Új Dunántúli Napló, 2000. április (11. évfolyam, 90-118. szám)
2000-04-18 / 107. szám
8. oldal - Új Dunántúli Napló DIVAT L A K B ERENDEZES 2000. ÁPRILIS 18., KEDD Kiegészítők lábra, fülre Úgy látszik, nem lehet elégszer leírni, hogy a magas talpú holdjáró kiment a divatból. Az utcákon, s a boltok polcain is még mindig sok a patás modell, pedig már egy ideje a nyújtott, finoman szögletes vonalak a menők. Az ortopédusok mellett az alacsonyabb növésű férfiak is örülhetnek annak, hogy a tervezők végre kimondták a halálos ítéletet a 10- 15 centis sarkakra. Hogy hány fiatal lány térdízületét rombolták a túlzó méretű talpak, nem tudni, mindenesetre már tavaly megjelentek a 3-5 centis sarkú, finomabb kinézetű darabok a divatkövető boltokban. Az idei tavaszra az oldalt vagy hátul nyitott, bokapántos, esetleg spagettifűzős modelleket ajánlják az öltözködési szakemberek. A kosztümcipő sarka lehet szögletes, esetleg kissé alávágott, s a cipő orra is inkább négyzetes, semmint lekerekített. A bőr kedvelt alapanyag, kecske- vagy borjú- nappa jöhet szóba, a fekete, szürke, barna színek közé pedig bekerült a szüvakék, a bordó, a mélyzöld, még fémesen csillogó változatban is. A harisnya kötelező, csak a lábujj között vezetett pánt esetében tekinthetünk el tőle. A fekete, a füstszínű, a szoláriumbama árnyalatok vezetik a listákat, a fehér vagy nagyon világos színek nem divatosak. A kiegészítők új korszakát nyitják meg az egyedi, akár saját kezűleg is elkészíthető fülbevalók, láncok. Még mindig érdemes apró gyöngyből fűzni ezeket, klipszre erősíteni, többsoros nyakláncként alkalmazni. A bolondos április után is szükség lesz az ernyőkre, amelyek már nem titkolják el igazi valójukat: akkorák, amekkorának lenniük kell. Az összecsukható változatok helyett a régebben férfiesernyőnek ismert darabok terjednek a nők körében is, fogójuk fémből, fából készül, a huzat elegánsan egyszínű, bár van csíkos, párduc- és tigrismintás is. Kozmetika Egyiptomból A kozmetikumok története az ókori Egyiptomban kezdődött közel 4000 évvel ezelőtt. Porok, festékek, kenőcsök garmadája állt az egyiptomi szépasszonyok rendelkezésére, akik már akkor is tudták, hogy a smink az örök nő abszolút fegyvere. Az ásatások során az utókor szerencséjére az egyiptomi sírokban kis márvány-, alabástrom- illetve nádtégelyekre bukkantak a kutatók. Természetesen a franciák kezdték meg a régi szépítőszerek vizsgálatát, és közben meglepő felfedezéseket tettek. A kémikusok több kenőcsben ólomtartalmú ásványt, és néhány, a természetben úgyszólván fellelhetetlen anyagot azonosítottak, amelyek nem származhatnak a krémek elöregedése következtében végbement természetes oxidációból. Ez annyit jelent, hogy a régi egyiptomiak elő tudtak állítani szintetikus anyagokat. Ám mindez csak feltételezés maradt, amíg rá nem találtak arra a receptgyűjteményre, amelyet az I. században a görög Dioszkoritosz vetett papiruszra. A kencék készítésének leírásai között ott voltak azo- ké is, amelyeket a egyiptomiak a görögöknél 2000 évvel korábban már vegyi eljárással készítettek. Az egyiptomiak a vegyészek szerint nemcsak tetszetős, hanem jó minőségű kozmetikumokat is készítettek, amelyeket gyakran gyógyszerként is lehetett használni. A malachitot tartalmazó zöld szemfesték védte például a szemet az erős napfénytől, amellett, hogy ki is emelte. Az anyagot csontpálcikával vitték fel a szemöldökre, szempillára. A kutatók ugyanakkor meg- döbbenten tapasztalták, hogy a kötőanyagokat a maival szinte azonos arányokban alkalmazták. Az egyetlen különbség, hogy az ókoriak előnyben részesítették az állati zsírokat, míg a maiakban a növényi zsírok dominálnak. AKCIÓ 2000 május 15-ig! MÁRVÁNY ABLAKPÁRKÁNYOK különböző színekben, magyar