértékű volt. A légkörben a fenyők, az eperfa és a füvek virágporszeme domi­nált. Már virágzik a vadsóska és a csekély allergizáló hatású bo­dza. Rohamosan emelkedik az igen nagy allergizáló hatású fű- pollen-koncentráció. Az első pol­lenszezon fái lassan elvirágza- nak, de még várható a hárs és a szelídgesztenye virágzása. w A csípés életveszélyes is lehet A méhek és darazsak csak akkor támadnak, ha megzavarjuk őket A méhek és a darazsak a csípésre allergiás emberekre rendkívül veszélyesek, halálos kimenetelű gégeödéma kialakulásához is vezethetnek. Az esetleges érzékenység csak a csípés után derül ki, az allergia előre- jelezhetetlen. A kora nyártól ősz elejéig raj­zó rovarok csak akkor támadnak, ha inger­ük őket. Baranyai körkép- A méh- ületve darázscsípésre való allergia az ember élete során bármikor kialakulhat, a rovarok szúrásának következményei előrejelezhetetlenek - nyilatkozta lapunknak dr.Éva Gábor (képünkön) megyei szakállatorvos. - Április közepétől a hideg napok beálltáig folyamatosan rajzanak, erdőben, gyümölcsfák közelében, padlásokon for­dulnak elő a leggyakrabban. A csípés ellen unpvnri vpriplcpmink? védekezni csak úev lehet, ha a közeledő hogyan VeaetCeZZURKÍ akkor csípnek, ha ingereljük őket. A méhekkel el­lentétben, a darazsak többször is képesek szúrni, a méhek a csípés után elpusztulnak, fullánkjuk be­szakad, az idegen anyagot testünkből - a későbbi fertőzések elkerülése érdekében - célszerű szem­öldökcsipesszel eltávolítani. A darázscsípés helyé­re hideg vizes borogatást tegyünk - mondta.- A méhek tartását különböző rendeletek sza­bályozzák, a szomszédok hozzájárulását minden esetben kikérjük - közölte Vas János méhész. - A rajzó rovarokat - amelyek emberre, állatra egy­aránt veszélytelenek -, a lakók jelzésére begyűjt- jük. Általában fára vagy eresz alá telepednek, egy­szerre 30-40 ezer méh is fészkelhet egy helyen. Az izzadságszag irritálja őket, ezen kívül a túlsá­gosan erős dezodor vagy hajlakk illata is támadás­ra késztetheti az állatokat. Ha közelednek, ne pró­rovarokat nem próbáljuk meg elhajtani. El­lenkező esetben ugyanis felingereljük őket, ezért támadnak. Ha a csípés után valame­lyik testrészünk bedagad, allergiáról - ami az állatok esetében ugyanúgy jelentkezhet - van szó. Többnyire a fej, a kar, a csípés környéki bőrfelület szokott megduzzadni, de néhány perc alatt akár életveszélyes gé­geödéma is kialakulhat. Az effajta tünetek kialakulásának elkerülése érdekében ki­ránduláskor célszerű magunkkal vinni egy-két ampulla Calciumusc-injekciót vagy kalcium-pezsgőtablettát, ezt a csípés után - kevés vízzel feloldva - azonnal igyuk meg, a szerek az esetleges allergiás reakciókat késleltetik. Ha ennek ellenére valamelyik testré­szünk elkezd bedagadni, azonnal forduljunk orvoshoz, a probléma néhány injekcióval megszüntethe­tő. Dr. Majer József, a Pécsi Tudo­mányegyetem biológia tanszékének vezetője kér­désünkre elmondta, hogy - a csípésre allergiás em­bereknél - a darazsak a méheknél veszélyesebbek, öt-hat lódarázs szúrása akár halálos is lehet. A ro­varoknak ez a hüvelykujj nagyságú fajtája lakott területen igen ritkán fordul elő, erdőben viszont madarak odvaiba is befészkel, ha megzavarjuk őket, azonnal támadnak. - A padláson vagy eresz alatt fészkelő, úgynevezett szász darazsak is csak A Calciumusc-injekció csak receptre kapható a gyógy­szertárakban, egy tízampullás csomag ára 250 forint. A