Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-18 / 76. szám

20. oldal - Új Dunántúli Napló S P ŐRT 2000. Március 18., szombat | A KAPCSOLAT Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Autósorsolás a szünetben Labdarúgó PNB, NB NB II. előzetesek t Nagy volt a sebességkülönbség Kosárlabda rájátszás a négy közé jutásért, nők, 1. meccs Furcsára sikeredett a hétvégi forduló, hiszen a PMFC-nél pénteken még hét volt a hiányzók száma, a PVSK-Pécs ’96 FC pedig pihenhet, ugyanis Mosonmagyaróváron akkora hó van, hogy keddre halasztják a mérkőzést. Pécs-Komló-Beremend Bár két hete volt a PMFC-nek, hogy felkészüljön a remélhetőleg első PNB-s győzelmére a Szom­bathely ellen, Szapor Gábornak alaposan ki kellett faggatnia az orvost, ki az, aki szerelést húzhat szombaton. Lantos ugyanis belá­zasodott, Gera térdszalaghúzó- dással bajlódik, Puskásnak vér­ömleny van a combjában, Varga Endrének kificamodott a bokája, Némethnek begyulladt a sarok­csontja, Dienesnek rátartottak a lábfejére. Az már csak ráadás, hogy Varga Ernő három sárga lap­ja miatt kényszerül kihagyásra. Ezek után Szapor Gábor csak úgy tudott kezdőcsapatot adni, hogy az utolsó pillanatban a fent felsoroltak közül még reményei szerint bárki vállalhatja a játékot: Matas vagy Sólyom - Dienes, Sipos, Földvári, Kovácsevics - Berdó, Toldi, Gálffy, Kardos - Popovits, Ruskó.- Bizakodó vagyok, a játékosok mindent elkövetnek a győzelem kivívásáért - adott hangot optimiz­musának Szapos Gábor. - Meg kell szereznünk a három bajnoki pon­tot, hiszen ezzel megerősíthetjük a helyzetünket a középmezőnyben. A pécsiek csütörtökön össze­tartásra vonultak vissza, Har­kányban készülnek erre a szá­mukra olyan fontos találkozóra. Komlói Bányász Az NB I-es gárdánál viszont lassan már munka nélkül van az orvos, hiszen Geisz sérült térdén kívül más ellátnivaló nincs a csa­patban, és eltiltottak miatt sem kell variálni az összeállításon, amely a következő lesz az Érd el­len: Herbert - Mosonyi, Augustin, Schuszter, Halász - Órlovics, Dár­dai B., Dömény, Kiss Cs. - Varga Zs., Szabó Zs.- Kötelező győzelmet kell sze­reznünk, ami nem lesz könnyű ­vélekedett Dárdai Pál, a komlóiak szakvezetője. - Ha a hozzáállá­sunk olyan lesz, mint az utóbbi mérkőzéseken, akkor a siker elér­hető. Az NB I. állása 1. Videoton 21 19 2­52-10 59 2. Matáv Sopron 20 14 2 4 46-15 44 3. Békéscsaba 20 11 5 4 32-21 38 4. BKV Előre 20 11 4 5 31-17 37 5. Dunakeszi 20 10 5 5 35-22 35 6. Kecskemét 20 10 2 8 30-23 32 7. III. Kerület 20 9 3 8 29-35 30 8. Kaposvár 21 8 5 8 20-23 29 9. REAC 20 9 2 9 27-34 29 10. Szolnok 20 9 2 9 32-40 29 11. Tiszakécske 20 8 4 8 30-27 28 12. BVSC 20 7 5 8 34-32 26 13. Százhalombatta 20 .7 5 8 27-25 26 14. Komlói Bányász20 7 5 8 29-31 26 15. Tiszaújváros 20 7 4 9 25-28 25 16. Hajdúszoboszló 20 7 4 9 31-36 25 17. Demecser 20 3 4 13 21-43 13 18. Komárom 20 3 4 13 23-54 13 19. Érd 20 3 3 14 19-40 12 20. Csepel 20 3 2 15 17-34 11 Beremendi Építők A beremendiek a két tavaszi forduló során szenvedtek már ve­reséget és értek el döntetlent. Ez­úttal a listavezető ellen próbálnak javítani Torna Árpád NB Il-es ta­nítványai.