szabványméretben, 20 cm széles, 2 cm vastag, külső és belső: pi : 94 cm 2.588 Ft, 124 cm 3.713 Ft Az árak az áfát nem tartalmazzák. Ezenkívül minden kívánt méretre konyhapultot és mosdópultot is készítünk! <5> BAVIMPEX Kft. Pécs, Tüskésréti u. 2. Tel: 72/227-019 Nyitva: h-p: 8-17.00, szó: 8-12.00 A térrendezés mesterfogásai Nem múlik az érdeklődés a Keleten ismert térrendezési technika, a feng shui iránt. Bár ott még nagy bank vagy szálloda sem épül feng shui szakértő bevonása nélkül, nálunk egyelőre a legtöbbet a szakkönyvekből tudhatunk meg. A feng shui a természet és az ember közötti összhang megteremtésére törekvő ősi művészet. A Kínából származó elvrendszer szerint a jó környezetben rejlik a békés, elégedett élet lehetősége. Ha lakóhelyünk valamiért nem felel meg ezeknek az elveknek, elkerül minket a szerencse az élet olyan területein, mint a család, a gyermekek, a házasság, a hírnév, a karrier, a vagyon, vagy éppen a pártfogók és a tudás tekintetében. A feng shui szerint a felsorolt tartalmakhoz egy meghatározott alaprajz tartozik, s ha a házban minden a helyén van, az életerő (amit csinek neveznek) szabadon áramlik, gazdagságot és szerencsét hozva. A kínai térrendezési szakértők iránytűvel és térképpel állapítják meg, a felsorolt területek közül melyek azok, amelyek otthonunkból hiányoznak, s arra adnak tanácsokat, hogyan lehet a szerencsétlen elhelyezés rossz hatásait közömbösíteni. Ha ez sikerül, még a munkahelyen is elérhetünk nagyobb sikereket, még akkor is, ha a feng shui elveit csak az íróasztalunk elrendezésében tudjuk hasznosítani. A harmónia eszközei A belső terek energiáit a keleti elképzelések szerint több eszközzel is lehet élénkíteni. Ilyenek: a fények és fényvisszaverő tárgyak (kristályok, jó lámpák, nagy tükrök, de a tükörcsempe nem) az élőlények (egészséges növények, díszhalak) kellemes hangok (csengők, szélharangok) mozgó tárgyak (zászlók, szalagok, szobaszökőkutak) nehéz tárgyak (szobrok, nagy darab kövek, amelyek szilárdságot sugallnak) gépek (számítógépek, egyéb elektromos eszközök, de a kábeleket el kell rejteni, s a levegőt vízpárával dúsítani) színek (a ragyogó színekben élénkebb a tér energiája, a lágyabbak mérséklik az ott dolgozókat). Nagy Ibolya egy divatos szélcsengővel FOTÓ: TÓTH L. A magyarországi könyvpiacon csak az utóbbi két évben jelentek meg használható munkák. A pécsi Nagy Ibolya is könyvekből, illetve előadóktól gyűjtötte tudását, s adja tovább szívesen a hozzá forduló érdeklődőknek.- Van néhány fontos alapelv - mondta el -, a bejárati ajtóval szemben például nem jó tükröt elhelyezni, mert az azonnal visszaveri a beérkező energiát. Ha az ajtóval szemben ablak van, az energia elszökik, ezt megakadályozhatjuk, ha függönyt, kristályt, szélcsengőt akasztunk fel. Nem szabad a bejárati ajtó bal oldala mellé közvetlenül csobogót vagy akváriumot helyezni, mert az elképzelések szerint ettől a családfő vagy a feleség túlságosan sokat lesz távol az otthontól. További lényeges tudnivaló a számtalan közül, hogy nagy bajt hozhat, ha a bejárati ajtóval szemben van a WC, vagy ha éppen a gazdagság területén a lakásban, mert ilyenkor a pénz szinte elszivárog. A WC-tetőt mindig csukva kell tartani, sőt a fürdőszobai lefolyókat is érdemes bedugaszolni. Nagy Ibolya szerint egy bolt is mehet jobban, ha például a pénztárgépet a gazdagság területén állítják fel, vagy ha kék kristály lóg a bejárati ajtóban. A feng shui segíthet még a szerelemben is, egy lakásban például elég volt az érintett területen lévő, magányosan árválkodó virágot ábrázoló faliszőnyeget lecserélni, s a helyébe olyan képet tenni, amely egy párost ábrázol. Parfüm, kölni, rózsavíz A legcsodásabb éjszakai „öltözék” egy hölgy számára, ahogy mondják, egy csepp