Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-25 / 83. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BAR ANYA 1 TÜKÖR 2000. Március 25., szombat Hírcsatorna EGY ÓRA ELŐRE. Szombatról vasárnapra virradóra egy órát előre kell hajtani az időmérőket: ezen a hétvégén állunk át a nyári időszámításra. (kg) KEDDTŐL OLCSÓBB az agy hártyagyulladás elleni vakcina a gyógyszertárakban. Az 1560 forintos fogyasztói ár helyett 905 forintért vehető meg az egyszeres kiszerelésű oltóanyag, (kg) SZALÁNTÁN MAGÁNERŐBŐL ÚJ HALASTAVAT alakíta- nak ki a vadászház közelében a Pogány felől érkező patak mentén, több mint öt hektáron. Érdekessége, hogy a halfogó helyet nem a vízfolyásra telepítették, így bármikor elzárhatják és az árvizek nem okoznak gondot. Most végzik a parkosítást, a nyárra pedig elkészül a sátorhelyes kemping. (cs) ZALÁTA FÉL ÉVTIZEDE PÁLYÁZIK. A község önkormányzata öt esztendeje pályázik azért, hogy állami vagy megyei támogatást nyerjen a művelődési ház szociális részének felújításához. Eddig egyszer sem sikerült pénzt szereznie a község vezetőségének, ugyanis az önkormányzat tartósan forráshiányos. (cs) PÉCSETT A LEGINKÁBB VESZÉLYEZTETETT gyalogátkelőhelyeknél április 1-jétől a rendőrök és a polgárőrök közös ellenőrző akciókat tartanak. Ugyanis főként az iskolák közelében, így például Gyárvárosban, Fehérhegyen, Meszesen és a Bánfa utcában nem egy járművezető behajt az átkelő diákok közé. Az ellenőrző megfigyelő csapat videokamerával fog dolgozni. (cs) KŐVÁGÓTÖTTÖSÖN SZABADIDŐPARK kialakítását kezdték meg a községszépítők, mintegy félszázan a Kis-és Nagytöttöst elválasztó völgyben, egy patak két partján. Eddig már kihelyezték a rönkpadokat. A későbbiekben játszótér és tűzra- kóhelyek is készülnek, s felállítanak egy kopjafát. (cs) LELKES ABALIGETI HÖLGYEK. A község természeti értékeit védi, a faluszépítő közösségi munkában gyakran részt vesz a nemrég szerveződött nőegylet csaknem húsz tagja. Várható, hogy néhányan felvételüket kérik a több településen is járőrözést vállaló polgárőrségbe, (cs) PONTOSÍTÁS. Lapunk március 22-i számában cikk jelent meg a pécsi szociális ellátások és a gyermekétkeztetés árváltozásáról. Az átlagosan 8-10 százalékos díjemelés a gyermekétkezés árait nem érinti. Az írásban szereplő számadatok érvé- nyesek április elsejétől. ______■ Sz oftverek: gyakran megsértett jogok A gépek hatvan százalékán lopott programok futnak Pécs-Budapest Talán nincs is a szerzői jogokkal kapcsolatos kérdések között olyan, amely a szoftverek, számítógépes programok terjesztésénél, másolásánál komolyabb problémát jelentene. Az illegálisan használt programok száma ugyan évről évre csökken, ennek ellenére a szakemberek állítják, a legtöbben nincsenek tisztában a másolt lemezek által okozott kárral és a várható büntetés súlyosságával. A hazai tapasztalatok szerint a használatban lévő számítógépes programok közel hatvan százaléka mind a mai napig illegális szoftver. A Business Software Alliance (BSA) Magyarország Egyesület - a szervezet célja az illegális szoftverek terjedésének megállapítása - tapasztalatai szerint a legtöbb magánszemély és a cégvezetők jelentős része sincsen tisztában a programok jogtisztaságának szabályaival és a programok illegális használatának, terjesztésének következményeivel. Elsősorban a licenszszerző- dés határozza meg, hogy a megvásárolt programot milyen körülmények között lehet használni. Dr. Pálos György, a számító- gépes programok jogvédelmével foglalkozó ügyvéd a Dunántúli Naplónak beszámolt arról, hogy gyakorlatilag minden egyes programra egyedi szerződési feltételek lehetnek érvényesek, így a licenszet a vásárláskor alaposan át kell olvasni. A szerződésben pontosan benne foglaltatik az, hogy a megvásárolt szoftvert hány gépre telepítheti tulajdonosa, milyen körülmények között készíthet az adathordozó CD- ről másolatot, illetve a későbbiekben milyen támogató szolgáltatások igénybevételére jogosult. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem csupán maga az adott program, hanem minden egyes tartozéka - így a dokumentáció, a kiegészítő tartozékok - is jogvédelem alá esnek. A szakemberek szerint gyakran okozhat problémát az is, hogy a felhasználók nincsenek a szoftver-szabadság kettősségével tisztában: a leggyakoribb eset, hogy a magánszemélyként ingyenesen, vagy viszonylagosan nagy szabadsággal használható programokat céges gépekre telepítik, mellyel azonban már megszegik a szabályokat. Magánszemélyként elvileg másolat készíthető az egyébként szerzői jogvédelem alatt álló programokról is - mint a szerzői jogi törvényben szerepel: nyilvánosságra hozott műről bárki készíthet másolatot, ha az nem szolgálja sem forgalomba hozatal, A törvény betűi sem jövedelemszerzés célját, és a szerző jogos érdekeit egyébként sem sérti - ám dr. Pálos György úgy véli, mindez a gyakorlatban rendkívül ritkán fordulhat elő. A szoftvermásolatok ugyanis csupán akkor teljesítik ezeket a feltételeket, ha azokat valóban tartalék CD-ként őrizzük.- Csakúgy mint más ügyekben, a szoftverekkel kapcsolatos visszaélések esetében is csak akkor kezdünk eljárást, ha alapos a gyanú a bűncselekmény elkövetésére - mondta Ambrus Ágnes, a Pécsi Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője. - Egy egyszerű bejelentés természetesen nem elég ehhez, a nyomozást minden esetben körültekintő adatgyűjtés előzi meg. Gyakori, hogy más gazdasági jogsértés kapcsán találkozunk illegális szoftverekkel, például vizsgáljuk a könyvelést, és kiderül, hogy a számítógépen nem jogtiszta programok futnak. A szoftverekkel való visszaélések felderítésénél általában a dominóelv érvényesül. Ha valaki lebukik, akkor rendszerint tovább, és még tovább vezetnek a szálak. A pécsi nyomozók éppen a napokban zárnak le egy tavaly kezdődött eljárást. Az ügyben tizennyolc gyanúsított van, és ezernyolc- százötven jogtulajdonos, akiket kár ért. Az illegális, másolt, lopott programok számát meghatározni szinte lehetetlen. Törvénysértést követ el, aki „a szoftvert, vagy annak dokumentációját, beleértve a programokat, alkalmazásokat, adatokat, kódokat és kézikönyveket a szerzői jog tulajdonosának engedélye nélkül lemásolja vagy terjeszti”; „aki szerzői jog által védett szoftvert egyidejűleg két vagy több gépen futtat, hacsak azt a szoftver licensz szerződése külön nem engedélyezi”; „aki szoftvert kölcsön ad úgy, hogy arról másolatot lehessen készíteni, vagy aki a kölcsönkért szoftvert lemásolja”; „az a szervezet, amely tudatosan vagy akaratlanul munkatársait arra ösztönzi, kötelezi, vagy számukra megengedi, hogy illegális szoftvermásolatokat készítsenek, használjanak, vagy terjesszenek.”- Ezzel párhuzamosan egy másik bűncselekménysorozat felderítése is zajlik. Az országos kiterjedésű ügy Pécsett pattant ki, és a sértett jogtulajdonos cégek száma már eléri a négyezret - mondta az alosztályvezető ____________________S. O-T. G. Kö zépiskolák, óvodák a mérlegen A városháztartási reform az általános iskolák mellett érinteni fogja a középiskolákat, és az óvodákat is. A hosszú távú elképzelések megvalósulásáig a szülőknek lesz idejük felkészülni. A garázsok dombja? Komló Sok vihart kavar a lakosság körében az önkormányzat iskolaköltöztetési szándéka. Most a középiskolák, és az óvodák számának redukálásának gondolatával