Új Dunántúli Napló, 2000. április (11. évfolyam, 90-118. szám)
2000-04-17 / 106. szám
2000. ÁPRILIS 17., HÉTFŐ HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal Egyetemisták szabadidőpartnerként hetedik oldal Szabadidőpartner. Olyan szó, amin éppen eleget csámcsoghatnak a publicisták. Kétségtelen, ha némi eufemizmussal is, de a megjelölés fedi a valóságot. „Egyetemista lány szabadidőpartnert keres.” Ennél a mondatnál viszont már korántsem lehetünk biztosak benne, hogy az állítás valóban igaz. Egymás alatt közel tucat hirdetés, különböző mobilszámokkal. Valóban mind egyetemista lenne? Pécsett? „Egyetemista lány szabadidőpartnert keres.” A mondat mellett egy mobilszám. Eny- nyi az egész. A sokszor megcikkezett burkolt szexhirdetések egyik fajtája. Apró egy magát hirdetési lapnak nevező újságban. Egymás alatt sorakoznak. Csak a telefonszámok különböznek. A mobilszámokra keresek rá a tudakozóban. Egyiket sem ismeri. Titkosak. Felhívni azonban minden további nélkül fel lehet őket. Természetesen az első hívásom sikeres. A lány nevet nem mond, de elsőre nyüván egyértelműnek véli hangomból, hogy kuncsafttal van dolga. Kiábrándítom. Nem az érdekelne, hogy miért csinálja, nem is lelkizni akarok. Azt szeretném tudni, hogy tényleg egye- temista-e. Leteszi a telefont. A második számnál sem vagyok sokkal sikeresebb. A harmadik hívásom azonban eredményes.- Miért fontos ez? - kérdezi a lány. - Ahhoz, amit mi csinálunk, nem kell diploma.- Az érdekelne, hogy vajon tényleg ennyi egyetemista lány él-e ebből? Hogy ez ma már olyan természetesnek számít-e?- Sok férfi keresi az igényesebb lányokat. Azokat, akikkel beszélgetni is lehet, nem csak (kimondja). Úgyhogy egyáltalán nem meglepő, hogy sokan odaírják, egyetemista lány.- És ön valóban az?- Ezt most hagyjuk. És ha az vagyok? Attól még nem követek el nagyobb bűnt, mint az, aki nem jár se főiskolára, se egyetemre. Nem hiszem, hogy ezen múlik. A kuncsaftok pedig egyáltalán nem kérik, hogy megmutassuk nekik a bizonyítványunkat. Nem kérnek papírt, elhiszik, hogy egyetemre járunk. Vagy ha nem hiszik, akkor sem csalódnak. Biztos, hogy jóval intelligensebbek vagyunk azoknál a lányoknál, akik éjszakai bárokban próbálják eladni magukat. Ennél többet nem mond, személyes találkozót pedig végképp nem szeretne. Talán attól fél, hogy ismerős lesz valahonnan. Mondjuk az egyetemről. Pedig, bár rengetegen járnak a különböző intézményekbe, előbb-utóbb biztosan kiderülne, hogy mivel foglalkozik. Egyetemista ismerőseimet kérdezem, hallottak-e már üyen példáról. Tudnak-e konkrétan bárkiről is, aki prostitúcióból fedezte tanulmányai költségét, vagy a megélhetését? Néhány hallomásból ismert történet a válasz. Az egyik szerint a lány (mondják a kar nevét, de mivel így akár általánosítani is lehetne, ettől most eltekintünk) már elsős hallgatóként belevetette magát a munkába. Egy barátnőjével együtt csinálták, aki nem volt egyetemista, viszont korábban már rendesen elmerült az éjszakai életben. A munkát is az ő lakásán végezték. Egészen addig állítólag senki nem is tudott az egyetemen a dologról, mígnem egy felsőbbéves fiúnak a haverjai a lányt „ajándékozták” születésnapjára. Persze azonnal fölismerték. A történet szerint a lány ugyan tisztességből „teljesítette” a megrendelést’ többet viszont nem látták az egyetem környékén sem. A többi sztori viszont még ennél is jóval bizonytalanabb. A kvázi gyanúsítgatásokat ezek a megjegyzések kísérik: „állítólag, nem hiszem, szerintem csak terjesztik róla.” Szóval mindenki hall valamit, aztán továbbadja, még akkor is, ha már a névre sem emlékszik pontosan. Hallom ugyanazt a nevet kétféleképpen, másoktól pedig ugyanerről a lányról azt, hogy komoly