Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-05 / 64. szám
9Hanem téveoés Lesz! I Nem tévedés! Úgyhogy ne lepődjön meg, ha Ön nyeri meg azt a Suzukit, amit előfizetőink között sorsolunk ki márciusban. A sorsoláson azok vesznek részt, akiknek januárra, februárra és márciusra is érvényes előfizetésük van, vagy legké- sőbb március 10-ig legalább három hónapra előfizetnek a Dunántúli Naplóra. $ SUZUKI A&Wr 7800 Siklói, GyÖdi ót 18/b. Telefon/Fax: (72) 351-759 Dunán« Náció 2000. MÁRCIUS 5., VASARNAP Telefon: 72/505-000 XI. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM Más területen is nyomul a kormány Több határozat rendelkezett arról, hogy a lóversenyfogadás szervezése koncesszióba kerüljön. 1997-re, 1999-re is volt, és ez évre vonatkozóan is van ilyen. A pályázatot azonban a pénzügyminiszter eddig nem írta ki, mert nem voltak meg hozzá a feltételek. Az „alap” ugyanis arról szólt, hogy egy kettős funkciójú versenypályát kell megépíteni Budapesten. Ám ehhez nem lehetett még hozzáfogni a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt, és ezért nem lehetett kiírni a fogadás szervezésére a koncessziós pályázatot. Az egyik alapelvárás a befutóval szemben, hogy országos fogadóhálózatot építsen ki. Bár a lovak és az agarak továbbra is Pesten futnak, a „vidék” hátrányos helyzete - ebben - mégis megszűnik. Akár fogadhatunk is erre. Ara: 46 Ft www.dunantulinaplo.hu nkért Műanyag és Ruházati Áruház Ágynemű 1.190 Ft-től Lepedő 650 Ft-tól Paplan 2.990 Ft Pléd 2.690 Ft Frottfrtöriilköző 390 Ft-tól Lánykaruha 990 Ft-tól Spandexnadrág 1.990 Ft Póló 290 Ft-tól Női spandexalj 1.590 Ft-tól Férfiing 1.290 Ft-tól Sportcipő gy. 1.290 Ft-tól Viaszosvászon 730 Ft/fm-től Műa. padló 890 Ft/fm-től Pécs, Nagy Lajos kir. útia 16. (a távolsági husziialyaudvarnálj Egy budapesti kiadó utánvéttel országosan közel ezer cégnek, intézménynek küldte el impozáns kiadványát. Kasszírozott például a mohácsi önkormányzatnál is - és azóta elérhetetlen. A kötet ára majdnem 10.000 forint, amit a legtöbben ki is fizettek a postásnak - így a kiadónak. Ám a kiadó, az IBC-Contact Kiadó Bt. telefon- és faxvonalai folyamatosan foglaltat jeleznek, így a magukat becsapottnak érző címzettek futhatnak a pénzük után. így van ezzel az a nyomda is, amelyik felvállalta a kiadvány elkészítését: a Dabas Jegyzet Kft.- nek nettó másfél millió forinttal tartozik a cég, de tartoznak a nyomdai előkészítést végző stúdiónak is. Az IBC-Contact Kiadó Bt. képviselője (akit hosszas nyomozás után mobilon sikerült elérnünk) állítja: mindenkit ki fognak fizetni, az pedig nem fordulhatott elő, hogy olyan cég kapott a könyvből, amelyik meg sem rendelte azt. Ha az ezer példányt tízezer forinttal beszorozzuk, tízmillió forintot kapunk. Azt azonban nem számítottuk még a bevételekhez, hogy a kötetben több tucat oldal hirdetés is szerepel, egyenként mintegy nettó 250 ezer forintért találtak gazdára. A kiadó összbevétele egy gyors becslés szerint is elérheti a 20- 30 millió forintot. A kiadvány egyébként azzal a szándékkal született, hogy - miként a bevezetőben áll - „a hazánkban befektetni vágyó vállalatokkal megismertetjük a magyarországi lehetőségeket.” Egy biztos: azt, tudjuk, hogy milyen í lehetőségek vannak' ma Magyarországon. Körözések és rajtaütések. A három dél-dunántúli megyében jelenleg ezer embert köri« a rendőrség, főként vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A lépte csalást, mint a Liszkai-ügyben. nem alkalmazzák - állítják a helyi zsaruk. Verseny a bajai kábeltévéért Lövöldöző kanizsai fiatalok Szabálysértési eljárás folyik az ellen a három nagykanizsai fiatal ellen, akik a múlt héten flóbert-pisztollyal lövöldöztek a szakmunkásképző udvarán. A nagykanizsai rendőrkapitányság igazgatás- rendészeti osztálya folytatja a szabálysértési eljárást abban az ügyben, amelyben három fiatalt azzal gyanúsítanak, hogy a szakmunkás- képző iskola udvarán flóbert-pisztollyal lőttek célba. Az ügyben - állampolgári jelzés után - egy rendőr tett feljelentést. Amint azt lapunknak Németh László alezredes elmondta, a légpuskával egy kategóriába tartozó pisztolyt csak belterületen kívül és csak lőtéren lehet használni. Az már az eddigi eljárás során is bebizonyosodott, hogy a fegyvert egy 18 évesnél idősebb fiú vásárolta egy még nem nagykorú másik fiatalnak. A flóbert-pisztoly ma már természetesen a rendőrség birtokában van, de hivatalosan még nem kobozták el. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az eljárás során fény derül-e arra, hogy a fiatalok - miként azt nagyon sokan állítják a városban - az iskolában is fenyegették társaikat a fegyverrel, de Németh László szerint akár még ez is kiderülhet. A kihallgatások során erre a kérdésre is ki fognak térni. Ha a fiatalok bárkit eltaláltak volna a sajátos udvari lőgyakorlat alkalmából, az könnyű vagy súlyos testi sértésnek minősülne - és már bűn- cselekménynek. Ha az iskolai fenyegetés ténye esetleg beigazolódik, az szintén bűncselekmény, a körülményektől és a helyzettől függően legföljebb életveszélyes fenyegetésnek minősül. Az eljárás pár hónapot még igénybe vesz, mivel, állításuk szerint, a rendőrök munkáját nem könnyíti meg a „maffiacsomag” keretében nemrég életbe lépett új szabálysértési törvény. L. D. Kellően nagy az érdeklődés a bajai kábeltelevíziós hálózat iránt. A ma még az önkormányzat tulajdonában lévő céget többen is megvásárolnák, ezért nem kizárt, hogy hamarosan újabb kört futnak az ügyben. A város nemrégiben kiírt ajánlattételi felhívása csak bérbevételre vonatkozott, a pályázatra azonban két olyan nagyobb cég is jelentkezett, amelyik tokkal-vonóval megvásárolná a hálózatot. Egy résztulajdont kívánna szerezni benne, és csupán egy jelentkező akadt, aki tökéletesen megfelel az eredeti kiírásban szereplőknek: azaz bérelni szeretne - természetesen a hálózat fejlesztése mellett. Az önkormányzatnak alighanem hamarosan új kört kell futnia az ügyben, mert a pályázatra jelentkezőkön kívül is sokan érdeklődtek arról, mennyiért és miképpen eladó a cég. A kábeltévé egyébként nyereséges Baján, és bár a városban nincs teljes lefedettsége, egyes részeken már képes az internet-szolgáltatásra is. Nem csoda, hogy egyes vélemények szerint negyedmilliárd forint alatt nincs is értelme eladni. A város vél-, hetően még a jövő | héten dönt a hogyan továbbról. Három EiiBffiTmlS Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya Előrejelzés Dél-Dunántúl térségére Várható időjárás vasárnap estig: Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Záporra, majd hózáporra kell számítani, zivatar is lehet. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz. A kora délutáni órákra csupán 4, 6 fokig emelkedik a hőmérséklet. Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc beszélnie! Dunántúli Napló-előfizetéssel DOMINO-esomagot nyert: dl ^Bteo^Gruber Józsefné (Pécs). Gratulálunk! A Dunántúli Napló előfizetői között január 17-től március 27-ig tíz héten át hetente egy Westel 900 DOMINO-egység- csomagot sorsolunk ki. Hét telefont már elvittek, de három készülék és kártya még gazdára vár. így, ha nyer, Önnek már csak beszélnie kell. Ha előfizeti a Dunántúli Naplót, akkor lesz miről. Ráadásul, ha DOMINO-csomag vásárlásakor a pécsi Westel 900 üzletekben ezt a hirdetéstfelmutatja, a Westel 900 három hónapos Dunán- túli Napló-előfizetést ajándékoz Önnek! Wette! 900 Ötletek: Pécs, Rákóczi ét 19. • Pécs, Ú| Forr«« Üzletház ■'“J U LtlXLU yíjdüüLULUŰti. ______________________________________________ .tfiÍP'SDifl Második PNB-s mérkőzésén sem sikerült győznie a PMFC-nek. Igaz, ezúttal csak a legelvakultabb pécsi szurkolók legvérmesebb álmaiban szerepelhetett az Üllői úti diadalmenet. Kaszált - és eltűnt a cég?