- A bajnokesélyes hévíziek ér­keznek hozzánk, akik magabizto­san vezetik a tabellát - nyilatkoz­ta Torna Árpád. - Feltétlenül ered- ményte kell elérnünk, ugyanis ta­vasszal győzelemmel még adósak vagyunk a szurkolóinknak. Fónai három sárga miatt nem játszhat, Fülöpnek a vádlija fáj, Horváthnak combizomhúzódása van, Farkasnak kiújult a bokasza- lag-sérülése, Kutasnak combhú­zódása van. A várható kezdőcsa­pat: Hatala - Bábli, Macsi, Kutas vagy Elek - Varga, Vida, Lóth, Ju­hász vagy Kutyáncsányin, Petőcz - Pinczehelyi. Polgári. Az NB II. állása Nyugati csoport 1. Veszprém 15 7 7 1 25- 8 28 2. Hévíz 13 8 4 1 20- 8 28 3. Dorog 15 7 5 3 27-17 26 4. Celldömölk 15 7 5 3 18-12 26 5. Bük 15 7 3 5 23-16 24 6. Mosonmóvár 15 5 8 2 19-11 23 7. Marcali 14 7 2 5 24-17 23 8. Sárvár 15 6 4 5 18-12 22 9. Beremend 15 6 3 6 16-20 21 10. Szigetszmiklós 15 4 5 6 15-20 17 11. Taksony 15 4 4 7 20-19 16 12. PVSK-P. ’96 FC 15 4 2 9 13-30 14 13. Balatonlelle 14 2 4 8 7-20 10 14. Budafok 15­2 13 6-41 2 A Szentgotthárd és a Paks visszalépett MÓCZÁN ZOLTÁN Szabó Zs. (labdával) a DN-kupa döntőjében már jó formát mutatott A szünetben lesz győztes A PMFC-Haladás mérkőzés szünetében sorsoljuk ki előfi­zetőink között a vadonatúj kék színű Suzuki Swift Sedant. A sorsoláson „azok rúghatnak labdába”, akiknek januárra, februárra és márciusra is érvényes előfizetésük volt, vagy március 10-ig legalább három hónapra megrendelték a Du­nántúli Naplót. Különös „sporttörténelmet" írunk tehát szom­baton délután: ezen a meccsen ugyanis már a szünetben lesz győztes. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok MiZo-Pécsi VSK - Zala Volán TE 107-32 (S8-1S) 1200 néző. V.: Szlávik, Kiss L. MiZo-Pécsi VSK: Újvári 8, ZSOLNAY 18, CSÁK 14, Vilutyte 13/3, TUVICS (képünkön) 17. Cs.: Zsakula 6, Iványi 7/3, ANITICS 19/3, Burgmann 5. Edző: Rátgéber László. Zala Volán TE: Völgyesi, NYÍRÓ 15, Horváth M. 2, Horváthné 6, Papp 2. Cs.: Bedő, Pásztói 7/3, Hersits, Vágvölgyi. Edző: Vertetics István. Az eredmény alakulása: 3. p.: 5-2, 8. p.: 25­4,12. p.: 36-6,18. p.: 54-13,27. p.: 72-22, 32. p.: 86-26, 38. p.: 98-32. Kipontozódott: Papp (38. p.). A hazaiaknál Keller megbetegedett, és Darida is sérülten ült le a kispadra, ezért ő nem is szállt be a mérkőzésre, habár az eredményt tekintve akár a pályán is tölthette volna a negyven percet. A pécsiek átlag öt-tíz percenként növelték újabb tíz ponttal előnyüket a reményeit meglehetősen hamar feladó ellenfelükkel szemben. Az európai védekezést talán jól jellemzi, hogy a baranyaiak 34 esetben akasztották meg ellenfelük támadását úgy, hogy elcsenték tőlük a labdát, és ebben min­den játékos egyformán kivette a részét. Az elen­gedett hazai mezőnydobások háromnegyede a gyűrűben landolt, így aztán nem jelentett különö­sebb nehézséget 100 fölé tornászni a az ered­ményjelző mutatóját, a jubileumi pont az igencsak eredményes Zsolnay nevéhez fűződik. A ma­gyar mezőny kiegyensúlyozottsá­gát jól jellemzi, hogy a nyolcadik egerszegiek