barátja van, és kizárt, hogy prostituált lenne. Újabb telefonok, hátha ezúttal szerencsésebb leszek. Óvatosabban is próbálkozom, nem mondom meg, hogy ki vagyok, falból randevút próbálok megbeszélni. Az egyik meglepően könnyen rááll. Vicces, de olyan, mintha tényleg csak beszélgetni szeretne. Pedig azt hittem, az lesz az első, hogy mondja a helyszínt, az időt és a pontos feltételeket. Egy belvárosi helyen ülünk le. Mondom, hogy nem akarok semmit, és hogy én mivel foglalkozom. Nem látom rajta, hogy megijedne, mintha már számított volna rá. Fölajánlom, hogy esetleg kifizetem a munkájából kiesett időt, de azt válaszolja, hogy fölösleges, ő sem dolgozik állandóan. Én lepődöm meg a legjobban, de készséggel válaszol a kérdésekre.- Mióta csinálja?- Másfél éve. De most már hamarosan abbahagyom. Idegesít, hogy esetleg rájönnek. Egyre rosszabb ezzel az érzéssel együtt élni. Ezért is merek most már beszélni erről az egészről.- Hogy keveredett bele?- Hogy lettem prosti? Tulajdonképpen nem tudom. Ne úgy képzelje el, mint valami óriási nagy változást, vagy törést. Olyan, mintha új munkahelyre mennél. Elfogadod, hogy ez a természetes, és kész. Nem szabad lelkizni, nem szabad az egésszel foglalkozni. Csinálni kell.- Hogyhogy nem tudja? Ez mit jelent?- Persze, meg tudom mondani, hogy hogyan és mikor kezdtem dolgozni, de nem tudom igazából, hogy miért. Annyira nagyon még megszorulva sem voltam. Most így utólag olyan az egész, mint egy izgalmas kaland. Áz egyik diszkóban ismerkedtem meg egy lánnyal, aki már korábban is dolgozott konzumlányként. Egy csomót beszélt arról, hogy milyen könnyű munka, mennyit lehet vele keresni, hogy esténként még élvezni is lehet, és arról, hogy ő úgy tud dolgozni, hogy nincs senki, alti elszedné tőle a pénzét, szóval, hogy nincs stricije. Rábeszélt, de tulajdonképpen nem volt túl nehéz dolga. Szeretem a szexet, ráadásul elég nagy szerelmi csalódáson voltam túl, és azért a pénz sem vetett föl. Föladtam egy hirdetést.- Akkor már járt egyetemre?- Persze, előző évben vettek föl (itt mondja a kar nevét, de ezt most sem írjuk le). Albérletes voltam, de a lány, akivel együtt fizettük a lakást, már szinte a legelejétől a barátjánál lakott. Amolyan menedéknek tartotta fönn.- Itt találkozott a vendégekkel?- Csak a legelején és csak néhányszor. Akkor még amúgy sem találkoztam sok férfival. Hetente egy vagy maximum két vendégem volt. Nem akartam, hogy a házban azt mondják, amit ilyenkor szoktak, még ha történetesen ez abszolút igaz is lett volna.- És később?- Úgy két-három hónap múlva már egyáltalán nem zavart az, amit csinálok. Olyan körből kerültek ki a férfiak, akik aligha tudtak volna lebuktatni: idősebb, jól szituált palik, sokan úgymond vállalkozók. Ráadásul többen vissza is jártak, úgyhogy egyáltalán nem volt érdekük, hogy fecsegjenek.- Az egyetemen senki nem gyanítja, hogy mivel foglalkozik? Nem szabad lelkizni, csinálni kell KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ- Szerintem nem. Inkább azt gondolják rólam, hogy könnyűvérű lány vagyok. Ha el is hangzik az a bizonyos szó, akkor azt csak ezért mondják. Persze, elég sok sráccal kavarok, de mindenkinek megmondom, hogy csak egyetlen éjszaka volt. Ezért persze nem kérek pénzt.- Tényleg, mennyibe kerülne?- Ha csak sima szex, akkor huszonötezerbe. Ez viszonylag sok, de meg kell fizetni azt is, hogy én tényleg szívesen beszélgetek a vendégekkel, és nem kell azt érezniük, hogy egy teljesen agyatlan libával bújnak ágyba.- Most hova jár a szabadidőpartnereivel?- Majdnem mindig egy panzióba. De előfordult már, hogy a férfi lakásán csináltuk, de az is, hogy a kocsijában.- Azt mondta, abbahagyja. Miért?- Félek, hogy mégis lebukom. És mert unom, és mert egyre kevésbé szeretek reggelente a tükörbe nézni. Az egyetlen bukfenc a dologban, hogy jóval kevesebb pénzem lesz. De mindegy, majd keresek valami munkát. Mások is találnak, nekem is sikerülni fog. Próbálom úgy is felfogni a dolgot, hogy egyszerűen felmondok, és keresek egy másik melót. LENDVAI DÁVID MÉSZÁROS ATTILA Kultúrharc Életkép, számos baranyai faluból. Az előzményekhez. Rettenetesen le vannak rongyolódva a baranyai kistelepülések önkormányzatai. A kivétel igen kevés. A többi faluban minden apró előrelépés felér egy herku- lesi tettel. A zsákutcák szaporodnak. Belefognak egy dologba, nem tudják befejezni. Valamit törvényi kötelezés alapján csinálniuk kell; egy sávban bizonyíthatóan gazdagodnak ezek a községek: egyre- másra derül ki, hogy valamilyen kormányzati, minisztériumi döntés végrehajtásáért ők lesznek majd a felelősek, régen túl már a jogszabályban meghatározott alapkötelezettségeiken - de nincs hozzá anyagi háttér, nem érkezik meg az ígért pénz, önhibájukon kívül kialakult helyzetükből eredően még a pályázati lehetőségeik is szűkülnek. Ennyit szűkén az előzményekről. Valamit azonban csinálni kell! Azt mondja egy ormánsági település polgármestere: valahol össze kell jönnie a falu népének, egy olyan helyet ki kell alakítani, ahol legalább leülhetnek egymással. Valóban több helyütt izzadnak vért és verítéket, hogy ezeket a helyiségeket - berögzült elnevezésük szerint kultúrháza- kat - felújítsák, komfortossá tegyék, mert ha nem csinálják ezt sem meg, tényleg még többen szétszéledhetnek a falu népéből. És nem egy helyen el is készülnek ezek az épületek. A falvak vezetői elégedetten mutatják a vendégeknek, büszkén terelik a látogatót a nagyteremtől a vizesblokkig, és már a manzárd beépítéséről álmodoznak. Majd bekapcsolják a riasztót, és bezárják az épületet. Ott is, ahol alig 200-300-an élnek. A kérdés szinte automatikus: miért a többmiUiós beruházás ennyire kicsi faluban? A válasz is természetes, az előbb már jelzett: kell egy helyiség, ahol a község népe... Majd a következő kérdés: és minek a riasztó? Erre is automatikus a válasz: a biztonság kedvéért, mert egy ilyen felújított épület olyan vonzó! Igaz. A használhatósága felett örülők- nek és a hívatlan látogatóknak egyaránt. Ez a frontvonala sok kis településen a kultúrharcnak. MPÓZÁN ZOLTÁN___________________ Márványtábla Egy település lokálpatriotizmusát mindig hűen jelzi, mennyire tartja számon régvolt polgárai tetteit, helyét a nagyvilágban. Pécsett szerencsénkre ezzel nagy gond nem lehet, hiszen van egy tevékeny kis csoport, amely minden jelentősebb cselekedetet végrehajtó tűkének, és minden jelentősebb pécsi eseményről emléket állíttatna, ráadásul akad is bőven ok, hogy egy-egy házat, teret, utcát emléktáblával ékesítsenek. Van is jó néhány „Itt született... ”, „Itt alkotott. .."tábla a városban. Az „átkos” negyven évben azonban a politikai törekvéseknek köszönhetően a magyar népesség nagy részét betonkaptárakba zsúfolták, ami jelentős előrelépést jelentett komfortban a szegényebb néprétegeknek, ugyanakkor ezek a valamikor oly korszerű épületek legalább annyira gyors ütemben öregszenek, mint az onnan kitömi vágyók a pluszmunkák terhe és az önpusztító szenvedélyek miatt. A benne lakóknak fenntartani, a rezsit fizetni is éppen elég teher, nemhogy még felújítására takarékoskodjanak. Lényeg, hogy a nagyvárosokban élők nagy többsége élete során több évig, évtizedig lakik panelban (bár elvágyódik onnan), és hazafiúi nagyságukról, tudományos, művészi értékükről napjainkban bizony még vajmi keveset tudni, hiszen az 1+2 fél nem szabhat gátat a tehetségnek. Könnyen lehet, hogy harminc év múlva kiderül, az Aidinger János utca