Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-29 / 87. szám

:l| 2000. Március 29., szerda HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántűu Napló.- 7. oldal hetedik oldal — Siklósnagyfalu, hétfő este, néhány perccel hét óra előtt. A falucska főutcáján a sötét kapualjak alól innen is, onnan is csatlakozik valaki az úttest közepén igyekvő társasághoz. Néhány éve már, hogy az egykor antialkoholista klubnak indult összejövetel szép lassan átalakult egyszerű beszélgetőklubbá. Nem pusz­tán azért, mert az alkoholfogyasztást nem lehetett teljesen „kiküszöbölni”, ha­nem mert inkább az derült ki: jó, ha van egy hely, ahol úgy beszélgethetnek a fiatalok, ahogy otthon tán soha. Egy németországi karitász egyesület által megvásárolt, felújított és - ami legfontosabb - fenntartott teremben Lankó József plébá­nos vezetésével gyűlnek össze azok, akik tényleg úgy tapasztalják, valamilyen meg­magyarázhatatlan ok miatt jól érzik itt ma­gukat. Ugyanis ez nem hittanóra, nem vallá­si kisközösség, még csak nem is egy szoro­san definiált csoport. Az, hogy a halmozot­tan hátrányos helyzetű falu voltaképp kilá­tástalan jövővel rendelkező fiataljai számára ez az egész antialkoholista klubként indult, mára nem teljesen elfeledett tény, de a 18-25 éves fiúk és lányok is inkább a beszélgetés fontosságát hangsúlyozzák: hétfő estétől hétfő estéig telik az idő, e két időpont között történik meg velük minden jó és rossz. Megvan a seprűnek való A körben ülők literszám isszák a teát, és a kedvemért egy bemutatkozó kört tartanak -amiből nagyon sok minden kiderül. Jóska elvégezte a nyolc általánost (mint hamarosan kiviláglik, ezzel szinte kirí a cso­portból), sőt mezőgazdasági szakmunkás- képzőben tanult tovább. Most azonban gye­sen van, felesége horvát állampolgár, éppen ezért rengeteg intéznivaló és papírmunka van előttük.- A mindennapi életem otthon zajlik, el­végzem a kerti munkákat, apámmal néha al­kalmi munkát vállalunk.- Nincs lelkiismeret-furdalásod? Hát nem fizetsz adót! - jön rögtön jobbról is, balról is poén. Az biztos, mire mindenki megszólal, kiderül, itt bizony senki sem fizet adót.- Na, mit hazudjak? - kezd bele mondó­kájába Zoli. - Szociális asszisztensnek ta­nultam Pécsett, volt is egy év munkaviszo­nyom, de aztán tovább már nem volt hozzá kedvem. Itthon dolgozgatok, néha elme­gyek napszámba. Amúgy csavargók és kocs- mázgatok.- Feleséged mit szól hozzá? - jön rögtön az „ugratós” kérdés, hiszen ismerik egy­mást, mint a tenyerüket.- Semmit - állítja Zoli. - Nincs szavazati joga. Ezen mulatnak egy sort.- Nekem még nyolc általánosom sincs, ak­kor mit meséljek? - teszi,fel a kérdést Péter. - Nem szerettem iskolába járni, na. Elszöktem.- Miért? - érdeklődik most először a plé­bános, de igazán nem számon kérőn, csak mint akinek megütötte a fülét az előző kije­lentés. Péter őszinte:- Otthon jobb volt. Úgyhogy négy általá­nos van. Se iskola, se jövedelempótló, lógok itt a levegőben.- Ne beszéljél - szólnak közbe rögtön a tudorok -, zenélni jársz, többet keresel, mint mi összesen!- Jó, tudok kicsit gitározni, néha elme-_ gyek zenélni, adnak egy alkalommal 2-3000 forintot. Ide azért szeretek járni, mert van, hogy sokat iszom, és itt elmesélhetem, hogy miért ittam... • A csoport egyik legkomolyabb tagja a má­sik Józsi, aki nagy elhatározással legalább belefogott valamibe.- Elvégeztem a sulit, de aztán csak tengtem- lengtem egy forint nél­kül az utcán. A polgár- mesterünk szólt, hogy jelentkezzek a pécsi Termelő Iskolába, aho­vá csodák csodájára fel is vettek. Jól érzem ma­gam, lehet tanulni, épü­let-karbantartó a szak­mám. A mesterek is elég kemények, szóban is elküldenek oda, aho­vá kell. Egyébként ha igaz, ma lettem csoport- vezető, 12 emberrel, még egy kis suskát is fotói tóth lAszló adtak. Csak nem tud­tam bemenni Pécsre, mert rosszul lettem a buszon, hazajöttem. Ide azért szeretek járni, mert együtt lehe­tünk, tanulhatok a többiektől...