mindkét félidőben több pontot dobtak, mint a kupa­döntő második játékrészében a bajnoki alapszakasz harmadikja, a Soproni Postás. A kosárlabda­statisztikákban járatosak számára talán mond va­lamit az, hogy a MiZo-Pécsi VSK 167, a Zala Vo­lán 13 IBM-pontot gyűjtött a 2x20 perc alatt. A három nyert mérkőzésig tartó párharc állá­sa: 1-0 a Pécsnek. A második találkozóra hétfőn Zalaegerszegen, a harmadikra szerdán Pécsett kerül sor. A másik ágon: FTC-Diego - DKSK-Borsod- Chem 79-70 (35-35,67-67). Itt az állás 2-0 a Fe­rencváros javára. Az innen továbbjutó lesz a MiZo-Pécsi VSK ellenfele a döntőbe jutásért. Rátgéber László: - Örülök, hogy a nagy ün­neplés után a lányok ma is teljes szívvel álltak munkájukhoz. Vertetics István: - Két pozitívuma volt a talál­kozónak. Egyrészt, hogy véget ért, másrészt, hogy nem sérült meg senki. Ennek nem volt ér­telme sem nekünk, sem a pécsieknek. MÓCZÁN Z. A hétvége sportműsora Március 18., szombat ASZTALITENISZ. NB I., férfiak: JPTE DSE-PEAC - Csanádi Árpád KSI, Pécs, Sport u., 11.00. Har­kány - Lajosmizse, Harkány, 11.00. NB I. B, férfiak: Pénzügyőr I. - DDGÁZ SE I„ Budapest, 16.00. NB II., férfiak: Kanizsa Sör­gyár I. - JPTE DSE-PEAC II., Nagykanizsa, 11.00. NB III., férfi­ak: DDGÁZ SE II. - Székesfehér­vár, Pécs, Xavér u., 11.00. Polgárdi - Harkány, Polgárdi, 11.00. Szabadbattyán - Mohács, Szabadbattyán, 11.00. Komlói Bá­nyász - Nagymányok, Komló, 11.00. KÉZILABDA. NB I., férfiak: V. Tabac-Pécsi KK - Százhalombat­ta, Pécs, Lauber Dezső sportcsar­nok, 17.00. NB I. B, férfiak: Kom­lói Bányász - Alba Regia, Komló, 18.00. Hort - Siklósi Pelikán, Hort, 18.00. NB I. B, nők: Theléna Tolna - PEAC-TÁSI, Tolna, 18.00. NB II., nők: Mohácsi TE - Szek- szárd II., Bátaszék, 17.30. NB II., férfiak: Harkány - Csurgó, Har­kány, 18.00. Simontornya - PEAC-Kettele, Simontornya, II. 30. LABDARÚGÁS. PNB: PMFC - Szombathely, Pécs, Újmecsekal- ja, 15.00. Megyei I. osztály: „B” Aranykorona-Bicsérd - Újpetre, Bicsérd, 15.00. Megyei I. B: Drávafok- Majs, Drávafok, 15.00. Kiemelt utánpótlás-bajnokság: PMFC - Újpest, Pécs, Kovácste­lep, 12.00,14.00. LÖVÉSZET. Baranya megyei álta­lános iskolák bajnoksága, Pécs, városi lőtér, 9.00. RÖGBI. NB II.: Esztergomi Vité­zek - Pécsi Indiánok, Esztergom, 13.30. RÖPLABDA. NB II., férfiak: PEAC - Zalaegerszeg, Pécs, POTE- csarnok, 13.00. SAKK. IV. Bánki-kupa, korosztá­lyos rapidverseny, Pécs, Bánki Donát úti Ált. Isk., 8.30. TÁJFUTÁS. Tavasz-kupa, Orfű, 11.00. TEKE. Szuperliga, férfiak: DDGÁZ SE - FTC, Pécs, Egyetemi tekecsarnok, 10.00. Szuperliga, nők: Petrolszervíz - Pécsi NTSE, Szeged, 10.00. VÍZILABDA. OB I. B: Pécsi TÁSI - Neptun VSC, Pécs, Abay Nemes Oszkár uszoda, 11.00. Március 19., vasárnap ASZTALITENISZ. NB I., férfiak: JPTE DSE-PEAC - Lajosmizse, Pécs, Sport u., 11.00. Spar SE - Harkány, Tatabánya, 11.00. NB 11., férfiak: Kanizsa Sörgyár I. - JPTE DSE-PEAC II., Nagykanizsa, 11.00. KÉZILABDA. NB II., nők: Pécs- váradi Agrover - Térni Pécsvárad, Pécsvárad, 15.00. NB II., férfiak: Mecseknádasd - Balatonboglár, Mecseknádasd, 