mai vagy közelmúltbeli lakói közül 37 nagy politikus, 15 Európában is elismert festő, 22 nemzetközi szólókarriert befutott komolyzenész, énekes és karmester, 23 albumot megjelentett rockzenész, 7 Nobel-dí- jas feltaláló, 3 többkötetes író, 19 nagy formátumú tanár és számolatlan alanyi költő került ki. Persze lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb. De a hálás utókor majd nyilván feltáblázza a halhatatlan nyelvpedagógus valamikori albérletének házfalát, és lesz olyan tízemeletes, amelyen 1520 márványtábla díszeleg majd, számot adva a szomszéd tízessel szembeni vitathatatlan szellemi fölényről. Nem is baj ez, legalább valami összetartja majd a roskatag panelszömye- tegeket. hetedik oldal HOLNAP Riport A bélyeg, mint a kincsképzés eszköze? Napjainkban 23.000 gyűjtőt tartanak számon Magyarországon. Manapság az újgazdagok strómant küldenek egy-egy árverésre, ekként maradhat titokban, hogy ki fizetett milliókat a kollekcióért. Portré Benyovszky Imre úgy élte meg a huszadik század rá eső részét, ahogy a történelmi nevek viselői esetében Magyarországon már-már klisészerűen történt. Holott - mondja - családja oldalágán születettként sosem voltak grófok. Portré Eredeti történelmi pénzforrások A numizmatika tárgya a pénz és az érem. „Újabban a pénzt helyettesítő eszközök is ide tartoznak. Aztán az érem édestestvére a jelvény” - sorolja Rayman János pécsi numizma- tikus, aki hobbijának történeti adatait is gyűjti. De megírta az urán felfedezésének a históriáját is.- Érdekes a neve, valamint a ve- gyész-numizmatikus párosítás.- Dédapám mint gyógyszerész Sziléziából jött Magyarországra. A testvére a prágai egyetemen volt vegyészprofesszor. A nagyapám már Pesten végzett vegyész-bölcsész szakon, és gimnáziumi tanár volt. Diákköri könyveit kisgyerekként is forgattam már. El sem tudtam képzelni, hogy ne erre a pályára térjek.-Ésa numizmatika, a történelmi érdeklődés?- Gimnáziumi tanárom szerettette meg velem a történelmet. Atyám pedig már kisgyerekként beavatott a numizmatikába. Legszívesebben szökésnél ne lehessen felhasználni. Az első numizmatikai írásom a szibériai hadifogolypénzekről szóló történet.- A numizmatikusokról azt hiszik, hogy drágaságokat gyűjtenek.- Én ritkaságszámba menő adatokafgyűjtök leginkább. A barátaimmal nemrég elkészítettük a szükségpénzekkel foglalkozom. Különösen azok érdekesek, amelyeket zárt területnek adtak ki. Az első vüágháborúban a hadifogoly- táborokban szükségpénzek voltak forgalomban, hogy azokat Rayman János 1938-ban született Budapesten. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1962-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. Az évben jött Pécsre az uránbányához, és mint vegyészmérnök, 1991-es korkedvezményes nyugdíjazásig a MÉV vegyi dúsítójá- ban dolgozott. Kétszer nősült, két gyermeke és öt unokája van. Baranya numizmatikai bibliográfiáját. 2300 adatot szedtünk ösz- sze. Sok eddig ismeretlent is. Feldolgoztam például a pécsi kiállítások teljes érmészeti anyagát. Most készült el többéves levéltári böngészés után a pécsi szükségpénzek története is a szerb megszállás idejéből.- Remek időtöltése van.- Mérnök koromban is szívesen foglalkoztam ezzel. Kivettem pár nap szabadságot, és a levéltárban ami érdekelt, azt végigböngésztem. Szent meggyőződésem, akinek a szakmája a hobbija, az előbb- utóbb belehülyül.- Sokat publikál?- A legutóbbi a 162. Ám az egész csak arra szolgál, hogy megörökítsem, amit lubányásztam. Az izgalmas. Ha például az ember eredetiben látja Kossuth Lajos pénzügyminiszter leveleit, amelyben Pécs városát és Baranya vármegyét külön értesíti az új magyar papírpénz megjelenéséről, akkor érzi igazán közel magához a történelmet.