parfüm. Annyi biztos, hogy az illatanyagok jó része erotikusán is vonzza a másik nemet, bár nem minden kölni célja, hogy elbolondítson. A locsolkodáshoz kevesen választanak márkás szereket, pedig eredetileg a szokás (igaz, még csak vízzel való megöntés formájában) éppen a termékenység fokozásáról, illetve az ehhez szükséges férfierőről is szólt. A mai illatszeres változat finomabb, s bár sokan folyamodnak az olcsó, jelzés nélküli kölnikhez, egyre többen vannak, akik nem sajnálva a fáradságot, különlegességek után kutatnak. A millenniumi hangulatban újra fellángolt az érdeklődés a századforduló stílusa iránt, az illatszereket tekintve is. Akkoriban divatos illat volt a rózsa, az orgona, a gyöngyvirág, az akácia és a tubarózsa, egy időben pedig a sikerlistát a heliotrop vezette, édes vaníliaillattal. Voltak olyan romantikus parfümök is, mint a gardénia, a jázmin, a kamélia, de a sikkes asszony mégis az ibolyát, a rezedát, az íriszt részesítette előnyben. Természetesen már akkor is a francia szereket kedvelték a legjobban, ezek sokszor akár négyszeres erősségűek is voltak, s az üzletekben töltötték át üvegekbe. A nagyobb cégek azonban már akkor is elzárkóztak az effajta kiméréstől, lehetőleg eredeü üvegben kínálták a portékát, nem is olcsón, hiszen például egy 50 grammos márkás parfüm ára 1 korona volt, ami 1 amerikai dollárnak felelt meg. Ez a századelőn soknak számított. Ma a világ legdrágább parfümjéből 10 ml 300 dollárba kerül. Ma már az amerikai és olasz cégek is beleszólnak a piac alakulásába, továbbra is kedveltek a virágos illatok, de a sportos, citrusfélékkel dúsított változatok is. A nehezebb, töményebb típusokat az érettebb korosztály választja. A gyártók új, könnyen csábítható célpontja a fiatal korosztály lett, akik viszont jó, ha tudják: az egy időben olyannyira kedvelt sárgadinnye mára már kiment a divatból, viszont megjelentek a személyre szabott, saját kezűleg kevert illatvariációk. Apróságok ____ VÍ ZIVILÁG. A fehérneműk tervezői idén a vízfelszínen tükröződő színek sokaságából válogattak: megjelenik a kék összes fajtája, a pink, a korall, a sárga és a narancs különböző árnyalata. A pazar színvilág mellé különös minták társulnak, melyek egészen egyedi alsóneműket eredményeznek. Van itt csillámló homok, hullámzó tenger, benne hajlékony vízinövényekre emlékeztető indák, s kígyózó, a habokban táncoló hínárok sokasága. A legsikerültebb kollekció egyedülálló újdonsága az a viszkóz család, mely a hagyományos fehérnemű funkcióját a bodyn túl hosszú és rövidített halásznadrággal, szoknyával, és szűk, testhez simuló ruhával, pulóverrel valamint kámzsás, illetve csónak nyakú toppal egészít ki. VIRÁGOSKERT. A tavaszi be mutatók bizonyítják, hogy a feketék, a fehérek, a pasztell árnyalatok helyét egyre inkább felváltja a kert ezernyi színe: a fűzöld, a tengerkék, a napsárga, s a piros, amelyet gyakran ötvöznek pinkkel és ciklámennel, sőt akár lilával is. A mintákban egyértelműen tarol a kígyóbőr, de csak hamis, műbőr változatban. KÖTÖTTBEN. Bár már többször eltemették, most újra hihetetlen divatját éli a kasmír, a mohair, a puha gyapjú, de formabontó módon, rusztikusabb mintázattal, s könnyed anyagokhoz társítva. A divatmogulok furcsábbnál furcsább megoldásokat ötöltek ki, modelljeik áttetsző pulcsikban jelennek meg, s fura nyakmegoldások, a hagyományostól merészen eltérő ponchók, válltakarók kápráztatják a közönséget. FÉNY A SZEMHÉJON. Az alkalmi smink jelszava idén a csillogás, amely a trendszakértők szerint évekig legalább olyan meghatározó lesz, mint egykor a műszempilla volt. A szemhéjra használható a mohazöld, a jégkék, a téglavörös, a vörösesbarna, ám csakis fényes selyemporból. Mindehhez bordó, piros, lila, vagy akár fehér