16.00. LABDARÚGÁS. NB I.: Komlói Bányász - Érd, Komló, 15.00. NB 11.. Nyugati csoport: Beremendi Építők - Hévíz, Beremend, 15.00. NB III., Dráva-csoport: Mohács - Szekszárd, Mohács, 15.00. Pécsi Postás - Harkány, Pécs, Matáv-pá- lya, 15.00. Megyei I. osztály: Hi­das - Bóly, Hidas, 15.00. Kovácshida - Siklós-Márvány, Kovácshida, 15.00. Szentlőrinc - Sellye, Szentlőrinc, 15.00. Sze­derkény - Kozármisleny, Szeder­kény, 15.00. Magyarszék - Sziget­vár, Magyarszék, 15.00. PEAC- Eemex - Dunaszekcső, Pécs, Egyetemi-pálya, 15.00. Lánycsók - Pécsvárad, Lánycsók, 15.00. Megyei I. B: Sásd - Szászvár, Sásd, 15.00. Boda-Bobiser - Felsőszentmárton, Boda, 15.00. Hosszúhetény - Palotabozsok, Hosszúhetény, 15.00. Somberek - Töttös, Somberek, 15.00. Bogád - Kémes, Bogád, 15.00. Egerág - Patapoklosi, Egerág, 15.00. Himesháza - Gödre, Himesháza, 15.00. KERÉKPÁR. A Melitta SE ver­senye, Pécs, Felsőmálomi út, Ily- lyés Gy. Ált. Isk., 10.00. RÖPLABDA. NB II., nők: Schulzentrum - Szombathely, Pécs, Tiborc u., 11.30. ÚSZÁS. Olimpiai Reménysé­gek Versenye, I. forduló, Pécs, Abay-Nemes Oszkár uszoda, 9.00. __________________________1*1 be szélni Ráadásul, ha DOMINO-csomag vásárlásakor a pécsi Westel 900 üzle­tekben ezt a hirdetést felmutatja, a Westel 900 három hónapos Dunán­túli Napló-előfizetést ajándékoz Önnek! lllíüíirClff Wattéi 900 üzletek: Pécs, Rákóczi út 19. • Pécs, Új Forrót Üzletház A KAPCSOLAT < ___________________________________________________________ J Dunántúli Napló-előfizetéssel DOMINO-csomagot nyerhet! A Dunántúli Napló előfizetői között január 17-től március 27-ig tíz héten át hetente egy Westel 900 DOMINO-egység- csomagot sorsolunk ki. A csomagban telefon és kár­tya is van, így Önnek már csak beszélnie kell. Ha előfizeti a Dunántúli Nap­lót, akkor lesz miről. Nem egyenlő mércével Kézilabda NB I. B, férfiak VÁRPALOTA-BALATONFÜRED Várpalota - Szigetvári Takarék- szövetkezet SE 23-23 (13-10) 500 néző. V.: Bakos, Holmann. Szigetvári Takarék- szövetkezet SE: Fata - HOR­VÁTH T. 2, FAJCSI 7, HANG 5, Kol- lai, Kovács I. 2, Tóth J. 1. Cs.: Tóth A. (ka­pus), Egri 1, Kovácsevics 3, Degré 1, Rozi­na 1. Edző: Harmat Tamás. Húsz percet töltött ember- hátrányban a vendégcsapat, és még így is volt esélye a győ­zelemre. Harmat Tamás: - Csapatom tartását dicséri, hogy a játékve­zetőkkel is meg tudtunk küzde­ni, négygólos hátrányból álltunk fel, és ha megadják a lefújás előtti szabályos találatunkat, nyerünk. Balatonfüred - Pécsvárad 27-18 (10-12) 200 néző. V.: Szemes, Varga. Pécsvárad: Balló - Radó, Vajda P. 1, FRÁNYÓ G. 5, Bitter 2, Katzirz 5, Frányó B. 1. Cs.: Gyulay (ka­pus), Cseh, Szappanos (képün­kön) 3, VAJDA K. 1. Edző: Kovács Jenő. A szünetben valaki kicse­rélhette a játékvezetői öltöző­ben a kézilabdázás szabály- könyvét. Kovács Jenő: - Játszani már tudunk, csak a keleti küzdőspor­tok néhány elemére kell megtaní­tani játékosaimat. M. Z. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését ^íy^ATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 ta6Ía

Next

/
Thumbnails
Contents