- Fát lopni! - jön a menetrendszerű ha­hota, ám Józsi, ha viccesen is, szinte a lelké­re veszi a dolgot:- Abból te nem mondhatsz nekem újat! - kontráz rögtön. - Abból éltem, hogy a Tra­banttal, utánfutóval mentünk a bátyámmal meg az öcsémmel. Sose buktam meg, pénz is volt elég.- Kétszázezer egy héten, mi?- Na csak kapaszkodjál meg, előfordult, hogy több is volt! A falopás, mint fő megélhetési forrás, egyébként az este egy sarkalatos pontja, alig-alig van megszólalás, amikor ne kerülne szóba. Tibor számára is ismerős ez a terep:- Öt általánosom van, nem szerettem su­liba járni, mert mindig megvertek a nagyob­bak, meg a tanárok is...- Miért? - jön megint az érdeklődés.- Hogy mért dohányzók a vécében. Aztán 16 éves kor után nem kellett már járni, hát nem jártam. Most meg sehol semmi. Elme­gyek ki biciklivel fáért, abból melegszünk. Misi később érkezik, ám ő azzal büsz­kélkedhet, hogy kőművesként máris ha­gyott valamit hátra maga után: néhány há­zat. Három szakmája ellenére munkája tél­időben semmi, várja, hogy beinduljanak az építkezések.- Mindennap ugyanazt csinálom, fakiter­melés az erdőn. Ezért szeretek eljárni ide. Hét közben kivel tudsz beszélni? Mindenki csak kinevet. Az ivásról meg az a vélemé­nyem, nem az a fontos, hogy az ember fel- hajt-e egy-két pohárral, hanem hogy ne csi­náljon hülyeséget. Ehhez Józsinak is van néhány keresetlen szava:- Úgy néz ki a dolog: elkövetünk valamit, ami nem jó, de mégis megtesszük. Ma itt megbeszéljük, hogy volt, mint volt, aztán pénteken megint megtesszük. Az este érdemi része általában az, amikor mindenki elmeséli az előző hetét. Rögtön Misin a sor megint.- Épp vittem a fát, mikor tálálkoztam a határőrökkel: állj meg, vándor... Mondták ám, hogy majd felhívják az erdészt, és majd levonják... Mondom oké, de miből fogják le­vonni? Na, másnap megint elkapott, most meg az erdész....- Melyik? - élénkül meg az érdeklődés, mondanak is rögtön vagy négy nevet.- Vörös szakállú - állítja Misi. - Mászkált ott nekem a puskával.- Az a Rambó volt, te! Aztán Zoli kezd a szomorú beszámolóba:- Keddtől szombatig csavarogtam, akkor aztán elmentem napszámba. Kerestem 1500 forintot. Vége volt a műszaknak, be a kocs­mába. Megittam egy, kettő... négy üveg sört! Zetorral hazajöttem, megmosakodtam, este meg körülnéztem a faluban. Ennyi. Most meg itt vagyok. Péter se tud több eseményről beszámolni.- Otthon voltam, tévéztem, magnóztam, ettem-ittam meg aludtam. Mi volt még? Ja, a haveromnak segítettem autót szerelni. Fát is vágtam. Gábor, Tibi és a többiek hasonló prog­rampontokról számolnak be. Egyedül Józsi, aki iskolába jár, büszkélkedett el azzal, hogy március 15-én ünnepély volt náluk, még ő is szavalt. Kérik is, hogy mondaná el a társa­ságnak, de kitér a buzdítás elől, annyit hoz tudomásunkra, ami nagyjából sejthető volt, hogy valami forradalmi volt. A fiatalok között meghúzódva két idős asszony is fülel, illetve mondja a magáét, ha alkalom adódik. Panasz, panasz és panasz, amit mondanak, nyomorúságról, fejükre omló házról, árva unokáról, gonosz szom­szédokról.