foglalkoznak. A városháztartási reform további lépéseinek kidolgozására alakult munkacsoport javaslata az óvodák számát hárommal csökkentené. Az indoklás szerint ennyi gyerekhez nem szükséges valamennyit megtartani. Még ebben az évben megszűnne az egyik, de hogy melyik, még nincs nevesítve. A születendő gyereklétszám, és a beiskolázások fogják eldönteni az óvodák sorsát. Az egyik elképzelés szerint az Arany János úti óvodát zárnák be elsőként. Ennek az épületét lehetne legcélszerűbben hasznosítani, ha lakásokká alakítanák át, de a Hunyadi, és a Nagy László úti gyermekintézmény bezárását is számításba veszik. Az oktatási bizottság nem foglalt állást az óvodák kérdésében, mert megoszlott a tagok véleménye. A középiskolák sem maradnak ki az ésszerűsítési procedúrából. A szakképző iskola marad a város tulajdonában, nagyobb változtatás nélkül. A hosszú távra szóló javaslat szerint a Nagy László Gimnázium és a Kazinczy Szakközépiskola egy oktatási centrum keretében működne tovább, Szilvásban. Van olyan elképzelés is, amely meg- tartaná mindkét intézmény oktatási programját.- A középiskolák ügye még nem került a bizottságok elé, csak azért vettük elő a témát, hogy legyen időnk átgondolni, mi lesz tartható a több éves terven belül - mondta Rendeki Ágoston, az oktatási bizottság elnöke. - Az már most látszik, hogy két középfokú oktatási intézmény sok ennyi tanulóhoz. Azt, hogy miként kell ésszerűsíteni, még nem tudjuk. A két oktatási program összeegyeztetése nehéz lesz.- A városháztartási reform gondolata annak idején azért született, mert a város költségvetésének 83 százalékát az intézmények emésztik fel - indokolt Németh Mária alpolgármester. - A város az állami normatívával megegyező összeget tesz hozzá az üzemeltetéshez. Az intézmények számának csökkentése kiutat jelenthet. Egyebek között ezért került sor a kulturális intézmények átszervezésére is. A tervezéskor a szakemberek véleményére támaszkodtunk. Mi most megfogalmaztunk egy koncepciót, amit a képviselők elé viszünk. A döntést ők hozzák. Németh l Pécs Méretes hullámokat generált a kertvárosi Rózsadomb végén építendő garázsok terve: az ott lakó polgárok ellenérzéseiket nyomatéko- sítva aláírásokkal tiltakoznak az elképzelés megvalósítása ellen. Kétségtelen tény, hogy az autók biztonságos tárolása a területen közel sem tekinthető megoldottnak. Éppen ezért vetődött fel a gépkocsitárolók építésének ötlete a Fáy, Illyés és Csipke utcák határolta területen. Az „őslakosok” nem értenek egyet a tervvel.- Tudomásunk szerint tizennégy garázs épülne fel a területen - mondta Kincséné Gombos Margit, az egyik tiltakozó lakó. - Ezzel nemcsak a maroknyi, játszótérnek is használt zöldterületet veszítenénk el, hanem a parkolási lehetőség is megszűnne a ház előtt. Ezenkívül százötven családnak nyílik arra az ablaka, az új épületsor pedig valószínűleg nem lesz a legszívderítőbb látvány, arról nem is beszélve, hogy a terv megvalósulásával az ingatlanaink értéke is csökkenne. A házak között épülő garázsok minden bizonnyal a szmog- és zajártalom növekedését hoznák magukkal. Az ott lakók aláírásokat is gyűjtöttek, amiket eljuttattak az ügyben illetékes hatóságokhoz.