kalcium pezsgőtablettát recept nélkül is megvásárolhat­juk, egy húsz tablettát tartalmazó doboz szintén 250 fo­rintba kerül. A méhek támadását megakadályozó, bőrre kenhető ké­szítmények nem léteznek. A hagyományos gyógymód szerint a rovarok csípésének helyét ecettel vagy vörös­hagyma levővel kezelhetjük, ezek az anyagok a bőrfelület megduzzadását és kipirosodását akadályozzák meg. Tálkába helyezett ecetes viz vagy gyümölcs illatú folya­dék segítségével készíthetünk méhcsapdákat, ezék az il­latok vonzzák a rovarokat. báljuk meg elhajtani őket, ha nyugodtan leguggo­lunk, a rovarok tovább repülnek.- Évente többször előfordul, hogy a lakók a tűzoltóság segítségét kérik, a hatalmas fürtökben összegyűlt méhek félelmetesnek tűnnek, jóllehet ártalmatlanok - mondta Bebesi Jenő alezredes, a Pécsi Tűzoltó-parancsnokság vezetője. - A hívá­soknak minden esetben eleget teszünk, a méhé­szek érkezéséig ügyelünk arra, hogy ne vadulja­nak meg a rovarok. Ha veszélyessé válnak, vízsu­gárral üldözzük el őket, erre azonban ritkán kerül sor. Egy autó kivonulásának költsége 30-50 ezer forint, a tűzoltóságnak jelentős kiadásokkal jár egy ilyen jellegű segítségkérés. A parancsnok hoz­zátette, hogy ha nagyobb fészkekkel találkozunk, célszerű egy méhészt értesíteni, aki begyűjti az ál­latokat. WALD KATA Kirabolták a vállalkozót A pénzt vitték, az értékpapír nem kellett Ismeretlen tettesek raboltak ki egy vállalkozót a pécsi Me­zőszél utcában. Az elkövetők a férfitól nagy mennyiségű készpénzt vittek el. A támadók ismerhették az áldozat út­vonalát, vélhetően előre felkészültek tettükre. PÉCS- Mintegy hatszázezer forintnyi készpénzt zsákmányolt az a két tettes, akik péntek éjjel kiraboltak egy belvárosi éttermet vezető vál­lalkozót a Mezőszél utcában - tá­jékoztatta a Dunántúli Naplót Ker­tész Gábor főhadnagy, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság saj­tóreferense. Mint kiderült, a meg­támadott és kifosztott férfi még az­nap éjjel tizenegykor értesítette a rendőrséget, a járőrök nagy erők­kel meg is kezdték a nyomozást, ám a kapitányság munkatársa az ügy felderítése érdekében egészen eddig elzárkóztak az információk közlésétől. Mint a Dunántúli Napló meg­tudta, az étteremvezető hazafelé igyekezve haladt a Mezőszél utcá­ban, amikor két ismeretlen táma­dó rontott rá. A férfi és támadói a járdán dulakodni kezdtek, mely­nek következtében az áldozat könnyebb sérüléseket szenvedett. A tettesek eközben kiragadták a vállalkozó kezéből diplomatatás­káját, melyben mintegy hatszáz­ezer forint mellett többmilliós ér­tékben értékpapírok is voltak: a tá­madók mindenesetre csak a kész­pénzre voltak kíváncsiak, a papí­rokat a helyszínen hagyva elme­nekültek a zsákmánnyal. A szak­értői vélemények szerint egyéb­ként a rablók pontosan tudták, kit és hol kell megtámadniuk, vélhe­tően ismerték tehát áldozatuk idő­beosztását és hazafelé vezető út­vonalát is. Mint azt Kertész Gábor el­mondta, a rendőrség még aznap éjjel nagy erőkkel látott a nyomo­záshoz, ám egyelőre egy gyanúsí­tott sem került a látóterükbe, t. g. Négyszázmilliós áfa-csalás PÉCS Lapunk értesülése szerint a megyei adónyomozók a kö­zelmúltban kezdeményez­ték több személy előzetes letartóztatását többrendbe­li, különösen nagy értékre elkövetett adócsalás miatt. Információink alapján a szövevényes ügyben feltárt tények birtokában az adó­nyomozók további szemé­lyek őrizetbevételét is terve­zik. A letartóztatások tényét Burillák Attila (képünkön), az APEH saj­tóosztályának vezetője sem cá­folta, hozzátéve, hogy a nyomo­zás olyan stádiumban van, hogy neveket, részleteket még nem árulhat el. Annyit azonban el­mondott, hogy több százmillió (egyes hírek szerint 400 milliós jogtalan áfa-visszaigénylésről van szó) forint értékű fiktív számlák kiállításával foglalkozó csoport nyomára bukkantak a megyei adónyomozók. A vizsgá­lódás során több olyan személy került látókörükbe, akik nem­csak a megyében, hanem az egész országban végezték áldá­sos tevékenységüket. Az ügy sú­lyát és bonyolultságát jellemzi az a tény is, hogy a számlák alapján eddig összesen 40 vállalkozást el­lenőriztek - de a hírek szerint a nyomozó hatóságnak még hosz- szú időn keresztül ad feladatot a birtokában lévő elszámolások el­lenőrzése. Tulajdonképpen a csalás nagyságáról ezért nem le­het végső összeget mondani, mert még nem fejeződött be a vizsgálat, s a még nem ellenőr­zött számlák alapján újabb hami­sításokra is bukkanhatnak. Az el­követők az eddig feltárt adatok is­meretében több mint 10 baranyai gazdasági tár­saság nevében állítottak ki fik­tív, azaz tény­leges gazdasági tevékenységet nem tartalma­zó számlákat. Az ügy ered­ményes befeje­zése érdeké­ben az adónyomozók együttmű­ködtek a Nemzetbiztonsági Hiva­tal, valamint a rendőrség munka­társaival. Ez is azt bizonyítja, hogy van mit tenni Baranyában is a szerve­zett bűnözés felszámolása érde­kében - teszi mindehhez hozzá a sajtófőnök -, hiszen a megye nem tartozik a legfertőzöttebb te­rületek közé, de azért a többi du­nántúli megyéhez képest több a különféle formában elkövetett adóbűncselekmények száma. Eb­ben a térségben például új jelen­ség, hogy az idén az elmúlt évhez képest tovább növekedett a csőd­büntettek száma. Az elmúlt évben is magas volt, most viszont túl­súlyba kerültek a vagyonkimenté- ses esetek. A felszámolási eljárás megkezdésekor kiderül, hogy a vállalkozásnak már nincs értékel­hető vagyona, mert a tulajdono­sok gondoskodnak az „átmentés­ről”. Jelenleg 53 nyomozás van fo­lyamatban, amelyek közül 21 esetben adócsalás, 16 ügyben pe­dig a csődbüntett miatt vizsgálód­nak a szakértők. b. g. IFJÚ OLVASÓK. Népszerű Pécsett a Gyermekkönyvtár a Bajcsy- Zsilinszky utcában. A kicsik szívesen válogatnak a kötetek között, de a közeli iskolák diákjai is gyakran felkeresik az intézményt, ahol jó körülmények között készülhetnek tanulmányaikra, külön felada­taikra. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A napfény országából Magyar múlt, magyar jelen Pécs Pécs Először ad otthont ma és holnap a Portugál napok­nak a baranyai megyeszék­hely. A napfény országának kultúrája igazán egzotikus, európai uniós tapasztalata­ik pedig hasznos informáci­ókkal segíthetnek bennün­ket. Harmadik éve, hogy vidéki váro­sokban is bemutatja országát az érdeklődőknek a portugál nagy- követség kereskedelmi és idegen- forgalmi hivatala. Pécsett ma 14 órakor kezdődik a program az egyetem Ifjúság úti aulájában, ahol a különleges portugál csem­peművészetről nyílik kiállítás. Délután fél 4-től a Művészetek Házában fotótárlat látható a vi­lágörökség részeivé lett emlékek­ről, Portugália ihlette új verseskö­tetéről beszél Rozvány György, este pedig „Ez az Ősi szorongás” címmel Fernando Pessoa, az egyéni látásmódjáról, furcsa hu­moráról ismert költő hívja képze­letbeli utazásra a közönséget a meghasadt időben, a Merlin szín­ház adaptációjában. A Pécsi és a Coimbrai Egyetem együtt szervezi azt a 11-ei konfe­renciát, amelyen a megyei köz­gyűlés dísztermében az ország történelméről, illetve az európai unióhoz való csatlakozás hatá­sairól beszélnek az előadók, kü­lönös tekintettel a gazdaságra tett következményekre. A programo­kon többek között a nagykövet, dr. Joao Versteeg is részt vesz Magyarországon ritkán hallha­tó zenei produkció koronázza meg az eseménysorozatot hol­nap a konferencia után: koncertet adnak az édesbús, nosztalgikus dal, a fado művészei. h. l gy. Görkorizók SÁSD Időnként szabálytalanul közlekednek a kerékpározó és a görkorcsolyázó gyere­kek. Az így útra kelők tábo­ra félszázas, a rendetlenke- dők 8-10-en lehetnek, ők is elsősorban görisek. Az esetekről felnőttektől értesül­tünk, akik elmondták, főként a közút-vasúti kereszteződésekben vakmerőek a fiatalok. Például a dombóvári átjáróban nem parkol­nak türelmesen, amíg a vonat el­halad. Ehelyett hirtelen megelő­zik a várakozó autókat és a tilos­ban száguldanak át. A korizók a Kossuth utcában kacskaringóz­nak túl sebesen a járdán és a jár­művek között is. Nem véletlen, hogy az iskolában, ahol járműve­zetési ismeretet is tanítanak, nagy hangsúlyt kapnak a helyi közlekedési morál szabályai, cs. j. A honfoglalástól a XX. század végéig kísérik nyomon a ma­gyar múlt eseményeit a Bel­városi iskola diákjai. A há­romnapos program ma kez­dődik. Ha minden nap városban tett sé­tán tanulnák a gyerekek a történel­met, középkori tomabemutató le­hetne a testnevelés órán, magyar vagy éppen német ételeket főzné­nek és népi kismesterségekkel múlatnák az időt, biztosan szíve­sebben járnának iskolába. A pécsi Belvárosi iskola 10-e és 12-e között rendhagyó módon ünnepli az ál­lamalapítás 1000. évfordulóját. Mint Bencze Jánosáé igazgató- helyettes elmondta, a gyerekekről sokszor már leperegnek a minden­honnan áradó információk, de más a helyzet, ha maguk készül­nek a magyar zenével, népdallal, tánccal, irodalmi műsorral, mon­dákkal. Az is remélhető, hogyha a helyi történelmi múlt kincseit megismerik, már nem fújják le fes­tékszóróval a féltett műemléket. A pedagógus szerint míg ezer éve Istvánnak csak Koppánnyal kellett megküzdeni, ma az emberek saját múltjuk iránti közömbösségével találkozhatunk. E mostani három nap biztosan változtat ezen. Különleges programnak ígérke­zik a holnap fél 10-kor a Dunántú­li Napló konferenciatermében tar­tott író-olvasó találkozó, amelynek Tüskés Tibor lesz a vendége, illet­ve az iskolában este 6-kor nyíló ki­állítás, amelyen az intézményhez kötődő neves pécsi képzőművé­szek munkái láthatók. Az ünnep­ségekre a partneriskolák közül ausztriai és erdélyi vendégeket is várnak. H. I. GY. Újítók klubja Bóly Egy fiatalember öreg pa­raszti portáját műhellyé alakítja, ahol nyugodtan élhet műszaki hobbijának. Itt alakulna meg a kísér- lezetezők területi közössége, amelynek alapítását a 43 éves Takács Zoltán szerszámkészítő kezdeményezte. A vállalkozó máris három hasonló társáról tud, akik szívesen együttmű­ködnek vele. Emellett pécsi és pécsváradi motorrestaurátorok jelezték még belépési szándéku­kat. A szakember a kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg egy új szerkezetű motor prototípusát alakítja ki. A házi készítmény erősebb a megszokottnál, és a hagyományos üzemanyagok fel- használása ellenére sem szeny- nyezi a környezetet. CS. J.

Next

/
Thumbnails
Contents