- A Kókuszt fogom kihívni, a Kókuszt! - fogadkozik egyikük, mint kiderül, az egyik tévéadó Fókusz című műsorára gondol. Per­sze, a fiúk nem hagyják ki a ziccert:- Kit akar maga kihívni? A Kokót? Az kel­lene magának, hívja ide a Kokót, az majd le­rendezi a dolgokat. Na, tartsa a poharát, igyon egy kis teát, legalább lenyugszik tőle. Az este lassan véget ér. Mosogatás, rend­rakás. Lankó József, aki ezeket a srácokat kölyökkora óta ismeri, hiszen majd’ húsz éve plébános a környéken, igazából mint egy idősebb barát vesz részt ezeken az es­téken. Nem haragvó, térítő szóval, nem magasba emelt mutatóujjal, hanem székén hintázva, csupán egy-egy elejtett megjegy­zéssel próbál „terelni”. A nyáj hétfő este szelíd és bűnbánó. Igaz, vágyakról, tervek­ről szinte egy szó sem esett, inkább a bele­nyugvás hangján szólalnak meg, mint akik rég belenyugodtak a megváltoztathatatlan- ba: ez van. _______________________MÉHES KÁROLY LE NPVAI DÁVID Alaphang Napi 350 ezer forint. Kereken ennyit kap a Frideriknsz Pro- dukáó a Magyar Televíziótól az egyes csatornán az arculat- váltás óta hétköznap esténként látható Alaphangok című pár perces műsorért. Namármost. Az egy héten 1.750.000, egy hó­napban pedig kerek hétmillió forint, még barátok közt is (bo­csánat, az már egy másik csa­torna). Hát, nem tudom. Ha tovább akarnék számolgatni, meglehe­tősen érdekes óradíj jönn? ki, még akkor is, ha a műsort nyil­ván nem egyedül készíti Friderikusz Sándor. De nem akarok tovább számolgatni, már csak azért sem, mert vél­hetően bármelyik kereskedelmi tévé bármelyik külső gyártású produkciójánál hasonló szá­mokkal találkoznánk. Nem is ez az érdekes. Az érdekes az, hogy a Ma­gyar Televízió még mindig he­lyes kis csődben van. Arra is dig jutott némi kevéske pénz, hogy autósztrádára kereszteljék át a két közszolgálati csator­nát, és hogy új, általam csak hullámpalásnak becézett, XXI. századiként aposztrofált dizájnnal jelentkezzenek. Ezért ez a napi 350 ezer forint nem nagyon fér a fejembe. Először is. Azt aligha remél­heti a háromnevű tévéelnök, hogy a naponta látható pár perces, ismert emberek által el­mondott bölcsességek csábítják majd vissza a nézők százezreit a királyi tévéhez. Másodszor. Szabó László Zsolt annak ide­jén ingyen adta át a korábbi MTV-s Friderikusz-műsorokat a showmannek, hogy azokat nyáron kedvcsinálóként vetít­hesse az egyik kereskedelmi te­levízió. Akkor egyébiránt arról volt szó, hogy később majd megtalálják a megfelelő ellenté­telezés mikéntjét. Az MTV fel­ügyelőbizottsága szerint ezzel mintegy 60 millióról mondott le az MTV. Szóval nem értem. Hacsak nem arról van szó, hogy az Alaphangok tulajdon­képpen sokkalta többe van Friderikusznak, mondjuk a duplájába, mert így a 60 mil­liót mintegy kilenc hónap alatt spórolja meg az MTV. Azt ugyanis fel se merem téte­lezni, hogy valaki közpénzből naponta 350 ezer forintot dob­jon ki az ablakon, az ilyesmi mifelénk teljességgel elképzel­hetetlen. CSERI LÁSZLÓ_________________ Benzin és napraforgó „2000. április 30-án ne tankol­junk!! Kérem olvassa végig ezt az üzenetet és küldje tovább! Egy zseniális akció lehet belőle, ha mindannyian részt veszünk benne! Egy tiltakozó akcióról van szó, az állandóan emelkedő üzemanyagárak elleru -EGY ÁL­TALÁNOS FELHÍVÁST INTÉ­ZÜNK: 2000. ÁPRILIS 30-án SENKI SE TANKOMON!! Az ál­landó üzemanyagár-emelkedé- sek lassan elviselhetetlen mérté­ket öltenek. Legfőbb ideje, hogy az érintettek reagáljanak. Világ- viszonylatban emelkednek az üzemanyagárak abszolút elfo­gadhatatlan mértékben, holott milliónyi hordó eladatlan tarta­lék van... (...) ...Tankoljon min­denki 2000. április 30-a előtt vagy után, DE 2000. ÁPRILIS 30-ÁN NE LEGYEN ÜZEM­ANYAG-ELADÁS!! Ügy véljük, ez az akció sürgősen szükséges, hogy megmutassa, millióknak van elegük abból, hogy az olaj- multik kivegyék pénzünket a zsebünkből. Vegyen Ön is részt! Adja tovább az információt ba­rátainak, ismerőseinek! Segítsen abban, hogy 2000. április 30-a egy felejthetetlen nap lehessen!” Ez a szöveg e-mail-en terjed, egyre nagyobb sebességgel. Túl azon, hogy az „egy” határozat­lan névelő fölösleges elburjánzá­sa némileg csökkenti a szöveg erejét, nehezen érthető, miért * „zseniális" a felhívás. Mitől rez- dül is meg a multik arcizma? Hiszen fia április 30-hn csitulna is az