- A kérdés az, hogy melyik uj- jamba harapjak - vázolja a helyzetet Szirmai Csaba, a terület ön- kormányzati képviselője (képünkön). - Korábban ugyanis éppen a lakók kérték, hogy építsünk garázsokat. Szerintem az a többségi érdek, ha megépülnek a tárolók. Egyébként, ha bárhol másutt lesz kijelölve a helyszín, az is gondot fog jelenteni az ottaniaknak. Az ideális megoldás pedig túl messze esik a házaktól, oda utat is kellene építeni. A városházán cáfolják, hogy küszöbönállna az építkezés, a döntés jelenleg előkészítő szakaszban van. Sziklai László ügyintéző elmondta, hogy egy garázsépítésre létrejött közösség valóban beadott egy kérelmet, annak sorsáról azonban még semmilyen döntés sem született. A jegyzőnöz, és a közigazgatási hivatalhoz eljuttatott, százharminc tiltakozó aláírással megerősített petíciót egy önkormányzati bizottság mindenesetre megtárgyalja^ ______________MÁTÉ BALÁZS KO MLÓ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEINEK b LÉTSZÁMA, 1994-1999 Nevelőszülők kerestetnek Hatvan, már eddig is gyakorló nevelőszülő vehette át pénteken a kiképzésüket igazoló tanúsítványt a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálattól. A megyében két- száztizenheten fáradoznak azon, hogy új otthont teremtsenek a valamilyen okból magukra maradt kicsiknek, de ennél jóval többre lenne szükség. pÉCS bek között jogi és pszichológiai----------------------------------------------- ismereteket adó képzésen veszA megyében működő nevelőszü- nek részt a jelöltek, lői hálózatot a szakszolgálat mű- - Nem célunk, hogy olyan szü- ködteti. A vonatkozó törvény elő- lökhöz kerüljenek családjaikból a írása szerint tanfolyamot kell vé- gyerekek, akik csak babázni akar- gezniük a pótmamáknak és pót- nak -szögezte le Murányi Katalin, apukáknak, ezért a szolgálatnál a szakszolgálat igazgatója (képün- megszervezték a képzést. Az in- kön) -, ugyanis nem a szülőknek dulás óta Budapest és Hajdú-Bi- keresünk gyerekeket, hanem ép- har megye után Baranyában vol- pen fordítva. Olyan emberekre van tak az oldtáson a legtöbben. Ezút- szükségünk, akik a sérült, kisebb- tal hatvan, önkéntes és hivatásos nagyobb fogyatékossággal élő kinevelőszülő vehette át a képzés- esik nevelését vállalják. A tanfo- ről szóló tanúsítványt. A program lyam tréningrésze során szembe- során egy 28 órás önismereti tré- sülhetnek a rájuk váró problémák ningen és egy harmincórás, töb- sorával, s eldönthetik, hogy vállalják-e a feladatot. Aki most elkezdte a képzést, az be is fejezte. A nevelőszülők kiválasztásának számos szempontja van. A jelentkezés után megvizsgálják, hogy megfelelnek-e a törvényben foglalt előírásoknak. Ilyen például a megfelelő környezet és egészségi állapot, a büntetlen előélet. Jól működő családba kell kerülniük a gyerekeknek, akiknél az életkor, és az ahhoz tartozó fejlettségi szint a legtöbb esetben nem esik egybe. A hivatásos pótszülők a nyugdíjminimum 120 százalékát kapják gyermeknevelésre fordítandó támogatásként és a minimálbér kétszeresét munkájukért. Ezen kívül megilleti őket a családi pótlék vagy az iskoláztatási támogatás is.- Baranyában a többi megyéhez képest egyedülálló, hogy az összes nevelőszülő vállalta a gyámságot is - folytatta az igazgató. - A mostani 217-nél jóval több nevelőszülőre lenne szükség, különösen fontos, hogy több cigány származású is jelentkezzen a megyéből. Akik vállalkoznának a gyermeknevelésre, azokat szívesen tájékoztatjuk a 311-342-es pécsi telefonszámon. A szakszolgálat fogja képezni az úgynevezett helyettes szülőket is. A gyermekek számára átmeneti gondoskodást nyújtó program beindítása az önkormányzatok feladata, azonban a szolgálatnál eddig csak Mohácsról és Szászvárról érdeklődtek a képzés iránt. MÁTÉ B. PÉCSVÁRADI KÉPESKÖNYV. A Pécsváradi Várbaráti Kör hathatós szellemi és anyagi támogatásával egy szép kivitelű, fotókkal teli kiadvánnyal ünnepli a millenniumot a település (ezt még egy nagymonográfia követi majd). Felvételünkön Lantos Miklós fotóművész, Gállos Orsolya szerkesztő és Ferling József kiadóvezető a könyv teg- nap esti ünnepélyes bemutatóján. ____________________fotó: tóth l. a i