szempillaspirál jár. A szájfestés is egyedi, a kontúrceruza feledhető, a nappali sminkben az ajkakra inkább szájfény hatású rúzs kerül. CHIPPENDALE ÁRQ0L liffKBERERDEZÉS Pécs, Király u: 60. Tél.: 72/313-363 Eredeti és régi angol - de mégis Ü]l Kárpitozott garnitúrák ,,CI}ESTERF3ELB' bőrbútorok. Különleges ajándéktárgyak, képek, lámpák és porcelánok. Kompozíciók nyusziváró asztalokra A húsvéti asztal is megérdemli, hogy kicsit szebb, díszesebb legyen, mint hétköznapi társa. Néhány egyszerű ötlet, és máris vidámabb, elegánsabb a család ünnepi környezete. A magyar családokban a hagyományosan kedvelt fehér damasztabroszhoz és a fehér porcelántányérokhoz kiválóan párosíthatok a tavasz szokásos színei. Különösen a sárga, a fűzöld, a halványlila a legmu- tatósabb, szalvéta, virág, gyertya, tányéralátét, asztalközép formájában. Az egyszerű fehér vászonszalvéta is különleges lehet, ha összegöngyöljük, s közepébe sárga papírszalvétát teszünk, az egészet pedig egy kis borostyánággal fogjuk körbe. Nagy divat idén a sárga színű, tojás alakú díszgyertya, ez kerülhet kivételesen tojástartóba is. Ha a nagy család vendégül látásához összetolt asztalok kellenek, több terítővei, a hátrányt változtassuk előnnyé: a textil lelógó végeire kössünk nagy csomót. Az asztal sarkainál látványos elem az odaerősített egyszerű virágcsokor. A fészket több módon is becsempészhetjük a lakásba. Meghökkentő hatást kelt, ha egy szép formájú üvegpoharat kibélelünk mohával, s a tetejére helyezünk egy-egy szépen kifestett hímes tojást. Érdekes lesz az a nyuszifészek, amelynek alapja ugyancsak moha, erre körben hosszú fűszálakat helyezünk, díszítésül pedig egy kis dióbarkát. Középre egy festett tojás kerül, mellé meg egy másik, amelyet kifújva készítettünk el, s a tetejét is levágtuk. Ez a darab ugyanis, ha viasszal a tálhoz erősítjük, s vízzel megtöltjük, kitűnő „vázája” lesz egy árvácskának például. A nyuszifészket egy tortatál tetején is összeállíthatjuk, fogyasztható főtt tojásokkal, s néhány friss virággal. Ugyanilyen jól felhasználható a római edény, a mázas sütőtál, és persze bármilyen szokványos, fonott kosár is. Egészen egyedi lesz az asztalunk, ha saját magunk festünk, rajzolunk a szalvétánkra olyan mintákat, amelyek megismétlik a térítőn, esetleg a terítéken lévőket. ■ Foltellenes hadjárat A húsvét előtti tavaszi nagy- takarítás kellemetlen része a szőnyegtisztítás. Különösen bosszantó, ha foltra bukkanunk a kárpiton vagy a szőnyegen. Alapszabály, csak nem mindig tartható be, hogy minden foltot azonnal ki kell venni, a siker záloga lehet, ha nem hagyjuk megszáradni az adott felületen. A sörfoltot tiszta, meleg vízzel vagy még inkább szódavízzel tudjuk jól kivenni, majd szőnyegsampont használva tehetjük teljessé a munkát. Ha régi a foltunk, denaturált szesszel kell először finoman átdörgölni. Ugyanígy szedhető ki a rövidital, a kávé is, de ha a tisztított hely és a szőnyeg többi része között túl nagy lesz a különbség, nem úsz- szuk meg a teljes szőnyegpuco- lást. A kárpiton az odacsöppent folyadékot leghelyesebb gyorsan felitatni, a területre hintőport szórni, s ezt addig ismételni, míg elérjük a kívánt eredményt. A beszáradt foltokat glicerin és meleg víz fele-fele arányú oldatával is fel lehet lazítani, ám alaposan meg kell törölgetni a kezelt részt, nehogy a glicerin más anyagokkal kémiai reakcióba lépjen. Többnyire sikerrel járunk, csak a céklafolt okozhat gondot, ennek eltüntetését bízzuk inkább szakemberre. A vörösborfolthoz a víz- szóda-szőnyegsampon kombinációt ajánljuk, a szőnyegre ne szórjunk sót, mert csak egy folyton nedves, koszt vonzó flekket kapunk. Asztalterítőn a só ugyan megakadályozza a folt terjedését, de nem veszi ki azt. Erre most is a fehérbor a legjobb.