üzemanyagvásárlás heves­sége, másnap nyilvánvalóan erőre kapna, mert akik előző nap elfojtották tankolási vágyu­kat, a következőn már rohan­nak a benzinkutakhoz. Mert a gépjárművek, ezt tudomásul kell venni, ma még üzemanyag­gal működnek. Aki pedig autó- tulajdonos, s járművét használ­ni is akarja, mindenképpen tankol, a többieket pedig ez a kérdés nem érinti. Azt is tudo­másul kell venni, hogy olajat csak multik termelnek, a hely­zet csak akkor válik számunkra kedvezőbbé, ha az Ormánság­ban napraforgóból olcsón nagy mennyiségű benzint állítanak elő vállalkozó kedvű téesz-ta- gok. De ezt április 30. előtt ne várja senki! Mert a magyar ben­zin magyar földből nagyon ne­hézkesen fog megszületni. De ha mégis, az lesz csak igazán „egy” felejthetetlen nap. hetedik oldal HOLNAP Riport Okorágnak mindössze egyetlen utcája van. Tavaly nyáron itt hömpölygőit vé­gig a víz. Azt mondják: már megint a gazdagok jártak jól. A falu módosabb lakói ugyanis a domboldalra épít­keztek, oda, ahová nem ért el a víz. Portré Bókay Antal, a bölcsészkar dékáxűielyettese, irodalmár. Tudomány és menedzs­ment. Eddig ez a két dolog határozta meg pályafutását. Azt mondja, ha minden­képp választania kellene, gondolkodás nélkül az előb­bit választaná. Portré A magyarok mosolytalanok Olyan széparcú teremtés, mintha az egyik brazil szappan- operából lépett volna elém. E műfajt egyébként szereti, de mostanában sokkalta fontosabb dolgokkal van elfoglalva: rövidesen magyar nyelvvizsgát szeretne tenni. Bizonyára sikerülni fog neki, hiszen kiválóan elbeszélgettünk, s tanú­síthatom, a kiejtése is szép.- Mikor érkezett Magyarországra?­- Tavaly augusztusban. Érdekelt nagyon Európa és a szüleim biz­tatására jöttem ide.- Akad talán valami kötődé­sük?- Nagyanyám, nagyapám is brazil volt, s annyit tudok a szüle­imtől, hogy .a távoli ősök között lengyelek, németek is akadtak ré­gen. Inkább a vidék vonzott és a különleges nyelv. Idegenforgalmi szakember szeretnék lenni, s eh­hez nem árt megismerni a világot, s néhány nyelvet elsajátítani. A portugálon ldvül spanyolul, ango­lul, franciául beszélek, a németet és a magyart- Nagyon kedvesek és tény­leg jól érzem magam a vendég­látóimnál. Egy év hosszú idő, s bár hiányoznak a szüleim, au­gusztusig kibírom. Háromha­vonta más-más családnál la­kom, és sok pécsi barátom is van már.-•Lehetne egy kicsit bővebben mirólunk? most tanu­lom. Nálunk úgy tartják, hogy akkor ér valamit az ember, ha legalább két-három nyelven meg­érteti magát.- Milyenek vagyunk mi, ma­gyarok? Evelyn Wazur Brazíliából érkezett egy évre Pécsre, a Rotary Klubok hálózatán keresztül. 18 éves, a Sao Paulától 400 kilomé­terre délre lévő Curitiba városában született, szüleivel és húgával ma is ott lakik. Édesapja üzletember, édesanyja gyógyszerész. Evelyn álma, hogy idegenforgalmi szakemberré legyen.- Való igaz, hogy a mi vidékün­kön sokkalta több mosolygós, vi­dám ember él, harsányabbak va­gyunk. Valahogy felszabadultab­ban, könnyedébben vesszük a mindennapokat. A magyar ember arca többnyire szomorú, mosoly- talan, s időnként nehéz volt meg­szoknom, hogy nem azért komo- rodik el az, akivel beszélek, mert esetleg rám haragszik valamiért, hanem mert alapjában ilyen. Az­tán azt is nehéz megszoknom, hogy mindenki rohan. Mi otthon, ha a hétvégén az asztalhoz ülünk ebédelni, együtt a család és olykor a barátaink, gya­korta késő estig az asztal körül maradunk, beszélgetünk.- A koszt?- Hú, de jó. Kevesebb földet, salátát eszem itt, de tényleg isteni a magyar konyha. És jó a házikol­bász. Mi odahaza szintén vágunk disznót, töltünk kolbászt, s ugyanúgy megfüstöljük, mint itt, de csak borsot és egyéb különféle fűszereket teszünk bele. Paprikát nem. KOZMA FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents